Találgatások

A reggel hamar eljött, és mire Sirius nyitogatni kezdte a szemét, Remus már a fürdőszobában volt. A mellette ülő alaktól érkező papírsercegésre ébredt föl.

– ’ reggelt… - mordult föl, mire a nő elmosolyodott.

– Neked is.

Siriust egyre jobban irritálta a nőnek ez a fajta viselkedése, vagyis hogy mindig, mindenkivel, minden helyzetben ilyen… kedves.

– Mi van, valami vidító bájitalt szedsz stikába? – kérdezett rá, mire a nő megrázta a fejét.

– Arra nincs szükségem, elég a pozitív gondolkozás…

Sirius felvonta szemöldökét, majd a fürdő ajtajára meredt.

– Mikor ment be?

– Alig pár perce… - válaszolta a nő.

Újabb pár perc elteltével megjelent Remus, ám korántsem az az elgyötört és kimerült változata, mint amit a másik már megszokott.

– Szép jó reggelt, mindenkinek! – köszönt vidáman, Sirius erre elvigyorodott.

– Öregem, kicsattansz az életerőtől, mi ez a jókedv? Mókás pipát szívtatok? Sikerült lenyúlni Dumbi magán készletét?

Remus elnevette magát és Aurora is elmosolyodott.

– Soha életemben nem voltam még ilyen boldog. Ez a főzet tényleg nagyon jó, tegnap nem őrjöngtem, nem lettem teli sebekkel, ami azt is eredményezi, hogy nem kell még attól is szenvednem. Viszont, ami ennél is jobb, hogy szinte teljesen jól vagyok, semmi fájdalom, vagy émelygés, sem rossz közérzet. Oké, kissé fáradt vagyok és lehet, végig tudnám aludni a napot, de ennyi! Perselus egy isten!

Az említett ekkor lépett be az ajtón.

– Ki szólított? – kérdezte pökhendin a férfi, majd elégedetten nézett végig Remuson. – Látom jobban vagy…

Remus könnybe lábadt szemmel indult el felé, hogy átölelje, de Perselus megállította.

– Ho-hó, ácsi, Lupin, ennyire még mindig nem vagyunk jóban. Tegnap így is többet kaptam belőled, mint azt szerettem volna… - ezen mindenki nevetni kezdett.

– Perselus, köszönöm…

– Ne tedd, te igazán nem tehettél erről az egészről…

Remus szomorúan bólintott. Azt az egyet sajnálta, hogy szülei már nem osztozhatnak vele a boldogságban.

– Na, a minisztériumi kisasszony hogy áll? – érdeklődött Sirius átnézve a papírkötegre.

– Lassan kész, de ha azt szeretnéd, hogy mielőbb elhúzzak, kérlek, ne tarts fel, és különben sem kell köntörfalazni, mondd meg nyíltan – válaszolta a lány, amivel meglepte a férfit.

– De én nem…, vagyis ja, igen, pontosan erre gondoltam… Öhm, szóval, mikor húzol el innen?

A nő felvonta egyik szemöldökét, majd így szólt:

– Ejnye, Sirius, ne légy türelmetlen…, különben pedig… kész! Tehát, már indulok is vissza a minisztériumba. Köszönöm a segítséget, Remus…

– Nincs mit, de ugye jól sejtem, hogy én még nem vagyok lerendezve ennyivel? – faggatózott a férfi.

– Sajnos, jól látod, tudod, a minisztérium féléves megfigyelést írt elő, a következő szakaszban hosszabb ideig leszek itt… - Siriusra pillantott, aki úgy tett, mintha meg sem hallotta volna.

– Azért ne csak az ellenőrzésekkor lássunk. Valamikor, ha lesz szabadidőd, gyere el, jó lenne egy kicsit beszélgetni… - szólalt meg hirtelen Remus.

– Rendben, majd küldök baglyot és egyeztetünk. Most viszont megyek. Perselus, üdvözlöm Lilyt… viszlát! – azzal már ki is sétált az ajtón.

Remus elégedetten nézett utána. Sirius fölfújt képpel vágtatott barátja elé.

– Hé, te megőrültél? Minek hívod őt ide? Ennyire nagyon szereted az önsanyargatást vagy mi? – Remus elképedve nézett a másikra.

