Már késő este volt, elmúlt tíz óra is, de a Roxfort falai közt egy titkos megbeszélés folyt. A Főnix tagjai lassan összegyűltek, hogy ismét megtartsanak egy újabb gyűlést. Sirius, Remus társaságában sietett végig a folyosókon, hogy az igazgatói irodába érjenek. Odabent már megtalálták a Rend főbb tagjait, köztük Perselust is, aki kissé feszengett, mivel Mordon egyfolytában őt fürkészte mágikus szemével.
- Nos, kedves barátai, itt az ideje egy újabb gyűlésnek. Ami azt illeti, fontos megbeszélnivalóink vannak…
- Térj a lényegre, Albus. Miért rángattál ide minket éjnek évadján? – méltatlankodott Mordon.
- Nos, legyen. Mint tudjátok Perselus mostantól a Rend tagja, és fontos információi vannak a számunkra – Albus nem akarta részletezni a dolgot, tekintve, hogy a férfi már így is nagy veszélyben volt.
- Szóval miféle információkról van szó, Piton? – faggatta Mordon.
- Tudniuk kell, hogy ami itt elhangzik, arról nem beszélhetnek másnak, és ha kell az életük árán is meg kell védeniük az információt – kezdte Piton, mire többen fölhorkantottak. – Voldemortot nem lehet csak úgy elpusztítani. Ha úgy vesszük, halhatatlan…
- Miféle hülyeség ez?! Még hogy halhatatlan… - vágott közbe McGalagony.
- Pedig az. Egy ősi varázslatot használt hozzá, melynek lényege, hogy a lelkét több részre hasítva a lélek darabokat tárgyakba, vagy élőlényekbe rejti, így ha az ő teste el is pusztul, a lelkének egy részeként újra formát ölthet. Ahhoz, hogy ezt véghezvigye, gyilkolnia kell.
- Aha, és mégis mennyit csinált magából? – jött a kérdés egy boszorkánytól.
- Eddig, ha minden igaz, akkor ötöt készített.
- Azt is tudod, hogy mik ezek? – szólt közbe Mordon.
- Persze, az első egy napló, Tom Denem ifjúkori naplója, amit Voldemort valószínűleg Luciusra bízott. A következő, Mardekár gyűrűje… - Albus megköszörülte a torkát.
- Öhm… azt hiszem, hogy az már meg van oldva, tekintve, hogy megtaláltam és most itt van.
- Nagyszerű, akkor majd el kell pusztítani. Szóval, hol is tartottam? Ja, a gyűrű, a következő pedig Hugrabug kelyhe, amit a Black széfben rejtenek el, az utolsó kettő Mardekár medálja és valami, vagy Hollóhátitól, vagy Griffendéltől.
- Lehet, hogy a kard vagy a süveg lenne az? – szólt közbe Remus.
- Nem, azok nem horcruxok, valami másnak kell lennie, ami gyanítom, hogy itt van az iskolában – többen egymásra néztek, majd vissza Pitonra.
- Honnan tudsz te ilyeneket? – kérdezte tőle Mordon.
- Ha elárulnám, úgy se hinnéd el nekem… - az öreg felhorkantott.
- Na és miként lehet ezeket elpusztítani? Úgy vélem, ha egy ilyen ősi és sötét varázslat az alapjuk, nem lehet egyszerűen összetörni őket… - találgatott Minerva.
- Jól gondolja, eddig csupán két ismert módszert ismerünk az elpusztítására, az egyik Griffendél kardja, a másik pedig egy Basiliscus méregfoga.
- Jó vicc, még hogy egy kígyó méregfoga, mégis honnan akasszunk le egy ilyet? – érdeklődött Sirius.
- Van egy a közelben, csupán pár méterre a föld alatt – vetette oda Piton, majd látva a többiek értetlenségét hozzátette. – Mardekár szörnye, a hagyatéka egy Basiliscus, ami a kastély csatornarendszerében él.
