nimphadora
Névnap

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Chat
 
Házi kedvenc

 

 
Grimmauld tér 12

Grimmauld tér 12

 

 

 

A Grimmauld tér 12-es számú ház lakói nagy izgalommal várták az érkező fiatalokat. A ház meglehetősen felbolydult az utóbbi napokban, mivel az eddigi lakók mellé most egy új jövevény is csatlakozott. Glory Weston vagyis újdonsült nevén Glory Black, aki ha hihetünk a híreknek Sirius amerikai lánya volt, most eléggé felrázta az életet. Sirius azóta is bujdosásra kényszerült, de már nem bánta annyira, hiszen nem lakott egyedül a házban. Remus odaköltözött hozzá, Tonks is gyakran vendégeskedett náluk az utóbbi időben. Viszont volt egy kellemetlen púp a jó öreg Tapmancs hátán, mégpedig Perselus Piton.

 

A bájitaltanár nyár eleje óta szintén menekülésre kényszerült. Az előre kitervelt megállapodás, miszerint nem hagyja, hogy Draco ölje meg az igazgatót, és majd ő végez az idős emberrel, kudarcba fulladt. Nem tudta megtenni, s ezzel véglegesen leleplezte magát. Jó pár halálfalóval végzett azon az estén, és Dracót már majdnem sikerült meggyőznie az átállásról, ám a sors, vagyis Lucius közbeszólt. A fiút azóta sem látta és még csak nem is hallott róla. Sirius legnagyobb felháborodására lánya rajongott az ex-halálfalóért, s lépten-nyomon hozzá hasonlította őt.

 

- Elegem van belőled Sirius! Miért kell megkeseríteni az életemet? – kiáltotta a lány. Közben Sirius fújtatva loholt utána.

 

- Azonnal fejezd be kisasszony, velem így nem beszélhetsz! Az apád vagyok! – A lány egyik szemöldökét felvonva, kihívóan bámult a férfira.

 

- Érdekes, csak egy hónapja tudok rólad… HOL A BÜDÖS FRANCBAN VOLTÁL ENNYI IDEIG! – üvöltötte torkaszakadtából.

Erre már Piton is megszólalt.

 

- Miss Black, ha lehetne, kissé csendesebben üvöltsön, mélységesen egyetértek önnel, ami Black-et illeti, de nem akarok megsüketülni. Előre is örök hálám… - morogta, miközben gúnyos pillantásokat lövellt Sirius felé. Ám, a másik férfinek se kellett több, azonnal leállt veszekedni Pitonnal.

 

- Most fejezd be Pipogyusz, mert már kezd elegem lenni! Ártatlanul ültem a börtönben tizenkét évet, azt hiszem, egy gyilkosság még bőven kifut az időmből. – hangja fenyegető volt, de Perselus mit sem törődött vele.

 

- Na, látod, erről beszélek, fenyegetőzöl ahelyett, hogy normálisan megbeszélnéd a dolgokat. – háborgott a lány.

 

- Lehet, hogy fenyegetőzöm, de én legalább nem kiabálok! – észrevette megemelkedett hangszintjét, s rögtön helyesbített. – Na, jó, nem mindig.

 

Ekkor nyílt ki a ház ajtaja, s megérkezett Harry, Ron, Hermione, Mordon és Kingsley. Harry amint meglátta keresztapját a nyakába ugrott. Mióta Sirius súlyosan megsérült a minisztériumban, azóta a fiú, sokkal jobban megkomolyodott. Rájött, hogy nem hisztizhet holmi sérelmek miatt, de azért nem mindent nyelt le, főleg nem Pitontól. A vele ápolt háborús kapcsolat továbbra is fönnállt.

 

- Sirius! – kiáltotta el magát miközben a férfin csüngött.

 

- Elhiszem, hogy örülsz, de ha lehet halkabban, mostanában már a megsüketülés határán vagyok. – dörmögte a férfi, hogy elterelje a többiek figyelmét kibuggyanni készülő könnycseppjeiről.

 

- Ezt meg hogy érted? – lépett hátrébb a fiú, s ekkor csatlakoztak hozzá a többiek is. Glory a háttérben húzódott meg, és elvörösödve vette észre, hogy a három fiatal most őt nézi. Félénken intett feléjük, majd nyöszörögve szólalt meg.

 

- Sziasztok… én, Glorya Weston… vagyis Glory Black vagyok, Sirius lánya. – száját kissé elhúzva nézte, amint egytől-egyig leesett állal bámulják tovább a többiek. Harry tért magához először, és ahogy végignézett a lányon megállapította, hogy az velük egykorú lehet. Volt valami a lányban, valószínűleg a szemei, bár Harry nem tudta, hogy honnan ismerősek neki.

