Érzelmek viharában

Hermione reggel iszonyatos fejfájással ébredt. Még a szemét is nehezére esett kinyitni. Próbált rájönni, hogy mi történt az előző este, de az emlékei mind összemosódtak. Az utolsó tiszta pillanata, amire vissza tudott emlékezni, az volt mikor beléptek Perselus lakrészébe. Itt aztán elakadt a gondolatmenete.

– Perselusnál voltam… - nyögte a nő. Aztán persze mintegy megvadult thesztrál csorda tört rá a felismerés, hogy ő előző este ivott Piton társaságában, sőt! Valamit mondott neki, de azt már végképp nem tudta megállapítani, hogy mit. Csak reménykedett benne, hogy nem csinált magából bolondot. Persze Perselus amúgy sem szórakozna rajta, legalábbis nem nyilvánosan, de azért tartott a dologtól. Gyorsan rendbe szedte magát, ivott némi fájdalomcsillapító bájitalt és elindult a nagyterembe. Már elég sokan voltak, de szerencséjére még így is korán volt. Persze Perselus már javában kávézott mire ő odaért.

– Jó reggelt – köszönt a férfi kissé elmosolyodva.
Ez merőben nem vallott Pitonra, így Hermione kezdett megijedni.

– Neked is, bár jobb lenne, ha tudnám, hogy mi történt tegnap este – mondta suttogva. Perselus felvont szemöldökkel nézett a nőre. Ezek szerint Hermione nem emlékezett rá, hogy mit mondott neki.

– Csak koccintottunk, aztán te, szinte azonnal becsiccsentettél és visszaküldtelek a szobádba – mondta a férfi.
Hermione úgy érezte, hogy valami sántít a történetben.

– Csak ennyi történt? – kérdezte gyanakodva.

– Nem, igazából elkezdtél előttem vetkőzni és fehérneműben táncoltál, mikor is végre sikerült róla meggyőznöd, hogy gyereket akarsz tőlem és én belementem a dologba – mondta kaján vigyorral a férfi.
Hermione elsápadt, majd elvörösödött.

– Csak viccelsz, ugye? – kérdezte vészesen elvékonyodott hangon.
Piton felháborodottan válaszolt.

– Na ná, hogy viccelek! Merlinre, azt hittem ennyire azért ismersz, hogy nem használok ki egyetlen nőt sem, főleg nem téged! – lázongott.

– Ne haragudj… Én csak nem szeretem, ha nem én irányítom a dolgokat. Nem tudom, hogy mit csináltam vagy mondtam, de az biztos, hogy valamit mondtam neked – szögezte le a nő. Perselus elgondolkodott rajta, hogy szóljon-e a másiknak a kis vallomásáról, végül úgy döntött, hogy ez megmarad az ő titkának.

– Csak azt mondtad, hogy köszönöd, amiért itt vagyok és melletted állok, ennyi – hazudta. Hermione szívéről hatalmas kő esett le, kezdett megnyugodni, hogy nem mondott semmi vészeset a másiknak.

Reggeli közben az igazgatónő bejelentette, hogy a két tanerő közötti párbaj eldöntetett és a végeredménye egy igazságos döntetlen lett. Ezután Perselus felállt és nekikezdett a beszédének.

– Mint megígértem, ha veszítek mindenki előtt elismerem hogy Hermione Granger professzornak itt a helye a katedrán, és ezt most meg is teszem. Ms Granger… Gratulálok – nyújtott kezet a nőnek.

Hermione szája tátva maradt, de lassacskán magához tért és elfogadta a felé nyújtott kezet. A diákok közül néhányan tapsolni és fütyülni kezdtek, de voltak akik csak a szájukat húzták – ezek többnyire a mardekárosak közül kerültek ki.



A napok ezután már sokkal gyorsabban teltek. Lassan a tanárok és a diákok is hozzászoktak az új tanévhez. Hermione is egyre jobban boldogult. Persze néha alaposan meggyűlt a baja a mardekárosakkal. Főleg Nott bandájával, akik életük céljának tűzték ki, hogy megkeserítik az életét.

