nimphadora
Névnap

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Chat
 
Házi kedvenc

 

 
Megoldások és esküvő

12. fejezet
Megoldások és esküvő



A folyosón szinte szabályszerűen letámadták őket a riporterek. Alapvető információkat ugyan szolgáltattak a kíváncsiskodók számára, de semmi igazán fontosat nem adtak ki. Rengeteg kép készült, amitől Piton már a falra mászott. Mégis, valamilyen szinten örült, hiszen így talán új életet kezdhet a családjával. Ekkor tudatosult benne teljes mértékben, hogy most már két gyermekért is felelős. Ez viszont nem teher volt számára, hanem egy csodálatos feladat.

- Azt hiszem, mára tökéletesen elég volt ennyi a lesi fotósokból. Nem gondoljátok? - kérdezte a férfi egyre növekvő aggodalommal, ahogy a sarkon meglátott közeledni még vagy húsz riportert.

- Menjünk, amíg még van rá lehetőség - erősítette meg a döntésben Lupin. Bevonultak egy közeli irodába, majd ahogy jöttek, vissza is mentek az Odúba. Ott már mindenki tűkön ült a határozat miatt, de mikor meglátták Pitont, egy emberként rohantak hozzá és gratuláltak neki. Még Mordon is, igaz a maga módján, de gratulált Perselusnak.

- Hát, legalább nincs még egy léhűtő Azkabanban és a dementoroknak sem árt egy kis éhezés. - vágott be egy elég ijesztő vigyort a végére Rémszem. Piton csak fintorgott egyet, majd elindult ideiglenes szobája felé. Gyerekei csak néztek utána. Mikor a férfinak feltűnt a szokatlan csend és gyerekei hiánya, visszaszaladt a lépcsőn és durcásan motyogott valamit.

- Ugye nem kell kérvényt benyújtanom, ha szeretnék veletek elbeszélgetni hat szem közt? - tettetett felháborodást.

- Nem, csak azt hittük, hogy elfelejtettél minket - vágta rá Alex reflexszerűen Eileen pedig hevesen bólogatott mellé. Így a Piton család elvonult egy kiadós beszélgetésre.

- Én azért örülök Perselusnak, most már ő sincs egyedül - lelkendezett Molly. – Akkor talán folytathatnánk is az esküvői előkészületeket. Jut eszembe Ginny, még a diadémot is le kéne suvickolni. Tudom, hogy kobold munka, de azért egy kis tisztogatás nem árt.

- Rendben megcsinálom, de hol van?

- Azt hiszem, Fleur most próbálja a ruhához. – Ginny felcammogott az emeletre.

- Mrs Weasley ez az a híres családi diadém, amiről még a nyár elején tetszett beszélni? - kérdezte Hermione.

- Ó igen, Hermione drágám, ez az. Tudod, már nagyon régóta a családunk tulajdona. Muriel néni szerint valamikor még Hollóháti Hedvigé volt. - A lány erre félrenyelt és rögtön összenézett Harryvel. – Bár tudjátok, ő mindig is szeret túlozni az ilyenekben.

- Mrs Weasley, megnézhetnénk? - kérdezte Harry.

- Persze, szerintem ott van Ginnynél, de lehet, hogy még a ruhához próbálgatják. - Ginny szaladt le a lépcsőn.

- Anya, tudnál adni valamit fejfájás ellen Fleurnek? Valamiért ki van bukva és nyavalyog!

- Persze, de mindjárt megyek én is föl. Látni szeretném a ruháját. Ja és mutasd meg a többieknek is a diadémot, kérlek.

- Persze anya. Gyertek, fent vagyunk a szobámban. - Azzal a fiatalok elindultak az emelet felé.

- Ginny mikor jött ez a korona?

- Ja, szerintem akkor hozhatták, mikor mi odavoltunk. - Harry és két barátja baljós tekintettel folytatták útjukat. Mikor kinyílt az ajtó ott egy gyönyörű szép, ám igen hisztis menyasszonyt pillantottak meg.

