Roxfort Expressz

Augusztus harmincegyedikén a Kings Cross pályaudvaron hatalmas volt a nyüzsgés. Bár még csak nyolc óra felé járt az idő, már rengetegen kijöttek az állomásra. Sok furcsa ruhás ember, és néhány hátborzongató állatot tologató gyerek tartott mind egy irányba. A 9 és ¾ -ik vágányra beérve szinte moccanni se lehetett. Hermione szorosan fogta Matt kezét, mivel nem akarta elhagyni a fiút félúton.

A gyerek kíváncsian szemlélődött, miközben Hermione a kezét fogva gyors és határozott léptekkel haladt az expressz felé. A vonat már régen bent állt, de még nem kezdték meg a felszállást. Hermione keresett egy helyet ahonnan beláthatja az egész peront. Próbálta kideríteni, hogy van-e ismerős a jelenlevők között.

– Látsz valamit? – kérdezte Matt.

– Sajnos nem – válaszolta a nő, de nem adta föl. Tovább kémlelte a tömeget, míg észre nem vette a már oly régóta hiányolt suhogós, fekete talárt. Akaratlanul is elmosolyodott és a szíve is gyorsabban kezdett el verni. Lelkesen integetett, hogy az alak észrevegye őt.

Perselus már egy ideje kint volt az állomáson, mivel neki kellett fogadnia a diákokat. Éppen indult, hogy elhozza fiát, mikor meglátta a magasba lendülő kezet, amint felé integet. Tett egy kis kitérőt a nő felé.

– Jó reggelt, Hermione – köszönt a férfi.

– Jó reggelt, Perselus – biccentett a nő. Matt is köszönt a férfinak, bár elég bátortalan volt.

– Nathan merre van? – érdeklődött a nő.

– Még otthon… Most indulok érte. Tudnál helyettesíteni? – kérlelte.

Hermione csak bólintott, de igazából eléggé izgult, bár oka nem nagyon lehetett rá, mivel prefektus és iskolaelső is volt régen.

– Persze, siess és hozd el – mondta a férfinak. Perselusnak se kellett több, gyorsan eliramodott a tömegben és pár pillanattal később már el is tűnt a szeme elől. Hermione vett egy mély levegőt és körbenézett. Csupa ismeretlen arcot látott, sehol sem volt egy ismerős sem. Már azok az elsősök sem jártak az iskolába, akikkel még egyszerre járta a hetedévét. Kissé magányosnak érezte így magát.

– Baj van? – kérdezte Matt.

– Nem… - válaszolta egy kényszeredett mosoly keretében. Nem akarta fölösleges ostobaságokkal terhelni a fiút, hiszen neki is megvolt a maga baja.

Perselus az utolsó métereket szabályosan futva tette meg a kúriáig. Sietnie kellett, mivel nem hagyhatta sokáig magára Hermionét. Fiával megbeszélte, hogy reggel nyolcra legyen készen, mert akkor hazaugrik érte.

– Megjöttem! – kiáltotta el magát a férfi, mire Mimi jelent meg előtte.

– Perselus gazdám, a fiatalúr már majdnem kész csak fölveszi az útitalárját és a cipőjét – mondta a manó.

– Nagyszerű – sóhajtott föl. Pár másodpercre rá meg is jelent a fia indulásra készen.

– A ládám a nappaliban van. Mimi lehozta a szobámból – mondta a fiú.

Piton odasietett és szórt rá néhány bűbájt, mire a láda összement. Nathaniel becsúsztatta a zsebébe, majd halványan elmosolyodott.

– Kész… - mondta.

– Nagyszerű, akkor induljunk – sürgette az apja. Nathan elköszönt Mimitől, és hoppanáltak.

A pályaudvaron időközben még többen lettek. Hermione igyekezett nem túl nagy feltűnést kelteni, de néhányan így is megbámulták. Voltak, akik csak félszegen odasúgtak valamit a mellettük állónak, míg mások nyíltan mutogattak felé. A helyzet reménytelensége egyre csak fokozódott, mikor a távolban meglátott egy szőke férfit, amint egy fiút kísért az expesszhez.

– A nyavalya – nyögött föl Hermione, majd gyorsan hátat fordított.

– Mi az? – értetlenkedett Matt és kibújva Hermione mögül elkezdett leskelődni.

– Semmi, csak valaki, akivel nem akarok beszélni – morogta a nő. Keze kissé remegett, de igyekezett legyűrni a benne lángoló haragot.