– Már bocsáss meg, de Aurora egy intelligens és kedves nő, akivel még az iskolából ismerjük egymást. Jó lenne vele beszélgetni, és nem csak arról, hogy milyen, mikor a bordáim átrendeződnek belülről! – fakadt ki Remus.

– Jól van, na… csak idegesít, ha itt van. Mindig azt hiszem, hogy kémkedik, és csak az alkalmat lesi, hogy lecsaphasson rád… - morogta Sirius bűntudatos ábrázattal.

– Sirius, te hülye vagy… na de már mindegy…

– Apropó, elnézést a közbeszólásért, de Alastor visszatért a csúszómászónktól

A két férfi gyorsan összekapta magát, és elindult Perselusszal együtt az igazgatói iroda felé. Mikor beléptek, igencsak meglepődtek, hiszen Mordont elég ramaty állapotban találták.

– Rémszem…, mi történt? – tátotta el a száját Sirius.

Mordonnak hiányzott a műlába, és legalább egy tucat sebből vérzett.

– Ne tátsd fölöslegesen a bagólesőd! Inkább gyertek beljebb, fő a biztonság… - hadarta az öreg, és közben szeme őrült módjára forgott a helyén. 

– Aha – nyögte Black, majd lehuppantak Albusszal szemben.

– Nos, amint látjátok, nem volt könnyű, de Alastor szerencsével járt – mutatott az asztalon lévő két óriási méregfogra.

– Azt a rohadt… ez hatalmas – nyögött föl Remus.

– Mégis, mit vártál, fogpiszkálót? – szólt oda nem túl kedvesen Mordon.

– Az akció sikeres volt, a basiliscus elpusztult, a méregfogát megszereztük, és senki sem veszett oda akció közben… - sorolta Dumbledore, de Mordon félbeszakította.

– Na ácsi, és az én lábammal mi lesz?! Már úgy hozzám nőtt! – ironizált a férfi, de senki sem nevetett.

– Kedves Alastor, tudom, hogy mily fájdalom volt elveszíteni, de hidd el, bőségesen kárpótolunk érte téged – az auror csak morgott valamit az orra alatt, amit senki sem értett. – Nos, már csak a mi kettős kémünkre várunk. Perselus van róla valami hír? – a férfi megrázta a fejét.

– Még mindig semmi, de a sajtóban sem írtak semmi különöset, ami a „lebukásukra” utalna.

– Én nem bízom Malfoyban, minek kellett őt beszervezni? – fakadt ki Sirius.

– Egyet kell értenem a tacskóval, ez hatalmas baklövés volt, Albus!

– Kérlek titeket, próbáljatok meg megnyugodni. Mr Malfoy letette nekem a Megszeghetetlen Esküt, és nem olyan bolond, hogy föláldozza magát és a családját. Várjunk még pár napot, és ha azután sem jelentkeznek, akkor majd mi megyünk értük –ajánlotta az igazgató.

– Tehát, elpusztítjuk a horcruxokat? – sürgette őket Sirius.

– Nem, fiam, azzal még várunk. Nem tudni, hogy Tom mennyire áll összeköttetésben velük. Az is lehet, hogy megérzi, amennyiben azok elpusztulnak – mindenki értőn bólogatott.

– Akkor mit csináljunk? Üljünk ölbe tett kézzel, ameddig Malfoy meg nem jelenik?

– Sirius, de be van sózva a valagad… - mordult föl Remus.

– Nem bírok tétlenül ülni! Az igazgató már megszerzett egyet, Malfoy, ha igaz kettőt hoz. Nem hagyhatom, hogy egy ex-mardekáros surmó legyőzzön! – Perselus élesen beszívta a levegőt.

– Ha ennyi szabadidőd van, és nincs jobb elfoglaltságod, akár át is kutathatnád a kastélyt a nap folyamán – ajánlotta Perselus.

– Ez nem is rossz ötlet, elvégre az utolsó horcrux valahol a kastélyban leledzik… Remus, te ma még pihenj, Perselus, kérlek segíts Siriusnak fölkutatni a kastélyt – Mordon megköszörülte a torkát. – Ó, kedves barátom, szívesen bíznék rád hasonló feladatot, de mint tudod, kissé korlátozott vagy, ameddig meg nem kapod az új lábadat.

Mordon elhúzta a száját, de nem szólt semmit.

