Gyógyultnak nyilvánítva

Aznap este mindenki a kiskutyával foglalkozott. A fiatalok kedvéért még Sirius is átváltozott kutyává. Persze Herceg annyira megijedt nagyobb társától, hogy vékony baba hangján ugatni kezdte.

- Sirius, szerintem ehhez még túl kicsi, változz vissza – kérlelte Amy, aki megpróbálta lenyugtatni a kutyusát. A férfinek se kellett több, azonnal átváltozott.

- Pedig azt hittem jó ötlet – vakarta meg a fejét.

- Jó is, de te túl nagy falat vagy neki – kuncogta Hermione. A kiskutya lassan megszokta a házat, és Amy is egyre vidámabb lett. Már nagyon várták a vendégek érkezését, Amy és Hermione nekiállt főzőcskézni, sőt még a fiúk is besegítettek. Mire csütörtökön megérkeztek a többiek már minden készen volt. Pontban tíz órakor kopogtattak a bejárati ajtón. Harry volt legközelebb így ő nyitotta ki.

- Heló, szabd bejönnünk? – érdeklődött vigyorogva Ron.

- Persze, gyertek csak – válaszolta Harry, de Ginny már le is támadta őt. Harry szabályosan levegő után kapkodott.

- Ginny, kinyírod – háborgott Ron.

- Szerintem Harry annyira nem bánja a dolgot – nevette el magát Charlie. Hermione és Amy a nappaliban ültek és a változatosság kedvéért a kutyussal játszottak.

Az együtt töltött majdnem két nap szinte tökéletesen telt. Végig nevettek és beszélgettek egymással. Charlie régen érezte magát ennyire jól, mint Harryékkel. A ritka alkalmakkor, amikor kissé megcsappant a jókedv, az is egyetlen személynek volt köszönhető. Ron szinte megállás nélkül az új barátnőjéről áradozott. Ami viszont meglepte a többieket, hogy úgy festett a srác tényleg beleszeretett. Pénteken a lányok legnagyobb örömére elmentek egy mugli bevásárló központba. Persze a Sirius és Charlie teljesen idegennek érezte magától a helyet. A lányok, sőt még Harry is szép kis summát hagyott ott a boltokban, de megérte. Mikor péntek délután elköszöntek tudták, hogy még sokáig fogják emlegetni ezt a szünetet.

Szombat reggel kissé fájó szívvel indultak vissza a Roxfortba és a vonatút sem tartogatott különösebb izgalmakat számukra. Többen megbámulták Amyt, aki új ruhái egyikét vette föl, és ölében kiskutyája feküdt. Ron már az út elején lelépett megkeresni barátnőjét, így Ginny és Harry zavartalanul folytathatták a turbékolást. Hermione belekezdett az új könyvébe, ami a várttal ellentétben egy cseppnyi tanulni valót sem rejtett. Még a bevásárlás alatt szerzett néhány romantikus regényt és most gőz erővel azok olvasásába fogott. Amint a vonat begördült az állomásra, mindenki sietősen leszállt róla.

- Ms Granger és Ms Garner kérem, jöjjenek az irodámba, amint lepakoltak – mondta az igazgatónő a lányoknak. Azok kissé zavarban voltak, elvégre mindkettőjüknek volt némi takargatni valója. Azonban nem volt okuk idegeskedni, csak Camill jött el hozzájuk, hogy folytathassák a terápiát.

- Szép napot lányok, hogy vagytok? – érdeklődött a nő.

- Jól, köszönöm – válaszolta Hermione.

- Én is – mosolyodott el Amy. Camill sokat sejtetően nézett végig rajtuk, majd kis torokköszörülést követően Minerva is kapcsolt, hogy neki most ki kéne mennie.

- Akkor én megyek is, ha végeztek kérem, szóljanak – mondta a boszorkány, majd magára hagyta a hármast. Hermione akaratán kívül Piton festményét kezdte el fixírozni, aki bár úgy tett mintha éppen délutáni sziesztáját töltené nagyon is figyelt.

