Első találkozás

Perselusnak egyre inkább kezdett elege lenni a gyengélkedőből, de Poppy a világ összes kincséért sem engedte volna ki. Már öt napja, hogy magához tért, de még mindig az ágyat nyomta. Albus rengeteg könyvet hozott neki, de még egyetlen újságot sem látott. Kezdte magát úgy érezni, mint egy rab. Az igazgató idő közben elintézte az elhelyezési papírokat, valamint a Perselus személyét igazoló okiratokat is.

A fiú éppen egy könyv közepén tartott, mikor valaki megköszörülte a torkát. Piton igyekezett tudomást sem venni róla. Viszont a látogató kitartó volt, így morogva letette a könyvet. Csakhogy a várt javasasszony helyett valaki egészen más állt előtte. Piton meglepődött, így nem szólt semmit.

- Öm, szia… Harry vagyok. Harry Potter – nyújtott kezet. Piton csak pislogni tudott, de kis fáziskéséssel elfogadta a felkínált jobbot.

- Piton – felelte kissé kimérten. Harry feszengve figyelte az ágyon fekvő alakot.

- Tudod… nagyon hasonlítasz rá – Piton felhorkantott.

- Ja, képzelem… - morogta. Harry kissé elmosolyodott.

- Ilyenkor meg főleg. – Piton összevonta szemöldökét és keresztbe fonta karjait a mellkasa előtt.

- Minek jöttél? – kérdezett rá.

- Csak… szeretném kifejezni a részvétemet – hajtotta le Harry a fejét.

- Képzelem mennyire együtt érzel. Amúgy pedig nincs mit sajnálni… - vetette oda Piton. Harry értetlenül nézett rá.

- De hiszen az apád meghalt – hitetlenkedett.

- Hát igen, és mit vársz tőlem? Vessem magam a földre és bőgjek, mint egy taknyos tíz éves? Perselus… az apám, nem igazán volt az apám, legyen ennyi elég. Nem különösebben hat meg, hogy meghalt, nem sok időt töltöttünk együtt – fejezte be Piton.

- De hát… de hát mégis az apád volt! – tiltakozott Harry.

- Igen, de ez már lényegtelen. Ha csak ezért jöttél, akár el is mehetsz. – Harry megrázta a fejét.

- Nem. Te nem beszélhetsz így Pitonról! Lehet, hogy egy szemét volt velem szemben, de akkor is kiállt azért, amiben hitt. Régen tévedett, de helyrehozta a hibáit. Az apád… számtalanszor megmentette az életem. Én sem úgy viselkedtem vele, ahogy megérdemelte volna. Nem tagadom, hogy utáltam és ez kölcsönös volt, de becsültem annyira, hogy legalább ilyenkor belássam, tévedtem. – Piton közönyösen nézett Harryre.

- Szép védőbeszéd, de ettől nem támad föl. Most pedig ha nem haragszol szeretnék pihenni. – Azzal visszaemelte a könyvét és folytatta az olvasást. Harry dühösen hagyta el a gyengélkedőt. Perselus vett egy mély levegőt. Furcsa érzés volt tudni, hogy pont Harry Potter állt ki mellette.

Harry dühösen vágtatott föl az igazgatóhoz, és olyan erővel vágta be az iroda ajtaját, hogy Fawkes ijedtében fölreppent.

- Valami gond van Harry? – érdeklődött az íróasztal mögött ülő mágus.

- Ez egy kretén! Azt hittem Pitonnál nincs szemetebb ember, de van! Mégpedig ő! A saját apjáról úgy beszél, mint egy… mint egy nem is tudom miről – fakadt ki a fiú.

- Lassabban, ha kérhetem. Tehát beszéltél Perselusszal? – Harry megtorpant, még mindig furcsa volt neki, hogy ezt a fiatal fiút is úgy hívják, mint a rettegett bájitaltanárt.

- Igen, és mint mondtam, ez egy szemét.

- Harry, ne vonj le elhamarkodott következtetéseket. Perselus… elég nehéz eset. Talán még az apjánál is nehezebb. Mostanra senkije sem maradt, se családja, se barátai. Szerintem csak azért viselkedik így, mert fél bárkit is közel engedni magához. Ezért ilyen rideg és elutasító. – Harry fortyogva ugyan, de helyet foglalt.

- Ez akkor sem helyénvaló… mégiscsak az apja volt.

- Mit mesélt róla? – faggatózott Albus.