- Hogy?! Mégis hogy kerülne egy ilyen szörny oda és mi miért nem tudunk róla?! – hőkölt hátra Minerva.
- Pedig ez az igazság. A bejárat a női mosdóból nyílik, de csak párszaszóval lehet kinyitni, azonban a közeli barlangrendszerből is megközelíthető a bejárat. A szörnyet meg kell ölni és a méregfogával el kell pusztítani a lélekdarabokat – Mordon ismét közbeszólt.
- Ha valóban így van, és odalent van a szörny, akkor megöljük, de egyelőre itt van a kard is, ugye Albus? – kérdezte az igazgatót.
- A helyzet az, hogy a kard már régen mutatta meg magát utoljára…
- Csak egy igazi Griffendéles tudja megidézni, bla-bla igen tudjuk, mindenki hallotta már ezt. Csakhogy valahogy elő kell csalni, mert másként nem tudjuk legyőzni Voldemortot, és akkor minden hiábavaló lesz, mert akkor ő elpusztít mindent és mindenkit! – kelt ki magából Perselus, amivel általános döbbenetet keltett.
- Perselus, kérlek, nyugodj meg… majd megpróbáljuk előcsalni a kardot, de ha más nincs, szerzünk egy méregfogat és azzal vetünk véget a dolognak – Sirius elgondolkodott.
- Oké a megsemmisítés terve rendben, de előbb meg kéne találnunk őket. Szóval az egyik Malfoynál van, az stimmel, a másik meg a családi széfünkben… egy másik itt a kastélyban, de hol a másik kettő? – Sirius kérdése jó volt, de Perselus ismét meglepte.
- A medál valószínű a házatokban van, Black. Az öcséd kétlem, hogy el tudta volna pusztítani, viszont reméljük, hogy elrejtette mielőtt megölték – Sirius hallgatott még mindig sokkolta, hogy ennyire félreismerte öccsét.
- Regulus? De hiszen ő halott! Ezek szerint ezért ölték meg? – kíváncsiskodott Mordon. Perselus vett egy mély levegőt, majd belevágott.
- Regulus, olyan volt akár Malfoy. Hatalom hajhász és mindennél többre tartotta a származását. Viszont volt valamije, amit még az aranyvérénél is jobban féltett és szeretett, az a menyasszonya volt. Prewett volt, akik eleve megvetették Voldemort ténykedését, és mint tudjuk pár hónapja majdnem mindenkit megöltek a családban. Regulus mindenét elvesztette és mire végre észhez tért, addigra ez az életébe került. – Sirius nagyot sóhajtott, majd megrázta a fejét.
- Nem lesz könnyű menet bejutni a házba, bár már csak anyám lakik ott, de ő is éppen elég…
- Lily, aki eddig egy szót sem szólt, most járkálni kezdett.
- Lily, valami baj van? – kérdezte aggodalmasan Piton.
- Semmi csak, amit mondtál… Albus, ugye jó lenne nekünk egy kém? – kérdezte az öreg felé fordulva.
- Ami igaz az igaz, de senkit nem akarok rá kényszeríteni.
- Nos, nekem lenne egy ötletem. Malfoyt úgy is meg kell látogatni, de mi lenne, ha egyben szereznénk egy kémet is? – vetette föl a nő.
- Nem értem, mit akarsz kihozni ebből? – értetlenkedett Mordon.
- Hiszen Perselus most mondta. Regulus olyan, mint Malfoy, ez a kulcs. Ha előre vetítjük Malfoy jövőjét, akkor talán van esélyünk, hogy magunk mellé állítsuk! – McGalagony úgy nézett a nőre, mint aki meghibbant.
- Drágám, talán pihenned kéne egy kicsit…
- Nem, van abban valami, amit mond. Végül is egy próbát megér. Akkor a feladatok: Sirius, ha megkérhetlek, nézz utána a házatokban a medálnak.
