7. fejezet
Bájitalfőzés és az igazság

Perselus Piton nem tért magához egészen estig, így a négy fiatal felváltva őrködött a beteg mellett és adagolták a különböző bájitalokat. A külső sérülések nagy része már eltűnőben volt és a csontok is szépen kezdtek összeforrni, ám valami mégis idegességgel töltötte el önkéntes ápolóinkat. A belső sérülések súlyossága olyan nagymértékű volt, hogy a náluk lévő bájitalok hatástalanok voltak. A tehetetlenségnek Hermione vetett véget, mikor visszatért egy régi, poros könyvvel. Odalépett az éppen őrségben lévő Alexhez, aki le sem vette szemét apja arcáról.

- Furcsa, hogy most milyen nyugodtnak tűnik - zökkentették ki a lány szavai.
- Találtál valamit? - nézett a vaskos könyvre.

- Igen, de ez nagyon bonyolult bájital és két ember kell az elkészítéséhez. Továbbá nagyon sok minden kell hozzá… - felsóhajtott fel Hermione kétségbeesetten.

- Akkor reménytelen, igaz? Még csak most kaptam vissza, és máris el fogom veszíteni. Mindezt úgy, hogy ő még csak a létezésünkről sem tud - komorodott el a fiú.

- Ne mondj ilyet, meg fogjuk menteni. - jelentette ki magabiztosan a lány. – Sipor, szükségünk lenne rád, és kérlek, szólj Harrynek is. - A manó eltűnt, de nemsokára meg is jelent Harryvel az oldalán.

- Mi az Hermione? Van valami változás? - nézett kíváncsian a fekvő férfira, aki meg se moccant.

- Nincs. De van egy bájital, amitől rendbe jöhet, csak elég sok minden kellene hozzá. Sipornak el kellene mennie az Odúba és elkérni ezeket - azzal odanyújtott a manónak egy pergament. – Valamint az otthoniaknak meg kéne tudniuk, mi is történt igazából.

- Úgy érted, küldjem el a levelet nekik? - mélázott el a zöld szemű a kezében tartott papíron, majd tekintete a megviselt férfi és Alex közt vándorolt. – Rendben. Sipor hozd el, ami a listán szerepel, és add oda ezt a levelet Mrs Weasleynek, hogy mutassa meg a rend tagjainak. Mondd meg, hogy Piton professzor végleg lebukott és már csak velünk van biztonságban.

- Üzenem nekik, hogy indítsák meg a bírósági tárgyalásokat a professzor ügyében, és a legfőbb bizonyíték ez a levél lesz. Nagyon vigyázz rá, értetted? – azzal a manó heves bólogatás közben eltűnt. Alex felállt a fotelből, Harry elé lépett, majd megölelte. Egyetlen árva hang sem hagyta el a torkát, de mindenki tudta, hogy most köszöni meg az eddigieket a fiúnak.

Az Odúban Sipor megjelenése nagy riadalmat okozott, főleg mikor átadta a Dumbledore levelét a Rend tagjainak, akik hitetlenkedve olvasták el. Végül hosszas tárgyalás után úgy döntöttek, eleget tesznek Harry kérésének és megpróbálják tisztázni Perselust. Amíg a tárgyalások folytak, beszerezték a bájital hozzávalóit. Balszerencséjükre csak egy adagra valót tudtak összeszedni. Mielőtt a manó visszament volna, Mrs. Weasley kisebb túlélőcsomagot állított össze a gyerekeknek, és több levelet is rejtett a csomagba névre szólóan.

- Rendben Sipor, most már mehetsz, minden kész van - mondta az asszony.

- Sipor, üzenem Perselusnak, hogy minden rendben lesz, csak tartson ki. - fűzte még hozzá Mr. Weasley, aztán a manó egy pukkanással eltűnt, maga mögött hagyva az aggódó társaságot.

A Black házban már mindenki fel-alá járkált és kezdtek megijedni, hogy a levélnek és a manónak baja esett. Nagy megkönnyebbülésükre Sipor épségben megérkezett, és elmesélte az Odúban tett látogatásának történetét. Közben Hermione és Alex nekiláttak elkészíteni a bájitalt. Alkalmas hely híján a nappaliban, nem messze a professzortól kezdték el főzni a szert. Bonyolult és veszélyes bájital volt, pláne, ha azt is hozzáveszzük, hogy nem ronthattak el semmit, mivel az alapanyag nem elég egy újabb főzethez.