Nem tehetett róla, de mikor Nott direkt őt vizslatta, úgy érezte, hogy szemmel vetkőztetik. Ilyenkor elkapta a hányinger és csak erős önkontrolljának volt köszönhető, hogy nem szaladt ki a teremből és rogyott le a fal tövében zokogva. Úgy két héttel az iskola kezdése után, volt egy olyan incidens, mikor Nott és a barátai sutyorogva arról beszéltek, hogy vajon, hogy nézhet ki meztelenül. Hermionénak elege lett a dologból és az egész bandának büntetőmunkát adott. Na ná, hogy a dolog nem maradt annyiban.

Hamarosan érkezett néhány panaszlevél a szülőktől, hogy az ő gyereküket miért büntetik meg állandóan, mikor azok semmit sem tettek. McGalagony ilyenkor részletesen kifejtette, hogy hogyan viselkednek az említett csemeték. Nem tisztelik a tanárukat, és obszcén kijelentéseket tesznek rá, valamint ez már-már a szexuális zaklatás határát súrolja. Ez némiként hatott, és a legtöbb szülő nem reklamált többet. De mint minden esetben, most is volt kivétel. Hermione sürgős baglyot kapott az igazgatónőtől, hogy azonnal menjen az igazgatói irodába.

Félbehagyta a dolgozatok javítását, és azonnal az idős boszorkányhoz sietett. Nem sejtette, hogy miért is hívatják, de ha tudta volna biztos, hogy olyan messzire menekül, amilyen messzire csak tud. Az ajtó elé érve bekopogott, mire Minerva kiszólt:

– Szabad – hallotta meg a hangját és benyitott. Perselus ott állt az ablak előtt, Minerva pedig az íróasztala mögött ült. A régi faragott székben nem látta, hogy ki ül, így bátran lépett be a helyiségbe.

– Jó napot igazgatónő, Piton professzor – bólintott a férfi felé, aki viszont jóval merevebbnek tűnt, mint általában. Ekkor azonban meghallotta azt a hangot, amit bár soha ne hallott volna.

– Ms Granger, nekem már nem is köszön? – kérdezte negédes hangon Malfoy. Hermione arcából kifutott a vér és szeme is kikerekedett.

– Én… nem vettem… észre – nyögte ki alig hallhatóan.

– Hermione, foglalj helyet kérlek – mutatott egy szabad székek felé Minerva.
Piton gyorsan reagált és beült kettejük közé, hogy a nő minél távolabb lehessen Luciustól. Malfoy kissé undorodva nézett végig egykori barátján.

– Miért hívatott ide? – kérdezte meg végül a lány, mikor sikerült meggyőznie magát, hogy minél előbb lerendezi a dolgot, annál előbb szabadul.

– Mr Malfoynak ellenvetései vannak, a nevelt fia, Mr Nott büntetésével kapcsolatban – mondta McGalagony.

– A fiú csak azt kapta, amit megérdemelt. Én sem adtam volna neki másik büntetést, elvégre nem csak tiszteletlen volt az egyik tanárjával, de már majdnem, hogy szexuális célzatú ajánlatokat is tett neki – darálta Perselus komor arckifejezéssel.
Malfoy halkan felnevetett.

– Oh, kérlek! Hát mi is voltunk fiatalok, mindenkivel előfordult az ilyesmi… Bizonyára Te is emlékszel arra a spanyol tanárnőre, aki pár hónapra idejött tanítani az iskolába – merengett el Malfoy. McGalagony kapva kapott az alkalmon.

– Igen, a kisasszony hosszú távon akart itt dolgozni, de valamiért nem bírta tovább és inkább elmenekült. Most már értem, hogy miért – jegyezte meg rosszallóan.

– Gyerekek voltunk… - legyintett Malfoy.

– Igen, de a hölgynek más volt a háttere, mint Ms Grangernek – vetette oda Piton.

