A Grimmauld tér 12-es számú ház lakói nagy izgalommal várták az érkező fiatalokat. A ház meglehetősen felbolydult az utóbbi napokban, mivel az eddigi lakók mellé most egy új jövevény is csatlakozott. Glory Weston vagyis újdonsült nevén Glory Black, aki ha hihetünk a híreknek Sirius amerikai lánya volt, most eléggé felrázta az életet. Sirius azóta is bujdosásra kényszerült, de már nem bánta annyira, hiszen nem lakott egyedül a házban. Remus odaköltözött hozzá, Tonks is gyakran vendégeskedett náluk az utóbbi időben. Viszont volt egy kellemetlen púp a jó öreg Tapmancs hátán, mégpedig Perselus Piton.
A bájitaltanár nyár eleje óta szintén menekülésre kényszerült. Az előre kitervelt megállapodás, miszerint nem hagyja, hogy Draco ölje meg az igazgatót, és majd ő végez az idős emberrel, kudarcba fulladt. Nem tudta megtenni, s ezzel véglegesen leleplezte magát. Jó pár halálfalóval végzett azon az estén, és Dracót már majdnem sikerült meggyőznie az átállásról, ám a sors, vagyis Lucius közbeszólt. A fiút azóta sem látta és még csak nem is hallott róla. Sirius legnagyobb felháborodására lánya rajongott az ex-halálfalóért, s lépten-nyomon hozzá hasonlította őt.
- Elegem van belőled Sirius! Miért kell megkeseríteni az életemet? – kiáltotta a lány. Közben Sirius fújtatva loholt utána.
- Azonnal fejezd be kisasszony, velem így nem beszélhetsz! Az apád vagyok! – A lány egyik szemöldökét felvonva, kihívóan bámult a férfira.
- Érdekes, csak egy hónapja tudok rólad… HOL A BÜDÖS FRANCBAN VOLTÁL ENNYI IDEIG! – üvöltötte torkaszakadtából.
Erre már Piton is megszólalt.
- Miss Black, ha lehetne, kissé csendesebben üvöltsön, mélységesen egyetértek önnel, ami Black-et illeti, de nem akarok megsüketülni. Előre is örök hálám… - morogta, miközben gúnyos pillantásokat lövellt Sirius felé. Ám, a másik férfinek se kellett több, azonnal leállt veszekedni Pitonnal.
- Most fejezd be Pipogyusz, mert már kezd elegem lenni! Ártatlanul ültem a börtönben tizenkét évet, azt hiszem, egy gyilkosság még bőven kifut az időmből. – hangja fenyegető volt, de Perselus mit sem törődött vele.
- Na, látod, erről beszélek, fenyegetőzöl ahelyett, hogy normálisan megbeszélnéd a dolgokat. – háborgott a lány.
- Lehet, hogy fenyegetőzöm, de én legalább nem kiabálok! – észrevette megemelkedett hangszintjét, s rögtön helyesbített. – Na, jó, nem mindig.
Ekkor nyílt ki a ház ajtaja, s megérkezett Harry, Ron, Hermione, Mordon és Kingsley. Harry amint meglátta keresztapját a nyakába ugrott. Mióta Sirius súlyosan megsérült a minisztériumban, azóta a fiú, sokkal jobban megkomolyodott. Rájött, hogy nem hisztizhet holmi sérelmek miatt, de azért nem mindent nyelt le, főleg nem Pitontól. A vele ápolt háborús kapcsolat továbbra is fönnállt.
- Sirius! – kiáltotta el magát miközben a férfin csüngött.
- Elhiszem, hogy örülsz, de ha lehet halkabban, mostanában már a megsüketülés határán vagyok. – dörmögte a férfi, hogy elterelje a többiek figyelmét kibuggyanni készülő könnycseppjeiről.
- Ezt meg hogy érted? – lépett hátrébb a fiú, s ekkor csatlakoztak hozzá a többiek is. Glory a háttérben húzódott meg, és elvörösödve vette észre, hogy a három fiatal most őt nézi. Félénken intett feléjük, majd nyöszörögve szólalt meg.