- Hogy az a jó édes… - mordult fel a fiú, mikor már másodszorra vágta el a kezét. A hirtelen jött éles hangra Piton is fölébredt, de jobbnak látta csendben alvást színlelni. Nem akart beszélgetni a fiatalok egyikével sem, ő már elkönyvelte magában halálát és várta a megváltó nyugalmat. – Ez nem fog menni! Nem tudom megcsinálni…

- Menni fog, értsd meg Alex! Mennie kell, muszáj, különben Piton meghal! - hangja rekedten csengett vissza a szobában. Perselusban ekkor tudatosult, hogy ez a két fiatal az ő életét próbálja megmenteni. Az övét, aki nem érdemel mást, csak szenvedést, hiszen ő csak azt adott másoknak. Hitetlenkedve hallgatta a további eszmecserét.

- Nem, figyelj Hermione, én nem vagyok olyan jó bájitaltanból! Én nem az apám vagyok, sem a húgom! Nálunk Eileen örökölte a bájitalmesteri géneket, én meg az okklumenciára való hajlamot. - Piton azt hitte rosszul lesz, mikor meghallotta a lány nevét. Nem tudta hova tenni az információkat, így inkább csendben figyelt tovább.

- Na jó Alex, ugye meg akarod menteni azt a férfit ott az ágyon? Mert ha igen, ne rinyálj itt nekem, világos? Egy Piton sosem viselkedik így… - Az utolsó mondatot már suttogta és Perselus nem is értette teljesen, mit mondott. Zavarodottan megköszörülte a torkát, hogy észre vegyék, felébredt.

- Ó, professzor úr, hála legyen Merlinnek végre felébredt! - vigyorodott el a lány, majd odaszaladt a férfihoz és egy vizespoharat emelt a szájához, hogy enyhítse köhögését.

- Köszönöm, még élek, de ha maguk így folytatják a kotyvasztást, nem sokáig. - morogta a férfi zavarában. – Ha már nincs más lehetőségem a menekülésre, csak két ilyen kontár munkája, legalább megtennék… hogy a főzésre összpontosítanak? Amúgy mi készül? - érdeklődött a férfi.

- Ez egy ősi bájital. Lényegében arra jó, hogy a belső sérüléseket helyreállítsa, ami jelen pillanatban fennáll önnél.

- Akkor meg mi a baj? Miért nem dolgoznak? - kérdezte gúnyosan a férfi Alexre nézve, aki végre összeszedte magát és megszólalt.

- Az a baj… uram, hogy csak egy adagra való alapanyagunk van, és nem ronthatjuk el - jelentette ki hidegen. – Én pedig kicsit nehezen viselem a terhet, hogy az ön élete részben az én kezemben van.

- Magát csak ne izgassa az én életem. Semmi köze hozzá! Különben is ki a fene maga? - kérdezte emelt hangon Piton.

- Tudja mit, mindenkinek igaza volt! Maga egy utolsó, szívtelen dög, aki még arra sem képes, hogy legalább a halálos ágyán visszafogja magát és elfogadja a segítséget - azzal kivágtatott a nappaliból magára hagyva a lányt és a meglepődött professzort.

- Most meg min kapta föl a vizet? Én pontosan, hogy visszafogtam magam.

- Tudom, professzor, de ő nem ismeri magát, és ez a helyzet neki legalább olyan nehéz, mint magának - mondta szomorú szemekkel a lány és kicserélte a kötést a férfi homlokán. Aztán kilépett az ajtó elé és elordította magát.

- Alexandrosz P. Montgomery, azonnal told vissza a hátsódat, és segíts befejezni a bájitalt, vagy ez a férfi a holnap reggelt sem éri meg!

- Nem érdekel, ő egy mogorva és magának való alak. Nincsen szüksége senkire… - Perselus lábdobogást hallott, majd összerezzent az azt követő hangoktól. Valaki irdatlanul elkezdett visítani. Erre már Harryék is kidugták az orrukat, és meglepetésükben szólni sem bírtak. Hermione a fülénél fogva cibálta lefelé Alexet a nappali irányába.