– Ezzel mire céloz? – értetlenkedett Malfoy. Hermione biztosra vette, hogy tudja miről van szó, csak direkt adta az ártatlant.

– Már minden diák, sőt jóformán az egész varázslóvilág tudomást szerzett Ms Granger hányadtatásairól, és szerintem ez pontosan tőled ered Lucius – morogta Piton.
Malfoy sértődött arckifejezéssel fordult oda hozzájuk.

– Kikérem magamnak! Én mégis miért terjesztenék ilyesmiket?

– Mert nem bírja ki, hogy ne szemétkedjen – sziszegte Hermione.

– Kisasszony, kérem, fékezze magát! Én egy tisztességes állampolgár vagyok! Nem tehetek róla, hogy a fiú az apja és a bátyja iránti elvakult szeretetében magára zúdította a haragját! Való igaz, hogy a fiú tudja a családja kivégzésének történetét… de ez minden – szögezte le Malfoy.

– Viszont ne tagadd, hogy te szítottad föl benne a gyűlöletet. A fiúnak egészen addig nem volt semmi baja amíg Hermione meg nem jelent itt – akadékoskodott Piton.

– Már elnézést, de nem én bolondítom a fiúk fejét és keringnek körülöttem cifra pletykák a magánéletemről. Ki tudja, hogy a kisasszony miként bátorítja a fiúkat, és hogy hány szeretője lehetett már az elmúlt évek alatt. Elvégre, senki nem tud róla semmit… Eltűnt a köztudatból. A kétes ügyletei pedig, minden bizonnyal visszavezethetők az iskolás éveire, végtére is két fiúval… hogy is mondjam, kóborolt, hosszú hónapokon át. Már pedig tudjuk, hogy a kamaszok mire képesek… - mondta gúnyosan.

Hermione azt hitte lefordul a székről. Levegő után kapkodott és igyekezett tisztán gondolkodni. Ez a féreg most vádolta meg azzal, hogy ő igazából egy kurva és még élvezte is amikor megerőszakolták, valamint, hogy kikezd a diákokkal.

– Mr Malfoy! Azonnal fejezze be vagy kidobatom az iskolából! Milyen jogon becsmérli az iskola egyik pedagógusát, akinek ráadásul makulátlan a hírneve és a becsülete?! – kiabált vele Minerva. Perselus arca már vérvörös volt és a pálcáját is kis híján kettétörte. Hermione végül fölpattant és pálcát szegezett Malfoyra, akit váratlanul ért a támadás.

– Maga utolsó, mocskos szemétláda! Maga tudja a legjobban, hogy szűz voltam, amikor elsőként megerőszakolt! Tudom, hogy maga volt, csukja volt a fején, de a hangját felismerem. Maga egy undorító, gennyes alak Malfoy. Még a cipőm nyomáig sem ér fel… Hah, aranyvér? Én inkább pöcelének mondanám, ami az ereiben folyik – sziszegte indulatosan a lány.
Malfoy érezte, hogy szorul a hurok a nyaka körül és azonnal taktikát váltott.

– Igaza van kisasszony, bocsánatot kérek, amiért ilyesmiket állítottam magáról… Tudja, csak nagyon féltem a fiút, mintha a sajátom lenne. Biztos az apai ösztönök miatt voltam ennyire goromba… Majd beszélek a gyerek fejével, hogy fogja vissza magát, most pedig távozom – mondta rideg arckifejezéssel, majd fejet hajtott és kiviharzott.

Hermione reszkető kezéből kiesett a pálcája és ő is a földre rogyott. Tehetetlen dühében zokogni kezdett és Minerva hiába próbálta meg vigasztalni, csak még idegesebb lett tőle. Végül odáig fajult a dolog, hogy Hermione törni-zúzni kezdett az irodában. Csak miután a fél helyiséget darabokra törte és Piton erőnek erejével lefogta nyugodott meg. A férfi hátulról karolta át, nem túl szorosan, de biztosan tartotta, hogy Hermione lassan lehiggadjon.
Minerva nem tudott arról, hogy Malfoynak milyen szerepe volt Hermione múltjában, de már nagyon bánta, hogy odahívatta őt.

