Átjáróház

 Piton hamarosan elaludt, de ezen, senki sem csodálkozott. Draco és Hermione titokban hallgatóztak egészen addig, amíg egy csúnyán vicsorgó Remus rájuk nem mordult. Ettől Draco hátrált egy lépést, jelezvén, hogy ő nem akart semmi rosszat. Hermione viszont kitartott, s bár nem szokott hallgatózni, a bent folyó beszélgetésre ő is nagyon kíváncsi volt. Nagy sajnálatára, mikorra sikerült fellopakodniuk, már mélységes csend uralkodott a szobán.

Kisvártatva lépteket hallottak, s úgy rebbentek szét, akár a varjak a kukoricamezőn. Harry szemeit dörzsölve lépett ki az ajtón, majd egy halk kattanással becsukta maga után. Először észre sem vette, hogy a szomszéd szoba ajtaja mögül két fej kukucskál kifelé, de a vérfarkas morgása tudatosította benne, hogy nincs egyedül az emeleten. Értetlenül fordult barátai felé, hogy aztán fejcsóválva halkan elnevesse magát. Hermione mosolyogva lépett ki, Draco pedig szorosan a lány háta mögött lépdelt.

– Én tudom, hogy az átalakult Lupin professzor nem fog ránk támadni, de a frász jön rám, mikor így elkezd morogni… – hadarta aggódva a szőke, majd nagyot nyelve kilépett a lány mögül.

Elvégre egy Malfoy nem bújhat egy gyenge nő mögé…

– Szerintem csak arra akart rámutatni, hogy nem szép dolog a hallgatózás, már pedig, ti azt tettétek. – Harry szája széle fölfelé kunkorodott, híven tükrözve a fiú véleményét, miszerint nem haragszik a két delikvensre.

A további beszélgetést immár a hálószobában fejezték be. Remus, immáron farkas alakjában, pedig kényelmesen elhelyezkedett a földszinti kanapén, s csak akkor fülelt, mikor halk neszezés zavarta meg nyugalmát. Fejét fölemelve a zaj forrása felé nézett, de ott csak egy vörös macskát látott. Pár másodpercig egymás szemébe néztek, majd a macska odasétált a farkas elé, fölugrott a kanapéra, s kedveskedve hozzádörgölőzött az állathoz.

Remus először megdöbbent, hiszen az állatok többsége irtózik a vérfarkasoktól, erre ez a macska csak úgy odasétál hozzá, majd hízelegni kezd neki. Ahogy így közelről belenézett a állat szemébe, ott ismerős csillogást vélt felfedezni, s bár nem emlékezet rá, hogy hol látta azelőtt, de biztosra vette, hogy kellemes emlék lehetett.

Az emelet felől még egy darabig halk beszélgetés hangjait lehetett hallani. Majd az is lassan elhalkult, míg végül teljesen megszűnt. A három fiatal egymás mellett aludt el Harry ágyában. Furcsa kis triójukra rávilágított a varázslatos hold fénye, ezzel is megszentelve azt a születendő barátságot, mely a sok tragédia és árulás közepette kelt életre.

Az éjszaka hátralevő része csendesen telt, s a hajnali pirkadat első sugaraival már ébresztette a ház lakóit. Harry álmosan nyitotta ki szemét, majd sietősen kimászott az ágyból. Furcsa volt látni az egymás mellett békésen alvó Hermionét és Dracót, de meglepetésére, ez a kép egyáltalán nem zavarta. Kusza gondolatai közé, egy újabb keveredett, miszerint mi lenne, ha Hermione valamikor fölvenné a Mrs. Malfoy nevet. Majdnem hangosan elnevette magát, de még időben sikerült elfojtania a kitörni készülő kacagását.

Lassan lesomfordált a lépcsőn, s benézett apjához. Perselus még mindig mélyen aludt, de arcszíne már sokkal jobban festett, mint előző este. A fiú nyugodtan lépett ki a hálóból, s egyenesen a konyha felé vette az irányt. Odalent megtalálta az újra emberi alakot öltött Remust, s a mellette békésen szuszogó macskát. Bele se mert gondolni, hogy mi vitte rá Lilyt arra, hogy a vérfarkas mellett aludjon.