– Rendben, viszont szükségünk van hozzá a térképre…

– Milyen térképre? – érdeklődött Sirius.

– Te ennyire hülye vagy, vagy csak tetteted? Na, mégis, milyen térképre?A Tekergőkére, te vadbarom! – Perselus kezdett kijönni a béketűrésből.

– Jól van már, „én mindenkinél mindent jobban tudok uraság”– fújta föl magát Sirius.

Albus kotorászott valamit a fiókjában, majd elővett egy megviselt papírt és odaadta Perselusnak.

– Add ide, úgy se tudod hasz… - ám Perselus megelőzte Siriust, pálcáját a térképre helyezte, majd elmondta a bűbájt. 

– Esküszöm, hogy rosszban sántikálok…

A térkép kinyílt és lassan láthatóvá váltak a mindenfelé siető lábnyomok.

– Ezt meg honnan? – lepődött meg Remus.

– Mint már mondtam, tudjátok a jövő… - megforgatta szemeit, majd tanulmányozni kezdte a térképet. Látta, hogy Lily és Harry még mindig a szobájukban vannak, majd tovább nézelődött.

Úgy tíz perc elteltével már az egyik folyosót szelték át. Perselus mélyen beletemetkezett a térkép részleteibe, miközben Sirius úgy rohangászott, mint pók a falon. Perselus egy ideig tűrte, de aztán elfogyott a türelme.

– Black, ha nem maradsz nyugton, esküszöm, szarrá átkozlak! – fenyegette meg a másikat, mire az meglepetten torpant meg.

– Mintha kissé ideges lennél, Pipogyusz… - kezdett rá a féri.

Persze Piton sem hagyta annyiban a dolgot.

– Ha még egyszer így hívsz, te bolhás korcs, esküszöm, megnyuvasztalak – fortyant föl.

– Na, majd pont te lennél az, aki végez velem, mi?!

– Hidd el, szíves örömest feltörölném veled a padlót, és ha ragaszkodsz hozzá, később meg is tehetem, de előbb meg kell keresnünk azt az átkozott tárgyat! –

Sirius előkapta a pálcáját, és már támadni készült, mikor Perselus egyszerűen kirúgta azt a kezéből.

– Hé! Ez nem szabályos! – tiltakozott Sirius.

– Az életben semmi sem szabályos vagy igazságos! Ha az lenne, az anyám és a drágalátos barátod még mindig élne! Ha az lenne, neked nem kellett volna elszöknöd otthonról, nekem pedig nyugtom lett volna abban az istenverte lyukban, amit az otthonomnak kellett hívnom! – fakadt ki Perselus.

Sirius kissé elszégyellte magát, hiszen most már tudta, hogy miről is volt szó pontosan.

– Bocs…

– Mindegy, inkább figyelj oda mit művelsz, a frászt hoztad az előbb arra a szerelmespárra…

Sirius értetlenül nézett körbe, hiszen a folyosón senki sem volt.

– He? – csúszott ki száján a nem túl értelmes kérdés.

– Tudod, szerelmespárok… hetedik emelet… szoba… - próbálta meg rávezetni Blacket, aki úgy tűnt, még mindig nem érti.

– Milyen szoba? – Ekkor Perselus alaposabban is megnézte a térképet, amin nem volt jelölve a Szükség Szobája ebből rájött, hogy valószínű, ez még a Tekergők előtt is titok maradt.

– Figyelj és tanulj… - intette maga után a másikat, majd megállt egy falszakasz előtt, és kopogni kezdett rajta.

– Mr Adams, ha egy percen belül kijönnek a szobából a kisasszonnyal együtt, hajlandó vagyok elfelejteni a fejenkénti száz pont mínuszt, amit majdnem szereztek a házaiknak…

Sirius azt hitte, Perselus meghibbant. Alig telt el fél perc, és a falon egy ajtó kezdett körvonalazódni, majd megjelent egy paprikavörös párocska.

– Öhm… uram, én… - habogott a griffendéles fiú. Ekkor látta meg Perselus, hogy a lány mardekáros.

– Na szép, én még azt hittem, hogy a saját házam tagjaiban van némi tartás… na gyorsan tűnjenek a szemem elől, és meg ne lássam magukat itt még egyszer. Szégyentelenek… - a lány már majdnem bőgött.