- Hogy nem sokat látta… lényegében ennyit. – Albus felsóhajtott, nem szeretett hazudni, főleg nem Harrynek.

- Hát igen. Perselus, mármint az idősebb… nos, nem igazán értett a gyerekekhez. Eugene… az ifjabb Piton nem sűrűn találkozott vele. Az utóbbi időben már lett volna rá esély, hiszen az édesanyja elhunyt, de ugye te is tudod, hogy Voldemort visszatért. Eugene pedig potenciális veszélyt jelentett a számára. A kapcsolatuk egyáltalán nem volt felhőtlen, ezért is ilyen ellenséges a fiú. – Harry elgondolkozott, majd vontatottan kezdett el beszélni.

- Hát… aláírom, hogy Pitonnal… elég nehéz volt kijönni. Viszont a srác visszafoghatná magát… különben olyan élete lesz, mint az apjának. – Dumbledore-nak ezzel egyet kellett értenie. El is döntötte, hogy megpróbál hatni Perselusra.

Pár óra múlva el is ment a gyengélkedőre, hogy egy alapos fejmosásban részesítse Pitont. Perselus még mindig az ágyban feküdt.

- Perselus, beszélnünk kell – Piton semmi jóra nem számított.

- Igen?

- Harry volt nálam és…

- És árulkodott? Csak nem megsértettem a Griffendél hercegét? – gúnyolódott Piton.

- Perselus, elég! – emelte föl a hangját Albus.

- Jól van…

- Harry eléggé a szívére vette, hogy így állsz hozzá az egykori bájitaltan tanárához… Mondott valamit, amit szerintem neked is meg kéne szívlelned – mondta Albus.

- Mégis mit?

- Ha így folytatod te is úgy végzed, mint Perselus Piton. – Azzal sarkon fordult és otthagyta őt. Perselus hosszasan bámulta az ágya végét és folyamatosan az járt az agyában, amit Albus mondott. Ismerve a régi életét, valahogy nem akart újra belekerülni.

Eltelt még két nap, mire Poppy végre valahára úgy döntött, hogy Perselus elhagyhatja a gyengélkedőt. Albus beszerzett neki néhány ruhadarabot, ami nem igazán nyerte el a tetszését.

- Ezek meg micsodák? – szörnyülködött a kék farmer és a fehér póló láttán.

- Úgy tudom, a mai fiatalok igencsak kedvelik ezt az összeállítást.

- De nem én! Albus, ezt nem gondolhatod komolyan… - háborgott.

- Perselus, te még csak egy gyerek vagy, nem öltözhetsz tetőtől talpig feketébe, és nem zárkózhatsz el a többiek elől – oktatta ki Albus.

- Na de… - akadékoskodott Piton.

- Egy szót se többet! Nem engedem, hogy újra elkövesd a régi hibáidat! Holnap elviszlek vásárolni téged és Harryt is. – Piton odakapta a fejét.

- Pottert? Mégis minek? – lepődött meg.

- Mert immár Harry is az én gyámságom alatt áll. Megígértem neki, hogy elhozom a nagynénjétől és ezt be is tartottam. – Piton keresztbe fonta kezeit és mérgelődve nézett az idős mágusra.

- Nagyon remélem, hogy külön szobám lesz. Nem akarok vele egy helyiségben lenni! – jelentette ki ellentmondást nem tűrőn Piton.

- Nyugodj meg, azt kell mondanom, Harry sem szeretne veled egy szobába költözni – somolyogta.

- Szerencséje…

- Ó, és Perselus, remélem gondolkoztál azon, amit pár napja mondtam. – Perselus kelletlenül bólintott, majd elindult Albus után, hogy elfoglalja új lakosztályát.

A szoba az első emeleten volt, ami máris ellenszenvessé tette Perselus számára. Nagyságra olyan volt, mint a régi lakrésze, és a régi holmijai többsége már ott volt a szobában, és nem is nagyon kellett rendezgetnie. Belépve a hálóba azonnal a szekrényéhez lépett. Kitárva az ajtaját elborzadva fogadta a látványt. A szekrény tele volt színes ruhadarabokkal, és csak egyetlen fekete pólót és egy fekete farmert talált benne. Kivette a sötét ruhadarabokat és magára öltötte. Máris jobban érezte magát, ahogy belenézett a tükörbe. Kissé ugyan furcsának hatott ez a fiatal külső, de megszokhatónak ítélte. Ahogy elnézte magát, haja sokkal rövidebb volt, épphogy csak leért álláig. Eldöntötte, hogy ezzel kezdenie kell valamit, elvégre most elég idétlenül fest. Még ha a haja hosszú lenne, akkor talán egész tűrhetően nézne ki, de ezzel a se rövid se hosszú változattal gyalázatosan festett.

