19. fejezet
Kiderül a Malfoy titok

Hajnalodott, mikor a nő elérte a kastély bejáratát. Ott már várta az igazgatónő, aki nem kis meglepettséggel fogadta Narcissa megjelenését. Felmentek az irodába, ahol hosszas beszélgetés után McGalagony védelmet és menedéket kínált a rettegő nőnek. Azonnal küldött egy levelet Piton professzornak, hogy szóljon a fiataloknak a nő jelenlétéről.

A férfi idegesítő kopogásra ébredt, majd, mikor elolvasta a levél tartalmát sec-perc alatt, összekapta magát, és üzent a többieknek, hogy jöjjenek az igazgatóiba. Kisvártatva mind meg is érkeztek. Mikor beléptek az ajtón, egy fáradt, karikás szemű és rettegő nőt láttak. Nem azt, akiről annak idején sütött az előkelőség, hanem egy megtört embert. Arcát bár próbálta takarni, de fia észrevette a már gyógyulóban lévő sebeket. Odaugrott és maga felé fordította a nő arcát.

- Mit tett veled, azaz állat?! - fakadt ki Draco gyűlölettől izzó szemekkel nézve a sebekre.

- Semmit, csak rosszkor voltam rossz helyen. Ez aznap történt mikor a Granger házaspár megölése után hazajött - mondta olyan undorral, ami még Dracót is meglepte. Hangjából sütött a gyűlölet, ami olyan mérhetetlen volt, hogy szinte tapintani lehetett.

- Ms Malfoy ké… - kezdett bele Harry, de a boszorkány félbeszakította.

- Black, ha kérhetném! Gyűlölöm ezt a nevet, utálom ezt az életet, de legjobban Luciustól undorodom. Ne lepődjenek, meg ezen, kérem. Ez nem új keletű dolog. Én sohasem szerettem őt és idővel ez utálatba és megvetésbe váltott. Azóta akarom elhagyni, hogy a lányunk halála miatt a fiamat kínozta meg büntetésül - mondta hidegen a nő, s majd potyogni kezdtek a könnyei.

- Akkor miért csak most? - kérdezte Eileen.

- Azért, mert Luciusnak nagyon-nagy hatalma volt és elvehette volna Dracót Cissytől. Jól mondom? - nézett a nőre Piton és biztatóan elmosolyodott.

- Nem akartam elhagyni Dracót. Nem akartam, hogy azzal a szeméttel maradjon és végleg olyan szörnyeteg legyen belőle, mint az apja. - Könnyes szemeit most Hermionéra emelte, aki eddig csak némán állt és hallgatott.

- Én annyira sajnálom. Tudom, hogy ezzel nem tehetek jóvá semmit, de kérlek, ha majd egyszer képes leszel rá, akkor bocsáss meg nekem is. - suttogta a szőke nő.

- Ott volt, mikor megkínozták a szüleimet? - kérdezte nyugodt hangon a lány. A nő hevesen rázta a fejét.

- Nem, dehogyis! Akkor tudtam meg mikor már odaértek - hajtotta le a fejét a nő. Szégyellte magát azért, amit ennek a lánynak át kellett élnie.

- Nem maga volt, ahogyan nem is Draco. Részemről itt a beszélgetésnek ezt a felét be is rekeszthetnénk. - nyújtott kezet a nőnek, aki meglepődve, de meghatottan elfogadta.

- Hermione Jean Granger. Örvendek a találkozásnak, jól fogja magát érezni köztünk. Igazgatónő, ha nem nagy gond itt maradhatna ö… akkor most, hogy is szólíthatjuk? - jött zavarba a lány és vörösödve elnevette magát.

- Szólítsatok Narcissa Blacknek. De nyugodtan lehet Cissyzni. - mosolyodott el halványan a nő.

- Rendben úgy látom ez a probléma meg is oldódott. Oh, jut eszembe Ms Black, ha jól tudom ön javasasszonynak tanult az akadémián ugye? - A szőke boszorkány bólintott egyet.

- Akkor azt hiszem, jó hasznát vennénk a szakértelmének az iskola gyengélkedőjén.

- Szívesen segítek, de előtte még át kell nézzek egy-két könyvet. Tudják, eléggé kijöttem a gyakorlatból. Lucius nem engedett dolgozni, és nem szerette, ha a kívülállók rájöttek, hogy felesége okosabb, mint ő - mosolygott gúnyosan, mire a többiekből végigfutott egy kisebb fajta nevetéshullám. Draco odalépett anyjához és átölelte.