Lucius Malfoy a fogadott fiát kísérte ki a vonathoz, mikor fölfigyelt egy csinos, rövid hajú nőre, aki hirtelen hátat fordított neki. Arcán elterült egy arisztokratikus mosoly, majd intett a fiúnak, hogy kövesse őt. Kimért léptekkel közelítette meg a nőt, aki mellett egy fiú ácsorgott.

– Elnézést kisasszony… Esetleg találkoztunk már? – érdeklődött a férfi. Hermione arca megfeszült, majd mint a lassított felvételeken megfordult.

Lucius Malfoy arcán egyszerre futott végig a döbbenet, a megbotránkozás, a gúny és mintha némi pánik is megjelent volna a tekintetében, bár ezt Hermione nem vette biztosra.

– Minden bizonnyal, Mr Malfoy… - mondta Hermione negédes hangon.

– Áh… Ms Granger… Ön mit keres itt? – faggatózott a férfi, közben a mellette álló fiú leplezetlenül Hermionét stírölte. Ez a nézés egyre jobban idegesítette a nőt, így a mondandóját inkább a fiúnak címezte, mint Malfoynak.

– Én vagyok a Roxfort új bájitaltan tanára – mondta könnyedén, mire az előbb még nyálcsorgató srác riadtan nézett Malfoyra.

– Oh, minő meglepő fejlemény! Csak nem esett valami baja az én drága, öreg Perselus barátomnak? – játszotta meg magát a szőke férfi. Hermione szívesen mutatott volna néhány ártást a másiknak, de mivel elég sokan voltak a helyszínen így visszafogta magát. Mindig is utálta Malfoyt, de most valamiért különösen viszketett a tenyere.

– Nem, megnyugtathatom, Perselus él és egészséges – válaszolta visszafojtott undorral a hangjában. Ekkor Malfoy a nő mellett ácsorgó fiút vette szemügyre.

– Bár az információim elég hiányosak, de a fiú, ugye nem a magáé? – kérdezteleereszkedő hangnemben. Hermione már a türelme végén járt, csak egy hajszál választotta el attól, hogy megátkozza a másikat.

– Ő Matt, az egyik barátnőm kisfia – mondta.

A fiú félszegen a nő mögé bújt. Valamiért úgy érezte, hogy a szőke férfiból csak úgy árad a rosszindulat és a negatív energia. Malfoy megejtett egy féloldalas mosolyt a nő felé, majd a kezéért nyúlt. Hermione gyomra fordult egyet, ahogy a férfi hozzáért, el akarta rántani a kezét, de a másik szorosan tartotta.

– Ejnye… Ne féljen Ms Granger, nem harapok – vigyorodott el. A hang, a mondat és a férfi mosolya együttvéve úgy robbantotta be az emlékeket a nő fejében, mintha most élte volna át őket, és nem évekkel ezelőtt. Ledermedt, még levegőt is elfelejtett venni. Mázlijára, ekkor ért oda hozzájuk Perselus és Nathaniel. A kisfiú mit sem törődve Malfoyjal Hermionéra vetette magát.

– Hermione! – ölelte át a nőt, mire Lucius undorodva kénytelen volt elengedni a nő kezét. Perselus gyanakodva lépett oda hozzájuk.

– Lucius – biccentett a férfi felé.

– Á Perselus, öreg barátom, pont rólad érdeklődtem a kisasszonynál! – mondta gúnyosan a férfi.

– Bizonyára, csupán csak merő jó szándékból érdeklődtél igaz? – morogta Piton. Hermione még mindig maga elé bámult és meg se szólalt.

– Perselus, barátom, miért vagy ilyen ellenséges? – vigyorgott Lucius.

Piton arca megfeszült és úgy nézett Malfoyra, hogy a gyengébb idegzetűek már sikítva rohantak volna el előle.

– Lucius… Lehet, hogy mély lelki traumát fogok neked okozni, de nem vagy a barátom. Te csak egy pökhendi, arrogáns, szemétláda féreg vagy. Én pedig, nem barátkozom ilyenekkel – húzta el a száját Piton, majd elkezdte arrébb terelgetni a fiúkat. Hermione nem akart mozdulni, így Piton átkarolta derekát és úgy kezdte maga után vonszolni.