– Tanár úr…, ugye nem mondja el…

– Még csak az hiányozna, hogy ez kitudódjon. Ms Clarkson, tudtommal az ön családja aranyvérű, és nem hiszem, hogy örülnének neki, ha kiderülne, hogy egy félvér griffendélessel mászkál… - Sirius csak kapkodta a fejét. – Na, ne kezdjen el bőgni… Nem mondom el senkinek, és Black sem szól róla semmit. Nem is láttuk magukat – a lány örömében átölelte tanárát.

– Köszönöm…

– Ne köszönje, ha elfogad egy tanácsot. Amikor itt végeznek, és Voldemort még mindig hatalmon van, hagyják el Angliát. Ne szóljanak senkinek, amint rendeződnek a helyzetek jöjjenek vissza.

Ez meglepte a fiatalokat, de csak bólintottak, majd sietősen elszaladtak. Sirius értetlenül nézett Pitonra.

– Te… ezt miért csináltad?

– Legyen elég annyi, hogy tudom, mi lenne velük, ha maradnának… - Emlékeiben fölsejlett előtte egy megkínzott lány holtteste, és egy szétmarcangolt fiú teteme, akiket otthonukban kaptak el a Halálfalók megmaradt tagjai.

– Aham, de figyelj, ez milyen szoba? – érdeklődött Sirius.

– Ez a Szükség Szobája.

– Miért pont szükség? – faggatózott tovább Sirius.

– Mondd, te tényleg ennyire hülye vagy? A Szükség Szobája csak annak jelenik meg, akinek szüksége van rá. Például Harryék itt tartották a DS edzéseket, mikor Umbridge volt a diktátor…

– Ide rejtőztek el? Mégis mekkora ez a hely? – lepődött meg Sirius.

– Amekkorát csak akarsz, de… mondd csak még egyszer?

– Mit? Hogy mekkora a hely?

– Nem, amit előtte mondtál – ripakodott rá Perselus.

– Itt rejtőzködtek? – nézett rá kétkedve.

– Igen.... hát ez az, rejtőzködés, rejtekhely… ide bármit elrejthetsz!

Sirius kezdte azt hinni, hogy Perselus megbolondult.

– Minden rendben? – kérdezte tétován.

– A legnagyobb rendben, ha nem utálnálak, azt mondanám, hogy zseni vagy.

A férfi akaratlanul is kihúzta magát, majd mint derült égből villámcsapás, neki is bevillant a dolog.

– Ezzel arra akarsz kilyukadni, hogy az az izé… itt van bent? – Piton bólintott. – Akkor mire várunk?!

– Ne kapkodj, ezt meg kell beszélni Albusszal, nem tudjuk, hogy pontosan milyen szobába rejthette el, gyere… - intette maga után Blacket, aki egy vállrántás kíséretében követte őt.

Lily éppen Harryvel tartott az igazgatói felé, hogy végre kiderítsen valamit Perselusról, mivel őt sehol sem találta. A kis Harry már messziről kiszúrta a közeledő két férfit, és hevesen integetni kezdett.

– Pelsi, Sili!

Lily hátrafordult, és elmosolyodott. A tegnapi ellenére most még Siriusnak is örült.

– Hát ti merre jártatok?

– Majd megtudod, csak gyere velünk – sürgette őt Perselus.

Felvágtattak az igazgatóhoz, aki meg sem lepődött a kis társaság megjelenésén.

– Megtaláltátok? – érdeklődött.

– Igenis, és nem is – vágta rá Sirius.

– Az hogy lehet?

– Már mondom is. Tehát a hetedik emeleten van egy titkos szoba, a szükség szobája. Csak akkor jelenik meg, ha valakinek szüksége van valamilyen helyiségre, és háromszor elsétál előtte. Alapos gyanúm van, hogy Voldemort esetleg oda rejthette el a horcruxot… - Dumbledore megvakarta állát.

– Érdekes, és egyben probléma is. Gondolom, ha nem tudjuk pontosan milyen helyiséget is kívánt magának, akkor nem találjuk meg, amit keresünk… - taglalta Albus.

– Igen, de próbálkozni kell. Kéne egy állandó ember, aki segít nekünk keresni, és nem engedi oda a diákokat… - tanácsolta Perselus.