Ahogy így tovább nézegette magát, még valami feltűnt neki. Az orra nem volt olyan kampós, mint amire emlékezett. Megpróbált visszaemlékezni, hogy ennek mi lehet az oka. Aztán eszébe jutott, mikor hatodik második félévében Potter orrba rúgta és a javasasszonynak már nem sikerült helyrehoznia törött orrát.

- Most legalább már ezzel nem lehet gúnyolni… - morogta, ahogy végigsimított orra vonalán. Még egy percig nézte magát a tükörben, majd úgy döntött fog egy könyvet és letelepszik olvasni. Ezzel az elhatározásával nem is volt gond… úgy tíz percig. Aztán a kellemes, nyugodt csendet kopogtatás hangja törte meg. Perselus élesen beszívta a levegőt, és próbált ügyet sem vetni a zavaró tényezőnek, csakhogy a kopogtatás nem maradt abba.

Végül idegesen becsukta a könyvet és az ajtóhoz vágtatott. Hirtelen tépte föl, csakhogy a várt látogatóval szemben – aki Albus lett volna – egy eléggé meglepő személy állt előtte. Piton csak döbbenten nézte a másikat, majd alaposabban végigmérte látogatóját.

A lányon egy eléggé áttetsző blúz, és egy rövidnadrág volt. A haja pedig lazán omlott vállára. Mire Piton észhez tért, hogy ő most kit is b

ámul, már késő volt:

Hermione Granger megszólalt.

- Szia. Hermione Granger vagyok – mutatkozott be a lány. Perselusba mintha villám csapott volna megrázta a fejét.

- Aha, és mit akarsz? – vetette oda. Hermione felvonta szemöldökét, mint aki nem érti a másik reakcióját.

- Csak szerettem volna bemutatkozni, és talán beszélgetni egy kicsit… - Piton ezt hallva reflexből bevágta az ajtót, ami hangosan csapódott rá majdnem Hermione orrára. A lány tátott szájjal meredt az ajtóra. Nem tudta elhinni, hogy valaki miért viselkedik vele ennyire… ellenségesen. Megmakacsolta magát, és újra dörömbölni kezdett az ajtón. Piton alig tett meg két lépést máris vissza kellett fordulnia. Hasonló stílusban nyitott ajtót, mint az előbb.

- Mi van már?! – üvöltötte a lány képébe, aki kissé elbizonytalanodott.

- Majdnem… majdnem betörted az orrom – morogta. Piton kíváncsian méregette a lány arcát, de az orra sértetlen volt. Ellenben nyakán és arcán jó néhány kisebb seb éktelenkedett. A lány fölfigyelt rá, hogy min akadt meg a másik szeme.

- A minisztériumi csata… - mondta, majd megfordult, és félrehúzta haját, hogy megmutassa a tarkóján éktelenkedő hatalmas forradást.  – Ez pedig mikor megtaláltalak a tömlöcben… Bellatrix kedves kis ajándéka volt… - morogta. Piton összevont szemöldökkel nyújtotta ki a kezét a lány tarkója felé, majd hirtelen megállt és visszarántotta a kezét. Zavarában megköszörülte a torkát.

- Öhm… tehát mit… szeretnél? – váltott egy kicsit kedvesebb stílusra. Hermione boldogan elmosolyodott.

- Csak egy kicsit szeretnék veled beszélgetni – Perselus felsóhajtott, majd félreállt az ajtóból. Hermione tétován indult el és ahogy beért az ajtón a szája tátva maradt. Perselus nem értette, hogy mi baja a lánynak, majd tekintete követte az övét és megakadt a könyvespolcon.

- Jó sok könyved van. Mind olvastad? – érdeklődött Hermione csillogó szemekkel.

- Hát… - kezdett bele Piton, aztán kapcsolt – tudod, az apámé volt a többsége… van amiket olvastam már, de még nem mindet.

Hermione szeme szomorúan csillogott miközben helyet foglalt az egyik fotelban. Perselus kissé feszengve ült le vele szemben.