Malfoy elégedetten vigyorgott a távolodókat látva. A mellette ácsorgó fiú kíváncsian meredt rá. Még nem látta ennyire izgatottnak nevelőapját, pedig már jó ideje élt vele egy fedél alatt.

– Lucius bácsi, ki volt ez a nő? – kérdezett rá.

– Hermione Granger… - suttogta önelégülten a férfi.

A fiú hatalmas szemeket meresztett a távolodók után.

– Úgy érted… Az a Granger? – kérdezte csöndes, ám annál gonoszabb hangvételben.

– Bizony ám Christian, ő volt az, aki miatt az apád és a bátyád az életüket vesztették – mondta még mindig magabiztosan vigyorogva.

A fiú szeme összeszűkült, mindig is utálta Potteréket, mert elvették tőle a családját, nem is beszélve erről a nőről.

– Szóval ő az a sárvérű szuka, akivel elszórakoztak? – kérdezte a fiú visszafojtott hangon. Lucius elvigyorodott, majd a fiú felé fordult, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

– Szeretném, ha megfigyelnéd őket… Pitont, és a sárvérűt is. Ha készülnek valamire, tudnunk kell róla – mondta Malfoy.

– Rendben – egyezett bele a fiú. Lucius megtanította neki a régi hitet, és a gyűlöletet is jól elültette a szívében.

Mivel Draco a harcok során egyik oldal mellett sem állt ki, felmentették. Később összeveszett az apjával, és miután az édesanyja is meghalt, végleg megszakította vele a kapcsolatot. Persze Malfoynak ekkor már ott volt a legifjabb Nott, aki itta a férfi minden szavát és készen állt átvenni Draco helyét. Bármit megtett volna Luciusért. Bármit…

Mikor elég távol értek Malfoyéktól, Perselus megállásra kényszerítette a nőt. Hermione kissé reszketett, ami a férfinak is feltűnt.

– Mi történt? – faggatózott, mire Hermione magához tért.

– Én… Nem tudom. Csak megrohantak az emlékek… - suttogta, majd kényszeredetten lehunyta szemét, hogy elűzze a rossz emlékeket.

– Malfoy mondott valamit? – faggatózott Piton.

– Nem… Vagyis igen… Nem tudom. Azt hiszem csak megijedtem egy kicsit – hárított a nő.

– Jól van, de ha bármi gond van, ugye elmondod – pedzegette Piton.

Hermione a férfi szemébe nézett, és halványan bólintott. Nem akarta ilyesmivel traktálni a másikat, elvégre Pitonnak is volt elég baja.

A vonat hirtelen hatalmasat kürtölt, ami jelezte, hogy a diákok megkezdhetik a felszállást. Perselus a legközelebb eső kupéba terelte be fiát, és Mattet. A két fiú izgatottan sietett föl a vonatra, hogy elfoglalják helyüket.

– Én és Hermione, a tanári kocsiban leszünk. Az a legelső kocsi, ez a harmadik. Ha bármi gond van, csak szóljatok – mondta a férfi.

– Rendben, szólunk – egyezett bele Nathan.

Hermione erőt vett magán és váltott még néhány szót Mattel.

– Te is szólj, ha gond van – mondta a fiúnak.

– Persze – egyezett bele. Végül Perselus és Hermione leszálltak a vonatról, mivel a tanárok csak az utolsó pillanatban szoktak fölszállni, hogy addig is ellenőrizhessék a diákokat. Éppen csak leléptek a peronra mikor tőlük pár méterre Lupinék jelentek meg.

– Hermione! – integetett Dora.

– Sziasztok – köszönt a nő. Hatalmas erőfeszítésébe került boldogságot erőltetnie magára.

– Hermione néni, a fiúk merre vannak? – érdeklődött a kislány.

– Rögtön a mögöttünk lévő kupéban – mutatott a helyre a nő. Nymphadpra és Remus fölpakolták a csomagokat a fiúkhoz, majd nekiálltak búcsúzkodni. Hermione szomorkásan nézte a jelenetet. A szülei jutottak eszébe, amikor ő ment először a Roxfortba. Mivel mugli származású volt, semmit sem tudott a varázsvilágról. A könyvek, amiket előtte elolvasott, csak amolyan mesekönyvnek tűntek, nehezen hitte el, hogy valami is igaz lehet belőle.