- Nos, kivel kezdjük? – érdeklődött. Amy persze önként jelentkezett.

- Én kezdhetem – vont vállat.

- Na és hogy érzed magad most az egy héttel ezelőttihez képest? – faggatózott a nő.

- Jól, sokkal jobban. A többiek is megmondhatják, hogy már eszem valamennyit. Nagyon élveztem a szünetet, tényleg jó volt, és kaptam egy kiskutyát – mesélte boldogan a lány. Piton megfeledkezve magáról elmélázva figyelte egykori tanítványát.

- Egy kutyust? Az nagyszerű, na és kitől? – érdeklődött a nő.

- Hát... Ott voltunk Weasleyéknél, és nekik volt néhány, én pedig kaptam egyet... Charlie-tól – pirult el kissé. – Camill erre felnevetett.

- Ó, akkor már értem mi ez a rohamszerű javulás nálad, úgy tűnik, hogy köze van egy igencsak jóképű és tündéri tanárodhoz... – kuncogta.

- Hát... talán. Én... azt hiszem, hogy kedvel...

- Jajj, már, nem csak kedvel, beléd zúgott. Charlie olyan, mint akit megbabonáztál. Egyfolytában azt lesi, hogy Amy mit csinál, hogy segítsen e neki, csüng minden szaván, mintha miattad kelne föl a nap – dohogta Hermione. Amy erre még mélyebben elvörösödött.

- Hahaha, látom Amyvel semmi gondunk nem lesz, már szinte teljesen gyógyultnak is nyilváníthatlak kedvesem.

- Komolyan? – mosolyodott el a lány. Arcáról sütött a boldogság, ami Pitont is mosolygásra késztette.

- Na és Te, Hermione? Van valami változás, amint látom – mondta, miközben végignézett a másikon a szemüvege mögül.

- Igen, azt hiszem már én is rendben leszek. Mióta elmentünk a Black házba... vagyis mióta utoljára beszéltünk nem volt rémálmom. Igyekszem én is többet enni, és majdnem sikerült egy hét alatt felszednem három kilót, aminek más körülmények közt nem örülnék, de ez most parancs volt – sóhajtott fel, majd tétován Piton festményére nézett. A portré csak szomorúan figyelte őt. Camill észrevéve a kósza pillantást hozzá is kezdett.

- A múltkor már beszéltünk róla, hogy nem ártana egy szembesítés a te esetedben. Nos, Piton professzor, ha nem tévedek itt most önnek is be kéne szállnia – dünnyögte a nő. A portré alak rendezte vonásait, majd megszólalt.

- Nincs más választásom – mondta, amin Hermione felhorkant.

- Nekem, nem volt választásom! Magának van, csak sétáljon ki a keretéből és máris megszabadul tőlem – mordult föl a lány.

- Ms Granger, reméltem, hogy megérti tetteim okát és azt is, hogy sajnálatos módon nem tehettem mást...

- Méghogy nem tehetett mást? Elküldhetett volna, vagy adhatott volna valami bájitalt, esetleg valami bűbájt, hogy ha már meg is szégyenülök, de legalább fizikálisan ne kelljen kiállnom a poklot – kiáltott föl a lány.

- Maga is tudja, hogy azzal veszélybe sodortam volna a küldetést, ha kimenekítem onnan. azt hiszi nem fordult meg a fejemben, hogy leavadázom a fél társaságot és kiviszem magát onnan? Semmit se szerettem volna jobban, de nem tehettem meg. Nem úgy mentem oda, hogy megmentem magát, nem is tudtam róla, hogy ott van! Ha tudtam volna, akkor igen, készítek egy zsupszkulcsot, vagy egy bájitalt, esetleg tetszhalottként kihozom, vagy ha más nincs, akkor megszüntetem a fájdalmait, de nem tudtam megtenni mert nem volt rá lehetőségem! – kelt ki magából a férfi. Hermione szeme megtelt könnyel.