- Akkor már tudom, miért jár a fejemben állandóan, hogy gyógyítónak akarok menni. Eddig furcsa volt a dolog, de most már érthető - kommentálta a hallottakat Draco.

- Draco te gyógyító akarsz lenni?! - csúszott ki Ron száján.

- Mi olyan meglepő ezen Weasley? Te meg auror akarsz lenni, nem? Akkor meg mi ezzel a gond? Te elpáholod őket én meg rendbe hozom, hogy aztán Blaise barátom elítélhesse őket, mint a Wizengamot főmágusa - vigyorgott egyet, majd barátjára kacsintott.

- Te meg honnan tudod, hogy jogi pályára készülök?! - fakadt ki az említett.

- Hosszú és unalmas történet, minden esetre árulkodik róla a sok könyv, és hogy álmodban a paragrafusokat sorolod. - Viccnek szánta, de a srác vörös fejét látva rá kellett jönnie, hogy beletrafált a közepébe.

- Bakker, igazam volt? - lepődött meg a szőkeség.

- Rendben akkor azt hiszem most jobb lesz, ha megmutatják Ms Blacknek a szobáját. Ha megkérhetném erre, Perselus… - Az idős asszony hangja inkább utasító volt, mint kérő.

- Persze. Akkor mehetünk is. - A kisebb tömeg kivonult az igazgatói irodából és elindult a harmadik emelet felé. Perselus haladt elöl a szőke nővel, a többiek csak nagy szemeket meresztve figyelték, hogy miként változik meg a rettegett bájitaltanáruk ábrázata, amikor egymásba karolva haladnak a fiatalok előtt.

Mindenkinek feltűnt a változás, de senki nem mert szólni. Hermione is csak értetlenül meredt maga elé, és figyelte a fekete hajú férfi minden rezdülését. Arra eszmélt föl, hogy megérkeztek a kirendelt lakosztály elé és a többiek várakozóan néznek professzorukra és Narcissára. Azok már bementek az ajtón, de a fiatalok megálltak nem tudták, hogy vajon követhetik ezen őket, vagy odakint maradjanak. Végül a nő kiszólt nekik.

- Ti meg mire vártok? Gyertek be nyugodtan. - Odabent a berendezés nem volt különleges, de még is otthonosan festett. Egy nappaliban találták magukat, ahol lassan mindenki helyet foglalt.

- Olyan jó, hogy itt vagy! - lelkendezett Blaise majd egy gyors mozdulattal a nő mellett termett a kanapén, és szorosan hozzábújt. Mindenkinek leesett az álla, nem tudták mire vélni a dolgot. Egészen addig, míg Draco meg nem szólalt.

- Hé haver veszed le a mancsod az anyámról?! Lehet, hogy olyan neked mintha a sajátod lenne, de Ő akkor is az ÉN anyám! - mérgelődött a szőke majd helyet foglalt a nő másik oldalán és hasonlóan barátjához ő is odabúj anyjához.

- Most komolyan olyanok vagytok, mint a gyerekek - nevetett fel a nő. – Tudjátok Blaise olyan, mintha a saját gyerekem volna. Kicsiként is sokat volt nálunk és kötődik hozzám.

- De én úgy tudtam, hogy Dracót sem ajnározták annyira, és inkább lepasszolták, amikor csak lehetett. Már elnézést - grimaszolt Harry. A nő szomorúan ránézett majd folytatta a mesélést.

- Tudod igazad, van. Amikor otthon voltunk, akkor ez a két rosszcsont mindig együtt volt. Ha pedig el kellett kísérnem Luciust egy-egy tárgyalására, akkor Draco mindig Perselusnál kötött ki.

- Ja erre én is emlékszem mindig nála voltam és néha Blaise is ott találta magát. - vigyorgott a szőke, mikor keresztapjára nézett.

- Ne is mondjátok! Kész csoda, hogy túléltem! Ezek ketten kitettek egy egész falka Griffendélest. - Erre hangos nevetés tört ki a társaságból.

- De most komolyan. Kész életveszély volt, amikor nálam voltak.

- De azért szeretted, mikor nyüzsögtek körülötted. Amúgy ne higgyetek a látszatnak. Perselus ugyan mogorvának mutatja magát, aki utálja a gyerekeket, de titokban mindig várta, mikor viszem el Dracót megint. - Piton erre Ront megszégyenítő gyorsasággal vörösödött el.

- Mindegy, ami elmúlt az elmúlt. Amúgy jóformán azért kötött ki nálam a gyerek, mert… mert minél távolabb akartuk tudni Luciustól. - hallgatás következett, végül a szőke srác törte meg a csendet.