- Sziasztok… én, Glorya Weston… vagyis Glory Black vagyok, Sirius lánya. – száját kissé elhúzva nézte, amint egytől-egyig leesett állal bámulják tovább a többiek. Harry tért magához először, és ahogy végignézett a lányon megállapította, hogy az velük egykorú lehet. Volt valami a lányban, valószínűleg a szemei, bár Harry nem tudta, hogy honnan ismerősek neki.
- Öhm szia, Harry Potter vagyok, ők itt Hermione Granger és Ron Weasley. – végül keresztapjához fordult. – De hát hogyan?
- Azt hittem Potter, hogy ennél tájékozottabb vagy ezen a téren. De ha felvilágosítás kell, a drágalátos keresztapád biztosan megteszi neked. – Harryben felforrt a vér, mihelyst meghallotta Piton hangját, s nem tudta visszatartani, kitörni készülő indulatait.
- Nocsak Piton magának nem egy három láb mély gödörben kellene oszladoznia? – Hermione felszisszent, Ron pedig halkan kinyögött egy „ez az”-t, míg Sirius közbeszólt.
- Harry ez nem a legmegfelelőbb alkalom erre, bár én is hasonlóan érzek ez iránt a barbár iránt. – szólt feddően Sirius, majd tekintetét ellenségesen Pitonra szegezte.
- Már bocsánat, de nekem nem úgy tűnik, hogy a professzor a barbár, mindinkább ti. – szólt Glory. Ron értetlenül kapkodta a fejét, míg Hermione helyeslően bólogatott.
- Köszönöm kisasszony, de nem szorulok a védelmére, ahogy a tiédre se Black. Ha Potter ki akarja nyilvánítani felém irányított utálatát, hát Merlin áldásával tegye, de ebben az esetben magának is hasonló jókat Potter! – Piton, ezzel fensőbbségesen kivonult a szobából. Hermione idő közben feltűnésmentesen odaslisszolt Glory mellé.
- Szia Hermione vagyok… és egyet kell veled értenem, Harry néha tényleg elveti a sulykot, de csak Pitonnal szemben, tudod, már évek óta folyik a harc kettejük közt.
A lány csak bólintott egyet, jelezvén értette mire is céloz a másik. Most, hogy így egymás mellett álltak Siriusnak meg kellett állapítania, hogy a két lány akár testvér is lehetne. Ugyanolyan testalkat, ugyanolyan szigorú nézés, csak a szemük színe volt különböző és persze a hajuk. Glory derékig érő hollófekete egyenes hajzuhataggal büszkélkedhetett, s mellé még valami gyönyörű smaragd színben pompázó íriszekkel áldotta meg a sors.
- Pont, mint az édesanyja. – mondta Sirius, ám ezt szerencsére senki sem hallotta.
A nap folyamán a fiatalok berendezkedtek. Hermione beköltözött Glory mellé, s boldogan vette tudomásul, hogy végre van, akivel értelmesen lehet beszélni. Kis idővel később, és persze némi meggyőzéssel a fiúk is átmentek a lányokhoz. Harry még kissé húzta az orrát, a Pitonos dolog miatt, de viszonylag hamar lehiggadt, ellenben Ron mindvégig csupa ökörséget hordott össze.
- Ron, nem unod még a hülyeséget? – tette föl a legegyszerűbb kérdést Hermione, ami tőle kitelt.
- Én csak azt mondom, hogy Piton egy szemét áruló és lemerném fogadni, hogy a nyár eleji akciója is csak félrevezetés volt, hogy jobban beférkőzhessen a rendbe.
- Ron, te kissé paranoid lettél! Szerinted Dumbledore-t át tudná verni? – oktatta ki Hermione.
- Nem, vagyis régen nem tudta, de ahogy most áll a dolog… - Harry fölkapta a fejét.
- Rosszabbul van? – ijedt meg Harry, és ezt követően még rosszabbul érezte magát. Tudta, hogy részben az ő hibája is volt ez az egész.
- Nem tudjuk. – suttogta Hermione. – Nekünk semmit se mondanak! – kelt ki magából, amitől a fiúk hátrahőköltek.
- Hát… azt hiszem, én tudok valamit… - a trió tagjai felkapták fejüket, s rögtön a lányra figyeltek. – Hallottam, hogy valamiféle szérumról beszélnek, amit a professzor fejlesztett ki. Állítólag még nem tökéletes, és sajnos nem fog vele végleg segíteni az igazgatón, de nyer neki pár évet. Harry remegő szájszéllel kérdezett rá:
- Mégis mennyit? - Glory elmosolyodott.