- Tudod, bárki bármit is mondjon… ő jó ember volt. Mindenki hibázik egyszer, de kevesen vannak, akik felvállalják és igyekeznek javítani a rossz döntéseiken. Én ezért is tiszteltem őt, na meg persze a tudása miatt – suttogta a lány. Perselus zavartan morgott valamit. Nem értette, hogy mi ütött a világba. Először Potter veszi őt a védelmébe, majd ez az eminens griffendéles…

- Ez csak a te véleményed – mondta. Hermione dühösen fordította oda könnyes arcát.

- Nem akartam elhinni Harrynek, hogy ilyen vagy, de ezek szerint tévedtem. Nem értelek, hogy miért vagy ilyen az apáddal szemben, még ha rossz is volt a kapcsolatotok, legalább próbálj meg neki megbocsájtani… Ez az első lépés afelé, hogy másokat is elfogadj – Piton felmordult.

- Ki mondta, hogy én el akarok fogadni másokat? Soha senkire nem volt szükségem… - vetette oda, majd idegesen fölpattant.

- Valóban? Tudod, nem hiszek neked. Szerintem te igazából félsz, hogy nem tudsz megfelelni mások elvárásainak, ezért begubózol. Kérlek, ne csináld ezt… - suttogta a lány. Perselusnak kezdett furcsa érzése lenni – talán lelkiismeret furdalása? – nem tudta eldönteni. Viszont valahogy nem vitte rá a lélek, hogy tovább ellenkezzen ezzel a lánnyal. Az ereje kezdett elszállni.

- Majd megpróbálok… más lenni – válaszolta. Hermione úgy tűnt ezzel a halovány ígérettel is megelégszik. Mosolyogva fordult oda a fiúhoz.

- Ennek igazán örülök. Ha komolyan mondtad az előbbit, akkor gyere el holnap este Harry születésnapi bulijába. Az igazgató úr megengedte, hogy idejöjjünk páran ünnepelni. Én is ezért vagyok itt – magyarázta a lány. Piton elhúzta a száját. Nem volt kedve egy Potter éljenző társasághoz, de nemet sem akart mondani.

- Talán benézek – válaszolta.

- Ez is több mint a semmi. Hidd el, Harryék szívesen várnak, és senki sem fog megenni – viccelődött. Piton felvont szemöldökkel meredt rá.

- Majd kiderül. Na és hányan lesztek? – kérdezett rá végül.

- Hát Harry, én, a Weasley fiúk és Ginny, Neville Longbottom. Hozzávetőlegesen ennyien, de jönnek majd páran a felnőttek közül. Főleg, akik ismerik Harryt. Nem tudom, hogy mennyire ismered őket, van-e értelme felsorolnom… - hadarta a lány.

- Már jóformán mindenkiről hallottam, szerintem ismerem őket – felelte.

- Ki mesélt rólunk? – érdeklődött a lány.

- Hát… Albus és az apám – hazudta Piton.

- Értem… Kérdezhetek egyet? – kíváncsiskodott a lány.

- Igen és a kérdéssel már el is lőtted, szóval már nem – vigyorogta önelégülten Piton. Hermione kissé sértetten fölfújta arcát, majd ő is elmosolyodott.

- Nehéz eset vagy… de nem baj. Én majd megfejtelek – mosolyogta a lány. Piton pislogott párat.

- Hogy mi? – nyögte ki.

- Szerintem hallottad, Eugene – Piton megdermedt. El is felejtette, hogy ezt a nevet választotta. Hermione viszont félreértette a reakcióját.

- Ó, bocsánat… ezek szerint nem az Eugene-t használod? – Perselus megrázta a fejét.

- Mind a kettőt, de igazából csak… anyám szólított így – hazudta.

- Ne haragudj… tehát hogy szólítsalak?

- A Perselus megfelelő lesz… - Hermione bólintott.

- Rendben… Perselus – a lány kicsit elpirult. Perselus nem tudta mire vélni a dolgot.

- Ha nagyon kényelmetlen hívhatsz Eugene-nek…

- Nem! Csak kicsit furcsa. A Perselusról mindig az apád jut eszembe… ne haragudj – suttogta.

- Jó, akkor te hívj a másik nevemen a többiek meg… Végül is csak te vagy, szóval ezzel nem lesz nagy gond – vont vállat.

- Majd leszünk többen is. Hidd el, ha nem harapod le mindenki fejét elsőre, és adsz nekik egy esélyt, hogy bizonyítsanak… akkor meg fogod őket kedvelni. – Piton erősen kétkedett a dologban.

