Az átverés

Sirius unottan baktatott át a fiúkhoz, majd kissé nagyobb lendülettel nyitotta ki az ajtót, mint kellett volna. Harry és Ron ijedten pattantak föl a hangra, de azon nyomban megnyugodtak, mikor meglátták, hogy csak Sirius az.

- Neked meg mi bajod? Úgy közlekedsz, mint egy dúvad. – morogta Harry.

- Bocs, csak kissé feszült vagyok mostanában… Kerestelek titeket a lányoknál, mert kéne egy kis segítség. – Harry érdeklődve nézett a férfira.

- Mi lenne a dolgunk? – kérdezett rá Ron.

- Segíteni kellene előkészíteni Ron szüleinek a szobáját. – míg Ron fintorogva, addig Harry boldogan pattant föl ültéből.

- Ezek szerint használhatjuk a pálcáinkat?

- Persze, hiszen ez a ház védett, itt nem jelez be a minisztériumnak, ha használjátok. Azon felül, kezdj hozzászokni a dologhoz, hogy pár nap és nagykorú leszel. – Szelíden összekócolta Harry haját, majd kisétáltak egyenesen át a Mollyéknak kijelölt szobába.

Piton ezalatt lázasan keresgélt könyvei között egy régi bájitalrecept után. Maga sem tudta, hogy mi ütött belé, de valahogy segíteni akart a lánynak. Még mindig nehezére esett úgy gondolni rá, mint a saját gyerekére, és pláne Potterre. Ezen a gondolaton megdermedt.

- De hát nem is Potter, hanem Piton… - motyogta maga elé, s ettől a felismeréstől le kellett ülnie. Az események olyannyira lefoglalták, hogy nem volt ideje fölfogni igazi jelentésüket. Van két gyereke attól a nőtől, akiért az életét is odaadta volna.

- Szentséges Merlin… apa vagyok. – megrázta fejét, majd arcára ismét kiült a már jól ismert mogorva arckifejezés.

- Nem, én sohasem akartam gyerekeket, sohasem lennék jó apa, azt se tudom, hogyan kell… főleg nem Potterrel. – morogta ám amint kiejtette Harry nevét eszébe jutottak Sirius és Glory szavai. – Nem Potter, hanem… Harry.

Összeszedte magát, majd újra kutatgatni kezdett, hátha jut valamire a bájital ügyében. Aztán kopogtatásra lett figyelmes. Unottan nyitotta ki az ajtót.

- Perselus, beszélnem kell veled! – mondta Remus és az invitálást meg sem várva besietett a szobába. Piton csak pufogva ment utána.

- Mit akarsz Lupin? – dörrent rá, mikor a férfi a nyitva hagyott könyvet kezdte el nézegetni

- Reggel voltam a Roxfortban… - arca megkomolyodott, és most szemtől szembe nézett Perselussal. – Albus állapota, az éjszaka folyamán rosszabbra fordult. Poppy talált rá reggel, mikor bement hozzá ellenőrzésre. A földön feküdt, ájultan… - Piton arca egy pillanatra megmerevedett, majd visszanyerte jól ismert közömbös arcvonásait.

- És én mit kezdjek vele? – Remus döbbenten fordult Piton felé.

- Hogy-hogy mit kezdj vele?! Könyörgöm, hiszen úgy tekint rád, mintha a fia lennél! – kiáltotta Remus.

- Akkor közölhetem, hogy megromlott a családi kötelék, mikor olyan dolgot titkolt el előlem, ami miatt az egész hátralevő életemben lelkiismeret furdalásom lesz.

- Hah, jó vicc. Ha komolyan lenne lelkiismereted, akkor most lélekszakadva rohannál hozzá, hogy megtehess minden tőled telhetőt. – Piton érzéketlenül bámult tovább a férfira, majd megfordult, s leült az asztalhoz, hogy tovább olvassa a könyvet. Remus idegesen feltépte az ajtót, majd kirohant a szobából. Piton keze kissé remegett, de az asztal alá rejtette őket, hogy tudomása se legyen róla mennyire megrázta az előbbi hír.

Remus felsietett az emeletre Siriusékhoz, majd idegesen belépett az ajtón a frászt hozva ezzel a bent lévőkre.

- Remus, mi a fészkes fene ütött ma belétek?! – fakadt ki Harry miután sikerült ismét levegőt kapnia.

