nimphadora - G-Portál

	Névnap

Bejelentkezés

Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót

Menü

	Chat

Házi kedvenc

Fogadd örökbe te is a kedvenced!

Szülői tanácsok

Október vége volt, a fák már szinte teljesen kopaszok voltak. A Roxfort tanulói a rendszeresen megtartott Mindenszentek ünnepségre készültek. A diákok már alig fértek a bőrükbe, hogy részt vehessenek a vacsorán. Az idősebbek ódákat zengtek a kicsiknek a fantasztikus édességekről, míg az utolsó évesek fájón várták az eseményt. Ők utoljára vehettek részt ezen a vacsorán. Harryék sokkal vidámabban indultak le vacsorázni, mint pár nappal ezelőtt, és ez nem az ünnepi menünek volt köszönhető. Apjuk, végre valahára, szóba állt az anyjukkal, és ez újult erővel töltötte el őket.

Lily a diákok miatt ismét felöltötte Lisa alakját. Perselus ugyan húzta érte a száját egy kicsit, de úgy vélték, hogy így lesz a legjobb. Azt minden diák tudta, hogy Lisa csak újévig marad, aztán végleg hazatér, és most is csak a bácsikája kérésére tért ide vissza. Különböző pletykák terjengtek arról, hogy a nőnek miért is kell elmennie. Azok közt volt, ami egy titokzatos férfiról szólt. Mindenféle vad történeteket találtak ki – főleg a lányok –, hogy a fiatal tanerőnek miért is kell elmennie. Lily igyekezett ezt figyelmen kívül hagyni és nem törődni vele, bár nehezére esett. Főleg az a nap volt nehéz. Harry tisztában volt a dátum jelentőségével, hiszen már jó néhány éve tudta a szülei halálának idejét.

Lily egész nap kissé kába volt, mint aki csak testileg van jelen. Siriust sem csapta szét az öröm, ez volt az első alkalom, hogy kimehetett barátai sírjához és virágot vitt rájuk. Albus engedélyével, és persze jó nagy felügyelettel, délután elvitték Harryt James és Lily sírjához. Harry szomorúan tett egy koszorút apja sírjára, majd gyertyát gyújtott. Lily is hasonlóan cselekedett, ahogy az összes jelenlevő Rendtag. Mind tisztelték a házaspárt azért, amit tettek, és azért, amit jelképeztek. Bár tudták, hogy Harry mégsem James fia, annak ellenére semmit sem változott szemükben a férfi jelentősége. Sőt, talán még inkább tisztelték érte.

Miután visszatértek a kastélyba, mindenki elvonult egy kicsit, hogy rendbe szedje magát, majd elindultak a vacsorára. A szomorúság sem Glory, sem pedig Harry arcán nem látszott már, egyedül Lily viselkedett furcsán. Perselus nem bírta ki, hogy ne kérdezzen rá.

– Mi a baj? – suttogta a nőnek.

– Semmi… - hazudta.

– Mindig is rosszul hazudtál – jegyezte mega férfi.

Lily ráemelte tekintetét, és felsóhajtott.

– Sajnálom, csak kissé megvisel a mai nap. Hiszen ez a halálom évfordulója… és Jamesé is. Tudom, butaság, hiszen most itt vagyok, de mégis, mikor a sírnál voltunk én… féltem. Ijesztő volt így látni a nevem a sírkövön, pedig már megszokhattam volna - fintorodott el.

Perselus szomorúan az asztalra meredt.

– Tudom, én még mindig nem szoktam hozzá – morogta az orra alatt.

Ezután szótlanul ettek tovább. A diákok kitörő örömmel fogadták az édességeket, mindenki degeszre tömte magát, még Sirius is annyit evett, hogy majdnem rosszul lett. A vacsora végén mindenki elvonult a hálókörletébe, és a tanárok is nyugovóra tértek. Perselus is elvonult a lakrészébe, hogy kipihenje az aznapi fáradalmakat, ám számításai nem úgy sültek el, ahogy tervezte. Alighogy lezuhanyozott, máris kopogtattak az ajtaján. Magában eldöntötte, hogy hacsak nem életbevágó a dolog, akkor elküldi az illetőt a jó búsba, de mikor az ajtó kinyílt és egy könnyes szemű Lily ácsorgott előtte, ez az elhatározása elhalványult.

– Történt valami? – kérdezte azonnal és beljebb tessékelte a nőt.