- Olyan tíz, húsz évet… - Harry felpattant s hevesen magához ölelte a lányt, aki mélyen elpirult.
- És te ezt honnan tudod? – érdeklődött Ron.
- Nos… szeretek hallgatózni… - vallotta be.
- De senki sem tud úgy elrejtőzni, hogy halljon is valamit. – kételkedett Ron.
- Valaki nem is, de egy macska…
Azzal átváltozott, s a helyén immáron egy fekete szőrű, zöld szemű macska nyávogott. Hermione elmosolyodott.
- Már értem miért mentek egymás idegeire Siriusszal. A kutyák a macskák örök ellenségei egymásnak… - Glory visszaváltozva helyeslően bólogatni kezdett.
- Szerinted? Mikor megtudtam, hogy kutya, elkezdtem rá fújni… - Ezután hangos nevetés törte meg a beálló csendet. Sokáig beszélgettek, s a lányról ez idő alatt kiderült jó pár dolog. Többek közt az is, hogy az utolsó évét Roxfortban fogja elvégezni Harryékkel együtt. Mesélt nevelőszüleiről, s azok szomorú haláláról, majd a levélről, melyet az igazgatótól kapott, s hogy nem sokkal később Sirius elhozta őt ide.
Érdeklődve hallgatták a lány történetét, majd mikor Sirius fölkiabált az emeletre, hogy vacsoraidő van, lesomfordáltak a konyhába. Kételkedve nézték a tányérjukban gőzölgő levest, majd sandán Siriusra néztek. Mivel Mollynak ott volt a saját háztartása, így nem tudott minden nap az itt lakókra főzni. Ron nagyot nyelve így szólt:
- Sirius… ennek ilyen zöldnek kell lennie? - A férfi belebámult a fazék tartalmába, majd fintorogva válaszolt:
- Nem biztos, de akinek nem tetszik, ehet lekváros kenyeret.
A fiatalok egyszerre kaptak a kenyér és a lekvárosüveg után, ami Siriust mélyen lesújtotta. Ekkor lépett be Piton és olyan undor ült ki az arcára, mintha Neville főzetét látná.
- Hát ez remek… gondolom te kotyvasztottál ismét Black. – morogta gúnyosan Piton. A hanghordozásra Sirius is magához ért.
- Miért? Te talán jobbat tudnál főzni Piton? - A kérdésre csak egy határozott bólintás volt a válasz.
– Na persze, csak a szád jár! – hőzöngött Sirius.
Piton odalépett az egyik szekrényhez, majd kinyitva azt, elkezdte a tartalmát tanulmányozni. Visszafordulva azonnal rászólt a fiatalokra, akik már éppen beleharaptak volna megkent kenyerükbe.
- Ha bírtok várni egy órát, akkor ne egyetek sokat. Addigra összedobok valami ehetőt. – szólt határozottan. Harry és Ron összeszűkült szemekkel néztek a férfira, majd jóízűen beleharaptak a kenyérbe, azonban a két lány és Remus is inkább a várakozás mellett döntött. Harryéknek meg kellett állapítaniuk, hogy a férfi érthet a dologhoz, mivel hasonló tapasztalattal, hozzáértő módon készítette a levest, mint a bájitalokat.
- Komolyan, ti ezen még kiakadtok? Hiszen bájitalmester, azaz tud főzni. – jelentette ki Hermione, majd visszafordult újdonsült barátnőjéhez. Glory elgondolkodva figyelte a férfit, s nem tudta, hogy miért tartja őt annyira érdekesnek.
- Mi van Glory? Csak nem belezúgtál a vén bőregérbe? Bejönnek a zsíros hajú pasik? – nevetett Ron, miközben a lány majd felrobbant mérgében.
- Tudod Ronald, van, aki tiszteli az idősebbeket és nem mellesleg a tudást, egyesekkel ellentétben. Különben meg… - még ha igazad is lenne, ami nincs -, inkább egy olyan férfi, mint egy hisztis kisfiú!
Ron elvörösödve fortyogott magában, ám a lány utolsó mondatát a felnőttek is hallották. Piton úgy tett, mintha észre sem vette volna, míg Sirius aggodalmasan odaszólt Remusnak.