- Akárhogy is szépítjük, mindketten szenvedtünk. Tudom, hogy maga is és azt is tudom, hogy még most is szenved, professzor. Én készen állok arra, hogy túllépjek ezen és bár elfelejteni sohasem fogom tudni, de megpróbálok boldog életet élni. Tudom, hogy a portrék nem képesek a változásra, de remélem, hogy elfelejti majd. Részemről végezte, csak ennyit akartam magától. Sajnálom, ami történt, sajnálom magát is, amiért ezeken át kellett mennie és sajnálom, hogy nem élte túl – folytatta csöndesen a lány. Piton maga is meglepődött, hogy a másik mennyire higgadtan tud viselkedni egy ilyen kirohanás után.

- Talán tévedtem Ms Granger és maga mégis érettebben kezeli a helyzetet, mint én. Legalább nem dugja a fejét a homokba. Remélem boldog élete lesz – felelte a férfi, majd kisétált a keretéből. Hermione egy halvány mosollyal a száján nézte az üres keretet.

- Hát azt hiszem ez meg is van. Na de mi változott meg ilyen hirtelen? – érdeklődött a nő.

- Hát... nem tudom, hogy ebből mennyit árulhatok el, de történt valami. Szóval már tudom, mit érez irántam Sirius. Ő is szeret engem, és engem szeret, olyannak amilyen vagyok, a múltammal együtt. Ameddig ide járok, hivatalosan nem lehetünk együtt, de... – itt azonban elakadt. Azonban Amy most is kihúzta a bajból.

- Pettingeltek – mondta vigyorogva, amitől Hermione a falra tudott volna mászni.

- Én komolyan kinyírlak egyszer! Hogy lehet ezt így kidobni az asztalra? – háborgott az idősebb.

- Most meg mi van, azt csináltátok vagy nem? – nézett rá kérdőn. Camill várakozva pillantott Hermionéra.

- Hát... csak hirtelen jött. Mármint én a fürdőben voltam és annyira elgondolkoztam, hogy mikor visszamentem a hálóba nem vettem észre Siriust, egyszerűen ledobtam a törölközőm, ő meg szinte sokkot kapott. Aztán nem is tudom mi történt felvettem a törölközőt és beszélgetni kezdtünk. Bizonytalan voltam, mikor azt mondta csinos lábam van, erre elkezdtem vetkőzni és mutogatni magam. Egyszerűen csak arra vágytam, hogy tudjam a véleményét, hogy milyennek lát, hogy mit gondol rólam. Aztán már érezni is akartam, és... Fogtam a kezét és rátettem a mellemre – vörösödött el a lány. Amyből kitört a hangos nevetés, és Camill se tudta visszafogni magát.

- Hát ez igazán... Hermione... ki kell jelentsem, hogy semmi bajod. Komolyan te saját magad gyógyítottad meg – kuncogta a nő.

- Szóval ez nem valami deviáns viselkedés, ami az előzmények miatt alakult ki nálam? Mármint ez a pucérkodás és... nem is tudom minek is nevezzem.

- Nem gyermekem, egyáltalán nem. Lássuk be Sirius Black egy igencsak vonzó férfi mind külsőre mind belsőre. Ráadásul az elmondásod alapján szeret téged, és te is őt. Ez szimplán csak szerelem, viszont mindkettőtöket figyelmeztetnem kell, hogy ők a tanáraitok. Amy, te pedig még kiskorú is vagy, így egyelőre ne is álmodozz semmiről – erre a lány felsóhajtott.

- Tudom, de még olyan messze van, hogy végezzek. Másfél év... – bosszankodott a lány.

- Na és ha Charlie elhagyja az iskolát? – érdeklődött Hermione, de a választ nem tőle, hanem Dumbledore festményétől kapta meg.