Lily alig bírt mozogni, csak dermedten állt, és folyamatosan potyogtak a könnyei. A férfi kezdett megijedni, hogy valami komoly baj történt.

– Válaszolnál a kérdésemre? – semmi válasz. - Az ég szerelmére, Lily, mi bajod?! – követelőzött a férfi.

Lily ránézett, és hirtelen a nyakába vetette magát. Perselus alig bírt megállni egy helyben, és zavarodottan ölelte át a nőt. Lily még akkor sem mondott semmit, de Perselus kezdte érteni, hogy nem egy életbevágó ügyről lehet szó, inkább a mostani helyzetükről, így némán átvette az irányítást. Fölemelte a nőt és leült vele a kandalló elő a kanapéra. Még mindig furcsa volt a számára, hogy szerelmét a karjai közt tarthatja. Hányszor álmodott erről? Hányszor imádkozott azért, hogy csak egyszer, egyetlen pillanatra újra megérinthesse. Erre tessék, csoda történt, ő itt van, foghatja, érezheti, na de meddig? Ismételten előjött a kérdés, mely állandóan a levegőben lógott.

– Lily, próbálj meg megnyugodni kérlek.

A nő tompán bólintott.

– Sajnálom, nem akartalak így letámadni, csak… - habogott a nő, mire Perselus elmosolyodott.

– Semmi gond, képzelem, hogy össze lehetsz zavarodva. Ha ez megnyugtat, én is… csak jobban titkolom nálad – vallotta be.

– Ez annyira szörnyű. Boldognak kéne lennem, hogy itt vagyok veletek, de folyamatosan ott van a gondolataim közt, hogy már csak két hónap… ez annyira igazságtalan. Így mégis hogyan legyek tökéletesen boldog? Ki kéne élveznem a veletek töltött időt, és nem itt sírni a nyakatokon, és plusz stresszt okozni a számotokra – morogta dühösen a nő.

Perselus halkan nevetni kezdett.

– A mi stresszhelyzetünkről annyit, hogy nekem nyugodt helyzetem soha nem is volt, ahogy Harrynek sem, így miattunk ne aggódj. Glory pedig jobban viseli a helyzetet, mint mi, ő tényleg különleges lány – magyarázta Perselus.

– Igen az. Viszont kicsit aggódom érte. Úgy tesz, mint akit nem érdekel az, hogy nem lehet gyereke, de igazából bántja a dolog. Észrevetted, hogy egyetlen fiú iránt sem érdeklődik úgy? – faggatózott a nő, miközben lemászott Perselus öléből.

– Most hogy mondod…, talán mintha Dracóval másként viselkedne, de nem vagyok benne biztos – morfondírozott Piton.

– Hát ez az, én figyelem mióta megismerte Dracót, régen más volt vele szemben, sokkal fesztelenebb. Most pedig ideges, és kissé távolságtartó, ha ő a közelében van. Tudom, hogy megviselte ami a fogságban történt vele, bár tagadja. Jaj Perselus, szerinted mi baja lehet? – aggodalmaskodott.

– Nem tudom, viszont a sokk miatt lehet, hogy egy kicsit tartani fog a férfiaktól - találgatott.

– Lehet, de szerintem ezen a részén már túl van. Nekem az a tippem, hogy leértékeli önmagát.

– Leértékeli? Ezzel mire akarsz utalni? – értetlenkedett a férfi.

Lily megforgatta a szemeit.

– Férfiak… - sóhajtott föl, majd belefogott a magyarázatba. – Szerintem igenis tetszik neki Draco, csak megijedt. Fél, hogy azért mert nem lehet gyereke, senkinek sem fog kelleni, vagy ha mégis, akkor az illető egy idő után ráun majd, és keres egy olyan nőt, aki szülhet neki gyerekeket.

Perselus meglepetten „O”-t formált a szájával. Most már értette a teóriát és be kellett látnia a lányát ismerve, ennek van némi alapja. Sajnos Glory imádta magát becsmérelni. Jó is ha az embernek van egy egészséges önkritikája, de ha az már inkább önostorozásba megy át, az elég káros az egészségre.

– Mit kéne tennünk?

– El kéne beszélgetni vele – vágta rá a nő.

Perselus felmordult.

– Na és hogyan gondoltad? Üljünk le vele édes hármasban és világosítsuk föl?

Lily kuncogva nézett a férfira.