- Jaj ’arry nektek nem szabadna látni! Ginny hogy engedhetted be őket? - nézett rosszallóan a lányra. Ám Hermione gyorsan cselekedett.

- Szerintem a ruhád gyönyörű és te pedig csodálatos vagy Fleur, de a diadém még nem tiszta, és ez rontja az összhatást. Mi szívesen kifényesítjük neked, ha akarod - hízelgett Hermione. A menyasszony csak vállat vont és levette az ékszert, majd a lány kezébe adta.

- Rendben, de nekem csillogjon ám!

- Bízhatsz bennünk, jó kezekben lesz! - hadarta Hermione és már szaladtak is kifelé, egyenesen Piton szobájába. Ott kopogtatás nélkül vágták be az ajtót.

- Ez meg milyen viselkedés! Csak úgy rátöritek az ajtót az emberre?! - háborgott de mikor meglátta a lánynál az ékszert, elakadt a szava.

- Tudja mi ez professzor? - vigyorgott kajánul a lány. Ginny és Eileen értetlen fejet vágva figyeltek.

- Ezt nem mondjátok komolyan, hogy megvan még egy? - csúszott ki Alex száján, gyorsan rá is nézett a kis szoba többi vendégére.

- Mi, az hogy még egy? Ha ez az, aminek gondolom, akkor van belőle egy csomó.

- Igen professzor, de abból kettő kilőve, kettő nálunk, az utolsó kettő pedig szabadon - felelte diplomatikusan a lány.

- Valaki elmondaná végre nekünk is, hogy mi ez az egész? - kérdezte idegesen Eileen.

- Nem! De ha esetleg tudod, hogyan kell elpusztítani egy lelket, akkor talán beveszünk – mondta rezignáltan a bátyja.

- Éppenséggel tudom - mindenki megrökönyödött és várakozóan a kislány felé kapta a fejét.

- Ez az egész relatív. Attól függ, hogy a dolog élőlény vagy esetleg tárgy. Az élőlények ellen ott van például a dementorcsók. De a tárgyak esetében, mint ez itt - mutatott a diadémra – egészen máshogy kell elbánni. Vannak különböző módok, de a leghatásosabb az a bájital, amit Aridus italának hívnak. Ez egy ősi bájital.

- Te honnan tudsz ilyeneket? - kérdezte ledöbbenve Ron.

- Tudod, az én drága húgocskám kedvenc időtöltése amellett, hogy engem próbál kinyírni azzal, hogy hülyeséget csinál még az, hogy előszeretettel kotyvaszt bájitalokat, valamint minden létező szabályt áthág. Kedvence a zárolt részlegben való kutatás. Mondhatom, hogy bérlete van büntetőmunkára emiatt - fintorgott Alex.

- Én azt hittem, ennek a bájitalnak a receptje már régen eltűnt - felelte apjuk.

- Nem, csak jól elrejtették, de amúgy nincs ember, aki megpróbálkozna vele.

- Miért?

- Azért Harry, mert az elkészítése közel egy hónap és folyamatos felügyelet kell hozzá. Irtó veszélyes, két embernek mindig mellette kell lennie.

- Hát ez elég húzós - motyogta Ron.

- Eileen ha ezek után azt mondod, hogy tudod a receptet és tudsz segíteni az elkészítésében, esküszöm, én fogadlak örökbe - darálta Hermione.

- Köszi, de ahhoz már engedély kell - vigyorgott apjára, aki büszkén nézte lányát.

- Szóval? Akkor segítesz nekünk?

- Na ná apa, ja és még valami. - Néma csönd. – Csak úgy segítek, ha Ginny is velünk tarthat, és mindent tudnunk kell erről a helyzetről.

- Hát, diplomatának se lenne utolsó a kiscsaj, tuti. Piton, jobb, ha vigyáz rá az iskolában, mert az összes fiú rá fog tapadni - morfondírozott el Harry.

- Nem elég hogy okos, még csinos is. - A következő pillanatban egy jó vastag könyv találta fejbe a vörös srácot. Hermione pedig duzzogva ült át Piton mellé.