- Harry, beszédem van veled! Ha már az a csökött agyú apád nem hallgat rám, hát remélem, te fogsz! – morogta, s közben leült az ágy szélére.

- Milyen apám? – kérdezett vissza Harry értetlenül, majd mikor végre leesett neki, hogy kiről is van szó elfintorodott. – Ja, hogy róla…

- Igen róla, mert egy megrögzött, eszement vadbarom, akinek mindene az a fene nagy büszkesége! – kiabálta Remus.

- Mit csinált már megint? – Sirius, aki eddig csendesen figyelt, most szólalt meg először.

- Voltam Roxfortban, Albus rosszabbul lett, úgy néz ki, haldoklik. Szeretné látni Perselust és Harryt, de az a makacs öszvér nem hajlandó elmenni hozzá. – Harry dermedten állt egyhelyben, egy pillanatra minden kiment a fejéből.

- Miért nem akarja meglátogatni? – fakadt ki Harry.

- Mert Albus hazudott neki, annak ellenére, hogy fiaként szereti őt. Perselust annyi árulás érte már eddigi életében, hogy ezt az utolsó nagyot képtelen lenyelni. – Harry elgondolkodva nézte a padlót. Hát igen, ő is dühös volt az öregre, de nem akarta, hogy mindez így legyen. Erőt véve magán elkezdett morgolódni.

- A fene esne… hogy a Merlin… szemét! – Azzal elindult kifelé az ajtón. Sirius kíváncsian pillantott utána.

- Most hova megy? – kérdezte Ron a két felnőttől.

-  Azt hiszem, megy és beolvas Pitonnak, aztán elráncigálja magával Albushoz, de ha nem megy szép szóval képes rá és megátkozza, és úgy viszi oda… - hadarta Sirius.

- Na igen, ebben is az anyjára ütött, legyen bármilyen sértett is, a barátokat és a családot nem hagyja magára. – Sirius csak bólogatott, míg Ron értetlenül kapkodta fejét ide-oda.

Harry felbőszülten szaladt lefelé a lépcsőn, hogy aztán olyan lendülettel robbanjon be a férfi szobájába, ami még egy csapat halálfalót is visszarettentett volna. Perselus idegesen pattant föl és már kezdte volna a szokásos szöveget, mikor eszébe jutott, hogy a dolgok némiképpen megváltoztak az utóbbi időben.

- Mit akarsz itt? – kérdezte Harrytől.

- Vegye a köpenyét és menjünk! – felelte Harry, majd a fogason lógó talár után nyúlt. Piton levegő után kapkodva figyelte a fiút, amint elé lép és kezébe nyomja a talárt.

- Mégis hova menjek P… - még időben visszafojtotta, amit mondani akart, de Harry így is szúrós szemekkel nézett rá.

- Először is maradjuk a régi, jól bevált viselkedési formánál, én beszólok, maga kiabál, én visszaszólok, maga pontokat von le, közben elejt pár keresetlen szót a családfámról és aztán mindketten megyünk a magunk útjára. Nem kérem, hogy legyen az apám. Köszönöm, arra van alkalmasabb személy is. Én csak azt akarom, hogy ne fordítson hátat az igazgatónak. Én is piszkosul haragszom rá, hiszen engem is ugyan úgy átvert, de mégis van bennem annyi elszántság, hogy lenyeljem a békát és most odamenjek. – Haragosan nézett a férfira, majd odasétált ahhoz a szekrényhez, amin a bájitalokat látta. – Hol van a bájitala?

- Te honnan tudsz a bájitalról? – Piton meghökkenve nézte a fiút, amint elkezd kotorászni az üvegcsék közt. Végül a csörömpölésre odasietett. – Menj arrébb, Albus bájitala nem azon a polcon van. – Harry kissé önelégült vigyorral nézte a férfit, amint előhalássza az említett fiolát.

- Akkor indulhatunk? – kérdezte Harry. Piton összehúzott szemöldökkel magasodott fölé.

- Persze, azonnal indulunk, amint elmondtam a magamét. Először is, az, ami történt nem változtat azon, hogy megkövetelem a tiszteletet még tőled is! Másodszor nem beszélhetsz így velem, még ha nem is tekintesz rám másként, mint, az életed megkeserítőjére! Harmadszor… húsz pont a Griffendéltől, amint visszaérünk az iskolába… Potter! – Harry elégedetten elhúzta szája szélét.

