nimphadora
Névnap

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Chat
 
Házi kedvenc

 

 
Dumbledore birtoka

Dumbledore birtoka

 

 

Perselus fújtatva sietett az alagsor felé, hogy mielőbb kivégezhesse Dracót. Fortyogott benne a düh, hogy a fiú hogy tehetett ilyen őrültséget ennyi ember előtt, ráadásul az Ő lányával! Lily hiába próbálta meg nyugtatgatni, nem sokra ment vele. Magában eldöntötte, hány különféle módon fogja megkínozni a fiút, mielőtt véget vet a szenvedéseinek. Ahogy az ajtaja elé ért, Draco - immár felöltözve – ott várt rá. Perselus azt hitte, majd meghunyászkodik előtte, de a fiú dacosan fölemelt fejjel állt előtte. Perselus tetőtől talpig végigmérte, majd egyenesen belökte őt az irodája ajtaján. Draco készen volt rá, hogy elvisel bármilyen ártást, csakis azért, hogy Gloryval lehessen. Perselus olyan közel állt hozzá, hogy az orruk szinte összeért, és elkezdődött a szempárbaj. Akár az ovisok, ki bírja tovább alapon. Eltelt legalább három perc, és egyikük sem pislogott, ez már nem csak presztizskérdés volt, hanem egyenesen rangsorbeli. Amolyan ki lesz az alfa hím dolog. Hirtelen valaki kopogtatott az iroda ajtaján, ami kizökkentette Perselust, és félrenézett. Már bánta a dolgot, hiszen így ezt a csatát elvesztette. Dühösen feltépte az ajtót, amiben kis családja toporgott Glory ijedten kereste Dracót az irodában, és ahogy meglátta elmosolyodott. Harry gyorsan beslisszolt, és direkt a fiú elé állt, hátha apja mégis úgy döntene, hogy megöli a szőkét. Lily lányával az oldalán besétált, és kérdőn nézett párjára.

 

– Ugye nem bántottad? – kérdezett rá.

 

– Nem… egyelőre… - morogta a bájitalmester.

 

– Nem is fogod! Perselus, ne viselkedj gyerekesen! – szidta össze a nő.

 

– Én vagyok gyerekes? Akkor ez a majom mit csinált az előbb? Az egész iskola szeme láttára pózolt és kornyikált az asztal tetején, kész röhej volt! – kiabálta Piton. Harry felvonta a szemöldökét.

 

– Lehet, hogy röhejes volt, de ennél bátrabbat még nem láttam, főleg egy Malfoytól – jegyezte meg a fiú.

 

– Te csak ne szólj bele –torkolta le fiát.

 

– Bocs, hogy élek – lázadozott Harry.

 

– Nehogy elkezdj hisztizni, mert esküszöm, senki nem hagyja el élve ezt a termet! – sziszegte Piton.

 

– Na, köszönjük szépen, a gyerekek nevében is. Perselus, a sötét indulataidat legalább ilyenkor szabályozhatnád, az ég szerelmére! – kiabált rá Lily. Glory lassan odaoldalazott Draco mellé, és megfogta a kezét. Perselus szeme megvillant, ahogy ezt észrevette.

 

– Ereszd el a lányom. Most! – Glory felfújt képpel még jobban átkarolta Dracót, jelezve, hogy apja tehet egy szívességet.

 

– Perselus, fejezd be. Végül is mi bajod van Dracóval? Pár hete még te is az mellett voltál, ha udvarolna Glorynak, a lányunk ne legyen makacs, és fogadja őt el – oktatta ki a férfit a nő.

 

– Az más volt!

 

– Mégis miben? – bukott ki Gloryból.

 

– Csak annyiban, hogy akkor még nem gondoltam rá, hogy ti ketten akár többet is csinálhattok puszta kézfogásnál… - válaszolta Piton.

 

– Na és? Én nem vagyok olyan, hogy öt perc után odavágjam magam valaki alá, ha nem tudnád! Van tartásom, de ami fontosabb, gerincem… Nem hogy örülnél neki, hogy végre talán én is boldog lehetek… Hiszen Draco elfogad olyannak, amilyen vagyok, annak ellenére, hogy a nevem Piton, hogy Harry a testvérem, és hogy soha a büdös életben nem lehet gyerekem! Ezt az esélyt is el akarod venni tőlem? – Piton ledermedt. A lánynak igaza volt, hiszen azzal, hogy annak idején elvált Lilytől, csakis ő tehet róla, hogy lánya nevelőszüleivel elszenvedte a balesetet. A bűntudat elemi erővel tört rá. Lily kapcsolt elsőnek.