 

- Öhm szia, Harry Potter vagyok, ők itt Hermione Granger és Ron Weasley. – végül keresztapjához fordult. – De hát hogyan?

 

- Azt hittem Potter, hogy ennél tájékozottabb vagy ezen a téren. De ha felvilágosítás kell, a drágalátos keresztapád biztosan megteszi neked. – Harryben felforrt a vér, mihelyst meghallotta Piton hangját, s nem tudta visszatartani, kitörni készülő indulatait.

 

- Nocsak Piton magának nem egy három láb mély gödörben kellene oszladoznia? – Hermione felszisszent, Ron pedig halkan kinyögött egy „ez az”-t, míg Sirius közbeszólt.

 

- Harry ez nem a legmegfelelőbb alkalom erre, bár én is hasonlóan érzek ez iránt a barbár iránt. – szólt feddően Sirius, majd tekintetét ellenségesen Pitonra szegezte.

 

- Már bocsánat, de nekem nem úgy tűnik, hogy a professzor a barbár, mindinkább ti. – szólt Glory. Ron értetlenül kapkodta a fejét, míg Hermione helyeslően bólogatott.

 

- Köszönöm kisasszony, de nem szorulok a védelmére, ahogy a tiédre se Black. Ha Potter ki akarja nyilvánítani felém irányított utálatát, hát Merlin áldásával tegye, de ebben az esetben magának is hasonló jókat Potter! – Piton, ezzel fensőbbségesen kivonult a szobából. Hermione idő közben feltűnésmentesen odaslisszolt Glory mellé.

 

- Szia Hermione vagyok… és egyet kell veled értenem, Harry néha tényleg elveti a sulykot, de csak Pitonnal szemben, tudod, már évek óta folyik a harc kettejük közt.

 

A lány csak bólintott egyet, jelezvén értette mire is céloz a másik. Most, hogy így egymás mellett álltak Siriusnak meg kellett állapítania, hogy a két lány akár testvér is lehetne. Ugyanolyan testalkat, ugyanolyan szigorú nézés, csak a szemük színe volt különböző és persze a hajuk. Glory derékig érő hollófekete egyenes hajzuhataggal büszkélkedhetett, s mellé még valami gyönyörű smaragd színben pompázó íriszekkel áldotta meg a sors.

 

- Pont, mint az édesanyja. – mondta Sirius, ám ezt szerencsére senki sem hallotta.

 

A nap folyamán a fiatalok berendezkedtek. Hermione beköltözött Glory mellé, s boldogan vette tudomásul, hogy végre van, akivel értelmesen lehet beszélni. Kis idővel később, és persze némi meggyőzéssel a fiúk is átmentek a lányokhoz. Harry még kissé húzta az orrát, a Pitonos dolog miatt, de viszonylag hamar lehiggadt, ellenben Ron mindvégig csupa ökörséget hordott össze.

 

- Ron, nem unod még a hülyeséget? – tette föl a legegyszerűbb kérdést Hermione, ami tőle kitelt.

 

- Én csak azt mondom, hogy Piton egy szemét áruló és lemerném fogadni, hogy a nyár eleji akciója is csak félrevezetés volt, hogy jobban beférkőzhessen a rendbe.

 

- Ron, te kissé paranoid lettél! Szerinted Dumbledore-t át tudná verni? – oktatta ki Hermione.

 

- Nem, vagyis régen nem tudta, de ahogy most áll a dolog… - Harry fölkapta a fejét.

 

- Rosszabbul van? – ijedt meg Harry, és ezt követően még rosszabbul érezte magát. Tudta, hogy részben az ő hibája is volt ez az egész.

 

- Nem tudjuk. – suttogta Hermione. – Nekünk semmit se mondanak! – kelt ki magából, amitől a fiúk hátrahőköltek.

 

- Hát… azt hiszem, én tudok valamit… - a trió tagjai felkapták fejüket, s rögtön a lányra figyeltek. – Hallottam, hogy valamiféle szérumról beszélnek, amit a professzor fejlesztett ki. Állítólag még nem tökéletes, és sajnos nem fog vele végleg segíteni az igazgatón, de nyer neki pár évet. Harry remegő szájszéllel kérdezett rá:

 

- Mégis mennyit? - Glory elmosolyodott.

 

- Olyan tíz, húsz évet… - Harry felpattant s hevesen magához ölelte a lányt, aki mélyen elpirult.

 

- És te ezt honnan tudod? – érdeklődött Ron.