- Rendben, de ha nem gond magammal vinnék valakit, tudod csak a védelmem miatt… nem túl szép emlékek fűznek oda – fejezte be Sirius.
- Rendben. A következő a napló, Perselus azt hiszem, ezt rád bízom, ezután jön a Black széf… azt még később eldöntjük, hogy ki megy oda. Közben pedig Mordon megkérlek, hogy alaposan vizsgáljátok át az egész kastélyt és mindenekelőtt, pusztítsátok el a Basiliscut. Nos, úgy vélem ennyi elég mára.
- Rendben, holnap utánanézek annak a csúszómászónak, viszont most megyek. Jó éjt – köszönt el Mordon, majd le is lépett. Őt követte McGalagony és a többiek is.
- Nos, van valami terved, fiam? – érdeklődött Albus.
- Ami azt illeti, igen van. Megpróbálok hatni Lucius önérzetére, megmutatom neki, hogy mivé lesz, ha követi Voldemortot, és ha ez sem hatásos, bevetem a nehéztüzérséget…
- A mit? – kérdezett vissza Lily.
- Luciusnak van egy fia, egyetlen fia a szeme fénye bármennyire is ridegnek tetteti magát még előtte is, imádja a fiát és bármire képes lenne érte. Esetleg elmondom neki, hogy a kisfiának miket kell kiállnia és akkor talán hisz majd nekem… - Sirius bólogatott.
- Ha ez működik, akkor ott duplán nyerünk. Na, akkor holnap én teszek egy családi látogatást anyucinál… Remus elkísérsz? – fordult barátjához, aki bólintott.
- Akkor holnap elintézzük a medált és a naplót is – jelentette ki Piton.
- Rendben, Remus megy Siriusszal, én meg veled! – Piton kikerekedett szemekkel nézett Lilyre.
- Te normális vagy? Lehet, hogy ottveszek, és nem térek vissza, mi lesz a fiaddal, neki szüksége lesz rád! – akadékoskodott Piton, de a nő tántoríthatatlan volt.
- Nem hagylak többé magadra, megígértem vagy nem?! Akkor nincs ellenvetés, holnap megyünk és kész! – A fiúk ismét olyan tekintettel néztek a nőre, mint akitől rettegni kell.
Másnap minden úgy ment, ahogy a megszokott mederben haladt, az iskolában délelőtt tanítás folyt, Sirius bement dolgozni. Mordon kitalált egy mesét az auror parancsnokságon, hogy miért is kell átvizsgálniuk a Roxfort környékét, amit a felettesei készséggel elhittek. Eljött a délután öt óra és a párosok elindultak feladatuk beteljesítése felé. Lily és Perselus a Malfoy kúria mellé hoppanált, majd a férfi vezetésével egy rejtett alagúton át behatoltak.
- Perselus, biztos, hogy jó irányba megyünk? – kérdezte kissé aggodalmasan Lily.
- Persze, ezerszer jártam már erre… - vetette oda a férfi, mire a nő jobbnak látta, ha csendben marad. Gyorsan tették meg az utat, majd hirtelen egy fal állta el az útjukat.
- Hogyan tovább? – a férfi kissé gúnyosan nézett a nőre, mintha az valami hatalmas nagy butaságot kérdezett volna.
- Figyelj és ámulj… - azzal pálcáját végighúzta pár téglán, mire azok lassan egy ajtót képeztek, ami egy szobába vezetett. Elsőnek Perselus lépett be, majd őt szorosan követte a nő. Egy világos, zöld falú szobában találták magukat, ahol minden tele volt játékokkal.
- Hol vagyunk? – kérdezte a nő.
- Ez Draco szobája, már el is felejtettem, hogy mennyire túlzsúfolták… - a szoba közepén lévő kiságyban ekkor vették észre a szőke kisfiút, aki őket nézte hatalmas szürke szemeivel.
- De aranyos… - suttogta Lily. Közben a kicsi sírni kezdett, és Lily nem bírta megállni, hogy föl ne vegye. Persze a sírásra azonnal megjelent Narcissa, aki felsikoltott a behatolók láttán, főleg mivel a fia náluk volt.