- Amennyiben Mr Weasley nem tanítaná a kisasszonyt, még úgy is nehéz dolguk lenne. Mivel Ms Garner még nincs tizenhét éves, viszont ha a szülei tudnak a kapcsolatukról és áldásukat adnák rá, akkor senki se szólhatna bele – mondta az öreg.

- Ó, köszönöm igazgató úr. Egyelőre nem szándékozom semmi ilyesmit csinálni, csak jó mindenre felkészülni.  A szüleim most amúgy se rajongnának az ötletért, hogy barátom legyen – húzta el a száját.

- Majd megnyugszanak idővel, hidd el – nyugtatgatta az igazgató.

- Hermione ami téged illet, nem szeretném, hogy csalódj, ha esetleg a kapcsolatotok kiderül és Siriust elküldik – kezdte a nő. Hermione értőn bólintott, tisztában volt a dologgal.

- Tudom, és el is döntöttük, hogy nem fekszünk le egymással, amíg vége nincs az iskolának. Viszont ha nagyon kifacsarom a dolgokat, akkor egy testi kontaktus talán még belefér, mint gyakorlás és edzés? – kérdezte nagy szemekkel. Camill felsóhajtott, nem igazán tudta mit mondjon.

- Azt hiszem ezt az igazgatónővel kéne megbeszélnünk. Albus kérem, szólna neki? – kérte meg a mágust, mire az eltűnt és pár perccel később az igazgatónő már vissza is tért.

- Nos, mire jutottak? – érdeklődött.

- A lányok jó úton haladnak, majdhogynem gyógyultnak tekinthetők... – kezdte.

- De hát ez nagyszerű! Maga tényleg fantasztikus Camill – örömködött az idős boszorkány.

- Azt hiszem nekem vajmi kevés beleszólásom volt a dologba, ez a lányok érdeme, illetve a támogatóiké...

- Támogatóik? Úgy érti a barátaik? – értetlenkedett a nő.

- Nos, ők is, de azt hiszem mindkettejük esetében a szívük választottjáé az érdem – somolyogta a nő. Minerva vagy egy percig csak hápogni tudott.

- Hogy? De hát... nem is tudtam, hogy van párjuk... mégis ki... – értetlenkedett a nő.

- Igazgatónő... Már rájöttünk, hogy miért érzem magam biztonságban Sirius mellett. Egyszerűen szeretem őt, és ez nem csak függőség vagy valami átmeneti fellángolás. Beleszerettem... és ő is belém. Mielőtt még bármit is mondana, nem hágjuk át a szabályát. Nem fekszem le vele ameddig az iskolában vagyok... – jelentette ki a lány. Minerva csak pislogni tudott.

- De hát Sirius az apád is lehetne...

- De nem az, és imád engem, és én is őt. Ha mellettem van, úgy érzem semmi baj nem érhet – vallotta be. McGalagony nagyot sóhajtott.

- Miért van olyan érzésem, hogy ezzel nincs vége? – nézett Camillra.

- Mert nincs is. Mint mondtam még nem teljesen gyógyult, és ahhoz, hogy a helyzet javuljon Hermionénak szüksége van bizonyos... élethelyzetekre, amit ugyan a szabályzat tilt és ezzel ő is egyet értett, de talán lenne néhány kiskapu... – pedzegette. Minerva értetlenül kapkodta a fejét ide-oda és ismételten Amy oldotta meg a helyzetet.

- Azt akarják kibökni, hogy mi lenne, ha Sirius és Hermione néha segítő kezet nyújtanának egymásnak. Vagyis jobban mondva Hermione megtapasztalná milyen érzés, ha egy férfi szeretettel ér hozzá, és azt is, hogy ő hozzá ér, vagyis hogy ne féljen tőle – magyarázta a lány. Hermione már a fejét fogta, úgy érezte kár volt belemennie ebbe az egészbe.