– Nem, jobban fel van világosítva, mint mi annak idején, együttvéve. Inkább azt kéne vele megértetni, hogy attól még, hogy nem lehet gyereke, ő ugyanolyan tökéletes, és biztos talál majd valakit, aki így is kitart majd mellette – hadarta a nő.

– Ez jó terv, és hogy akarod kivitelezni? – Lily elmosolyodott.

– Holnap beszélhetnénk vele - ajánlotta a nő.

Perselus fáradtan megdörzsölte orrnyergét,és rábólintott az ötletre.

– Rendben, de te beszélsz, én bólogatok – vágta rá.

– Hé! Nem ér magad kihúzni a gyereknevelés alól! Emlékezz rá, kettőnkből van, nem egyedül az enyém – szidta össze a nő.

– Jól van na - emelte föl a kezét védekezőn Perselus.

– Azért… - húzta föl az orrát Lily, majd a tüzet kezdte el figyelni.

Perselus az ő arcát tanulmányozta, igyekezett megfejteni, hogy mit érezhet a másik.

– Most mire gondolsz?

– Csak arra, hogy mennyi minden más lenne, ha annak idején megbocsátok neked. Az első csókunk… emlékszel? – nézett rá mosolyogva.

Már hogy ne emlékezett volna, Piton? Az első csók, amit a nagy veszekedésük után váltottak, az ő első csókja is volt egyben.

– Emlékszem. Egész éjjel vártam rád, bocsánatot akartam kérni, mert hülyén viselkedtem… - suttogta a férfi.

– Igen, én pedig ostoba módon nem bocsátottam meg. Hülye voltam- vallotta be Lily.

– Én is. Eleve nem kellett volna leállnom Luciusékkal, hiszen nem vallottam a nézeteiket – morogta dühösen.

– Ami történt, megtörtént. De szerinted mi lett volna, ha akkor megbocsátok? – érdeklődött Lily. Persze magában már jó kis képzelgéseket gyártott le és nem tudta, hogy Perselusnak is van erre pár alternatívája.

– Hát… elmondom, de ne nevess ki érte! Szóval, onnan indul a dolog, hogy megcsókollak, és te visszacsókolsz. Ezután, mikor elmennék, te visszarántasz és a nyakamba ugrasz. Ezután én ismét a bocsánatodért esedezem, és megígérem, hogy otthagyom Luciusékat, és beszélek az igazgatóval is ha kell. Te boldogan támogatsz. Ezután ott leszel mellettem mindig. Kezdve az anyám temetésével… Tényleg, esetleg nem találkoztál vele? – váltott témát félve a férfi.

Lily pislogott párat, majd elgondolkodott.

– Tudod, az a hely elég nagy, de… na jó, igen. Láttam párszor és beszélgettünk is. Ő is tudja, hogy van két szép unokája és nagyon büszke rád. Sajnos továbbra se olyan boldog, mint kellene lennie, de lényegesen jobban van, mint mikor még itt volt a földön. Azt mondta, sokszor figyel téged… - fejezte be a nő.

Perselus érdeklődve nézte a plafont.

– Ha ez igaz, akkor remélem tudja, hogy sajnálom, hogy csalódást okoztam neki. Amint lehetett, el kellett volna vinnem őt otthonról. Nem ezt az életet érdemelte – suttogta a férfi.

- Szerintem tisztában van vele. Ne félj, neki már jó…

– És neked is az lesz… - csúszott ki Perselus száján, mire Lily megfeszült.

– Ilyet ne mondj, kérlek! Ha annyira jó lenne, akkor most sem itt lennék. Nem azzal az életvitellel van gondom, ami ott van, hanem hogy ti itt vagytok, és nem lehetek veletek. Ezért is akarom kihasználni az itt töltött időt. Tehát folytassuk az álmodozást, ott tartottunk, hogy mindig melletted lennék…

Perselus megcsóválta a fejét, de folytatta.