- Most már mindegy. A lényeg, hogy mind biztonságban vagyunk, és ide nem juthat be, de egy biztos az ég irgalmazzon azoknak, akik most az útjába kerülnek. Ha apám vérszemet kap, semmi nem állhat az útjába, megkeresi az illetőt aztán kegyetlenül végez vele. – Draco mondandója hidegen és élesen hasított a jelenevők tudatába. Eddig nem is gondoltak bele, hogy milyen igaza van a fiúnak. Egyik pillanatról a másikra Narcissa remegni kezdett, és falfehér lett. A fiatalok nem tudták elképzelni, mi baja lehet a nőnek.

- Anya, anya mi bajod?! Kérlek, válaszolj! - A nő csak bámult maga elé, és egyre folytak a könnyei. Végül a rácsimpaszkodó két fiú magához térítette. Zavarodottan ugrott föl és hadarva magyarázni kezdett valamit.

- Perselus… segítened kell! El kell hoznod őt! Ott nincs biztonságban! Lucius rá fog jönni és megöli! Megöli miattam, hogy bosszút álljon rajtam - rimánkodott az asszony magából kikelve. Mindenki értetlenül nézett rá még a férfi is.

- Cissy kérlek, nyugodj meg. Aztán mondd el, hogy kit kéne megmenteni.

- Ga… Galateát. - Draco csak a fejét rázta rendületlenül és nem akarta elhinni, amit hallott.

- Miket hordasz össze?! Hiszen ő meghalt! Az én hibámból, mikor még kicsik voltunk! Ez lehetetlen.

- Dracónak igaza van, Cissy néni. Mi ez az őrület?! - fakadt ki Blaise, akit szintén eléggé megviselt a hirtelen bejelentés.

- Galatea életben van. - Kegyetlen csönd telepedett a szobára, majd a nő folytatta, de nem bírt a fia szemébe nézni. - A testvéred életben van. Éppen hogy sikerült megmentenünk és akkor döntenem kellett: vagy hagyom, hogy kiderüljön a helyzet és Lucius ölje meg a gyerekemet, vagy elküldöm magam mellől, és biztonságban nőhet föl.

- Nem értelek. Mégis mi történt? - kérdezte higgadtságot erőltetve a hangjára Piton.

- Aznap, mikor a baleset történt, Lucius nem volt otthon. A kislányomat épp hogy megmentettük de… elvesztette minden varázserejét. - Draco szájából csak egy fájdalmas nyögés hallatszott, de Blaise ellenben merőn figyelte a nő minden szavát.

- Ugyebár mindenki tudja milyen „szégyen” az, ha egy aranyvérű családban egy gyermekből kvibli lesz. Nálunk még az is súlyosbította a helyzetet, hogy Lucius sohasem szerette Galateát. Sohasem értékelte, hogy van egy lánya, maximum úgy nézett rá, mint egy jó befektetésre, hogy majd idővel egy gazdag és befolyásos család fiához adja és ezzel még nagyobb befolyásra, tegyen szert. - Tekintete most a Draco mellett ülő Mardekáros fiúra esett, aki értetlenül nézett vissza rá.

- Úgy volt hogy Galatea egyszer majd Blaise felesége lesz.

- Hogy mi? A húgom és Zambini? Már bocs, öreg, csak ez sokkolt - nézett bocsánatkérőn barátjára, aki most kis fintorral a képén felállt és odament a nőhöz.

- Hol van most?

- Miért érdekel Blaise, hiszen ő csak egy kvibli, neked nem kell feleségül venned őt - értetlenkedett a bájital tanár.

- Úgy látom, nem értik - nagyot sóhajtott. – Én még kicsiként megfogadtam, hogy történjen bármi, ha ő feleségül akar jönni hozzám, én elveszem bármi áron. Engem egy cseppet sem érdekel hogy kvibli. - háborodott föl a fiú mindenki nagy meglepetésére.

- Biztonságban akarom tudni, és ha esetleg ő ugyanígy érez irántam, akkor feleségül is veszem - jelentette ki olyan eltökélten, hogy még Piton arca is meglágyult.

- Hé, ezt nem mondod komolyan! Egy pillanat, akkor… akkor ezért nem láttalak soha egy csajjal sem?! Mert kötött a húgomnak tett ígéreted? Uram atyám, de hisz még csak gyerekek voltatok. Ezek ellenére te mindvégig hűséges voltál csupán az emlékéhez?

- Igen Draco. A mai napig szeretem, bár nem tudom, hogy néz ki, és mit tesz. Furcsa nem? - vörösödött el, ahogy rájött hogy a szobában rajtuk kívül még vagy fél tucat ember tartózkodik. Aztán Narcissa lépett oda a fiúhoz, és bátorítóan a vállára tette kezét.