- Ááááááá – Lucius kivont pálcával rohant be hozzájuk, majd rémülten állt meg felesége és Perselus közt.
- Perselus, mire véljem ezt?! Tedd le a fiam, most! – Lily aggódva nézett oda, és már indult is, hogy átadja a kicsit az anyjának, de Perselus megállította.
- Előbb hallgass meg, aztán visszaadom. Tudod, hogy nem áll szándékomban bántani a keresztfiam… - Lucius úgy tűnt hezitál.
- Mit akartok tőlünk? – fakadt ki a nő, mire Lily egy hangszigetelő bűbájt bocsátott a szobára.
- Mrs. Malfoy, kérem, nem ártó szándékkal jöttünk, nekem is van egy fiam, aki majdnem egyidős az ön gyermekével, csak hallgassák meg Perselust… kérem! – úgy tűnt Lily szavai hatottak a nőre, így az bólintott Luciusnak, hogy rendben.
- Jó, mit akartok?
- Nyíltan fogok beszélni, kéne egy kém a rendnek… - Lucius felnevetett.
- Te komolyan bolond vagy! Majd pont ÉN fogok kémkedni a sárvérűek támogatóinak mi? – Lily arca megfeszült.
- Ne beszélj így! Tudni akarod mi vár rád, ha Voldemort követője maradsz?! – ordított vele Piton, mire Draco ismét bőgni kezdett. Lily próbálta megnyugtatni, ami nagy nehezen sikerült, persze Narcissa végig le sem vette róla a szemét.
- Ugyan már, Én aranyvérű vagyok! Nekem nem kell félnem semmitől, a Nagyúr hű támogatója vagyok…
- Támogató? Jó vicc, neki csak szolgái vannak. Én tudom… ismerem a jövőt. Térden állva fogsz csúszni előtte, eldobva az aranyvéred, a büszkeséged. Megalázza a családod, olyan feladatot ad a fiadnak, amibe majdnem belehal büntetésül, mert te elrontasz valamit. Megszégyeníti és meggyalázza Cissyt! Hát ezt akarod?! Föláldoznád a fiad és a feleséged? Azért, hogy szolgája legyél egy félvér féregnek? Hol a büszkeséged, és a józan eszed… - hadarta Piton. Lucius szeme összeszűkült.
- Mégis honnan veszed ezt? – suttogta.
- Azt egyelőre nem mondhatom el. A lényeg, hogy gondold át, de csak egy lehetőséged van, hogy megmentsd magad, a családod és a neved… - Draco közben szipogva nyújtogatta kezét anyja felé. Lily megsimogatta a kicsi fejét, majd odaoldalazott Cissy mellé.
- Tessék, nagyon aranyos kisfiú – Cissy csak bólintott, majd átvette fiát, aki ismét sírni kezdett.
- Draco, mi a baj? – kérdezte anyja, bár tudta, hogy a kicsi nem tudja elmagyarázni.
- Nem lehet, hogy jön a foga? – kérdezte Lily.
- Nem, valami más baja van… - Lucius aggódva nézett feléjük, majd leengedte pálcáját.
- Én tudom, mi a baja – szólalt meg hirtelen Piton.
- Mégis honnan? Csak nem te csináltál vele valamit? – faggatta Lucius.
- Mint már említettem, ismerem a jövőt… de mindegy. Dracónak egy különleges betegsége van, ami főleg az aranyvérűeket támadja meg. Ez egy vírus, ami veleszületik. Vannak, akik csak hordozók, de a kicsiket megtámadhatja. A mágiáját szívja el a gyerekeknek, így lesz belőlük kvibli – Lucius arca elfehéredett.
- Hogy? Az én fiamból nem lesz kvibli! Mi az a gyógymód?!