- Aúúú! Hermione, letéped a fülem! Nem volt elég, hogy belém rúgtál még a fülem is kell? - nyögött felháborodottan a fiú mikor visszaértek a munkaasztalhoz. Piton érdeklődve figyelte az eseményeket és elkönyvelte magában, hogy a lány legalább olyan szadista tud lenni, mint ő.

- Nézd Alex, fogod magad, elkezdesz darabolni, és nem nyavalyogsz! Ha kész a bájital, felőlem világgá is mehetsz, de ez most nem a hiszti ideje. Egy ember élete van a kezünkben, gondolj erre! - A fiú csak biccentett és gépiesen kezdett el dolgozni. Piton meglepődve vette észre az összhangot és a hozzáértést, ami a két fiatal munkáját jellemezte. Nem bírta ki beszólás nélkül.

- Nocsak, Ms. Granger hát nem Mr Weasley az ön nagy szerelme, hanem ez a fiatalember?

- Köszönöm kérdését professzor, de engem ilyennel nem tud felidegesíteni. Ron és köztem testvéri és baráti szereteten kívül semmi nincs. Éppen úgy, ahogyan Harry és Alex esetében is. Én nem éppen egy hisztis tinit képzelnék el páromnak, hanem egy férfit, akire lehet számítani. Ha érti, mire gondolok. - Sokatmondó pillantást vetett Pitonra, aki döbbenetét alig tudta elrejteni és az iménti monológba még Alex is belevörösödött. Hermione boldogan konstatálta szavai hatását.

- De mivel ebben a házban egy valamire való férfi sincs… - nagyot sóhajtott. – maradok egymagam és köszönöm kérdését. - Na ez tette be végleg a kaput Pitonnál, aki hebegve kezdett el beszélni.

- Maga… maga… ho… hogy meri?! Szemtelen kis csitri! - morogta a lánynak.

- Akinek nem inge, ne vegye magára, professzor úr. Nem igaz? – Hermione széles mosollyal az arcán visszafordult a rotyogó üsthöz. Alex nem bírta megállni kuncogás nélkül, hogy ez a lány csak így lekezeli az apját. Piton egész este nem szólt semmit és a fáradtság lassan álomba merítette.

Hajnali három körül kezdték el ébresztgetni, mert elkészült a bájital és ideje volt bevenni a szert. A tanárnak ekkor már annyi ereje sem volt, hogy felüljön, csak feküdt magatehetetlenül, hullasápadt arccal és lázasan.

- Kérem, professzor nyissa ki a száját és nyelje le a bájitalt! - kérlelte a lány, de a férfi csak pislogva nézett rá.

- Szerintem nincs értelme. - motyogta Ron.

- Vegyétek már észre, nem akar élni, úgy gondolja már nincs miért, neki a halál csak megváltás lenne - hallották Harry hűvös hangját a nappali ajtajából. A lány már feladta a próbálkozást és letette az asztalra az üvegcsét, majd szipogva elfordult a többiektől és a tüzet kezdte el bámulni. Alex odalépett Piton mellé és megpróbálkozott az utolsó támadással.

- Rendben Perselus Piton, ha makacskodsz én is azt teszem. Hermionénak igaza volt, több dologban hasonlítok rád, mint hittem volna. - Perselus elveszett a tengerkék szemekben és felderengett előtte egy fekete hajú nő képe, akinek ugyanilyen kék szemei voltak. Látta a fiú emlékeit édesanyjáról, a családjáról és kishúgáról. Látta a temetéseket, az árvaházat ahová a gyerekek kerültek. Látott egy tizenéves fiatal lányt veszekedni Alexszel, majd elrohanni. Végignézte a fiú kínzását a halálfalók börtönében, aztán a találkozást Harryvel, aki önzetlenül segített neki. Végül önmagát látta lent a pincében, ahogy belenéz a tengerkék szemekbe. Nem tudta elhinni, hogy ez a fiú az ő gyermeke, de mégis. Rekedten megszólalt.

- Kat… Katherin… - nem bírt többet mondani, mert köhögés fogta el. Hermione gyorsan visszatért egy pohár vízzel, amit a professzor szájához tett.

- Igyon… kérem - könyörgött a lány, Piton ivott egy keveset, majd visszafordult a kék szemekhez.