- Nem hiszem, hogy túl sok közös vonásunk lenne egymással… - tiltakozott.

- Miket szeretsz csinálni? Mesélj egy kicsit és én adok pár tippet, hogy kivel kéne beszélned a dologról – lelkendezett a lány. Piton elhúzta a száját, de belement.

- Hát jó… szeretek sakkozni, és sokat olvasok. Többnyire SVK és Bájitaltanos könyveket… Szeretek kísérletezni, és ha lehetséges én megyek el beszerezni a hozzávalókat a főzetekhez… - Hermione elmosolyodott.

- És mik a kedvenc tantárgyaid?

- A bájitaltan és az SVK – válaszolta.

- Ennyi? – sürgette a fiút.

- Igazából igen. Én nem vagyok valami nagy társasági ember…

- És a kviddics? – Piton elhúzta a száját.

- Nem vagyok valami ügyes benne, de nézni szeretem – vallotta be.

- Jó, akkor ezek alapján… Ronnal nyugodtan sakkozhatsz, szerintem nincs olyan ember, aki le tudná győzni, de azért próbálkozz csak. Az SVK-ról beszélgethetsz majd eleget Harryvel, neki ez a mániája. A bájitalaidhoz való hozzávalók fellelhetőségét a környéken Neville megmutatja. Legalább végre kiélheti majd magát. Tudod neki mindene a gyógynövénytan… A bájitaltant pedig velem átbeszélgetheted, illetve az összes többi könyvet. Ó, és a kviddicsben nem lesz hiányod. Ez az iskola megszállott… de komolyan. Szerintem én vagyok az egyedüli, aki nem rajong érte – fejezte be a lány.

- Értem. Majd elválik, hogy kivel hogyan tudok kijönni… - vont vállat. Hermione bólintott, majd felállt és elindult az ajtó felé.

- Nekem most mennem kell, de remélem még a buli előtt összefutunk. Jó lenne még beszélgetni egy kicsit…

- Talán lemegyek majd vacsorázni… - Válaszolta Piton komoly tekintettel, mire a lány megcsóválta a fejét.

- Ajánlom, hogy le gyere, különben én kereslek meg – fenyegetőzött a lány.

- Na attól mentsenek meg – válaszolta a fiú. Hermione kuncogva nyomta le a kilincset, majd intett a fiúnak és eltűnt. Piton halvány mosollyal az arcán nézte az ajtót. Persze mikor rájött mit is csinál megrázta a fejét és ismét előszedte a mogorva arckifejezését.

A délután nagy részét azzal töltötte, hogy átrendezze a lakrészét. Legnagyobb sajnálatára pálcája nem volt, és „diákként” amúgy sem használhatta volna. Már egy órája végzett és csak a csukott könyvet bámulta mikor végre elhatározta, hogy lemegy vacsorázni. Direkt húzta az időt, hátha elkerüli a többieket. Persze ez nem jött össze neki, nem elég, hogy a Nagyteremig nem úszta meg, de egyenesen kilépve az ajtón belebotlott egy jó nagy társaságba. Mindenki elhallgatott, amikor meglátták Pitont.

- Szia Eugene… - köszönt rá Hermione.

- Öm… sziasztok – köszönt Piton is. Harry kissé még mindig haragos tekintettel méregette, de a többiek szemében inkább mérhetetlen kíváncsiságot látott. Legnagyobb meglepetésére a háttérben álló Longbottom ment oda hozzá elsőnek.

- Szia, Neville Longbottom vagyok – mutatkozott be és kezet nyújtott neki.

- Perselus Eugene Piton – válaszolta kissé zavarban a fiú. Ezt követően a többiek is sorra bemutatkoztak élükön az ikrekkel.

- Szia, George…

- és Fred Weasley – vigyorogták a fiúk.

- Örülök – válaszolta Piton. Végül Ron is rászánta magát, hogy Ginnyvel bemutatkozzanak.

- Heló, Ron vagyok, ez meg a húgom Ginny. - Az említett sértettségében fejbe vágta a testvérét.

- Mi az, hogy „ez” te tapló?! – üvöltötte.

- Most miért kellett ilyen durván megütni? – pukkadozott Ron.