- Mondok én magának valamit tanár úr, vonjon le még tíz pontot, mert az csúnya lesz, ami most következik. Elmehet a jó bús francba, és ott is maradhat, mert engem nem érdekel! – Azzal elindult kifelé az ajtón, Piton pedig követte.

A kandallón áthaladva, a Roxfort igazgatói szobájába érkeztek. Mivel Harry nem tudta merre is van az igazgató hálója, kénytelen volt követni Pitont. Két ajtóval arrébb, meg is találták az idős embert, amint az ágyában fekszik. Pitonnak valami sántította a képben, de még nem tudta, hogy mi. Az öreg fáradtan nyitotta ki szemeit, majd halványan elmosolyodott.

- Hát eljöttetek? Nem is reméltem, hogy együtt láthatlak titeket. – Piton szeme megvillant.

- Fú, hogy én most hogy utállak te ostoba vénember. – morogta Piton, és Harry fölháborodva fordult felé.

- Hogy lehet ilyen szívtelen Piton, hiszen az igazgató rosszul van! – Albus köhögött párat.

- Az a vén kurafi átvert minket. Előbb fogok én elpatkolni, mint ő! – kiáltotta Piton, mire Albusból kitört a halk kuncogás.

- Hát kedves fiam, ez most nem jött be igaz? – Harry elképedve nézte az öreget, amint fölkel az ágyból, s köntösét maga köré tekerve elindul feléjük.

- Aljas, hazug! – kiáltotta Harry, és el akart szaladni, de az ajtó bezárult előtte. – Engedjen ki!

- Engedje ki Albus. – morogta Piton.

- Amint meghallgattok, már mehettek is. Harry, te azt mondtad nekem, hogy eleged van a harcból, hát rendben. Ebben az esetben viszont szeretnélek téged és a testvéredet biztonságos helyen tudni. Hagyjátok el az országot.  - Harry felháborodva nézett a férfira.

- Mégis hogy képzelte ezt? Hagyjam itt a barátaimat? Azt már nem! – kiáltott föl.

- Ebben az esetben halálra ítéled magad, és Gloryt, Harry. – az igazgató szavai súlyosan csengtek, de volt bennük igazság.

- Igaza van az igazgatónak, Potter. Ha itt maradtok, de nem harcoltok, az egyelő a halállal. Ha elmentek, és itt hagyjátok a többieket, ti megmenekültök, de ők valószínűleg idő előtt bevégzik. – Piton próbálta megértetni a fiúval, hogy mit kéne tennie.

- Köszönöm, most már tudom, hogy vagy én ölök, vagy meghalok, de ha megfutamodok, akkor mindenki más is meghal helyettem! – Idegesen elkezdett föl-alá járkálni.

- Ha úgy döntesz, felveszed a harcot, mi tudunk tanítani, és vigyázunk rád, ameddig csak kell. – az idős mágus hangja most tisztán csengett, mint azelőtt, és Harry újra gyereknek érezte magát, mint mikor a Roxfortba érkezett.

- Hogy döntesz Potter? – Piton hangja hirtelen jött, de kizökkentette a fiút.

- Nincs más választásom… - nyögött föl, majd ledobta magát az egyik fotelba. Az igazgató elmosolyodott, majd Pitonra nézett.

- Te is tovább folytatod? – kérdezte tőle.

- Ugyan mit? Az egyetlen dolog, amihez értettem az a kémkedés volt, és annak már vége. – jelentette ki hanyagul.

- Például taníthatnád Harryt. – Az igazgató kijelentésére mindkét személy heves tiltakozásba kezdett.

- Nem! – tiltakozott Piton.

- Soha! – vágta rá Harry.

- Nem vállalom! – folytatta Piton.

- Amint látom, már most jól megértitek egymást. – kuncogta az öreg, majd visszaült ágyára. – Ha megbocsátotok, akkor most lepihennék. – Piton elindult kifelé, de az asztalkára letette a bájitalt.

- Itt van az újabb adag Albus, amint fölkeltél idd meg. – Az igazgató még morgott valamit, majd elaludt. Harry szájtátva követte Pitont.

- Hihetetlen, hogy mennyire hamar elfáradt. – hadarta.

- Albus már nagyon öreg, és a sok baj mellett még a méreg is megnehezíti az életét. A bájital, amit kifejlesztettem csak ideiglenes javulást okoz. Ha nem szedi rendszeresen, akkor legyengül. – Harry megértve miért viselkedik így az igazgató, kissé megnyugodott.