 

– Perselus, most nehogy önsanyargatásba kezd! – fenyegetőzött a nő.

 

– Igaza van… - morogta a férfi.

 

– Nem, nincs! Vagyis, csak félig… Perselus, nem te tehetsz róla, ami vele történt. Figyelj, ami történt, megtörtént, ennyi. Most viszont a lányunk boldog lehet, adj nekik egy esélyt… ha… ha Draco megbántja, még akkor is megölheted, és akkor Glorynak sem fog annyira fájni. – Draco nagyot nyelt, Piton pedig fölkapta a fejét.

 

– Na, jó, egy esély, ha elszúrod megemlegeted. Ajánlom, hogy tisztességesen viselkedj a lányommal szemben, és ne is álmodj róla, hogy lefekteted! – hadarta a férfi.

 

– Nem is állt szándékomban… az esküvőig legalábbis – válaszolta Draco. Glory odakapta a fejét, és kikerekedett szemekkel nézett rá.

 

– Azért ebbe nekem is lesz egy kis beleszólásom, ha nem gond… - motyogta a fiú mellett.

 

– Oké! Ha szent a béke, akkor van egy ajánlatom – kezdett bele Harry. – Holnap hétvége, menjünk el egy kicsit valahova. Amolyan családi kirándulás. Apa anyával, Glory Dracóval én meg hozom Ginnyt – ajánlotta föl.

 

– Ez nagyszerű ötlet – lelkendezett Lily.

 

– És mégis hova mennénk? – kérdezősködött Perselus. Ekkor a kandallón át érkezett egy levél. Lily gyorsan fölvette, és elkezdte olvasni.

 

Kedves Piton család!

 

Úgy vélem, magukra férne egy kis családi együttlét, így szíves örömest ajánlanám föl a skóciai birtokom, hogy eltöltsenek ott egy hosszú hétvégét. Mivel hétfőn nem lesz tanítás, ráérnek akkor hazatérni. A birtok maximálisan biztonságos, egyedül én tudom a címét, így indulás előtt engem keressenek.

 

Sok szeretettel: Albus Dumbledore

 

Lily szélesen elmosolyodott, Perselus az égre emelte a szemét, de Harryék üdvrivalgásban törtek ki.

 

– Imádom ezt a vénembert! – kiáltott föl Lily.

 

– Nagyszerű, akkor gondolom ez már eldöntött tény… - morogta Perselus. Lily kissé szomorúan fordult oda hozzá.

 

– Nem akarsz velünk lenni? – kérdezte olyan szomorúsággal a szemében, hogy még egy erős férfi is elolvadt volna azok láttán.

 

– Dehogynem! – vágta rá Piton. – Csak egy kicsit aggódom a gyerekek miatt. – A gyerekek szót direkt megnyomta jelezve, hogy azért itt még ő a főnök, és az ő szava a döntő.

 

– Perselus, minden rendben lesz. Hiszen hány riasztó bűbájt ismersz, akár be is zárhatod őket külön szobába, ne idegeskedj annyit… - suttogta oda Lily, hogy csak a férfi hallja.

 

– Hát legyen. Akkor ma este pakoljatok össze, és holnap reggel kilenckor indulunk. Draco már most közlöm veled, hogy nem alszol a lányommal. Meglátjuk hány szoba lesz, és majd ott helyben döntünk az elhelyezésedről… - Harry végig vigyorgott, amiért ő is kapott. – ez rád is vonatkozik. Eszedbe se jusson, hogy Miss Weasleyvel fogsz enyelegni, ameddig én a közelben vagyok. Még csak az hiányozna, hogy Mollytól rivallót kapjak, a fiam szemtelensége miatt – Harry felsóhajtott, de vállat vont. Amúgy se tervezett semmi „olyat”.

 

– Rendben, gyerekek, menjetek pakolni, és holnap reggel találkozunk – tessékelte kifelé őket Lily. A gyerekek elköszöntek, és már rohantak is a szobáik felé. Lily elégedetten mosolygott Perselusra.

 

– Mi olyan mosolyogni való? – kérdezett rá a férfi.

 

– Semmi… csak jó apa vagy, ennyi. Örülök neki, hogy te vagy az apjuk – mondta a nő és odabújt a férfi karjaiba. Perselus teljesen megdöbbent. Neki még senki sem mondott ehhez hasonlót, ő pedig csapnivaló apának nézte magát. Ezek szerint az, hogy itt szemétkedik a lánya barátjával, és nem engedi a fiát a barátnője közelébe, az… jó dolog?