Viszont a szülei erőt adtak neki, hogy hinni tudjon benne. Később pedig a barátai álltak mellette. Viszont most kissé tanácstalan volt. Tudta, hogy bár a szülei már nincsenek vele, a barátai még megvannak. Viszont nekik már új életük van, saját családjuk és problémáik. Az iskolában ott volt neki McGalagony, de az mégsem volt az igazi. Ahogy így elgondolkodott Piton hangjára lett figyelmes.

– Hermione, mi a gond? Nem érzed jól magad? – kérdezte a férfi aggodalmasan. A nőnek nagyon jól esett, hogy a másik így viszonyul hozzá. Felé fordult és rámosolygott.

– Most már rendben van – mondta magabiztosan.

– Hogy érted, hogy most már… - értetlenkedett a férfi.

– Csak tanácstalan voltam, mert úgy éreztem egyedül vagyok, de… Te megszólaltál, és erről eszembe jutott, hogy ott leszel nekem a Roxfortban, nem fogom magam egyedül érezni – mondta őszintén.

Piton, ha létezik olyan, hihetetlenül zavarba jött. Sutyiban körbe is nézett, hogy hallotta-e valaki ezt a kijelentést. Bár személyisége sokat változott az évek során, azért még mindig tőle rettegett a fél Roxfort.

– Öhm… Hermione, bár nagyon jól esik… Amit mondtál, de lehetne róla szó… Hogy ilyesmiket ne mondj nekem nyilvános helyen.

– Miért ne? – értetlenkedett a nő. Olyan hatalmas és ártatlan szemekkel nézett rá, hogy Piton alig tudott megszólalni.

– Tudod, még mindig én vagyok az iskola réme és… - Hermione elmosolyodott.

– Nem akarod, hogy elrontsam a gonosz professzor imázsodat? – kérdezett rá a nő.

Piton csak bólintott, bár kissé feszélyezte a helyzet, hogy Hermione ilyen módon fogalmazta meg a dolgot, de végül is ez volt a lényege.

– Megtennéd? – kérdezte suttogva.

– Hát persze… Ha szeretnél úgy tenni, mintha te lennél az ős gonosz legyen, de… Ha nem látja senki, lennél az a kedves és megértő barátom, akivel szeretek beszélgetni és csipkelődni? – kérlelte a nő.

Piton nagyot nyelt, hiszen, hogy is mondhatott volna nemet a másiknak. Úgy érezte beleőrül a dologba, ha nem köti le a figyelmét valamivel. Éppen a mellettük elhaladó és hevesen csókolózó hetedéves hugrabugos párt szemelte ki magának.

– Mr Morgan, Ms Hale, ha feltétlenül tanulmányozni akarják egymás belső szerveit azt tegyék a négy fal közt. Ez közterület és kisgyerekek is vannak itt. Tíz pont fejenként a házaiktól, mert itt… Paráználkodnak, mindenki szeme láttára – morogta, majd lobogó talárral elviharzott. Hermione nem tudta megállni nevetés nélkül a dolgot, ami a két döbbent diáknak is szemet szúrt.

– Ne is törődjenek Piton professzorral… Csak kerüljék el – mondta a fiataloknak egy mosoly kíséretében.

– Öm… Köszönjük – mondta a fiú, majd ők is fölszálltak a vonatra.

Lassan mindenki a vonaton ült már csak a tanárok maradtak hátra. Hermione odasétált a leendő kollégáihoz, üdvözölt mindenkit, majd együtt beszálltak az első kupéba. Az expressz hirtelen moccant egyet, majd hatalmas füstfellegeket eregetve elindult az állomásról. A peronon csak a rengeteg szülő maradt akik kijöttek, hogy elbúcsúzzanak csemetéiktől. Az expressz lassan a háta mögött hagyta a Kings Crosst és elindult az újabb tanév felé.

Eközben a tanári kupéban nagy volt a nyüzsgés. Sokan voltak, és Hermione legnagyobb meglepetésére néhány régi, de annál kedvesebb arccal is találkozott. Régi professzorai közül, ott volt Flitwick, aki a bűbájtant, Hooch a repüléstant, Sinistra az asztronómiát, Vector a számmisztikát és McGalagony, aki az átváltoztatástant tanítja majd. Perselus az új SVK tanár – és az új professzor, Neville Longbottom, aki a gyógynövénytant tanította, immár két éve.

– Azt hiszem, mindannyiunk nevében köszöntetlek Hermione – kezdte Minerva.