- Holdsáp… szerinted kezdhetek aggódni? – Remus lemondóan megrázta a fejét. Piton idő közben elkészült a vacsorával, ami sokkal inkább bizalom - és étvágygerjesztő volt, mint Sirius kotyvaléka.
- Először a lányok teszteljék le… ha ők nem halnak bele, akkor én is eszem. – Ron beszólását a lányok sértődése követte, majd odaültek az asztalhoz, és elszántan megkóstolták. Rövid időn belül mindkettő mosolygott és elkezdték kanalazni az ételt.
- Gratulálunk professzor, ez valóban jól sikerült! – kiáltott föl Hermione, s erre már Remusék is belekóstoltak. Nagy meglepetésükre a leves tényleg jó volt, s amit a férfi főzött, az mind el is fogyott az utolsó cseppig.
- Szóval elismered, hogy jobban főzök, Black? – idegesítette tovább Piton.
- Nem ismerek én be semmit, Piton… - ezzel lezártnak tekintették a dolgot. Este a lányok félrevonultak, s a fiúk bezárkóztak szobájukba.
.oOo.
A háló ugyanúgy nézett ki, mint mindig, két ágy állt egymás mellett, szemben egy-egy szekrénnyel, aminek a tetején Hedvig kalitkája foglalt helyet. Már sötétben feküdtek, s Harry elalváshoz készült, de Ron hangja fölébresztette.
- Harry alszol? – a fiú felmordult.
- Már nem… Mi van Ron? – hangja álmosan csengett, de ez nem hatotta meg a másikat.
- Te mit gondolsz Gloryról? – kérdezte Ron. Harry meggyújtotta az egyik gyertyát, s kérdőn nézett a vörös hajú fiúra.
- Ezzel mit akarsz? – kérdezett vissza Harry. Ron felé fordult és sokatmondó tekintettel bámulta Harryt.
- Tudod te azt… látszik, hogy szimpatikus neked, le sem tudod róla venni a szemed. – Harry felmordult.
- Ron, te tiszta hülye vagy! Elismerem csinos, de ennyi, amiért meg nézem hát… furcsa, de annyira emlékeztet valakire, de nem tudom, hogy kire. – Eltűnődve kezdte pásztázni a mennyezetet.
- Minden esetre én nem bízom meg benne. – Harry kérdő pillantására folytatta. –, túlságosan védi Pitont…
- Hermione is védi Pitont, ahogy Remus és az igazgató is, valamint az édesanyád, ezek szerint bennük sem lehet megbízni? – vetette oda Harry.
- Nem azt mondtam, csupán Gloryról nem tudunk semmit, az pedig, amit elmondott édeskevés. Ki tudja, lehet, hogy kém és megpróbál beférkőzni közénk! – áskálódott Ron.Harry egy párnát hajított Ron fejére.
- Ember! Szállj magadba, mielőtt össze-vissza hadoválnál, ő Sirius lánya! Szerinted Sirius is rossz? – Ron nemet intett.
- Ő nem, de a fekete családjában ő volt a fehér bárány, lehet, hogy Gloryval visszatért, vagy átugrott egy generációt. – magyarázta lelkesen a fiú.
- Te megőrültél, ez egy nagy baromság! – háborodott fel Harry. Ron fintorogva válaszolt.
- Nem az, nézz meg minket, az egész családom a jó oldalon áll, kivéve egy embert… - A megállapításra már Harry is elgondolkodott.
– Látod, erről beszéltem – fejezte be Ron.Többet nem szólaltak meg, hagyták, hogy a gyertya, csonkig égjen, majd a láng eltűnésével együtt, ők is nyugovóra tértek.
Hmm...igen érdekesen kezdődik...és nekem is van némi sanda gyanúm. XD Remélem, nem a rossz irányba tapogatózok.
Mihamarabb folytasd a felpakolást ie. :P
Puszi!
Válasz:
Szerintem nem rossz az irány, és már fönt is van a kövi :D
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Halihó!
Hmm...igen érdekesen kezdődik...és nekem is van némi sanda gyanúm. XD Remélem, nem a rossz irányba tapogatózok.
Mihamarabb folytasd a felpakolást ie. :P
Puszi!
Szerintem nem rossz az irány, és már fönt is van a kövi :D