- Nos... nem is tudom, mit mondjak. Már az is kapcsolatnak minősíthető. Ha ez kitudódik, akkor nagy bajban lesznek Ms Granger, de tekintettel a háborúban betöltött helyzetükre és arra, hogy ön nagykorú, valamint ez ha úgy vesszük, a javára szolgál... nem tehetek mást. Viszont vigyázzanak, ha bárki megtudja, ha kitudódik, magukat meghurcolják és az én fejem is a porba hull – fejtette ki a nő. Hermione nem tudta, hogy mit szóljon.

- Ez komoly? Akkor megengedte, hogy ő és én... hogy... Merlinre, igazgatónő azt se tudom, mit mondjak. Köszönöm – pattant föl, majd megölelte az idős asszonyt. az csak halványan elmosolyodott és viszonozta az ölelést.

- Akkor Ms Grangert letudtuk, most maga jön Ms Garner – sürgette a lányt. Most koránt sem volt olyan bőbeszédű, mint előzőleg, így Hermione kezdett bele.

- Igazgatónő, Amy helyzete más, mint az enyém. Ötször rosszabb... Úgy érzem, ön is tisztában van vele, viszont ő nem tart annyira másik érintésétől, mint én. Viszont az érzelmeit nehezen tudja irányítani, ráadásul kiderült, hogy amolyan átérző képessége van, ami így teljesen használhatatlanná válik...

- Maga átérző? – kerekedett el Minerva szeme.

- Igen, de főleg az állatokra vonatkozóan. Néhány embert is érzek, akikkel közelebbi kapcsolatban állok.

- Ez hihetetlen. Az utolsó átérző több mint száz éve született – ámélkodott a boszorkány.

- Szóval van valaki, aki különösen jó hatással van Amy lelkivilágára. Ha fogalmazhatok úgy mindkettejük részéről olyan ez mint egy tiszta gyerek szerelem...

- Na és kiről van szó? – kérdezte rosszat sejtve a boszorkány.

- Weasley professzor. Én mindig is rajongtam a munkájáért, csodálom ahogyan a varázslényekkel bánik. Ő annyira tiszta, úgy értem a lelke, hogy attól úgy érzem én is jobbá válok, tisztábbá, hogy le tudom magamról mosni azt a sok mocskot. Ő pedig soha egyetlen pillanatig sem nézett rám úgy, mintha egy áldozat lennék. Kedvel engem... én pedig szeretem – vette egyre halkabbra a hangerejét.

- Édes Merlin... Sajnálom Ms Garner de önnek nem tudok segíteni, ha arra kér, hogy valami úton-módon együtt lehessen vele. Maga még kiskorú és...

- Nem! Én nem akarok vele lenni úgy! Sőt ő sem! Még nem, ameddig itt vagyunk biztos nem. Én csak szeretnék engedélyt kérni, hogy néha meglátogathassam, hogy segíthessek neki az istállóknál. Szeretek vele lenni – fejezte be.

- Ezt értsem úgy, hogy maguk közt még semmi sem volt? – lepődött meg az igazgatónő. Ő már magában elkönyvelte, hogy a páros minden bizonnyal egymásba gabalyodott.

-  Még csak meg se csókolták egymást, csak egy puszit adtak egymásnak és azt is azért mert egy játékban vesztettünk és ez volt a tartozás, a másik esetben pedig Amy eléggé kiborult és Charlie vigasztalta meg – taglalta Hermione.

- Nos, ebben az esetben vegyük, úgy hogy nem is mondott semmit. Elvégre kinek nem volt olyan tanára az iskolában, akibe legalább egy kicsit bele nem volt esve – kuncogta a boszorkány, majd egy sanda pillantást küldött a keretében szunyókáló Albus felé. – Mindazonáltal teljes titoktartást kérek, és az említet úriemberekkel is el fogok beszélgetni, persze ki-kinek a „bűnéhez” mérten – egyezett bele.

<<      >>

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.