 

– Nem igazán értem, hogy miért vagyok jó apa? – nyögte ki.

 

– Te bolond vagy. Csak azért, mert látszik, hogy aggódsz a gyerekekért, szereted őket(vessző) és meg akarod védeni őket mindentől. Irányítgatod Harryt, aki most már teljesen elfogadott téged, sőt felnéz rád… már tényleg te vagy az apja – Perselus kissé megtántorodott, ahogy agyáig eljutott ez a felismerés. Harry tényleg az apjaként néz rá. Olyan furcsa melegség öntötte el a tudatra, hogy most már ők tényleg egy család, hogy sírni tudott volna. Lily érezte, hogy a férfi min mehet keresztül, ezért csak csendesen ölelte őt tovább. Belül pedig már majd kiugrott bőréből, hogy másnaptól végre nem kell Lisa alakját viselnie.

 

 

 

Ginny, mikor megtudta, hogy kimenőt kap, ráadásul Harryvel, madarat lehetett volna fogatni vele. Föl-le rohangált, és hol Glorytól, hol pedig Hermionétől kért tanácsot, hogy mit vegyen föl, mit vigyen magával, és a többi…

 

– Már annyira izgulok! – vinnyogta a lány, miközben a táskájába pakolta a ruhákat.

 

– Az jó, de ne verd nagydobra. Tudod, ti titokban mentek el. Mindenki úgy tudja majd, hogy te hazautazol a szüleidhez, Harry és Glory pedig az apjával tölti a hétvégét. Draco senkinek nem fog feltűnni, hiszen általában a szobájában kuksol, Ő pedig szintén hazautazik, hogy elintézzen pár dolgot… - magyarázta Hermione.

 

– Mondd, ugye nem haragszol, amiért te nem jöhetsz? – kérdezett rá hirtelen Glory. Hermione elmosolyodott.

 

– Nem, dehogy… ez családi dolog lesz… - válaszolta Hermione.

 

– Oké, de te is a családunk része vagy, mintha a testvérem lennél… - akadékoskodott Glory.

 

– Köszönöm, én is így érzek irántatok, de cserébe majd a nyáron együtt töltünk pár napot, vagy hetet, rendben? – ajánlotta föl a lány, mire két barátnője átölelte.

 

– Hát persze! És csakis csajos dolgokat fogunk csinálni! – lelkendezett Ginny.

 

– Majd csapunk valami jó kis bulit! – folytatta Glory. Ezután a két lány befejezte a pakolást, lezuhanyoztak, és mindenki ment lepihenni.

 

 

 

 

Reggel a csomagokat a házimanók már fölvitték az igazgatóiba, hogy ne keltsenek vele feleslegesen feltűnést. Glory izgatottan sietett lefelé a lépcsőn, meg sem várva Harryéket. Mielőbb Dracóval akart lenni. Persze a mardekáros lányok most sem hagyták ki a lehetőséget, hogy ne szóljanak be.

 

– Nicsak, hogy szalad… biztos jó volt az éjszakája… - morogta Pansy.

 

– Azt meghiszem, Draco aztán tud valamit… - válaszolta egy másik, direkt úgy, hogy Glory meghallja. Tettetett mosollyal az arcán megállt előttük és úgy szólt oda nekik.

 

– Á lányok, szép reggel, nem igaz? Csak kár, hogy ilyen pöcegödör szag terjeng körülöttetek… Örülnék ha megmondanátok, hogy melyik ez a parfüm, mert inkább elkerülöm jó messzire. Hupsz… ja hogy ez nem is a parfüm? Ne hari, azt hittem már mostatok fogat… - vigyorogta oda nekik, mire a két lány felpattant, és pálcát szegeztek Gloryra. Éppen ekkor jelent meg Piton, aki felvont szemöldökkel nézett diákjaira.

 

– Mi folyik itt, Ms Parkinson? – kérdezett rá.

 

– Tanár úr! Glory csúfolódott, azt mondta, hogy büdös a szánk! – kezdett el árulkodni a lány, erre Glory is hasonló stílusba fogott.

 

– Csak azután, hogy ti mindenféle megjegyzéseket tettetek rá, hogy vajon „milyen jó volt az éjszakám Dracóval..”. – Piton az égre emelte a szemét és felsóhajtott.