– Hermione drágám… Miért nem mondtad el, hogy az az alak tette azt veled? – kérdezte. Perselus rosszallóan meredt az idős asszonyra, aki még mindig várta a választ. Hermione könnyes szemeivel nézett az idős boszorkányra.

– Mert én se tudtam… Soha, senki nem kérdezte, hogy hányan voltak. Mindenki azt mondta elkapták őket… Megvan mind. Azt hitték csak azok voltak, akik a házban voltak, de ott volt ő is. Ő volt a vezetőjük. Megölték az anyám, az apám, aztán Malfoy megerőszakolt… - hadarta dühösen a lány. Már elege volt ebből. Mindig mindenki úgy kezelte, mint valami bizarr és furcsa jelenséget. Vagy megvetően néztek rá némi gúnnyal keveredve, vagy szánakozó pillantásokkal üldözték.

– Sajnálom, nem tudtam… - motyogta Minerva.

– Hagyjuk… Perselus, elengednél? – kérdezte a férfitól, aki még mindig átölelve tartotta őt.

– Persze – azzal engedett a szorításon, de Hermione nem szakadt ki az ölelő karok közül, csak megfordult és a férfi mellkasába temette arcát és immár némán zokogott. Úgy érezte, hogy az egyetlen menedék, ahova elbújhat mindenki elől az nem más, mint Perselus. Égető szükségét érezte a másik jelenlétének, az érintésének, hogy hallja a légvételét és érezze a szíve dobbanását.

Perselus úgy érezte mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy Hermione megnyugodjon és egy kicsit jobban érezze magát. Így tehát hagyta, hogy a másik hozzá bújjon és nála keressen vigasztalást. Közben Minerva elhagyta az irodát, de Piton sem akart sokáig időzni ott. Valahogy bosszantotta Albus sokatmondó tekintete. Odaterelte Hermionét a kandallóhoz, majd átléptek rajta. Hermione először azt hitte, hogy Perselushoz mennek, de tévedett. A saját szobájában találta magát. Kérdőn nézett a másikra, aki csak bátorítón bólintott felé. Elengedte Hermione kezét, majd visszalépett a kandallóba és eltűnt. Hermione rémülten meredt a zöld lángokra. Úgy érezte, hogy elhagyták.

Sokkal fájóbb és rosszabb volt, mint az, amikor találkozott Malfoyjal, vagy akár még annál is, mikor visszaemlékezett a sok szörnyűségre. Már kezdett ismét visszaroskadni a depresszió megszokott bugyraiba, mikor a kandalló zöld lángjai újra fellobbantak és megjelent bennük Perselus. Hermione szemei megteltek könnyel, míg ajka lefelé biggyedt.

– Mi a gond? – kérdezte a férfi.

– Azt hittem… Azt hittem itt hagytál – szipogta a nő. Tudta, hogy mennyire gyerekesen és ostobán hangzik amit mond, de akkor is így érzett. Perselus viszont nem reagált úgy, ahogy ő várta. Azt hitte a másik majd kineveti vagy kigúnyolja őt, de nem tette. Helyette leült a kanapéra, maga elé tett egy stócnyi papírt és egy szó nélkül javítani kezdte őket.

Hermione nem tudta eldönteni, hogy dühös legyen vagy szomorú. Elvégre minek jött ide a másik, ha nem foglalkozik vele? Végül kissé duzzogva, de leült a férfi mellé és kitartóan fixírozta őt.

Perselus mindvégig tudta, hogy figyelik, de úgy volt vele, hogy inkább tudomást sem vesz róla. Eljátszadoztak egy ideig, míg végül Hermione karba font kézzel, felfújt képpel és összevont szemöldökkel fordult a másik felé. Erre már Piton is ráharapott és érdeklődve nézett a másikra.