– Ott vagy mellettem a temetés alatt, fogod a kezem. Mikor befejezzük az iskolát mind a ketten bájitalmesternek vagy gyógyítónak tanulunk. Az iskolai évek alatt összeköltözünk, majd mikor végzünk, megkérem a kezed, mire te igent mondasz. Ezután találunk valami jó kis állást, persze még mindig Rendtagok vagyunk, és egymás oldalán harcolunk. Aztán mikor összeházasodunk és állapotos leszel, minden egyre jobb lesz. Persze el kell bújnunk Voldemort elől, nehogy megtaláljon minket, de együtt vagyunk és boldogan élünk. Megszületnek a gyerekek, akiket nevelgetünk, tanítunk. Elvisszük őket kirándulni, megtanítom Gloryt biciklizni, Harryt pedig seprűn lovagolni. Ott vannak, mikor főzünk a laborban, velük vagyunk, mikor megérkezik a Roxforti levelük. Kikísérjük őket az állomásra. Te sírsz, mikor megtudod, hogy griffendélesek lettek, én pedig bosszankodom egy kicsit, hogy miért nem lett legalább az egyik mardekáros. Ezután boldogan várjuk haza őket, de mivel annyira hiányoznak nekünk, ideköltözünk Roxmortsba. Ők a barátaikkal gyakran vendégeskednek nálunk. Később nem győzöm leátkozni a fiúkat Glory ablakából, te pedig nem győzöd kiosztani Harryt a tisztességes viselkedéssel kapcsolatban, amit a nőkkel szemben kell alkalmazni. Együtt vitatjuk meg, hogy hova is menjenek továbbtanulni, majd mikor megtalálják életük párját, boldogan kísérjük őket az oltárhoz… Aztán mikor megtudom, hogy nagyapa leszek, te pedig nagymama, hihetetlenül boldogak leszünk. Az unokáink imádnak majd hozzánk járni, Harryék el sem tudják őket rángatni tőlünk. Együtt ücsörgünk majd egymás mellett kéz a kézben a tornácon, miközben a nap lefelé megy. Már öregek leszünk, az én hajam már teljesen ősz lesz, és a tiédben is jócskán lesznek ősz hajszálak… Végül, ha eljön az ideje, és valamelyikünk előbb megy el, a másik boldogan követi őt, mert tudja, hogy ha létezik egy jobb világ, ott biztosan találkozunk. Ha pedig nem, akkor boldog életünk volt, és a másik nélkül úgy sincs értelme a további létezésnek. Örökké együtt, csak így lehetne léteznünk. – Perselus ahogy mesélt, arcvonásai kisimultak, arca nyugalmat tükrözött.

Lily-t átjárta valami furcsa borzongás, ahogy ránézett. Az egész helyzet annyira tökéletes volt. Egy tökéletes élet képe, mintha már azt élnék, mintha csakis az lenne az igazi, és most egy álomvilágban lennének. Mennyire szerette volna, ha ez így van. Szeméből előtört egy könnycsepp. Maga sem értette, hogy most miért kezd el sírni. Talán gyászolta a lehetőséget, amit annak idején elszalasztott. Perselus meglepetten nézett rá. Nem tudta, hogy vajon mi ütött a másikba.

– Miért sírsz? – kérdezett rá végül.

– Én csak… ez olyan csodálatos. Annyira megható… miért nem így történt? Olyan jó lett volna, ha így van.

Perselus szomorún elmosolyodott.

– Sajnos nem így történt, és hiába mondanám, hogy sebaj, majd ezután bepótolunk mindent… az úgysem jönne össze. Csak két hónapunk van, és az szinte alig elég valamire.

Lily szemem megcsillant, amiből a férfi semmi jóra nem következtetett.

– De lehetséges. Perselus, van két hónapom. Még megtehetünk pár dolgot. Elmehetünk kirándulni a gyerekekkel, segíthetünk nekik eldönteni, hogy hol tanuljanak tovább. Tanácsot adhatunk nekik a párkeresés terén és… - itt megakadt. Perselus türelmesen várt a folytatásra. – És együtt lehetünk, bár arra meg kell, hogy kérjelek, mikor elmegyek, ne gyere még utánam. Hiszen a gyerekeknek szüksége lesz rád, jobban mint valaha.

Perselus legörbülő szájszéllel meredt a tűzre. Az esze sikítva tiltakozott, de szíve egyre jobban dobogott az mellett, hogy „IGEN”. Végül valami kompromisszumot kellett kötnie magával.

– Együtt leszünk a gyerekekkel, segítünk nekik, de semmi többet nem ígérhetek. Erős vagyok, de nem annyira, hogy kibírjam nélküled, nem annyira, hogy kibírjam Harryék miatt. Belefáradtam a sok évi harcba, és megkeseredtem. Ha most újraéled a szívem, akkor biztos belehalok, amikor elveszítelek – vallotta be.

Lily szomorúan felsóhajtott, majd fejét ráhajtotta Perselus vállára.

– Kár. Pedig jelenleg minden vágyam az, hogy a karjaidban legyek… hogy csakis a tiéd legyek, Perselus – suttogta.