 

– Ms Parkinson, úgy vélem, hogy mind a két eset magánügy, nem teregetjük ki más magánügyét, és nem beszélünk más higiéniai hiányosságairól, főleg nem a Nagyterem közepén! Öt-öt pont a házaiktól. Legközelebb tartsák meg maguknak az elmés kis szócsatáikat, ugyanis az árulkodásra nem vagyok vevő… - azzal tovább sétált. Glory és a mardekáros lányok tátott szájjal néztek utána.

 

– Szemét dög…

 

– Vén denevér… - mondták a mardekáros lányok.

 

– Fú, te apák szégyene… - morogta Glory, mire a másik két lány elégedetten nézett rá.

 

– Ezúttal kvittek vagyunk, de legközelebb… - intett egyet Pansy, majd elvonultak az asztalukhoz. Draco érdeklődve figyelte az eseményeket.

 

– Minden rendben? – érdeklődött aggodalmasan.

 

– Persze, csak egy kis szóváltás volt… - válaszolta a lány, és leült a fiú mellé. Draco adott az arcára egy puszit, és nekifogtak reggelizni. Már a fél Nagyterem kiürült, mikor Harryék az igazgatói felé vették az irányt. Hermione már előbb elköszönt, és egyenesen Sirius szobájába sietett. Ő is ki akarta élvezni a három napos szabadság előnyeit, még pedig a jó öreg SVK tanárával. Piton maradt utolsónak, míg Lily meg sem jelent a reggelinél, mondván, ő már előző este elutazott Amerikába. Mikor már minden érintett az igazgatónál volt, Albus belefogott.

 

– Örülök, hogy elfogadtátok az ajánlatom. Nos, a ház Skóciában van, pontosabban Wick városa mellett, nem messze a tengerparttól, bár ilyen időben kétlem, hogy fürdőzni akarnátok… az iskola kandallója és a házé összeköttetésben van. Csak olvassátok el a papír cetliket, és mondjátok ki a hely nevét… - szétosztotta a papír cetliket az utazók közt, majd a kandallóra mutatott. Perselus volt az első, aki vállalkozott rá, hogy átmegy. Fölmarkolt egy kis adag hop-port, és a kandallóba szórta.

 

– Dumbledore rejtekhelye… - azzal a zöld lángok elnyelték őt. Ezután mindenki szépen sorban követte Perselust. Lily maradt utoljára.

 

– Köszönöm, hogy megteszed ezt értünk. Sohasem felejtem el a jóságod, Albus… - mondta a nő meghatottan.

 

– Én csak ennyit tehetek, remélem ezzel könnyítek egy kicsit a dolgokon. Most viszont menj, mielőtt aggódni kezdenek. Jó szórakozást – köszönt el, majd egy utolsó zöld villanás és Lily eltűnt.

 

 

 

A túloldalon egy nappaliba érkeztek meg. Gyanították, hogy Albus alaposan kitakaríttatott néhány manóval a jöttük miatt. A falakon egyszerű mugli képek sorakoztak, ez is a biztonság miatt volt, nehogy néhány fecsegő kedvű festmény elárulja őket. A kandalló előtt a padlón egy hatalmas medve kiterített bőre feküdt, pont olyan volt, mint amilyen a régi kastélyokban szokott lenni. Glory és Ginny azonnal felfedező útra indultak az emelet felé, míg a fiúk az udvart vették szemügyre. A lányok vidám hangja betöltötte a házat.

 

– Ez király! Van négy szoba idefent, és óriásiak! – kiabálta le Glory.

 

– És van fönt még egy fürdőszoba is! – folytatta Ginny. Közben Lily odalent nézett körbe, így a lenti helyzetről ő tudósított.

 

– Idelent is van egy! És itt a konyha, a kamra és az ebédlő is… oh és a nappali amit már láttatok! – kiabálta föl a nő. Perselus az udvart kémlelte és a fiúkat kereste, de csak néhány száguldó hógolyót látott. Igen, hógolyót. Ugyanis odakint mindent vastag hóréteg borított, ami a fiúkból máris kihozta a gyereket. A lányok meghallva a fiúk vihogását lerohantak, és csatlakoztak hozzájuk. Lily meghatottan nézte őket az ablakból, majd Perselusra pillantott.

 

– Perselus… - kezdett bele, de a férfi közbeszólt.

 

– Nem, arra nem veszel rá, hogy én kimenjek, és odakint bohóckodjam! – tiltakozott.

 

– Nem is azt akartam, de így már nem mondom tovább… - durcáskodott a nő.