Korgó gyomra parancsának engedelmeskedve úgy döntött, elkészíti a reggelit. A friss kávé és a rántotta illata lengte be az egész házat, és nem sokkal később megjelentek az éhes fiatalok. Draco álmos fejénél csak Hermione összeszűkült szemei voltak a jobbak, de mindnyájukat felülmúlta Remus csukott szemmel való közlekedése, amint a kávé illatát követve közelít az asztalhoz.

– Akár a zombik… – jegyezte meg Harry, majd mindenkinek töltött egy bögre illatos kávét.

 – Reggelt… – motyogta Draco, és közben elnyomott egy ásítást.

 – Nektek is! – vigyorodott el Harry, amint az asztalnál ülőket figyelte.

Remus majdnem beleájult a rántottájába. Draco félig aludva Hermione vállát használta párnának, a lány pedig zavarában még levegőt is elfelejtett venni. Harry egy gyors kávé ivászat és egy szendvics elfogyasztása után előkészített egy tálcányi ételt, majd elindult vele fölfelé Perselushoz.  

Az ajtón belépve még mindig csönd fogadta. Odasétált az éjjeliszekrényhez, majd letette a tálcát. Perselus szemei lassan kinyíltak, de a fókuszálás még nem nagyon ment neki. Amikor fölfedezte, hogy Harry áll mellette, kicsit megijedt. Igazából még nem fogta föl annyira, hogy a fiú mit is szeretne tőle. Szeretetet? Egy apát? Ki tudja. Egy biztos, Perselus mindezekben gyönge lábakon állt. Megpróbált köszönni, de hangja szinte teljesen elment, így az üdvözés inkább egy halk dörmögésnek hangzott.

 – Jó reggelt… – válaszolt a fiú, majd a reggelire mutatott.

 – Éhes? Vagyis… éhes vagy? Még mindig nehezen megy a tegezés… – motyogta maga elé.

 – Igen… – dünnyögte Piton, viszont Harry nem tudta eldönteni, hogy vajon melyik részre gondol, így a tálcát fölemelve a férfi elé nyújtotta. Piton lassan ülő helyzetbe tornázta magát, és közben azon gondolkodott, vajon mit kéne mondania. A reggelit komótosan elfogyasztotta, míg Harry végig őt figyelte. Hol az arcát, hol a kezeit, de sokszor végignézett a festményen, melyen szülei szerepeltek.

– Szülők…– jutott a fiú eszébe, és erre a gondolatra a szíve összeszorult. Eddig bele se gondolt, hogy mit érezhetett Piton. Mennyire szenvedhetett az édesanyja miatt. Aztán mit érezhetett, mikor mégsem sikerült megmentenie. Az érzések kiültek arcára, amit a férfi azonnal észrevett.

 – Mi a baj? – kérdezte fojtott hangon, s Harry révetegen nézett rá.

 – Hogy bírtad ki? – Piton hirtelen nem tudta mire gondolhat a fiú, így válaszolni sem tudott, ám Harry folytatta.

– Hogy bírhatja ki valaki, ha a szerelme meghal? Én… én azért szakítottam Ginnyvel, mert féltettem. Féltem, hogy miattam baja esik, így elküldtem magamtól! Mi lesz, ha… – Harry itt félbehagyta a mondatot, de Piton már tudta, mire akart célozni.

 – Nyugodj meg, te és Ginny, egészen más helyzetben vagytok! Veletek ez nem történik meg. – összeszűkült szemekkel nézte a bögrét, mintha az tehetne róla, hogy minden így alakult.

 – Értem, és tudom, hogy a sors nem ismétli önmagát, de akkor is félek. Én legalább annyira szeretem Ginnyt, mint te anyát! – hangja tisztán csengett, s Pitonnak olyan érzése volt, mintha saját magát hallaná. Annak idején ő is pont ilyen volt. Szeretett egy lányt, akiért mindent megtett volna, akár az életét is föláldozta volna. Nagyot sóhajtott, majd így szólt:

– Ennyire szereted? – egyszerű, mégis világmegváltó kérdés volt, amire a válasz, egy mindennél határozottabb igen volt.

– Nos, akkor úgy hiszem, jobb, ha a kisasszony… ideköltözik. Nem tudom, hogy eddig mit intéztetek, de az Odúban már senki sincs biztonságban. – Harry álla leesett, s alig tudta elhinni, amit hallott.