Perselus hihetetlen kínokkal küzdött, de önuralma olyan erősnek bizonyult, mint semmi ezen a földön. Nem húzódott el, de nem is engedett a nőnek. Pedig Lily szántszándékkel viselkedett így. Elhatározta, ha törik, ha szakad, ő ugyan visszaszerzi a férfit, akit szeret.

Perselusnak nem volt szíve, vagy inkább bátorsága elküldeni a nőt, így Lily ott aludt el mellette a kanapén. A férfi magukra varázsolt egy takarót, és megnagyobbította a helyet, hogy kényelmesen elférjenek. Lily rendíthetetlenül ölelte a másikat, és szorosan a mellkasához bújt. A férfi folyamatosan mosolygott a nő minden kis rezdülésén.

Másnap Lily első dolga az volt, hogy levelet küldjön Glorynak. Megkérte az egyik manót, hogy vigye el azt a lányának. Perselus azt hitte, hogy a nő reggel majd elmegy a saját szobájába, ám tévedett. Míg ő elment zuhanyozni, addig Lily rendet tett a nappaliban, és készített teát. Amikor visszaért, kedvese már javában teázgatott.

– Hát te? – döbbent meg.

– Remélem nem bánod a teát… - mutatta föl a csészét.

– Nem, de… azt hittem visszamész a szobádba átöltözni – morogta a férfi.

Lily egy pillanatra elszomorodott.

– Ha útban vagyok, csak szólj - vágott vissza nem túl kedvesen a nő.

– Nem! Csak azt hittem, hogy nem akarod, hogy Glory abban a ruhában lásson, amiben tegnap voltál, mivel így téves következtetéseket vonhat le…

Lily felvonta a szemöldökét.

– Milyen következtetéseket? – játszotta a hülyét.

– Hát, hogy mi… szóval, te meg én… hogy együtt voltunk, vagy valami ilyesmi… - dadogta. Nem igen volt erre felkészülve, még arra sem, hogy beszéljen róla.

– Hát, a valami ilyesmi megvolt tegnap. Veled aludtam, de tudtommal ez nem valami nagy szám! – tiltakozott a nő.

– Nem, persze, csak… tudod mit? Hagyjuk – fejezte be Perselus zavartan. Alighogy leült és öntött magának egy kis teát, máris kopogtattak. Felállt és ajtót nyitott, majd mikor meglátta a lányát elmosolyodott.

– Gyors voltál – jegyezte meg, és beljebb tessékelte a lányt. Glory vigyorogva szemléte őt és az anyját.

– Ez azt jelenti, hogy szent a béke? – kérdezett rá türelmetlenül.

– Mármint? – értetlenkedett a férfi.

– Tudod, ti ketten… összejöttetek?

Lily prüszkölve köpte ki a teáját. Nem számított rá, hogy lánya ennyire… indiszkrét lesz.

– Nem! Csak szomorú voltam és átjöttem beszélgetni, aztán elaludtam, de semmi olyan nem történt! – tiltakozott a nő.

– Na persze - nézett rájuk kétkedve a lány.

– Hé, ne feleselj anyáddal. Igenis így volt. Neked pedig megmondtam, hogy ez lesz. Túl jól kombinál, a te észjárásod örökölte - morogta Perselus.

– És ez olyan nagy baj? Más örülne, ha így vágna az esze – sértődött meg Lily.

– Hé, mielőtt összevesztek rajtam, kiböknétek, hogy miért kellett idejönnöm?

Perselus a fotel felé terelgette, és megkínálta egy csésze teával. Miután mindenki kényelmesen ült belekezdtek.

– Glory, én és apád aggódunk érted - vágott bele a közepébe Lily.

– Te aztán nem teketóriázol, ajtóstól a házba – morogta Perselus.

– Miért, jobb lenne a te módszereddel körbejárni a dolgot? – kérdezett szemrehányóan a nő.

– Elég! Szülők, állj! Szorítkozzunk arra, hogy miért kellett idejönnöm hajnalok hajnalán…

– Oké, bocsánat. Tehát arról van szó, hogy mi aggódunk érted, hogy megviselt ez az egész emberrablás…

Glory összevont szemöldökkel nézett rájuk.

– Semmi bajom – szögezte le.

– Pedig igenis van! Ha nem lenne, nem viselkednél így Dracóval – szólt közben az apja.

– És akkor ki ront ajtóstól a házba? – mordult rá Lily.