 

– Akkor mit akartál? – faggatózott békítőn a másik.

 

– Nem mondom meg, már elmúlt az ihlet… - legyintett egyet, és elindult a konyha felé, hogy megnézze milyen élelmiszerek vannak.

 

– Ne csináld már… Na, Lily! – könyörgött neki a férfi, majd egyszerűen a derekánál megragadta és maga felé fordította. A nő tartotta még magát – úgy két másodpercig – de aztán engedett a csábításnak.

 

– Csak azt akartam, hogyha minden rendben lenne… mármint úgy – az úgy alatt azt értette, hogy nem dobja föl a lábát. – Szóval, hogy akkor szerettem volna tőled még egy gyereket… - Perselus köpni, nyelni nem tudott. Lily. Az a Lily, akitől már van két – nagy – gyereke, most akarna tőle még egyet. Egy kicsit. Egy kisbabát. Tőle…

 

– He? – nyögte ki Ront megszégyenítő stílusban.

 

– Nem tetszene az ötlet? – húzódott kicsit hátrébb Lily.

 

– Nem ezt mondtam, csak furcsa, hogy most jött elő a dolog… még ha lehetne is, nem biztos, hogy a legjobb ötlet lenne, hiszen Harryékkel is csak most kezd alakulni a kapcsolatom…

 

– De ők már nagyok, majdnem felnőttek. Jövőre valószínűleg bentlakásos iskolába mennek, és akkor egyedül lennénk… - magyarázta a nő. Perselus össze volt zavarodva. Valahol vonzotta az ötlet, hogy együtt neveljenek föl egy gyereket, de mint tudjuk, Lily esetében az teljesen kizárt.

 

– Azt hiszem, jó lenne… mármint megpróbálnék normális lenne a kicsivel és nem kiabálni… Viszont… - kezdett bele. A jól ismert „viszont”, „de”, „csakhogy” elég sűrűn szerepelt a szótárában.

 

– Tudom, meg fogok halni – szögezte le a nő, és ezzel lezárta a témát. Nem akart erről beszélni. Perselus bólintott, majd segített fölvinni a csomagokat az emeletre. Odafönt valóban négy szoba volt. Perselus és Lily elfoglalta a legnagyobbat, majd kiosztották a szobákat. Glory és Ginny kapott egy közöset, valamint a két fiú is kapott egyet.

 

– Remélem, nem lesz szökdösés meg ilyenek, mert nem akarok egész végig prédikálni nekik

– morogta a férfi.

 

– Tegyél az ajtóra egy riasztót, így ha ellenkező nemű alak lép be rajta, vinnyogni kezd – ajánlotta Lily. Perselus bólintott, és a bűbáj már fönt is volt az ajtókon. A fiatalok jó félórányi hócsata után mentek csak be melegedni. Lily forró teával várta őket, és sorban leültette őket a kandalló elé.

 

– Tiszta vizek vagytok, törölközzetek meg! – adta ki az utasítást, és mindenki mellett ott termett egy tiszta törölköző.

 

– Köszönjük! – mondták kórusban, amitől általános nevetés tört ki mindenkin. Perselus boldogan nézte mind a gyerekeket, mint Lilyt. Minden olyan tökéletes volt, olyan hihetetlenül boldog, de tudta, hogy ez nem tart örökké. Már egy hónap sem volt hátra, és Lily újra elhagyja.

 

 

1 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2010.12.20. 21:28
anei

Piton, mint bősz, lány erényét védő apa hatalmas volt! Ez a kirándulás pedig pont jókor jött nekik, legalább mindegyik páros lehet kicsit együtt a sulin kívül, kivéve Hermionét, de ő is jól ellesz Sirius-szal! Tényleg, már csak pár fejezet van vissza, azt jelentik a fejezetszámok, vagy esetleg hosszabb lesz a történet? Köszi a frisset és várom a folytatást!


Válasz:

Örülök, hogy tetszett :D a kövi fejezetben Hermione és Sirius is benne lesz. Ami a fejezeteket illeti 40-en felül van XD de csak ennyit mondok :D

 
Oldalajánlás
 
Saját írásaim
 
Mások írásai
 
Pontos idő
 
Naptár
2023. Október
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Hirdetőfal

Nimphadora: Sorsdöntő fordulat
13. fejezet
Egyelőre felfüggesztve de nem véglegesen!
 

Nimphadora: Piton fia

Befejezett!

  

 

 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Látogatók
Indulás: 2009-06-30
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77