- Aúúú Mione, ezt mért kellett? Mi rosszat tettem?

- Kösz Ron, ebből is látszik, ha az IQ teszted egy ponttal alacsonyabb, akkor már növény vagy. - Óriási hangorkán tört fel mindenkiből kivéve az említettet, aki most paprikavörösen próbált elsüllyedni szégyenében.

- Rendben benne vagyunk, egy feltétellel - mondta Harry.

- Mégis mi lenne az? - kérdezte a két lány.

- Szándékosan nem keresitek a bajt! Nem vesztek részt a közvetlen akciókban, hanem háttérsegítségként ügyködtök! Senkinek nem mondhatjátok el, rajtunk kívül, amit megtudtok! - a két lány hezitálva de bólintott.

- Oké, akkor nyújtsátok előre a kezeteket! - mindenki középre emelte a kezét, így az eddig négyfős eskü kibővült még három személlyel. Az újoncok meglepetten vizsgálták kezüket.

- Ez mi volt Potter?

- Semmi különös csak egy esküt tettünk mi négyen és ennek a részeseivé váltak most. Mi bármikor levehetjük rólatok a köteléket, de tudnotok kell, ha valamelyikőtök elárul minket, halál a jussa. – A társaság láthatóan elkomorodott.

- Ha ez sértés akart lenni Potter, akkor jelzem, célba talált - morogta Piton.

- Egyáltalán nem, mindössze óvintézkedés a jövőben előforduló befolyások miatt.

- Akkor ezt meg is beszéltük, amint vége az esküvőnek belevágunk a főzésbe. A részleteket majd megbeszéljük. De előbb még egy másolatot kéne készíteni a diadémról, mert ha Fleur észreveszi az eltűnését, az rosszabb lesz, mint Frics, mikor nem találja Mrs Norrist. – Pitonnak kicsit megrándult a szája széle, majd egy mozdulattal lemásolta a horcruxot. Az áldiadémot Ginny vitte vissza Fleurnek. Nem sokkal később a szövetség tagjai már el is merültek a ház díszítésében.

A napok gyorsan teltek és hamar elérkezett az esküvő időpontja is. Mindenki nagyon izgatott volt és alig vártán hogy megjelenjen a menyasszony. Fleurt édesapja vezette be az oltárhoz, ahol Bill széles mosollyal a képén várta. A lány ruhája egyszerű, de annál elegánsabb volt. Hófehér uszályát két koszorúslánya vitte Ginny és Gabrielle gyönyörű barack színű ruhában. Míg a fiatalabb haját aranyszőke loknikban, addig Ginny elegáns kontyban viselte.


Az esküvő lassan kezdetét vette, de Hermionénak és Eileennek semmi nyoma sem volt. Aztán Piton egy gyönyörű lányra lett figyelmes, aki Alex oldalán sompolygott be a sátorba. Szinte fel sem ismerte saját lányát, annyira megváltozott. Haja félig kontyban, félig kiengedve lógott, ruhája pedig világoszöld volt a mellrészénél és az alján ezüst csipkével. Mindenki elismerően nézett mind a lányra, mind az apjára.

- Mégis hol voltál?

- Mi segítettünk felöltözni a lányoknak és kicsit elszaladt az idő. Hermione is mindjárt jön, csak ő még nekem is segített, így szegénykém kicsit kapkodva készül – suttogta alig hallhatóan apja fülébe. Eileennek igaza lett, Hermione pár perccel később érkezett meg és hogy ne zavarja a szertartást a leghátsó sorban foglalt helyet. Mindez olyan gyorsan történt, hogy szinte semmit nem lehetett látni belőle. Mikor a szertartásnak vége lett és mindenki gratulált az ifjú párnak, megkezdődtek a fényképezések. Először a párról, majd a családról és barátokról.