– Köszönöm szépen, igyekszem rászolgálni a bizalmukra – mosolyodott el a nő.

– Jaj, kedvesem, nehogy magázódj nekem – szörnyülködött el Sinistra professzor.

– Úgy van, most már te is a kollégánk vagy – bólintott rá Vector is.

– Ha senkinek nincs ellenére… Akkor szíves örömest tegeződnék – egyezett bele a lány. Hooch felvont szemöldökkel nézett Pitonra, aki értetlenül meredt vissza rá.

– Most meg mit csináltam? – kérdezte sértetten a férfi, aki Hermionéval szemben ült közvetlenül az ablak mellett.

– Semmit, csak azt hittem, hogy te majd bőszen ellene leszel az ötletnek Perselus – taglalta Hooch.

Piton megforgatta a szemeit, mert már most kezdte unni a többiek ostobaságait.

– Már miért lenne ellenemre? – kérdezte, ami alaposan meglepett mindenkit.

– Ó… Mi csak azt hittük, hogy te nem kedveled Hermionét – csúszott ki Sinistra száján. Hermione beharapta alsó ajkát, hogy ne kezdjen el nevetni. Piton vett egy mély levegőt, hogy ne kezdjen el üvöltözni.

– Kedves Aurora, nem tudom, hogy honnan ez a sejtésed, de csak a megnyugtatásod kedvéért közlöm, hogy nem utálom Hermionét, nem akarok vele kiszúrni, és nem fogom megnehezíteni a dolgát sem – morogta.

A nő kissé eltátotta a száját, majd elégedetten így szólt.

– Hermione, nem tudom, hogy mivel érted ezt el, de kérem, oszd meg velünk is hogyan szelídítetted meg a kénköves poklot okádó bestiát – ironizált.

Hermione akaratlanul is felkacagott, de nem ő volt az egyetlen, rajta kívül mindenki nevetett. Vagyis, majdnem mindenki. Piton karba font kézzel és összevont szemöldökkel pattant föl, és sértetten kivonult a fülkéből.

– Ajaj, azt hiszem megsértődött – nyögte Flitwick.

– Az az ő baja, mi csak jól szórakozunk – legyintett Hooch.

Hermione kissé vágyakozva nézett az ajtó irányába. Szeretett volna a másik után menni, de nem akarta még inkább kínos helyzetbe hozni. Így csak maradt, és tovább nevetgélt a többiek viccein. Aztán mesélt néhány dolgot az elmúlt éveiről.

Perselus nagyon mérges volt, mivel a tanárok rendszeresen rajta szórakoztak. Régebben csak gúnyos megjegyzéseket tettek rá, de azokat simán elengedte a füle mellett. Most pedig, itt gúnyolódnak rajta és ő nem tudja… Vagy inkább, már nem akarja figyelmen kívül hagyni a sértéseket. Lassan, de biztosan kezdte azt érezni, hogy betelik az a bizonyos pohár. El is döntötte, hogy beszél Minervával, hogy állítsa le a többieket, vagy különben megismerhetik a legcifrább átkait.

Ahogy sétált a folyosón, lassan elért a harmadik kocsiba, ahol fiáék is voltak. A kupéban a három gyereken kívül volt még két negyedéves mardekáros lány.

– Mondom, hogy Hermione Granger lesz az új bájitaltan tanár – bizonygatta a barna hajú lány.

– Az ki van zárva, hiszen már évek óta senki nem tud róla semmit – dünnyögte a fekete hajú.

– Már pedig a nagybátyám kezelte őt az ispotályban - morogta a barna hajú.

A fiatalabbak csak összemosolyogtak, nem akartak beleszólni a dologba. Viszont a nagyobbak félreértették a vigyorgásukat.

– Mi olyan vicces törpék? – kérdezte a fekete hajú.

– Semmi – vágta rá Nathaniel, de még mindig mosolygott.

– Hé öcsi, ne vigyorogj, mint valami idióta. Talán minket találsz ilyen viccesnek? – vonta kérdőre a másik lány.

– Nem rajtatok nevettünk – pattant föl Theodora, idegességében a haja elkezdte váltogatnia színét.

– Hát te meg miféle ócska trükköt használsz? – gúnyolódott a fekete hajú lány.

Piton ezt az időpontot választotta arra, hogy megjelenjen.

– Mi a problémája, Ms Parker? – kérdezte Piton a szokásos stílusában.