– Mégis, kire gondoltál? Nincs olyan hülye a Rendben, aki… - vágott közbe Sirius, majd elhalkult. Mindenki őt nézte, mire nagyot nyelt.

– Hé, tudjátok, hogy én nem vagyok valami észlény, ha én próbálkozok a kereséssel, tuti, hogy még száz év múlva is ott fogunk pusztulódni a szoba előtt!

– Ejnye, Sirius, kissé több önbizalmat… - dorgálta meg Albus.

– Akkor Black lesz a kutatónk. Jut eszembe, Black kutyaként mennyire jó a szaglásod?

Sirius sértődötten elfordította a fejét.

– Ahhoz neked semmi közöd…

– Sirius, ne csináld, ez fontos. Figyelj, esetleg meg tudnád érezni a szagáról?

– Ahhoz előbb egy helyiségben kéne lennem vele, és még akkor sem biztos… - válaszolta Lilynek.

- Nem baj, Próbálkozz, Sirius… viszont főleg éjszaka kéne kutatnod, mivel a diákoknak feltűnő lenne, hogy mindig ott állsz a fal előtt… - Sirius unottan bólintott. – Akkor hát menjetek pihenni. Sirius, te pedig ideiglenesen beköltözöl a kastélyba, hogy éjjelente kutathass. A parancsnoksággal majd én elintézem a dolgot.

Sirius elköszönt, majd elindult Remushoz, hogy kipanaszkodja magát. Lily furcsán jókedvű volt, ahogy a Piton mellett sétált a folyosón. Perselus oldalát furdalta a kíváncsiság, így hamarosan ki is bukott belőle a kérdés.

– Mire ez a jókedv? – Lily mosolyogva felé fordult.

– Semmi különös… Na jó, csak örülök, tudod Remus végre rendben lesz. Veled is minden rendben, már nekem sincsenek rémálmaim… - vont vállat.

– Akkor most már megleszel? Úgy értem, hogy éjjelente…

– Csak nem zavarok? – kérdezte kissé szemrehányón a nő.

– Nem! Csak már így is pletykálnak rólad… rólunk, és nem akarom, hogy miattam szóljanak meg téged. Engem nem érdekel mások véleménye, de miattad aggódom. A házamban már így is olyan pletykák terjengnek pár halálfaló utód közt, hogy mivel fizeted vissza azt, hogy megmentettelek…

Lily álla a padlót verdeste.

– Hát ez… ez már túlzás! Még ha úgy is lenne, akkor se lenne hozzá semmi közük! – Perselus erre teljesen elvörösödött. – Ne haragudj, nem akartalak zavarba hozni.

– Nem hoztál… na de beszéljünk másról. Mit csinálsz ma délután? – kezdte el terelni a témát a férfi.

– Még nem tudom, mi már ettünk Harryvel, talán sétálni kéne egy kicsit.

Harry kapva kapott az alkalmon.

– Hally, Pelsi játék!

A férfi fáradtan nézett végig a gyereken.

– Harry, fáradt vagyok, majd kicsit később… - a kicsi lebiggyesztette száját. – Jaj, nehogy bőgni kezdj… tudod mit? A mami sétálni szeretne, kísérjük el, nehogy eltévedjen!

A kicsi hümmögött párat, majd bólintott. Lily vidáman felkacagott, majd megcsóválta a fejét.

– Ti férfiak…

Úgy délután kettő körül járhatott az idő, odakint egyre hidegebb volt, de ez nem gátolta meg az agyonra felöltöztetett kisfiút, hogy körbe-körbe rohangásszon, persze amennyire tudott ennyi ruhától.

– Harry, kincsem, ne menj olyan messzire! – kiabált utána anyja.

Harry azonban csak szaladt, élvezte hogy odakint lehet. Lily és Perselus egymás mellett sétáltak, hosszasan elnézték a tavat.

– Perselus? – kérdezte kis idő után a nő.

– Hüm? – jött a válasz. Perselus még nem is sejtette, hogy ismét kutyaszorítóba kerül majd.

– Tudom, hogy ez indiszkrét kérdés, és jogodban áll, hogy ne mondj róla semmit, de… abban a „világban”… szóval volt valakid? Úgy értem, hogy biztos sok nő odavolt érted, meg ilyenek, de volt valaki komolyabb is?

Perselus először köpni nyelni nem tudott. Aztán arca kivörösödött, és a hideg ellenére izzadni is kezdett.

