nimphadora
Névnap

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Chat
 
Házi kedvenc

 

 
Piton meglepődik

Piton meglepődik
 



- Na, mire várunk? Menjünk be és indulhat a kínvallatás. – Kissé groteszk módon ezen csak Draco tudott nevetni, a többiek mind az előzmények hatása alatt voltak. Odabent helyet foglalva kínos csend következett. Kis idő múlva Ron törte meg a némaságot.

- Hogy történt ez? – Hermione arca elsötétült, és alig bírt uralkodni magán.

- Ilyen értelmes megjegyzést is csak tőled hallhatok, Ronald Weasley. Amennyiben a „hogy történtre” vagy kíváncsi, semmi újjal nem szolgálhatok. Gondolom annyit még te is tudsz, hogyan készül egy gyerek. Valamint adnék egy jó tanácsot – magasodott fenyegetően a srác fölé
- Amennyiben az előbbi mondatodban az „EZ” szócska a fiamat takarta ajánlom, vigyázz magadra, mert képes leszek és esetleg véletlenül rád küldök egy pár átkot. – Draco közben észrevétlenül a lány mögé lopódzott és lassan hátrálásra kényszerítette. Számított ilyesmire, de nem gondolta volna, hogy már az első öt percben ez lesz.

- Hermione, most ülj le szépen és nyugodj meg! Rendben? – A lány bólintott egyet, majd visszaült a helyére.

- Ne haragudj rám, csak váratlanul ért a dolog. Elmész több évre, aztán visszajössz egy gyerekkel! Én azt hittem… - Ginny félbeszakította testvérét.

- Te azt hitted, majd örökké várni fog rád! Igaz? Persze azt se vetted észre, hogy már akkor terhes volt mikor elment, mi? Ugyan már Ron, te sem lehetsz ennyire hülye!

- Semmi gond Ginny csak egy kicsit rosszul tűröm, ha a fiamat semmibe veszik… – Szúrós szemekkel nézett a vele szemben ülő vörös srácra, aki nyakát behúzva ült.

- Ez azt jelenti, hogy te tudtál az egészről, Ginny? – Harry hangja döbbent volt.

- Igen tudott róla, de megígértettem vele, hogy nem mondja el nektek. Amúgy meg mióta elmentem, jó, ha pár sort tudtunk váltani. Azt is késéssel tudtam meg, hogy megszületett a lányotok. – Apró mosolyt engedett meg barátnője felé.

- Amúgy meg minden külső kapcsolat meg volt tiltva, a mi érdekünkben – fűzte tovább a szót Draco.

- Ne haragudj Mio, de ki az apja? Tudom indiszkrét a kérdés, de ezt tudnunk kell! – Közben odasandított a szőke srácra. A fiatal nő, mikor ezt észrevette, harsány nevetésben tört ki.

- Azt… azt hiszitek Draco volt! Ez vicces, komolyan vicces… – Szemei már könnybe lábadtak. – Nem gondoljátok, ha a fiam egy Malfoy lenne, akkor szőke haja lenne és nem fekete?

- Akkor, ha nem Malfoy volt, kicsoda? – tört ki a kérdés a vörös srácból.

- Ez az, amit nem fogtok megtudni. Rajtam kívül összesen három ember tudott arról, hogy terhes vagyok! Ginny, az igazgatónő és Draco. Egyedül Dracónak árultam el, hogy ki az apja a fiamnak, de mielőtt letámadjátok, esküt tett nekem, hogy soha nem árulja el! – Itt jelentőségteljes pillantást küldött a mellette álló szőke fiúnak, akin semmi meglepettség nem látszott, ellenben majd szétvetette az idegesség, hogy a lány őt is belekeverte ebbe.

- Rendben akkor nem faggatunk tovább. Most meséljetek, mit csináltatok ez idő alatt? – Minerva hangja nyugodtan csengett.

- Ahogyan ön kérte, én letettem a gyógyítói diplomát, már dolgoztam három hónapot egy görög ispotályban – hadarta a szőke srác.

- Malfoy, mint gyógyító! Ez egy vicc ugye?

- Nem vicc, Weasley! Különben is Te mit csináltál ez alatt az idő alatt? – hangja fenyegetően csengett.