– Professzor úr… Ezek hárman rajtunk nevetgélnek – mutatott a kicsik felé.

Piton felvonta szemöldökét és úgy fordult feléjük.

– Nos Ms Lupin, mi a gondja? – érdeklődött. A két idősebb mardekáros lány kissé meghunyászkodott, hiszen Lupin az egyik tanáruk volt.

– Semmi gond Pe… Piton professzor – válaszolta a lány mosolyogva. Matt és Nathan elkezdtek kuncogni.

– Mr Paizer és Mr Piton, önök mit találnak olyan viccesnek? – kérdezte Perselus fennhangon. A két mardekáros lány kezdett elsápadni és egyre kisebbre húzta össze magát.

– Semmit uram! – vágta rá Matt. Nathaniel arcán viszont hamiskás mosoly terült szét.

– Öm… Professzor… Beszélhetnék az apámmal? – kérdezte vigyorogva a fiú.

Piton az égre emelte tekintetét és felsóhajtott.

– Csak gyorsan, mert még vagy tíz kocsit kell átnéznem – morogta.

– Apa, nálam maradt Hermione könyve. Visszaadnád neki? – érdeklődött a fiú, miközben fölmutatta a könyvet.

– Mint mondtam, még tíz kocsi van hátra és nem vagyok bagoly sem. Az első kocsiban van, vidd vissza te – mondta a férfi, majd kisétált a kupéból.

Matt és Dora elkezdtek nevetni, Nathan szája széle is megrándult.

– Ez megkaptad – kacagta Dora.

– Jól van már… Akkor visszaviszem neki én. Legalább találkozhatom vele – öltötte ki a nyelvét a másik kettőre.

– Hé! Ez nem ér! – hadakozott Matt.

– Bocsesz, de csak egy könyv van, szóval… - sóhajtott fel a fiú, majd kioldalazott a kupéból.

– Nathaniel Piton, te néha nagyon görény tudsz lenni! – kiabált utána Theodora. Végül pufogva huppant vissza a helyére. A két idősebb lány már meg sem mert szólalni, mivel nem tudták, hogy mire számíthatnak a kisebbektől.

Hermione egy élénk beszélgetés közepette volt Neville-el, mikor a kupé ajtajában megjelent Nathan.

– Jó reggel kívánok – köszönt a fiúcska illedelmesen.

– Nathan, valami baj van? Édesapád valahol a kocsikat járja – pattant föl Hermione.

– Csak téged… Vagyis, a tanárnőt kerestem – mosolyodott el.

– Értem, és miért? – faggatózott a nő.

– Csak visszahoztam a könyved… Vagyis a könyvét – mondta, majd a nő kezébe nyomta a vaskos kötetet.

– Köszönöm, de ez még ráért volna. Nathaniel Piton mi az igazi ok, amiért idejöttél? – érdeklődött Hermione. A többiek kíváncsian figyelték a jelenetet, főleg mivel ismét egy Piton volt benne.

– Hát… Csak látni akartalak – dünnyögte a fiúcska, majd gyorsan átölelte Hermionét és eliszkolt. Hermione meg se tudott szólalni, csak hirtelen felkacagott.

– Hát ez érdekes volt… Nem olyan, mint Piton – jegyezte meg Neville.

– Pedig eléggé hasonlítanak – morogta McGalagony.

– Hát én lefordultam volna az ülésről, ha Piton besétál ide és megöleli Hermionét az tuti – vigyorogta Vector.

– Pedig ilyen már volt a nyáron – kezdte gonoszan Neville.

Hermione szájtátva meredt a férfira.

– Neville Longbottom! Ezt nem hittem volna rólad – csapta játékosan fejbe régi háztársát.

– Nos Neville, mesélj csak! – vette körül Vector és Hooch a fiatal tanárt.

– Nos… Azt hiszem, ha elárulom, az életemmel fizetek érte – taglalta Neville gondterhelt képpel.

McGalagony, hogy elejét vegye az újabb piszkálódásnak közbeavatkozott.

– Két napja volt Nathaniel születésnapja, és az ünnepségen Perselus és Hermione táncoltak. Ennyi a nagy kaland – tárta szét karját az idős boszorkány.

– Ó… Csak ennyi?! – kérdezte felháborodva Hooch.

– Miért? Mit hittél? – kérdezte Minerva komoly képpel.

– Hát nem tudom… Talán, hogy Hermione és Perselus… - suttogta a boszorkány.