- Semmi gond. Ez igazán becsülendő dolog, de nem tudom, hogy a lányom is ilyen szinten emlékszik-e rád, bár ami igaz az igaz, mikor találkozunk, mindig kérdez felőled - mosolygott immáron a nő és a fiú arca is felragyogott.

- Hogy te még találkozni is szoktál vele, de nem mondtál nekünk semmit?! - pufogott Draco.

- Igen rendszeresen meglátogatom. Franciaországban él az egyik távoli nagynénimnél. Ő nevelte fel a gyerekeivel együtt. Jobb sora sehol sem lehetett volna.

- Akkor erről senki nem tudott rajtad kívül?

- Nem kisfiam, de Galatea mindent tud. Kezdve attól, hogy miért is kellett elküldenem, egészen addig, hogy miért nem jöhet vissza.

- Vissza akart menni? - kérdezte Ginny aki eddig csöndben figyelte az eseményeket.

- Igen. De nem engedhettem neki. Igaz, hogy az ő helyzete idő közben megoldódott, de ha apád meg… - félbeszakadt a mondandója, mert Draco szikrázó szemekkel előtte termett és válaszokat követelt.

- Mi történt vele? Hogy van? Látni akarom!

- Rendben, mint mondtam Franciaországban él, mint Galatea Black és a Beauxbatons Akadémiára jár.

- Ezt nem értem. Hogy-hogy oda jár, ha egyszer kvibli? - értetlenkedett Ron.

- Jaj Ron, hogy lehet valaki ilyen csőlátású! Galateának idővel visszatért az ereje, ugye igazam van asszonyom? - vetette oda tárgyilagosan a nőnek.

- Igen, igaz, hogy csak 10 éves korában tért vissza az ereje, de még így is volt ideje felkészülni az iskolára. Nem akartam visszaengedni mikor ez kiderült, mert ha Lucius rájött volna, az biztos, hogy véresen megtorolja az egészet.

- Akkor tehát a húgom él és jól van és tud varázsolni is. - Dracóval szinte madarat lehetett volna fogatni olyan boldogság fogta el, de ez egy pillanat után elszállt.

- Ki vitte el annak idején tőlünk? - kérdezte meg ijedten a fiú.

- Itt a gond. Az egyik szolgálónkra bíztam, aki a mai napig ott van a házban és félek, ha Lucius kezelésbe veszi, ő elárulja majd az igazat - suttogta egyre halkabban a meggyötört asszony.

- Akkor mire várunk még? Azonnal ide kell hozni a családot is biztonságba kell helyezni. - azzal Piton odaszaladt az íróasztalhoz és egy kis pergamenre írt üzenetet küldött el az egy bagollyal. – üzentem Lupinnak és Tonksnak, hogy sürgősen szükségünk van rájuk, szerintem nemsokára itt is lesznek.



Majdnem egy óra is eltelt, mire a két megbízott megjelent. Ez alatt az idő alatt nem sok minden történt, leszámítva, hogy a szobában tartózkodók között néma csönd uralkodott. Senki nem szólt a másikhoz, csak némán ültek és elmélyedtek gondolataikban. Egyszer csak halk kopogás szakította meg a nyomasztó csendet. Draco felpattant, hogy ajtót nyisson.

- Elnézést, a késésért, de nem tudtunk olyan könnyen eljönni - szabadkozott Lupin.

- Igen, bocsánat, de már nem birok olyan könnyen mozogni, mint régen - nézett bocsánatkérően a többiekre a fiatal nő.

- Nagyon jól nézel ki Tonks! Teljesen ki vagy virulva. - vidult föl Harry a rózsaszín hajú, kissé zavarban lévő boszorkányon.

- Akkor mi lenne az a sürgős feladat Piton? – nézett körbe a helyiségben és észrevette a szőke boszorkányt. – Oh, elnézést Mrs Malfoy, de nem vettem észre.

- Semmi gond, Mr Lupin de kérem, ne szólítson Malfoynak, már nem tekintem magam annak. Jobban örülnék, ha Blacknek hívna. - Dora erre fölkapta a fejét és a sápatag nő elé lépett, majd halvány mosoly jelent meg az arcán. A szőke asszony nem tudta mire vélni, de furcsa ismerős érzés fogta el, mikor a fiatal nőre nézett.

- Bocsánat, hogy így bámulok, de nagyon régen találkoztunk. Szerintem te már nem is emlékszel rám. - A szőke nő csak megrázta a fejét és tovább kémlelte a másikat.