– Különben is, egyel több kölyök, vagy kevesebb, már nem számít. Viszont valamit leszögeznék! – Harry hevesen bólogatott, ebben a pillanatban, akár a pálcáját is odaadta volna, csakhogy Ginny újra vele lehessen.

– Külön szoba.

Harry azt hitte menten leesik a székről. Hirtelen levegő után kapkodott, még hogy valaki olyasmit feltételezzen róla hogy ő és Ginny... még a gondolatba is belepirult.

– Harry! – szólította meg immár sokadjára is a fiút.

– Jól vagy?

– Persze, csak… én nem… - Piton összevonta szemöldökét.

– Szóval… én még nem fogok lefeküdni Ginnyvel, ha ez aggaszt. – de mire kinyögte kiverte a víz.

Piton ezen jót mosolygott magában.

–A kulcsszó a még, és nem szeretném, ha Molly rajtam verné le az egyetlen lánya ártatlanságának elvesztését. – Harry elfintorodott, majd bólintott.

– Akkor talán mesélhetnél valamit, mondjuk, hogy mi történt, míg én kiütve feküdtem.

Harry nagy levegőt vett, majd belekezdett a beszámolóba.

– Remus és Hermione elmentek az odúba, hogy figyelmeztessék Mollyékat. Ron már otthon volt, de Hermione egy jó kis sóbálvány átkot küldött rá, így elkapták. Persze Molly nem értette, hogy mi miért történt, így részletesen el kellett neki magyarázni mindent.

„– Mégis mi folyik itt? Merlin szerelmére, Hermione! Mért átkoztad meg Ront? – aggodalmaskodott a nő.

– Kérem Mrs. Weasley… üljön le. – Molly értetlenül ugyan, de engedelmeskedett a kérésnek.

–Tegnap éjjel történt valami. – ekkor már Mr. Weasley és Tonks is előkerült.

– Piton professzor véglegesen lebukott.

Molly ijedtében elejtette a tányért, amit még mindig kezében fogott.

– De jól van?

Hermione már majdnem rávágta, hogy egyáltalán nem, mikor a belépő ikrek nagy röhögés közepette föloldották a Ronra kimondott átkot. A fiú idegesen pillantott körbe, és hirtelen nem értette, hogy mi történt vele. Hermione már emelte a pálcáját, hogy ismét ártalmatlanná tegye a fiút.

– Mit művelsz Mione? – kérdezte Ron megjátszott értetlenséggel.

– Tudod te azt nagyon jól Ronald. A Rendben van egy kém. Ez a kém árulta el Voldemortnak a Rendet, a hollétünket, bennünket. Miatta kapták el Harryt és majdnem megölték… nem rémlik valami? – Ron összeszűkült szemekkel nézett vissza rá.

– Honnan tudtad meg… sárvérű? – a utolsó szót csak úgy köpte, s Hermione azt hitte a szíve megszakad a szó hallatán.

– Az legyen az én titkom… halálfaló! – kiáltotta Hermione, míg Molly a szája elé kapta a kezét.

– Az nem lehet! Ron! Ugye ez csak valami tévedés?! – rimánkodott Molly. A fiú vállat vont, majd belekezdett mondandójába.

– Én csak taktikázom. A győztes oldalon akarok állni, és mivel az öreg már régen kipurcant, így Harrynek semmi esélye. – ránézett anyjára, majd dühtől vörösödő apjára.

– Azt mondta, ha átállok, megkíméli a családom. Csak Harry kellett neki… - a szörnyülködő arcok láttán gúnyosan fölkacagott.

– Ugyan már! Harrynek az a sorsa, hogy meghaljon, nem mindegy, hogy mikor? Én csak megpróbáltam hasznot húzni belőle. Harrynek esélye sincs, nem tehet semmit…

Az ikrek támadásba lendültek, ám ekkor Ron hirtelen eltűnt. Hitetlenül vizsgálgatták a helyet, ahol a fiú eltűnt, mire Hermione bosszúsan sziszegve csak annyi mondott:

- Zsupszkulcs… - majd a Weasley házaspár felé fordult.

– Azt ajánlom, ezek után változtassák meg a titokgazdát, és új védelmet állítsanak föl.