Glory már nem értett semmit.

– Már bocsi, de… MI VAN? Hogy jön ide Draco?

– Csak úgy, kicsim, hogy tudjuk, nem közömbös a számodra, és hiába tagadod, ezt függetlenül egymástól mind a ketten észrevettük… - Glory közbe akart szólni. - És megváltoztál. Mielőtt elraboltak volna, normálisan viselkedtél vele, átölelted, adtál neki puszit és ehhez hasonlók, de miután kiszabadultál semmi– hadarta a nő.

– Persze tudjuk, hogy megrázott az elrablás, és hogy a sokkon már nagyjából túl vagy, de mégis megváltoztál. Miért nem viselkedsz már úgy Dracóval? – kérdezett rá a férfi.

– Mert talán alaptalan az egész képzelgésetek – vágta rá Glory.

– Ugyan, engem nem versz át. Majd elepedtél az után a fiú után. Mi változott meg? – faggatózott Lily.

- Semmi - morogta Glory.

– Véletlenül nem az a tény zavar, hogy… nem lehet gyereked? – Lily felszisszent.

– És még én vagyok érzéketlen - suttogta oda Perselusnak.

– Nem kell… ne veszekedjetek, ezzel csak rontotok az egészen. Tudni akarjátok? Én se tudom. Tetszett Draco, nagyon is… akkor is tudtam, hogy nem lehet gyerekem, de ez nem zavart annyira. Most viszont állandóan itt van a fejemben, és nem tudom elfelejteni, hogy mint nő egy nagy rakás thesztrál trágya vagyok, hát ennyi! – kiabálta elkeseredetten. Lily felpattant és átölelte.

– Jaj, kicsim, ne mondj ilyeneket! - kérlelte az anyja.

– De ha ez az igazság. Milyen nő kellene egy férfinak, aki nem tud gyerekeket szülni? Draco is akar majd családot, gyerekeket, de én ezt nem adhatom meg neki! – szipogta Glory. Perselus megvakarta a fejét és belekezdett.

– Kislányom, nem becsmérlésként mondom ezt, pusztán a józan eszemmel gondolkodom. Mind a ketten fiatalok vagytok, előttetek van még a továbbtanulás. Honnan veszed, hogy eljuttok addig, hogy családot akarjatok alapítani? Az még minimum öt év… addig még rengeteg dolog történik. Ha Harry szavaival akarok élni, addigra lehet mind halottak leszünk – emelte föl kezét a férfi.

Glory elhúzta a száját, Lily pedig nem túl kedvesen oldalba vágta Perselust.

– Mondjuk, ez jogos… - gondolkodott el Glory.

– Akkor meg, miért nem próbálsz meg boldog lenni? Lehet, hogy csak egy hónapig bírnátok, az is lehet, hogy mikor döntést kéne hozni, már örömmel váltok szét. Bár az is meglehet, hogy Dracóval annyira megszeretitek egymást, hogy őt nem is fogja érdekelni, hogy gyereke legyen, ameddig te mellette vagy… minden megeshet – magyarázta Perselus.

– Oké, ez mind szép és jó, de lehet, hogy nem kellek neki… elvégre csak egy barátként néz rám.

– Ha az a fiú csak barátként néz rád, akkor én Voldemort követője vagyok – mordult föl Lily.

– Ilyennel ne viccelj – torkollta le Perselus.

– Csak érzékeltetni akartam a dolgot!

– Értem… de nem tudom… - tétovázott a lány.

– Hát akkor, ha legközelebb nyit feléd, akkor ne mondj ellent. Majd meglátod, hogy hogyan sül el a dolog - tanácsolta Lily.

– Rendben… de ha összejön, apa nehogy kinyírja nekem – figyelmeztette őket Glory.

– Miért akarnám kinyírni? – értetlenkedett Perselus.

– Hát, ha összejövünk előbb vagy utóbb úgy is lefekszem vele.

Perselus látványosan elsápadt, majd elvörösödött. Ebbe bele se gondolt teljesen.

– Tudod mit? Felejtsd el! Hátralevő életedre zárdába küldelek - hadarta a férfi.

– Na de Perselus! - szólt rá Lily, de közben már az ajtó felé tuszkolta lányát.

Perselus meg akarta állítani, de Lily az útját állta és egyszerűen megcsókolta. Ez beválni látszott mivel Glory már messze járt, mire Perselus kibillent a csók okozta kábulatból.