Hermione csak ekkor került elő. Mindenki lélegzete elállt egy pillanatra, ugyanis a kis boszorkány egy sötétzöld fűzős estélyit viselt, ami elől térde feledtig ért, hátul viszont a földig. Haját laza kontyba fogta és enyhe sminkje tökéletes volt. Piton el sem akarta hinni, hogy ez a gyönyörű nő az az okoskodó kis griffendéles lenne. Mikor a közvetlen család végzett, jött a vendégek fényképezkedése. Készült kép a trióról, majd kiegészülve Alexszel, Eileennel és Ginnyvel. Készült egy kép a Piton családról is, valamit a gyerekekről külön az apjukkal.


Az este folyamán mindenki nagyon jól érezte magát. Egész este csak táncoltak. Harry Ginnyvel, Alex a húgával és Hermionéval. Ron pedig új hódolót szerzett Gabrielle személyében. Amikor eljött a pillanat az apa lánya tánchoz, mindenki levonult a parkettről, csak az illetékesek maradtak fent. Hermione odament Piton mellé és a fülébe suttogott valamit, majd fejével aprót biccentett Eileen felé.

A zene már elkezdődött, mikor Perselus odasétált lányához és felkérte egy táncra. Eileen zavarban volt, de örömmel a táncparkettre apja oldalán. A vendégek többsége érdeklődve nézte a legújabb párost és sokan sutyorogni is, kezdtek a hirtelen megjelentekről. Az érintettek viszont csak önfeledten táncoltak, míg a szám véget nem ért. Aztán újra elindult a zene és Pitonék lesétáltak a parkettről, egyenesen Harryék felé.

- Ó, az én kis húgom már kész nő. – Térdelt le tettetett csodálkozással Alex a testvére elé majd így szólt.

- Ó gyönyörű hölgy, szabad egy ilyen kórónak, mint én, táncba vinni egy ilyen rózsaszálat, mint kiskegyed? - A környéken lévők jót kuncogtak.

- Persze, tisztelt uram, de ahhoz nem kellett volna bolondot csinálnia magából, ha csak táncolni szeretne velem. Alex vállat vonva elkönyvelte vereségét, majd táncba vitte testvérét. Közben Harry is eltűnt Ginny oldalán, Hermione pedig egy üres asztal felé vette az irányt. Piton követte.

- Szinte hihetetlen, hogy két ilyen nagy gyereke van professzor.

- Ebből is látszik, hogy milyen öreg is vagyok igazából.

- Szerintem nincs igaza. Pontosan azért mondtam. - Perselus furcsán nézett a lányra de ráhagyta a dolgot.

- Szeptembertől ők is a Roxfortba fognak járni?

- Igen, minden bizonnyal és szerintem Alex a Griffendélbe fog kerülni. – A férfi hangja lemondó volt.

- Igaza lehet, de Eileen tuti mardekáros lesz. Az egész lényéből árad a magabiztosság és a bizonyítási vágy. – A bájitaltanár nem is tudta mit mondjon, mert ha ez igaz, megtörténik a csoda: megkezdődik a házak kibékítése. Ó, Albus mennyire örült volna ennek! Erre a gondolatra elkomorodott. Közben egy helyes fiú fel akarta kérni Hermionét, de a fáradtságra hivatkozva visszautasította.

- Azt hiszem, én most megyek, maguk maradjanak csak. - A lány kérlelőn nézett rá.

- De hát… professzor úr! Még… nem is táncolt velem… - suttogta zavartan, Piton nagy döbbenetére.

- Azt hittem fáradt, ha a fiatalemberrel nem ment táncolni,velem miért akarna? - bukott ki a férfiból.

- Az imént még fáradt voltam, de már nem. De ha a professzor úr esetleg szégyell egy magamfajtával mutatkozni, azt el kell fogadnom - mondta a lány beletörődően és elindult a ház felé. Már beért az Odúba, ahol még hallani lehetett a zenét, mikor egy erős kar ragadta meg csuklóját és megfordította.

- Ms Granger, egyáltalán nem szégyellem a maga társaságát, inkább magának kéne ódzkodnia az én társaságomtól.