– Most pont olyan vagy, mint egy durcás gyerek – jegyezte meg Piton.

– Nem vagyok gyerek! – akadékoskodott a nő.

– Tisztán kivehető a hisztis hanglejtésedből, hogy ez bizony egy ideges felnőtt nő hangja – gúnyolódott Piton.

– Kikérem magamnak! Egyáltalán minek vagy itt, ha csak bosszantasz és gonosz vagy velem?
– kérdezte dühösen.

– Hogy eltereljem a figyelmedet… - morogta Perselus.

– Mégis miről ké… Ne… Ó… - nyögte Hermione. Hát ezért viselkedett így a másik, hogy az agya ne Malfoyon kattogjon.

– Kicsit lassan esett le, de nagyot koppant – gúnyolódott tovább Piton.

– Ha-ha, nagyon vicces – öltött nyelvet a nő, amivel tényleg gyerekesnek tűnt.

– Na jó, most ezeket ki kell javítanom, de utána ha akarsz beszélgethetünk, rendben? – ajánlotta a másiknak.

– Jó – zárta rövidre Hermione, majd ő is folytatta ott, ahol abbahagyta.

Legalább két hosszú óra telt el, mire mind a ketten végeztek a maguk javítanivalójával. Hermione valamivel előbb végzett és elmélyülten figyelte a még mindig dolgozó férfit. Lassan rá kellett döbbennie, hogy mennyire függ a másiktól. Szinte már úgy érezte, hogy nem is tudna élni, ha Piton nem lenne a közelében.

Perselus érezte azt a furcsa változást, ami már vagy öt perce jelen volt a helyiségben. Tett egy tétova pillantást oldalra, de zavarba is jött a látványtól. Hermione úgy bámulta őt, mintha ő lenne a világ nyolcadik csodája.

– Valami gond van? – kérdezte kissé rekedt hangon.

– Hogy? – tért magához a nő.

– Csak mert már egy ideje bámulsz – jegyezte meg Perselus.
Hermione zavarában elvörösödött és igyekezett erősen másra koncentrálni.

– Csak szuggeráltalak, hogy hagyd már abba – hazudta.

– Hát ez nem igazán jött össze… Ugyanis végeztem – mondta a férfi, majd letette az utolsó dolgozatot is a kezéből.

Most már mind a ketten szabadok voltak és ráértek volna beszélgetni. De nem tették. Csak zavartan ültek egymással szemben és a helyzet egyre kínosabbá vált.

– Szóval Malfoy… - kezdte a férfi, mire Hermione megfeszült.

– Mi van vele?

– Ne aggódj miatta, előbb vagy utóbb, de rábizonyítjuk a dolgot és nem nyugszom addig amíg Azkabanba nem kerül – szögezte le határozottan Perselus.

– Köszönöm… de azt hiszem ez lehetetlen. Ő Malfoy…

– Voldemortról is azt mondták halhatatlan, és Harry megölte – jegyezte meg elmésen Piton, ami egy kis mosolyt csalt Hermione arcára.

– Van benne valami.

– Na látod! Viszont van itt valami más is. Hermione, ez így nem mehet tovább, vissza kell térned a valós életbe… - A nő félbeszakította.

– De hát ott vagyok!

– Hallgass meg kérlek. Igen itt vagy, tanultál, dolgozol és tanítasz, de ez minden. Egy ilyen fiatal és csinos nőnek, mint te, szórakozni kéne járnia, és nem bent kuksolnia a négy fal között. Járj emberek közé – tanácsolta Piton.
Hermione szemöldöke összeszűkült és úgy nézett a másikra.

– De hiszen naponta emberek között vagyok – morogta. Kezdte úgy érezni, hogy valami nagyon nem jó fog kisülni a beszélgetésükből.

– Igen, de ezek az emberek csak gyerekek.

– Nem, itt vagytok ti is! – tiltakozott a nő.