- Akkor menjünk haza. – mondta Harry, majd elindult a kandalló felé, ám Piton hangja megállította.

- Ha már itt vagyunk, elvinnék pár könyvet. – Harry kérdőn nézett rá. – Pár bájitaltan könyvet a kutatásokhoz.

- Miféle kutatás?

- Glory betegségéről. Emlékszem, olvastam valahol egy kezdetleges bájitalról, de már nem tudom, hogy hol. – Harry szemei tágra nyíltak, majd erőteljesen karon ragadta a férfit, s elindult vele a kijárat felé.

- Hova rángatsz? – kiáltott föl a férfi, miközben megpróbált kiszabadulni Harry karmai közül.

- Csak gyorsítok a tempón, hogy minél előbb elkezdhessük a kutatást! – Piton döbbenten meredt a fiúra, majd megadva magát elindultak a férfi magánlakosztálya felé.

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2009.08.24. 22:43 mei Szia drágám! Hát nem is tudom mit mondjak.Ez fantasztikus lett.Itt a végén nagyon jót mulattam.Szegény Perselus kezdem őt sajnálni*vigyorog*Sirius pedig már egészen biztos,hogy másként tekint Hermionére.Legalábbis ahogy viselkedik abból erre lehet következtetni.Perselus pedig még szép,hogy elkezdett kutatni,hogy segíteni tudjon a lányán még akkor is ha most még képtelen úgy gondolni rá illetve rájuk mint gyermekeire.Hihetetlen,hogy milyen nehezen tudja feldolgozni,hogy nem is egy hanem rögtön két gyereke lett.Ráadásul az egyikkel nincs is éppen jó viszonyban.Viszont édes volt mikor rádöbbent,hogy akkor tulajdon képpen Potter nem is Potter hanem Piton.Azért látszik,hogy igyekszik legalább nem Potterezni még ha nehéz is neki de igyekszik inkább Harrynek szólítani.Azon meg sem lepődtem,hogy Remus nem ért el nála sokat a hírrel és valószínűleg Dumbledorenak is ez lehetett a véleménye ezért is akarta Harryt is látni.Mintha csak tudta volna,hogy Perselust most annyira megbántotta,hogy csak és kizárólag Harry lesz képes elrángatni magával ha úgy tudja,hogy éppen haldoklik.Nekem úgy tűnik,hogy pillanatnyilag mindketten nem tesznek mást mint elképednek és megdöbbennek a másik nyilvánvaló tettein.Az viszont már biztos,hogy kezdem Siriust megkedvelni hiszen most nem volt semmi rossz szava sem Perselusról és Remus is elismerte,hogy Perselust annyi árulás érte már életében,hogy egy ekkora árulást már nem képes lenyelni.Harry pedig úgy viselkedett ahogy azt elvárták tőle ha egy olyan személy akarja látni aki ugyan hazudott neki de tisztelte és most úgy tűnik,hogy haldoklik akkor nem fogja hagyni,hogy a másik személy ne akarja látni csak azért mert dühös.Tényleg honnan tud Harry a bájitaltól?És itt volt az első döbbenet.Aztán jött a látogatás az igazgatónál és nem volt kétségem afelől,hogy ha ez egy átverés akkor arra Perselus rögtön rá fog jönni.Bár Dumbledore úgy nyilatkozott,hogy ennyire jól megértik egymást attól tartok,hogy nekik egészen más a véleményük erről.De persze nem tehetnek semmit ellene hiszen ki más készíthetné fel a legjobban Harryt a harcokra ha nem Perselus Piton.Amikor Pers közölte,hogy ha már ott vannak akkor el kéne vinniük néhány bájitalkönyvet,hogy segíteni tudjon Glorynak a betegségét leküzdeni itt meg Harry döbbent le és amikor megragadva apja karját elkezdte vonszolni és közölte,hogy csak gyorsít a tempón akkor viszont már hangosan nevettem.Lehetséges,hogy elindultak egy úton aminek a végén elérhetik a boldog megértő csalási életet.Lehet mindenesetre ez jó kezdet és reménykedjünk benne,hogy gyümölcsöző is lesz.Köszike a frisst.Már nagyon vártam Élvezet volt olvasni.Köszönöm szépen.Nagyon de nagyon várom a folytatást.És Dora imádlak!!!!!!!!