- Nekem nincs bajom magával, a többiek pedig nem érdekelnek. Szerintem ön egy intelligens, figyelmes és okos ember, aki csak annyiban különbözik a többiektől, hogy az érzéseit nem teszi közszemlére. Higgye el, az utóbbi három hétben sikerült megismernem annyira, hogy tudjam, csak azoknak nyílik meg, akik igazán megérdemlik.

- Ön félreismer engem, kisasszony. Ön egy idilli képet festett rólam, amilyen én nem vagyok

- Pedig igazam van. Maga egy értékes ember professzor úr, ezt ne felejtse el. Sokaknak számít, bár ön nem veszi észre.
- Nem értem, mire céloz.

- Csak arra a nyilvánvaló tényre, hogy a gyermekei imádják, Harry Potter pedig kezdi magát megkedvelni, ami nagy szó, tekintve, hogy kissé paranoiás lett az utóbbi időben.

- Értem. - Visszanézett a sátor felé majd megszólalt.

- Esetleg van kedve visszamenni és táncolni egyet, Ms Granger? - fordult a lány felé.

- Nem köszönöm, igazából tényleg fáradt vagyok, csak önt próbáltam maradásra bírni. - Látva a férfi csalódott tekintetét hozzátette – De ha szeretné, egyet még táncolhatunk itt is. - a férfi bólintott és óvatosan magához húzta a lányt, egyik kezét a kezébe, másikat Hermione derekára tette.

Így kezdtek el táncolni egy lassú és meghitt számra. Minden kiszállt a fejükből boldogok voltak, akkor és örökre az emlékezetükbe vésték a pillanatot. Mikor a számnak vége lett szétváltak.

- Tudja kisasszony, magának hihetetlen ereje van.

- Nem tudom, mire gondol professzor. – indult el közben a lépcső felé, de visszanézett.

- Csak arra, hogy amit ön nagyon akar, azt megkapja. Értem ez alatt azt, hogy Potter folytassa az iskolát, Ms Weasley bekerülhessen önök közé, vagy azt, hogy a lányom egyáltalán szóba áll velem, arról nem is beszélve, hogy engem is rávett, arra hogy megnyíljak nem csak a fiam, de a többi ember felé is.

- Ne nekem köszönje uram, én csak megadtam a kezdő lökést. Minden mást ön hajtott végre.
- Lehet, de akkor is köszönöm önnek. Azt hiszem ez egy értékes, ha nevezhetem így, barátság kezdete - ejtett meg Piton egy kis mosolyt.

- Szerintem is, és örülök, hogy így látja. Apropó, ha visszamentünk az iskolába lenne egy kérésem.

- Micsoda Ms Granger? - kérdezte érdeklődve Piton.

- Szeretném letenni a bájitalmesteri vizsgát, és ehhez a legjobbtól szeretnék tanulni. - Perselus elvörösödött a bókra, bár ezt a sötétben nem lehetett látni.

- Azt hiszem, megegyezhetünk… Jó éjt Ms Granger - szólalt meg Piton.

- Önnek is uram. - azzal a lány eltűnt a lépcsőn, Piton még ott állt egy darabig majd sóhajtva egyet visszament az emberek közé. Nem vették észre, de kis beszélgetésüknek szem és fültanúja is volt.

Ginny és Harry bújt el a sötétben, mikor az emeletről tartottak lefelé. Most döbbenten, mégis nyugodtan nézetek egymásra. Tudták, ezen az éjszakán sok minden megváltozott. A holdfényben az összefonódó pár kezén megcsillant egy pár karikagyűrű és szikrázva hirdette gazdái boldogságát.

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Oldalajánlás
 
Saját írásaim
 
Mások írásai
 
Pontos idő
 
Naptár
2023. Augusztus
HKSCPSV
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Hirdetőfal

Nimphadora: Sorsdöntő fordulat
13. fejezet
Egyelőre felfüggesztve de nem véglegesen!
 

Nimphadora: Piton fia

Befejezett!

  

 

 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Látogatók
Indulás: 2009-06-30
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77