 

- Nos… szeretek hallgatózni… - vallotta be.

 

- De senki sem tud úgy elrejtőzni, hogy halljon is valamit. – kételkedett Ron.

 

- Valaki nem is, de egy macska…

 

Azzal átváltozott, s a helyén immáron egy fekete szőrű, zöld szemű macska nyávogott. Hermione elmosolyodott.

 

- Már értem miért mentek egymás idegeire Siriusszal. A kutyák a macskák örök ellenségei egymásnak… - Glory visszaváltozva helyeslően bólogatni kezdett.

 

- Szerinted? Mikor megtudtam, hogy kutya, elkezdtem rá fújni… - Ezután hangos nevetés törte meg a beálló csendet. Sokáig beszélgettek, s a lányról ez idő alatt kiderült jó pár dolog. Többek közt az is, hogy az utolsó évét Roxfortban fogja elvégezni Harryékkel együtt. Mesélt nevelőszüleiről, s azok szomorú haláláról, majd a levélről, melyet az igazgatótól kapott, s hogy nem sokkal később Sirius elhozta őt ide.

 

Érdeklődve hallgatták a lány történetét, majd mikor Sirius fölkiabált az emeletre, hogy vacsoraidő van, lesomfordáltak a konyhába. Kételkedve nézték a tányérjukban gőzölgő levest, majd sandán Siriusra néztek. Mivel Mollynak ott volt a saját háztartása, így nem tudott minden nap az itt lakókra főzni. Ron nagyot nyelve így szólt:

 

- Sirius… ennek ilyen zöldnek kell lennie? - A férfi belebámult a fazék tartalmába, majd fintorogva válaszolt:

 

- Nem biztos, de akinek nem tetszik, ehet lekváros kenyeret.

 

A fiatalok egyszerre kaptak a kenyér és a lekvárosüveg után, ami Siriust mélyen lesújtotta. Ekkor lépett be Piton és olyan undor ült ki az arcára, mintha Neville főzetét látná.

 

- Hát ez remek… gondolom te kotyvasztottál ismét Black. – morogta gúnyosan Piton. A hanghordozásra Sirius is magához ért.

 

- Miért? Te talán jobbat tudnál főzni Piton? - A kérdésre csak egy határozott bólintás volt a válasz.

 

– Na persze, csak a szád jár! – hőzöngött Sirius.

 

Piton odalépett az egyik szekrényhez, majd kinyitva azt, elkezdte a tartalmát tanulmányozni. Visszafordulva azonnal rászólt a fiatalokra, akik már éppen beleharaptak volna megkent kenyerükbe.

 

- Ha bírtok várni egy órát, akkor ne egyetek sokat. Addigra összedobok valami ehetőt. – szólt határozottan. Harry és Ron összeszűkült szemekkel néztek a férfira, majd jóízűen beleharaptak a kenyérbe, azonban a két lány és Remus is inkább a várakozás mellett döntött. Harryéknek meg kellett állapítaniuk, hogy a férfi érthet a dologhoz, mivel hasonló tapasztalattal, hozzáértő módon készítette a levest, mint a bájitalokat.

 

- Komolyan, ti ezen még kiakadtok? Hiszen bájitalmester, azaz tud főzni. – jelentette ki Hermione, majd visszafordult újdonsült barátnőjéhez. Glory elgondolkodva figyelte a férfit, s nem tudta, hogy miért tartja őt annyira érdekesnek.

 

- Mi van Glory? Csak nem belezúgtál a vén bőregérbe? Bejönnek a zsíros hajú pasik? – nevetett Ron, miközben a lány majd felrobbant mérgében.

 

- Tudod Ronald, van, aki tiszteli az idősebbeket és nem mellesleg a tudást, egyesekkel ellentétben. Különben meg… - még ha igazad is lenne, ami nincs -, inkább egy olyan férfi, mint egy hisztis kisfiú!

 

Ron elvörösödve fortyogott magában, ám a lány utolsó mondatát a felnőttek is hallották. Piton úgy tett, mintha észre sem vette volna, míg Sirius aggodalmasan odaszólt Remusnak.

 

- Holdsáp… szerinted kezdhetek aggódni? – Remus lemondóan megrázta a fejét. Piton idő közben elkészült a vacsorával, ami sokkal inkább bizalom - és étvágygerjesztő volt, mint Sirius kotyvaléka.

 

- Először a lányok teszteljék le… ha ők nem halnak bele, akkor én is eszem. – Ron beszólását a lányok sértődése követte, majd odaültek az asztalhoz, és elszántan megkóstolták. Rövid időn belül mindkettő mosolygott és elkezdték kanalazni az ételt.