– Én ö… szóval persze voltak, de senki sem volt, aki komoly lett volna. Bár nem voltak annyian, mint ahogy azt elképzeled, sőt… Akik voltak, azok is Voldemort köréből kerültek ki, mint „jutalom”, ha érted mire célzok – a nő elszörnyedt. – Inkább hagyjuk ezt a témát, nekem sem kellemes, és nem akarom, hogy megundorodj tőlem… - Lily megrázta a fejét.

– Nem! Csak meglepett, én azt hittem, hogy volt valakid. Ezek szerint teljesen egyedül voltál annyi éven át? – a férfi elhúzta a száját.

– Azt hittem, ezt már megbeszéltük, de ezek szerint nem hittél nekem… -

Lily bocsánatkérőn lehajtotta a fejét.

– Azt hittem túloztál, mikor arról meséltél, hogy mindig egyedül voltál és nem volt senkid… - vallotta be a nő.

Perselus felsóhajtott, majd kényszeredetten elmosolyodott. Gondolhatta volna, hogy mindenki számára hihetetlen, hogy egyedül volt és nem segített neki senki. Na, jó, a senki kissé túlzás, hiszen ott volt Albus, de rajta kívül… se barátja, se kutyája, se senkije. Lily szomorúan nézett körbe, majd ijedten felnyögött.

– Ajaj, hol van Harry?

Perselus olyan gyorsan kapta föl a fejét, hogy megreccsent a nyaka. Körbenézett, de nem látta sehol a fiút.

– Perselus, mondd hogy nem esett baja…- rimánkodott Lily.

– Valahol itt kell lennie, nem szalad még olyan gyorsan… - morogta a férfi, majd elindult abba az irányba, amerre sejtette őt.

A bokrok rejtekében, a titkos helyen, melyet már Harry is ismert, meg is találták a fiúcskát. Ott ült a kidőlt fán és aprócska kezével az odavésett neveket tapogatta. Lily megkönnyebbülten szaladt oda hozzá.

– Jaj kincsem – ölelte magához. – Ilyet ne csinálj többé, halálra ijesztetted a mamit.

– Miért jöttél ide, Harry? – kérdezte Perselus, miközben ő is leült a fára.

A kicsi megrántotta a vállát. Perselus leszögezte, hogy ezt tuti Blacktől vette át.

– Kicsim, mi a baj? – kérdezte a nő szelíden, mert látta, hogy a fiúnak valami problémája van.

– Pelsi nyem papi… papi medhalt… hol a papi? – kérdezte kikerekedett szemekkel.

Lily lehuppant a hideg földre, és csak meredt maga elé. Fia okos volt, túlságosan is. Ő pedig nem volt felkészülve lelkileg egy ilyen beszélgetésre, noha tudta, fia nem sokat fog föl az egészből. Perselus megsajnálta a nőt, így belevágott. Ölébe ültette Harryt, és nagy nehezen hozzákezdett.

– Tudod, a papi bátor volt, és megvédett téged és a mamit… neki most már jó. Odafönt… odafönt van az égben, a többi jó boszorkánnyal és varázslóval. A hősök oda kerülnek, amilyen a papi is volt, és amilyen az én mamim is volt. Lehet, hogy most ott ücsörögnek egy felhőn, és azt figyelik, hogy mit csinálsz.

A kicsi fölnézett az égre, az tele volt sötét felhőkkel.

– Cúnya felhő… nyem lát Hally… - motyogta a kicsi.

Lily visszatartotta kitörni készülő könnyeit.

– Igen, most a csúnya felhőktől te nem láthatod őket, pedig ott vannak. Tehát jól kell viselkedni, hogy büszkék lehessenek rád, rendben?

A kicsi szomorúan bólintott. Lily még mindig maga elé meredt, és kibuggyanó könnyeivel küzdött. Persze azt nem figyelték, hogy Remus és Sirius nem messze tőlük, a bokrokon kívül állnak, és bőszen hallgatóznak. Remus lehajtotta fejét, Sirius pedig elhúzta száját. Bármennyire is utálta Piton, ezért az egyért mélységes tiszteletet érzett iránta, hogy egykori ellenségéről úgy beszél Harrynek, mintha ő lett volna a legtökéletesebb lény az egész világon.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.