Mr Weasley tompán bólintott, majd igyekezett megvigasztalni kétségbeesetten zokogó feleségét. Hermione fölszaladt néhány holmijáért az emeletre, majd Remusszal karöltve hoppanáltak a menedékházhoz.”

– Nagyjából ennyi volt. Hermione mesélte… – magyarázta Harry a történet végén.

Piton bólintott, s gondolkodóba esett.

– Ezek szerint a Nagyúr nem tudja, hogy én élek. Ez még előny is lehet… – Harry idegesen megforgatta szemeit, amit Piton is észrevett.

– Most meg mi bajod van? Ez egy kihagyhatatlan alkalom! – vágott vissza.

– Komolyan mondom, a falra mászok tőled. Még alig tudsz ülni, de már az újabb harcon töröd a fejed! – Harry egyre idegesebb lett.

– Ezzel az erővel akár auror is lehetnél! – Piton haragosan nézett a fiúra, de lenyelte kikívánkozó megjegyzését.

– Csak, hogy tudd… volt idő, mikor az akartam lenni…

Harry nagy szemeket meresztett, majd kissé higgadtabban visszahuppant a székre.

– De ez most mellékes. Azt ajánlom, még ma költözzenek ki a házból Mollyék. Mindegy, hogy hova, csak ne maradjanak ott... – Harry bólintott, majd kiszaladt a szobából.

– Remus, Perselus szerint ki kell költözni az Odúból, sürgősen… de szerintem ez nem elég. Azt ajánlom, hogy akiket Ron ismer, azokat is figyelmeztessék, és azonnal hagyják el az otthonukat... – a lépcső felől dobogásra lettek figyelmesek, majd feltűnt Piton. Harry ijedten szaladt oda, s karolt bele a férfiba.

 – Megőrültél? Még túl gyenge vagy! – Piton legyintett egyet.

 – Az most lényegtelen. Olyan gyorsan elszaladtál, hogy nem tudtam befejezni a mondandómat. – a fiú bocsánatkérőn nézett a férfira.

 – Akinek nincs menedékhelye, annak ott van Albus háza…

 – Az igazgató háza? – döbbent meg Hermione.

 – Igen, rám hagyta, és ugyan olyan védelem alatt áll, mint az enyém. Azt ajánlom, hogy akinek nincs hova mennie, az költözzön oda. Sokkal nagyobb ház, mint ez, így kényelmesen elfér ott legalább két tucat ember. – magyarázta a férfi.

 – Rendben, megmondom nekik, de mi a cím? – kérdezett vissza Lupin.

 – Kelet-Edenderry, az erdő széle. Megismeritek, van ott egy kegyhely is… – Remus már indult volna, de Piton megállította.

 – Lupin, ha megtennéd, hogy ide hozod Miss Weasleyt, azt megköszönnénk… – Lupin kikerekedett szemekkel nézett a férfira.

 – Harry szerelmes… – dramatizálta a férfi, mire Remus megcsóválta a fejét, majd eltűnt az ajtó mögött.

Draco segített visszamenni Harrynek és Perselusnak az emeletre. Ezután pedig nekiláttak a szobák előkészítésének. 

– Nagyszerű… most leszünk öten és van három szobánk… – dünnyögött Draco.

– Én elalszom Ginnyvel, mindig is ezt csináltuk… – magyarázta Hermione, s közben már javában gondolkodott.

– Akkor Draco szobájába beköltözünk mi.

– Az én szobámba? És akkor én mégis hol alszom kisasszony? – háborgott a fiú.

– Majd varázsolunk neked is egy ágyat a padlásra… úgyis elég nagy. Én maradok az én részemen, te meg mehetsz a másik felére.

Draco elgondolkozott, de csakhamar belement az ötletbe. Mi tagadás nem szeretett mostanában egyedül aludni, így annyira nem is sajnálta a szobacserét.

A délelőtt folyamán mindent megszerveztek, kialakítottak, hogy mikorra megjön Ginny már minden tökéletes legyen. Perselus eközben a szobájában pihent, s egyfolytában Lily körül forogtak a gondolatai.

– Látnom kell azt a naplót… – motyogta, majd úgy döntött előbb pihen egyet, mielőtt az ő otthonából is átjáróház lesz.

.oOo.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.