– Na igen… Egy csapatnyi öregember, ez igazán szép kilátás. Én férfi társaságra gondoltam Hermione. Nem maradhatsz örökké magányos, próbálkoznod kell, hátha lesz egy olyan férfi, akivel újrakezdheted az életed – taglalta Perselus.

Hermione kissé gyerekes módon reagált és kimondta az első gondolatot, ami az eszébe jutott.

– Nekem nem kell egy férfi sem, különben meg itt vagy te.
Piton kissé meglepődött a nő vallomásán, de látva annak zavart arckifejezését tudta, hogy csakis füllentésről lehet szó.

– Ó, ezek szerint férfiként tekintesz rám? Netán vonzódsz is hozzám? – szögezte a nőnek a kérdéseket.
Hermione nagyot nyelt. Nem tudta mit mondjon.

– Én… nem úgy… Vagyis, nem tudom… - habogta.

– Hermione, akkor is neki kell látnod férfiakkal ismerkedni. Nem azt tanácsolom, hogy feküdj le az első utadba akadó férfi egyeddel, de ismerkedj. Menj el randevúzni.

– De még annyi időm van! – vágta rá a nő. Mindig is azzal nyugtatgatta magát, hogy milyen sok ideje van még, ráér, nem kell elsietnie semmit. Aztán egymás után jöttek a hónapok, majd az évek és mire föleszmélt itt tanított a Roxfortban.

– Hermione, az idő nagyon gyorsan elszalad. Én már csak tudom… Évekig bánkódtam egy nő miatt, aztán évekig gyászoltam őt. Mikor észbe kaptam már túl voltam a harmincon, és ha az élet nem sodorja az utamba Nathaniel édesanyját a fiam se lenne.

– Most úgy beszélsz, mint aki halni készül – mondta kissé gúnyolódva a nő.

– Kérlek ne légy gyerekes. Én komolyan próbálok veled beszélni – kérlelte. Hermione lassan belátta, hogy a másiknak igaza van. Tudta ő is nagyon jól, hogy mit kéne tennie, de nem ment. Nem volt rá felkészülve.

– Nem megy… Félek – suttogta végül.

– Hüm… Tudod mit? Mit csináltál, ha nem ment egy bűbáj? – kérdezte hirtelen a férfi.

– Gyakoroltam – adta meg az egyszerű választ a nő.

– Akkor tedd azt most is – tanácsolta Piton.

– De mégis hogyan? Egyik férfi után a másikkal menjek randevúzni vagy mi? Még a kezét se merném megfogni egyiknek se – panaszolta.

– Akkor gyakorolj velem – ajánlotta föl. Azonban nem csak Hermione lepődött meg az ötlettől, de még ő maga is, hogy volt bátorsága kimondani.

– De… De te a barátom vagy. Veled nem menne úgy – nyafogta a nő.
Piton egy ötlettől vezérelve közelebb húzódott a kanapén Hermionéhoz, majd a jobb karjával elkezdte simogatni a nő haját, míg a másikkal fölemelte Hermione bal kezét és egy óvatos csókot lehelt rá.

– Soha életemben nem láttam még nálad csodálatosabb nőt. Amikor rám nevetsz, úgy érzem, hogy bármire képes lennék. Imádom a kecses alakod, és ahogy kioktatón beszélsz velem… - duruzsolta.

Hermione először elvörösödött majd elsápadt. Végül, mint egy riadt őz ugrott el a férfi mellől mikor az közelíteni próbált felé.

– Hagyd abba! – kérlelte már-már hisztérikus hangon.
Piton önelégülten elvigyorodott.

– Ha Voldemortot átvertem téged is képes vagyok… Látod? Elég volt ennyi, és te máris úgy reagáltál, mintha egy idegen férfi lennék – magyarázta a nőnek.
Hermione döbbenten emelte kezét a szájához.

– Basszus… Te jóságos ég. Igazad van… Sajnálom. Gondolod, hogy ez működhetne? – vált egyre izgatottabbá a nő.

– Szerintem elég gyakorlással bármi elérhető.