 

- Gratulálunk professzor, ez valóban jól sikerült! – kiáltott föl Hermione, s erre már Remusék is belekóstoltak. Nagy meglepetésükre a leves tényleg jó volt, s amit a férfi főzött, az mind el is fogyott az utolsó cseppig.

 

- Szóval elismered, hogy jobban főzök, Black? – idegesítette tovább Piton.

 

- Nem ismerek én be semmit, Piton… - ezzel lezártnak tekintették a dolgot. Este a lányok félrevonultak, s a fiúk bezárkóztak szobájukba.

 

 

.oOo.

 

 

A háló ugyanúgy nézett ki, mint mindig, két ágy állt egymás mellett, szemben egy-egy szekrénnyel, aminek a tetején Hedvig kalitkája foglalt helyet. Már sötétben feküdtek, s Harry elalváshoz készült, de Ron hangja fölébresztette.

 

- Harry alszol? – a fiú felmordult.

 

- Már nem… Mi van Ron? – hangja álmosan csengett, de ez nem hatotta meg a másikat.

 

- Te mit gondolsz Gloryról? – kérdezte Ron. Harry meggyújtotta az egyik gyertyát, s kérdőn nézett a vörös hajú fiúra.

 

- Ezzel mit akarsz? – kérdezett vissza Harry. Ron felé fordult és sokatmondó tekintettel bámulta Harryt.

 

- Tudod te azt… látszik, hogy szimpatikus neked, le sem tudod róla venni a szemed. – Harry felmordult.

 

- Ron, te tiszta hülye vagy! Elismerem csinos, de ennyi, amiért meg nézem hát… furcsa, de annyira emlékeztet valakire, de nem tudom, hogy kire. – Eltűnődve kezdte pásztázni a mennyezetet.

 

- Minden esetre én nem bízom meg benne. – Harry kérdő pillantására folytatta. –, túlságosan védi Pitont…

 

- Hermione is védi Pitont, ahogy Remus és az igazgató is, valamint az édesanyád, ezek szerint bennük sem lehet megbízni? – vetette oda Harry.

 

- Nem azt mondtam, csupán Gloryról nem tudunk semmit, az pedig, amit elmondott édeskevés. Ki tudja, lehet, hogy kém és megpróbál beférkőzni közénk! – áskálódott Ron. Harry egy párnát hajított Ron fejére.

 

- Ember! Szállj magadba, mielőtt össze-vissza hadoválnál, ő Sirius lánya! Szerinted Sirius is rossz? – Ron nemet intett.

 

- Ő nem, de a fekete családjában ő volt a fehér bárány, lehet, hogy Gloryval visszatért, vagy átugrott egy generációt. – magyarázta lelkesen a fiú.

 

- Te megőrültél, ez egy nagy baromság! – háborodott fel Harry. Ron fintorogva válaszolt.

 

- Nem az, nézz meg minket, az egész családom a jó oldalon áll, kivéve egy embert… - A megállapításra már Harry is elgondolkodott.

 

– Látod, erről beszéltem – fejezte be Ron. Többet nem szólaltak meg, hagyták, hogy a gyertya, csonkig égjen, majd a láng eltűnésével együtt, ők is nyugovóra tértek.

 

3 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2009.07.21. 11:52
Denelind

Halihó!

Hmm...igen érdekesen kezdődik...és nekem is van némi sanda gyanúm. XD Remélem, nem a rossz irányba tapogatózok.
Mihamarabb folytasd a felpakolást ie. :P
Puszi!


Válasz:

Szerintem nem rossz az irány, és már fönt is van a kövi :D

2009.07.20. 10:26
Fantasia

Szia!

Tetszik a ficed.

Mindenképp folytasd, mert van egy sanda gyanúm Gloryval kapcsolatban, és szeretnék megbizonyosodni róla, hogy igazam van e, vagy tévedek.


Válasz:

A sanda gyanú mindig jó és örülök, hogy tetszik, eddig már van belőle pár fejezet XD

2009.07.19. 21:58
nimphadora23

Ha elolvastátok az első fejit írjatok véleményt légyszi

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Oldalajánlás
 
Saját írásaim
 
Mások írásai
 
Pontos idő
 
Naptár
2023. Július
HKSCPSV
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Hirdetőfal

Nimphadora: Sorsdöntő fordulat
13. fejezet
Egyelőre felfüggesztve de nem véglegesen!
 

Nimphadora: Piton fia

Befejezett!

  

 

 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Látogatók
Indulás: 2009-06-30
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77