- Nos, azt még nem találták fel… legalábbis ebben az időben, én viszont ismerem, na de most mennünk kell. Gondold át Lucius, mentsd meg a családod és állj a jó oldalra. Kapsz huszonnégy órát, addig keress föl a kastélyban… ha letelik az idő, már nem várok tovább, megoldom másként. Viszlát, Lucius… Cissy – biccentett a nő felé.
- Viszlát – köszönt el Lily, majd Perselusszal együtt eltűntek. Lucius aggódva ölelte át feleségét, aki lassan sírni kezdett.
- Mi lesz velünk? A kisfiunk… Lucius, tenned kell valamit.
- De mégis mit? Ha igazat mond, akkor csak úgy fog segíteni, ha kémkedek neki, viszont ha megteszem és lebukunk, akkor végünk! – Cissy felzokogott.
- Lucius… mit tegyünk? Én nem akarok ilyen jövőt, én csak nyugodtan akarok élni veletek… - a férfi gondterhelten simogatta felesége hátát. A Malfoy család igencsak nehéz éjszaka elé nézett.
Amint ötöt ütött az óra, Sirius és Remus karöltve hagyták el a kastélyt, majd megjelentek a Black ház előtt.
- Hurrá újra itthon… - mordult föl Sirius, majd benyitott. A ház kihaltnak tűnt, szinte minden ablakon be volt húzva a sötétítő.
- Anyám, ez hátborzongató – csúszott ki Remus száján.
- Az és én itt nőttem föl, csoda, hogy normális maradtam… - a következő pillanatban megjelent előttük egy rongyokba öltözött vén házimanó.
- Sirius gazdám már nem lakik itt… mit keres itt a gazda? Ellopná a családi ékszereket? – gyanúsítgatta őket Sipor.
- Á Sipor, hát te még mindig élsz?! – kezdett gúnyolódni Sirius. Remus megcsóválta a fejét.
- Sipor jó házimanó, és sokáig él. A gazda mit keres itt?! – sipította a manó.
- Neked ahhoz semmi közöd. A vén boszorka itthon van? – faggatta tovább a fekete hajú.
- Asszonyom elment egy teadélutánra, de nemsokára hazaér és nagyon dühös lesz, ha meglátja itt gazdámat… - vigyorodott el a manó.
- Ó, hogy a ragya… - kezdett bele Sirius, de Remus befogta a száját.
- Nézd, Spior talán tudnál nekünk segíteni. Nem akarunk bajba keverni az asszonyod előtt, csak azért jöttünk, hogy elvigyük Sirius régi holmijait, tudod fényképek, emlékek ilyesmik, ami Regulusra emlékezteti… - Sirius ekkor kiszakította magát a másik karjából.
- Regulus, hülye volt, ha nem állt volna be közéjük még most is élne! Ha elmondta volna, hogy mire készül, segítettem volna neki… - csúszott ki a férfi száján, mire a manó szemei megteltek könnyekkel.
- Szegény Regulus gazdám… annyira szenvedett és könyörgött, de Sipornak meg kellett tennie, mert ő azt parancsolta, de Sipor nem tudta megtenni! – zokogott a manó majd a falba verte a fejét.
- Hé Sipor elég! Mire kért téged Regulus? – kérdezte Remus.
- Sipor rossz volt, nem tudta megtenni, pedig gazda utolsó kérése volt… - zokogta a manó. Sirius megelégelte a dolgot és taktikát váltott.
- Sipor, elég! Most mond el, hogy mire kért téged az öcsém, talán tudunk segíteni… - a manó ránézett a férfire, majd szipogott még párat.
- Uramnál volt egy nyakék, azért halt meg. Odaadta Sipornak, hogy pusztítsa el, de Sipor nem tudta… Sipor rossz manó volt! – kezdet újra az önostorozást.
- Állj! Most azonnal mond meg, hogy hol van a nyaklánc, és akkor megígérem, hogy elpusztítom – ajánlotta föl Sirius.
- Gazda miért ilyen? Miért segítene Sipornak?