- Mert egy idióta, érzékelten kretén vagy. Ne is csodálkozz rajta, hogy még mindig nincs barátnőd… épelméjű lány nem megy a közelébe egy ilyen gyökérnek, mint te! – azzal sarkon fordult és elviharzott.

- Hát öcsi, ezt jól megkaptad – dünnyögte Fred.

- Fogd be! – förmedt rá Ron.

- Mondjuk, szerintem igaza van – csúszott ki Piton száján, mire mindenki odafordult.

- Te csak ne szólj bele! – mordult rá Ron.

- Jól van na! Csak egy megállapítás volt… ha nem tudnád illetlenség egy személyt „ennek”, vagy mint jelen esetben „eznek” nevezni. Főleg ha az illető nő, még ha az a tulajdon húgod is – oktatta ki.

- Mintha te olyan sokat tudnál a nőkről – vicsorogta Ron.

- Hát jelen állás szerint, szerintem én többet tudok róluk, mint te. Én legalább már nem vagyok szűz – vetette oda Piton, mire George füttyentett egyet.

- Minden tiszteletem a tiéd, haver. Viszont ezt anyánk előtt ne igen emlegesd, ha esetleg találkoztok. Tudod ő eléggé… régimódi. Még a mi nyakunkat is simán kitekerné, ha rájönne hogy… - magyarázta Fred.

- Hé! Ez nem igaz! Most csak hazudtok! Nektek még nem is volt komoly barátnőtök! – vinnyogott Ron.

- Csak hiszed… - vigyorgott Fred öccsére.

- Ez rohadtul igazságtalan! Még Harrynek is volt barátnője, még ha nem is csináltak semmi olyat! – háborgott a vörös hajú.

- Nézd a jó oldalát, legalább Neville-nek nincs barátnője – veregette hátba George. Az említett erre megköszörülte a torkát.

- Öhm, már bocsánat de az információ elavult. Már tíz napja együtt járok Susannal – javította ki őket Neville.

- Hé! És ezt csak most mondod? Ez tök jó hír! – lelkesült föl Harry. Neville a füle tövéig elpirult.

- Nem beszélhetnénk valami másról? – szinte már könyörgött.

- Dehogynem! Fiúk, hagyjátok már szegényt… - kezdett bele Hermione.

- Ó, bocsi… el is felejtettük, hogy te éled itt a legnagyobb társadalmi életet, Hermione – gúnyolódott Fred.

- Jaj, hogy van Viktor? Mikor lesz az esküvő? – folytatta George.

- Tudni akarjátok? – fortyant föl a lány. – Képzeljétek levelezünk, és ha jól megy a nyáron találkozni fogok vele… - Na erre már a fiúk sem tudtak mit mondani. Ron idegesen indult el a Nagyterem felé.

- Gyerünk már, valaki éhen hal miattatok… - Fred és George összenéztek, majd egy lemondó sóhaj keretében elindultak öccsük után. Hermione karon ragadta Neville-t és elkezdte húzni. Persze csakis azzal a tiszta szándékkal, hogy Harry és Perselus kettesben maradjon. Harry nem sokáig vesztegette az idejét, belevágott.

- Hallom, hogy elbeszélgettél Hermionéval…

- Igen – válaszolta Piton.

- Ő hisz benned, teljesen fel volt villanyozva, és rólad áradozott egész délután. Azt mondta megígértél neki valamit, de azt nem mondta, hogy mit – mesélte Harry.

- Igen, ez valóban így volt, de nem értem, hogy mire akarsz kilyukadni…

- Csak arra, hogy ne bántsd meg, ha lehetséges. Tudod Hermione elég érzékeny, annak ellenére amilyennek mutatja magát. Nehéz dolga van köztünk, gondolom hallottad, hogy miken ment keresztül… többnyire miattam. Nem szeretném, ha fölöslegesen megbántanád.

Piton kérdőn nézett Harryre.

- Ez most mi akar lenni?

- Mármint micsoda? – értetlenkedett Harry.

- Csak ez a beszélgetés. Mert nekem ez most úgy tűnik, mintha Hermionénak tetszenék és te lennél a féltő báty, aki megfenyegeti a pasiját, holott jelen esetben erről szó sincs – hadakozott Piton.

- Persze, ne érts félre. Nem úgy gondoltam. Csak tudod, ha Hermione összebarátkozik veled, nem szeretném, ha egy rossz pillanatodban megbántanád. Elég neki az is, amit Rontól el kell viselnie.

- Persze, majd igyekszem.

<<      >>

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.