- Én harcoltam és nem elbújtam egy titkos helyen, mint egy patkány – sziszegte vissza.

- Ebből elég! – mennydörgött egy hang a sötétből, mindenki odakapta a fejét. – Weasley, maga se szégyenkezhet, hiszen harcolt az évek során, de Draco mit tehetett volna? Van egy lánya, akire vigyáznia kell. A halálfalók még jobban üldözik, mint magát, mert bosszút akarnak állni. Féltette a gyereke életét, ezért ment el, nem gyávaságból, ahogyan maga mondta! – Draco hálásan nézett az egykori tanárára, majd biccentett egyet. – Különben meg azt hiszem Ms Granger még nem mesélte el mivel töltötte az idejét. – Furcsán tekintett a nem messze ülő fiatal nőre, aki próbálta megőrizni nyugalmát. Draco ezt észrevéve az asztal alatt megszorította a lány csuklóját. Az vette az üzenetet és megpróbált higgadtan válaszolni.

- Ha ennyire érdekli önt mi történt velem, nyilván már tájékozódott egy keveset… – A férfi végigmérte a nőt majd vontatottan megszólalt.

- Való igaz… tudomásomra jutott, hogy ön is bájitalmesteri képesítést kapott! Mi több… ha jól tudom nem is akármilyen eredménnyel végzett az Erisz Akadémián. – Mindezt olyan hangnemben és arckifejezéssel mondta, mintha fizikai fájdalmat jelentenének számára a szavak.

- Köszönöm az elismerést, bár ezen szavak kimondása biztos nagy kínt okozott önnek professzor úr. – Piton összeszűkült tekintettel figyelte Hermione minden mozdulatát. Furcsa mód még magának se tudta megmagyarázni, de valami vonzotta a fiatal nőben.

Éppen valami frappáns válaszon törte a fejét, mikor az ajtóból halk nyikkanást hallottak. Persze mindenki odafordult, ekkor vették észre a három kisgyereket, akik meglepetten nézték a magas, sötét taláros alakot. Hirtelen Heléna szólalt meg.

- Juj, egy óriás denevér! – Kis kezeit a szája elé kapta.

- Nem szerintem inkább egy vámpír – egészítette ki az előbbieket Antonius. Közben úgy forgatta a fejét, mint egy bagoly.

- Á, dehogy! Ő csak a professzor! Elvisz minket, ha rosszak vagyunk. – Mindezt olyan higgadtan mondta a legkisebb Lupin, hogy azon mindenki meglepődött. – Most mi van? Anya szokta mondani, ha rossz vagyok, szól a professzornak, és ő majd elvisz… – Piton szája széle erre egy kicsit megrándult.

- Szóval, kedves Nymphadora. Nem lesz elég a gyereknek, amit az iskolában kap majd tőlem? Látom, már előre kapja a kiképzést. – Elég furcsán méregette a kis hármast, akik úgy néztek föl rá, mint valami furcsa állatra. Gondolt egyet, majd lehajolva a kicsikhez megijesztette őket.

Teddy és Heléna sikoltozva rohantak a szüleik háta mögé, Antonius viszont furcsán kezdte el nézegetni a férfit. Ő nem tudta mire vélni, így leguggolt a kisfiú elé. Hermione azt hitte, menten elájul, csak Draco erős szorítása tartotta még benne a lelket.

- Te miért nem szaladtál el? Talán nem félsz a vámpíroktól? – A kicsi megrázta a fejét. – Rendben, és a denevérektől, meg a zsákos embertől se? – Antonius ismét heves fejrázásba kezdett. – Akkor ennyire bátor vagy? Semmitől se félsz? – A kicsi elgondolkozott, majd belekezdett.

- Nem vagyok bátor, mert félek a gonosz bácsiktól, akik bántani akarnak minket. Néha szoktam álmodni róluk. Van egy nagyon csúnya is köztük. – Nagy levegőt vett - úgy néz ki, mint egy kígyó. – Bizonyításul bólintott még párat. Mindenki idegesen pillantott Hermione felé, aki hitetlenkedve bámulta gyermekét.

- Én soha nem meséltem neki semmit az itteni életről. Egyszer sem említettük előttük Voldemortot. Kincsem, honnan szedted ezt? – Gyorsan leült a földre a gyerek mellé, aki most fogta csak föl, hogy valami olyat mondott, ami a felnőtteket nagyon érdekli.