- Nem neked, az öcsémnek segítenék, hogy a halála ne legyen hiábavaló. Ő volt az egyetlen, aki valamennyire számított még nekem innen és meg akarok fizetni azoknak, akik olyanná tették, amivé vált, és akik miatt meg kellett, hogy haljon – Sipor könnyek közt elindult az emelet felé, ők pedig követték őt. Elérte Regulus szobájához, majd benyitottak. Ott érdekes módon minden ragyogott a tisztaságtól.
- A gazda jó volt Siporhoz, Sipor nagyon szerette Regulus gazdát… A gazdával együtt Sipor szíve is megszakadt… - motyogta miközben elővette a láncot az egyik fiók mélyéről.
- Hát ez lenne az? – kérdezte Remus.
- Ne érjen hozzá a vérfarkas! Gonosz ékszer, rosszat tesz, csak betakarva tegyék el – motyogta a manó.
- Sipor, ezt nem mondhatod el senkinek, vagy Regulust sérted meg vele.
- Asszonyom tudni fogja, hogy itt jártak, Sipor nem hazudhat neki! – visította a manó.
- Akkor tényleg elvisszük Sirius holmijait, és csak annyit kell mondanod, hogy ezekért jöttünk – ajánlotta föl Remus, mire a manó elgondolkozott.
- Ez jó, ez jó, Sipor ezt mondja, így Sipor nem hazudik. Úrnőm nem tud a nyakláncról, így nem is kérdezi róla Siport. Ez így jó… - Végül átmentek Sirius szobájába, ahol összeszedték az ottmaradt dolgokat. Pár könyv, fényképek, levelek.
- Azt hittem ezeket anyám már mind kihajította… - szólalt meg Sirius pár perc múlva.
- Ki akarta, de Regulus gazdám nem engedte, aztán Sipor megvédte őket, mert Regulus gazda is ezt tette volna… - Sirius elmosolyodott.
- Köszönöm, Sipor! – A manó bólintott.
- Siessen az úrfi, mert asszonyom mindjárt hazaér és nagyon dühös lesz! – összeszedték a maradékot, majd elindultak kifelé. Már épp kiléptek az ajtón, mikor egy kalapos mogorva képű boszorkány jelent meg előttük.
- Sirius, mit műveltél a házban te Merlin fattya! Nem adtam engedélyt, hogy te és a korcs barátaid belépjetek ide! Süllyedtem volna el mikor téged a világra hoztalak te véráruló fattyú! – fakadt ki a nő. Sirius csak megvonta a vállát.
- Szia anya, hogy szolgál az egészséged, remélem rosszul. Ami pedig engem illet utoljára voltam itt, megnyugodhatsz, soha többé nem látsz, és remélem én is utoljára látlak téged. A cuccaimat elvittem, teljesen fölösleges a manót nyaggatni mattunk, bár örülnék neki, ha végre kinyiffantanád azt a vénséget. Na, mi mentünk is. A soha viszont nem látásra – intett egyet Sirius, majd egy pukkanással eltűnt. Remus kikerekedett szemekkel biccentett a nőnek és ő is eltűnt. Mrs. Black még sokáig szájtátva figyelte a hűlt helyüket.
Igazán érdekes történet. Lily igazán határozott ebben a történetben, ahogy mindig eléri Perselussal szemben amit akar. Kíváncsi vagyok, hogyan sikerül elpusztítani a baziliszkuszt.
üdv
chrisike
Válasz:
Jáj mindenki arra kíváncsi XD de sebaj, akkor talán kicserélem a kövi fejezetet... (áááááá nem XD)
Igazán érdekes történet. Lily igazán határozott ebben a történetben, ahogy mindig eléri Perselussal szemben amit akar. Kíváncsi vagyok, hogyan sikerül elpusztítani a baziliszkuszt.
üdv
chrisike
Jáj mindenki arra kíváncsi XD de sebaj, akkor talán kicserélem a kövi fejezetet... (áááááá nem XD)