- Ne haragudjon, de nem tudom hogy kicsoda ön.

- Semmi gond. A nevem Nymphadora Tonks. Andromeda lánya vagyok. – Narcissa, mikor szembesült a ténnyel, hogy az előtte álló nő az unokahúga, hirtelen örömkönnyekben tört ki. Átölelte a másikat és azt se tudta mit mondjon.

- Dora… Te… Te jó ég! Hiszen Te már felnőtt nő vagy… és… és állapotos is! Annyira örülök, és hogy van az édesanyád? Remélem minden rendben vele! Olyan szívesen meglátogatnám!

- Lesz még rá alkalmad Cissy néni és anya is örülni fog neked. De most dolgunk van, csak mondjátok miért hívtatok, aztán beszélünk. - Hangja vidám volt, de mégis komoly. Harryéknek be kellett látniuk, hogy a régi Tonks kezd fokozatosan eltűnni és a helyére egy értett és megfontolt nő lép, akinek már vigyáznia kell nem csak magára, hanem a benne lévő kis életre is. Miután elmondták, hogy mit kell tenniük, Lupinék szinte azonnal útnak is eredtek. Narcissa hiába marasztalta unokahúgát, az nem hallgatott rá.

- Akkor most el is megyünk. Még el kell jutnunk a pályaudvarra - kezdett bele Lupin.

- Nem kell! - mindenki a hang irányába nézett. Alex sokat sejtetően vigyorgott egyet majd elvett egy díszpárnát és egy újságot. – Melyiket akarjátok? Jaj, mi ez az értetlen kép? Ha elfelejtettétek volna, kiváló zsupsz-kulcsot tudok készíteni - zsörtölődött immáron a fiú. Elvette a címet rejtő pergament és elkezdett varázsolni. Kis idő múlva már készen is, volt így átadta.

- Na, kész! Tonks kedvéért finomítottam rajta egy kicsit - kacsintott a rágógumi hajú nőre, aki kissé elvörösödött. Lupin pedig egyre furcsább arckifejezést öltött magára. – Nem akarom, hogy a babának valami baja legyen! Nem tudnám elviselni. Akkor kész vagytok?

- Igen. De vissza hogy jövünk? - kérdezte kíváncsian Remus, közben magához ölelve Tonksot.

- Ez egy oda-vissza járat. Ha készen vagytok, csak koppintsatok a párnára és aktiválódik. - Miután a kiküldöttség elment fáradtan rogytak le a kanapéra. Narcissa kíváncsian nézett Alex felé és valamin nagyon gondolkodott. A fiú lassan kezdett zavarba jönni és kissé elpirult. Apja észrevette fia zavarát és halkan rákérdezett.

- Valami baj van Cissy?

- Nem nincs… csak nem tudom, hogy ki is a fiatalember. Pedig esküdni mernék rá, hogy már láttam valahol.

- Az lehetetlen, Alex eddig Amerikában élt. Nem hiszem, hogy találkozhatott vele - vágta rá ellenvetést nem tűrően Eileen. A szőke boszorkány most felé fordult és érdeklődve figyelte a lány vonásait.

- Ti testvérek vagytok ugye? - A válasz csak egy bólintás volt.

- Ó bocsáss meg Cissy, ez teljesen kiment a fejemből! - csapott a homlokára a professzor. – Bemutatom neked Alexandrosz Piton Montgomeryt és Eileen Piton Montgomeryt, a gyermekeimet. - Mikor ezek a szavak elhagyták száját, hihetetlen büszkeséggel húzta ki magát.

- A gyerekeid? De hát hogyan… és mikor?

- Ez egy hosszú és fárasztó történet. Ha megbocsát, én most elmennék. - állt föl Hermione és ezen mozdulatát a többiek is követték.

- Draco te ugye még visszajössz?

- Persze anya, csak megyek kajálok egy kicsit, Perselus te nem jössz?

- Nem, én még maradok. Régen beszélgettünk - nézett a nőre kedvesen és a fiatalok megdöbbenésére még egy kis mosoly is megjelent a szája szegletében. Hermionénak ez már több volt a soknál. Szabályosan levágtatott a földszintre és a többiek alig bírták utolérni. Ám a lány nem az ebédlő felé vette az irányt, hanem egyenesen a tópartra ment. Harryék utána akartak menni, de Eileen megállította őket.

- Szerintem most hagyjátok. Meg kell emésztenie, amit az előbb látott. - A fiúk nem értették teljesen, amit mond, így Narcissa hirtelen megjelenésére gondoltak. Eszükbe sem jutott, hogy Hermione szomorúságának egy kissé más természetű oka van.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.