– Na jó, de mégis, hogy gondoltad? – értetlenkedett a nő. Még mindig állt, nem mert visszaülni Piton mellé.

– Először is randevúra hívlak. Mit szólnál a jövő hét péntekhez? Addig van elég időd lelkileg felkészülni.

– Na és mire számítsak azon a randin? Mármint neked mi tartozik bele egy randiba? – kérdezte ismét elvörösödve.

– Nem vagyok egy Casanova, így ne számíts arra, hogy berángatlak az ágyamba… Bármennyire is könyörögsz, még a közelébe se kerülsz majd – szögezte le kissé beképzelten a férfi.

Ez Hermione arcára is varázsolt némi egészséges színt és újra elmosolyodott.

– Jó, tehát a biztonság kedvéért egy randevún mit csinálnál?

– Mondjuk vacsoráznánk, aztán esetleg táncolhatnánk vagy sétálhatnánk a parkban. Szerintem ez egy első randevúra bőven elég – jelentette ki Perselus.

– Igen és a… fizikai kontaktus? – kérdezte kissé nehézkesen a nő.

– Úgy vélem, ha mindent elárulok nem lesz benne semmi megterhelő a számodra. A lényege a dolognak, hogy váratlan helyzetekben hogyan reagálsz. A táncból pedig már leszűrheted, hogy valamilyen szinten hozzád fogok érni.

Hermione hümmögve nyugtázta az információt. Agya már most sebesen kattogott, hogy mit fog csinálni. Perselus úgy látta jónak, ha most magára hagyja a másikat a gondolataival, így gyorsan elköszönt és visszatért a szobájába. Hermione úgy érezte, hogy tanácstalan. Az életéből a randevúzás valahogy kimaradt. Persze a tananyagról, meg mindenféle ocsmány szörny legyőzéséről tudott volna tanácsot adni bárkinek, de hogy miként viselkedjen egy randevún?

Úgy két órányi körbe-körbe mászkálás után, elhatározta magát, hogy segítséget kér attól a nőtől, akinek nála biztosan több tapasztalata volt. Előkapott egy darab pergament, és sebesen kezdett el írni.



Már este hétóra is elmúlt, mikor a Potter ház ablakán egy szürkés-fekete bagoly kopogtatott. Harry érdeklődve nyitotta ki az ajtót, de a várttal ellentétben a madár nem hozzá jött, hanem Ginnyhez repült.

– Szia, hát te meg ki vagy? – érdeklődött a madártól, aki a lábát lóbálva megvillantotta a Roxfort gyűrűjét.

– Egy roxfortos bagoly – dünnyögte Harry.
Ginny gyorsan elvette a levelet és sietősen olvasni kezdte. Mikor a végére ért kissé tanácstalanul nézett Harryre, majd neki is felolvasta.


Szia Ginny!

Tudom, hogy nem vagyok a legjobb barátod, hogy mennyit sírhattál miattam már inkább nem is említem. Talán már nem is tekintesz olyan igaz barátodnak, mint régen, de most elkelne a segítséged. Ma volt egy hosszabb beszélgetésem Piton professzorral, amiben kifejtette, hogy randevúznom kéne. Mármint hozzá kéne szoknom a férfiak közelségéhez, de én teljesen be vagyok tojva! Erre felajánlotta, hogy akkor gyakoroljak rajta… Mármint vele. Kissé félreérthető a dolog, de csak, mint barát ajánlkozott, viszont olyan hihetően színészkedik, hogy még tőle is megijedtem, szóval segíts. Egy hét múlva randevúzom Perselus Pitonnal!

Szeretettel Hermione

Ui:. Harrynek is megmutathatod, hátha van valami tanácsa.

Harry megvakarta a fejét. Ez volt az utolsó dolog ami megfordult volna a fejében. Kissé gondterhelten néztek egymásra feleségével. Eljött az ideje, hogy segítsenek a barátjukon és ehhez minden tudásukat és tapasztalatukat össze kellett szedniük.

<<      >>

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.