– Na jó.. Azt hiszem ezt tisztáznunk kell, mielőtt olyan pletykák kezdenek el terjedni, aminek a fele se igaz. Perselus és én barátok vagyunk. Ő… Mentett meg, mikor a szüleim meghaltak. Neki köszönhetem az életem… Kedvelem őt, mert jó ember. Nem könnyű vele, de ugyanakkor, ha megismeri az ember, jól ki lehet jönni vele. Hát ennyi – fejezte be a nő. Mindenki csöndesen nézett maga elé. Olyanok voltak, mint egy csapatnyi elsős, akiket lehordtak egy elrontott bűbáj miatt.

<<      >>

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2011.12.19. 21:05 Kiki El sem tudom mondani mennyire ideges vagyok, ugyanis egy baromi hosszú kritikát írtam és az oldal nem volt hajlanó megjeleníteni azt, de újra begépelem. (ááá utálom az ilyet, oda a gyönyörű kritikám) Szóval örömmel láttam, hogy az oldaladon két új történet is van amelyekről sajnos lemaradtam, mivel inkább a merengőn szoktam mozogni. Itt pedig megragadnám az alkalmat, hogy könyörögjek neked, kezd el a oda is feltölteni a folytatásokat illetve az új történeteket, mert így egy csomó embert fosztasz meg attól az élménytől, hoggy a történeteidet olvashassa illetve így  sok kritikától is megfosztod magad. Nekem is csak nemrég jutot eszembe egyik kedvenc történetem tőled, a "Tizenkettek szövetsége" onnan pedig te, majd az oldalad és így találtam meg ezt a gyöngyszemet. Legjobban talán az festené le a legjobban a véleményemet a történetről, hogy az utolsó fejezetnél amikor rájöttem nincs folytatás, felhördültem megbotránkozsomban és kevés, hiányzott hozzá, hogy ne kezdjek el toporzékolni. Alig várom a folytatást. MIndjárt megyek és addig, míg várok elolvasom az "Iskolás évek"-et.:) Kedvenc részeket sajnos nem tudok kiemelni a történetből, mivel az egészet imádom, de azért mégis mondok néhányat. Hermione és Piton sebversenye ill. szemérmességük a partok, Piton csevegése a gyerekekkel a vonaton, de a legjobb:– Ugyan már, a világért se árulnám el, hogy imádsz az éjszaka közepén palacsintát sütni egy szál gatyában, miközben Sting számokat énekelsz – legyintett a fiú. A legdurvább, hogy először az jutott ezszembe, hogy "igen Pitonhoz abszolút illik Sting", aztán leesett, és én is majdnem a földön fetrengtem a nevetéstől. Egyébként van néhány számomra elég zavaró dolog, ami megakasztja az olvasást - és kicsit a történet élvezhetőségére megy -, mégpedig az, hogy a "taglal" illetve a "hadar" szavakat nagyon sokszor használod, és néha nem is illenek oda, más kifejezés sokkal jobban passzolna, ez apró hiba és könnyen lehet korrigálni szinonímákkal, átfogalmazással vagy rokon értelmű szavakkal. De azért imádom a  történetet. :) Válasz: Hú, hát nagyon szépen köszönöm ezt a hosszú kritikát. Sajnálom, hogy az első elveszett, nekem akkor csinál ilyeta rendszer mikor a fejezeteket tölteném föl. Idegesítő... A Merengőre azért nem tettem föl az újabb fejezeteket és történeteket, mert sorozatban nem engedték föl a fejezeteimet - vesszőhibák, stb - miatt. A lényeg, hogy míg másnak tucatnyi helyesírási hiábája van, addig nekem a vesszők meg ilyesmik miatt nem engedték föl. Vicces történet volt... Szóval most valahogy elment a kedvem a Merengőtől  - Egy életre? - és nem tudom, hogy mikor töltöm föl. Amíg oda töltögettem föl négy bétát fogyasztottaam el és le is fogytak miattam idegileg. Másik vicces történet, hogy ők is írtak és az ő történeteiket fölengedték többnyire elsőre, így tehát ha ők bétáztak nekem nem értem, hogy az enyémek miért lettek visszadobva. na de erről a részről ennyit. Nem panaszkodom többet. Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik a történetem és igyekszem majd javítani azokon amiket felsoroltál nekem. Ja és egy jó hír. Még ma frissítek. :D