- Csak álmodtam vele, rossz volt, harcoltak. Volt még egy másik bácsi is azt hiszem… azt hiszem, már tudom ki… Ő – mutatott az asztalnál ülő Harry felé, aki kínosan mocorgott a helyén.

- Sokszor álmodtad már ezt? – kérdezte Piton a lehető legtürelmesebb hangon, mire a kisfiú csak bólintott. - Azt hiszem, a gyereknek látomása lehetett. Arra esetleg emlékszel, hogy ki győzött a végén?

- Nem, mert mindig fölébredek. Csak arra emlékszem, hogy elindul egy piros és egy zöld fény… aztán, aztán a szobámban vagyok.

- Nos, én még azon csodálkoztam, hogy tőlem nem ijedt meg! Ilyen lidérces álmok mellett nem is lepődök meg, hogy engem üdítő látványnak tart a kölyök – fűzte hozzá szinte csak magának. Persze Antoniusnak se kellett több, odahajolt Pitonhoz.

- Te vicces vagy! – mosolyogva rámászott a férfira, hogy az ölébe fészkelje magát. Perselus nem tudott mit tenni, csak kétségbeesve nézett Hermione felé, aki szintén rémült képet vágott. Végül fölállt karján a kisfiúval, majd a kanapéra ült.

- Nicsak, ezt is megértük, hogy a jó öreg Perselus karjaiban egy kisgyereket láthatunk – somolygott a háttérből Mordon. A kicsik, mikor meglátták odarohantak a kanapé mögé.

- Nicsak, Rémszem tőled jobban félnek, mint tőlem! Nem ironikus ez egy kicsit? – Közben a fészkelődő Antonius kényelembe helyezte magát. Melléjük mászott Heléna és Teddy is.

- Ez egy kicsit sokkoló volt – állapította meg Harry. – Hermione nem akarsz fölkelni a földről?

A lány még mindig azon a helyen térdelt, ahol az előbb még fia volt. Könnyeivel küszködve talpra állt, de még előtte egy pillanatra tekintete összeakadt a férfiéval. Folytatták a beszélgetéseket az asztalnál és a kanapén is folyt az eszmecsere. Persze a felnőttek úgy csináltak, mint akik nem hallják, de néha jót mosolyogtak Piton reakcióin.

- Te szoktál bájitalt készíteni? – tette fel az első kérdést Antonius.

- Igen szoktam. Tudod, bájitalmester vagyok – fintorodott el az előbbi kérdésre.

- De jó én is az akarok lenni, mint a mama!

- Szoktunk neki segíteni… néha – folytatta Heléna.

- Ez igaz Ms Granger? Valóban szoktak segíteni? – nézett furcsán a nőre.

- Igen. Nincs velük semmi gond… segítenek odahozni a hozzávalókat. – Szemei ismét megteltek könnyel, bár igyekezett palástolni érzelmeit, ez most nehezen ment.

- Nyugodtan menj és pihenj le, majd én fedezlek. Antoniusra is vigyázok – súgta oda neki Draco. A lány csak bólintott egyet.

- Bocsássatok meg, én most felmennék a szobámba. Eléggé kifárasztott az utazás. Draco gondoskodnál Tonyról? Köszönöm.

Azzal elindult fölfelé a lépcsőn. Amint kiért, szinte azonnal elkezdett zokogni, gyorsan szedte a lépcsőfokokat, míg elérte a szobája ajtaját. Az asztalnál ülők közül senkinek nem tűnt föl a dolog kivéve egy személyt. Harry kis idő múltán a lány után ment. Volt egy olyan érzése, hamarabb megtudja ki Antonius apja, mint azt gondolták volna.

.oOo.

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Oldalajánlás
 
Saját írásaim
 
Mások írásai
 
Pontos idő
 
Naptár
2025. Szeptember
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Hirdetőfal

Nimphadora: Sorsdöntő fordulat
13. fejezet
Egyelőre felfüggesztve de nem véglegesen!
 

Nimphadora: Piton fia

Befejezett!

  

 

 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Látogatók
Indulás: 2009-06-30
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77