- Ne add föl… apa, kérlek. Ne hagyj itt, egyedül… - Alex hangja elcsuklott, de keze céltudatosan az apja szájához emelte az üveget. Piton kicsit habozva, de engedett a szelíd erőszaknak és lenyelte a bájitalt. Szinte azonnal mély álomba merült, és a fiatalok csak reménykedni tudtak, hogy a férfi felépül. Harry és Ron visszatértek szobáikba, Hermione pedig szorgosan cserélgette a borogatást a férfi homlokán. Alex ott ült az ideiglenes ágy mellett és fejét apja karjára döntve nyomta el a kimerültség. A lány meghatottan figyelte ezt az apró reakciót és már tudta, a fiú végre megtalálta az apját.

Odakint már pirkadt, de a házban néma csend honolt. Hermione kitartó ápolásának és a bájitalnak köszönhetően a férfi láza lement és túlélte az éjszakát. A lány úgy döntött, lemegy a konyhába és készít magának egy kávét. Bár óvatosan hagyta el a helységet, a férfi valahogy megérezte a nő hiányát a szobában. Lassan mocorogni kezdett, de mikor fel akarta emelni kezét, meglepetten vette észre, arra valami súly nehezedett. Kinyitotta szemét és meglátta a karján fekvő fiút.

Először nem tudta hova tenni, aztán szép lassan beugrott neki az elmúlt éjszaka eseménye. Elnézte Alexet, és valami megnyugtató melegség töltötte el a fiú láttán. Felemelte szabad kezét és óvatos, tétova mozdulatokkal megsimogatta a gyermek fejét. - Az én gyerekem - gondolta. – Illetve már nem is gyerek, kész felnőtt. Alex felébredt a mocorgásra és bágyadt szemeit apjára vetette, majd szélesen elvigyorodott.

- Örülök, hogy felébredtél - suttogta a férfira nézve. – Most már minden rendben lesz. - Piton csak nézte a mosolygó kék szemeket, sajátjait pedig kezdték elborítani a könnyek. Alex csak átölelte és viccesnek szánt mondanivalójával próbálta megakadályozni, hogy apja elbőgje magát.

- Hé apa, ugye nem kezdesz sírni? nézett rá a férfira. – Mi lenne a kialakított szívtelen pinceszörny képeddel, ha meglátnának pityeregni? Azonkívül, egy Piton nem sírhat - jelentette ki a fiú, amire apja felhorkant.

- Hahh! Na persze… mert Te nem szoktál bőgni, mi? – kérdezte gyorsan a professzor miközben megtörölte a szemét.

- Az más, nekem néha engedélyezett, hiszen csak félig vagyok Piton - vigyorgott kajánul

- Igaz, hála az égnek. - mosolyodott el őszintén a férfi. Mikor éppen befejezte mondandóját, belépett a szobába egy meglehetősen kócos és karikás szemű fiatal nő. Mosolyogva ült le az egyik fotelba, majd így szólt.

- Látja professzor, csak nem vagyunk kontárok Alexszel, ha egyszer túlélte. Jut eszembe, kértek valami reggelit? Siport elküldtem az Odúba a jó hírekkel - nézett a két férfira és várt.

- Köszi Mio, majd én csinálok valamit magamnak. Neked aludnod kéne, már két napja nem pihentél semmit, ki fogsz bukni, ha így haladsz - hadarta Alex.

- Hé itt csak TE fogsz kibukni, ha még egyszer le Mio-zol, érthető voltam? - sziszegte fenyegetőn a kék szemekbe. A srác egy szalutálás közepette eltűnt az ajtófordulóban. Néma csend borult a szobára, a férfi nem tudta, mit is kellene mondania. Illetve azt tudta mit kéne, csak azt nem, hogy hogyan. Elmélázott gondolataiban – Ez a nő egész éjjel itt szobrozott és megmentette az életemet. Hogy… mi? „NŐ”? Normális vagyok én? Hiszen ő csak egy… egy…

Ránézett a lányra, és nem tudta tovább folytatni a gondolatmenetet, mert észrevette a fotelben kuporgó, alvó nőt. Csak grimaszolt egyet, majd óvatosan felült és örömmel tapasztalta, hogy a gyengeségen kívül más baja már egyáltalán nincs. Fogta a takaróját, és a lányra terítette. Az nyöszörgött valamit, majd teljesen eltűnt a meleg anyag alatt. A férfi csak elvigyorodott, majd elindult a konyha felé, hiszen még előtte állt egy kiadós beszélgetés.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.