Tervek
Remus sorra átvizsgálta a folyosókat, nagy figyelmet szentelve az alagsornak. Bár csak gyengén, de még mindig érezte azt a jellegzetes vérfarkas szagot, ami egy bizonyos egyedre utalhatott. Ahogy odakint is körbenézett, egyre biztosabb lett benne, hogy a sejtése bizonyságot nyert. Dühösen és összeszorított szájjal sétált vissza a kastélyba, ahol Dumbledore az előcsarnokban várta.
- Nos? Mire jutottál? – faggatózott az öreg.
- Azt hiszem, ezt Pitonnak is hallania kéne – szögezte le, majd felsétáltak az irodába, hogy folytassák a megbeszélést.
Harry már teljesen megnyugodott és éppen egy epertorta szeletet próbált meg letuszkolni a torkán, mikor a másik kettő megérkezett.
- Jó látni, hogy az étvágyad még megvan – mosolyodott el az öreg. Harry nem bírt válaszolni, így csak bólintott. Piton feszülten várakozott, és Remus arcát fürkészte. Az ott látott kifejezés viszont alaposan megrémisztette.
- Ki vele, mire jutottál – sürgette a másikat.
Remus gondterhelten ült le az egyik székre és Harryt kezdte fürkészni. Egy darabig hallgatott, majd lassacskán belekezdett.
- Ez Fernir Greyback… A leggonoszabb és legsötétebb vérfarkas, akit valaha is a hátán hordott a föld. Kifejezetten szereti a gyerekeket… Engem is ő mart meg annak idején – húzta el a száját.
Piton kissé megmerevedett. Nem akarta sajnálni a másikat, de valahogy mégis szánta, hiszen belegondolva Lupin is csak egy akkora gyerek volt, mint most Harry, és nem ártott senkinek. Belegondolt, hogy ha Hagrid nem szól a fiú után, akkor az most nem élne, vagy már ő is hasonló bajban szenvedne, mint Remus.
- Mit tegyünk? – kérdezte halkan, szinte már suttogva.
- Elláthatjuk különféle bűbájokkal az iskola környékét, ami kifejezetten taszítja Greybacket, de ez sem jelent száz százalékos biztonságot – magyarázta Lupin.
- Akkor mi lesz most? – kérdezte sopánkodva Harry.
- Azt hiszem, hogy vadásznunk kell rá. Jelenteni kell az auroroknak és a vadászoknak, hogy a környéken ólálkodik – mondta ridegen Remus.
- A vadászoknak? Ők kik? – érdeklődött Harry.
- A vadászok a dementorokhoz hasonlóak. Ők olyasmik mint a csontvázak, fekete köpenyük van, és kiszívják az életet az élőlényekből. Ha egy dementor a közeledbe kerül, úgy érzed, hogy már sohasem lehetsz boldog többé… A vadászok a dementorok egy változata. Angliában csak három van belőlük. Elég veszélyes népség, de nagyon hatásosak. Gyanítom, hogy amíg itt dolgoznak, addig nekünk el kell hagyni a kastélyt, ugye? – fordult most Piton az igazgatóhoz.
- Igen, ez lesz az egyetlen lehetőségünk. Még ma írok Alastornak, hogy hozza az embereit és egy vadászt, hogy előkerítsék ezt a vérfarkast.
Harry egy kicsit szomorú volt, mert nem szeretett másokat bántani, még ha az egy veszélyes vadállat volt is. Ismét előtört belőle az önvád, hogy minden miatta történik, és csakis ő a hibás.
- Hová megyünk? – faggatózott Harry.
- Van egy házam a Fonó soron, bár nem egy gyereknek való hely – húzta el a száját a férfi.
- Nem baj, nem leszünk ott örökké – legyintett Harry. Közben az igazgató megírta a levelet és elküldte azt az auror parancsnokságra.
- Azt hiszem ideje lesz pakolnotok. Remus köszönöm a segítségedet, ahogy Alastor megérkezik Sirius ügyét is kezelésbe veszem – mondta az öreg.
- Rendben. Akkor a mielőbbi viszont látásra Piton… Harry – mosolygott a fiúra.
- Szia, Remus – integetett a férfi után a gyerek.
Perselus lesétált a lakrészükbe Harryvel, majd nekikezdtek a pakolásnak. Perselus nem tudta, hogy mennyi időre kell elmenniük, így elég sok mindent összepakolt.
- Harry, a szobádban van egy láda, pakold bele, amire úgy érzed szükséged lesz. Ruhák, játékok, könyvek… - sorolta, miközben ő maga is egy ládába pakolt.
Harry berohant a szobájába és elkezdett bepakolni a ládájába. Nem igazán tudta, hogy mire lesz szüksége, de megpróbált összpontosítani. Két nadrág, három póló, két pulcsi, alsó, zoknik, pizsama, a rajzfelszerelése, a játékautója és a plüssmaci, amit Perselus az érkezése utáni első reggelen mellé tett az ágyba immáron megjavítva. Még gyorsan betette az olvasás könyvét, hátha tanulni is fognak, majd lecsukta a láda tetejét és visszasietett a férfihoz.
- Kész vagyok – mondta egyszerűen. Piton kétkedve nézett rá, de úgy vélte akkora gond nem lehet.
- Jól van, akkor segíts nekem – utasította a gyereket.
Harry belezsúfolta az asztalon lévő néhány könyvet, és az ágyon lepakolt ruhákat a ládába, de az még mindig nem volt tele.
- Ez furcsa, mintha ez a láda sokkal mélyebb lenne – dünnyögte a fiúcska, és elkezdte tanulmányozni.
- Igen, mert tértágító bűbáj van rajta – magyarázta Perselus, miközben az utolsó darabokat tette bele. Miután alaposan körbenéztek megállapították, hogy mindent összepakoltak.
- Mehetünk? – kérdezte a fiúcska.
- Igen, a biciklidet majd fönt eletesszük – mondta Perselus. Harry azonban nem lelkesedett az ötletért és kétségei arcára is kiültek. Perselus úgy döntött inkább nem kérdez rá, majd a fiú elmondja, ha valami baja van, azonban Harry nem szólalt meg.
Már fönt jártak a fogadócsarnokban, mikor Pitonból kibukott a kérdés.
- Mi bajod a bicikliddel? – kérdezte nem túl kedvesen. Harry felvonta a szemöldökét és tagadón megrázta a fejét.
- Semmi.
- Na persze… mégis, miért érzem úgy, hogy valami problémád van vele? – tette föl a kérdést inkább magának, mint a gyereknek.
- Hát… csak úgy gondoltam, hogy inkább tanulok, mint biciklizem – vágta rá Harry. Piton átlátott a hazugságon.
- Ugye nincs köze ahhoz, hogy tegnap biciklizés után támadott meg a vérfarkas? – kérdezte mindentudó tekintettel. Harry elhúzta a száját. A férfi túlságosan is átlátott rajta.
- Félek… ha megint ráülök, megtalál – suttogta Harry megadón.
Pitonnak kedve lett volna felnevetni, de nem tette. Helyette inkább megpróbálta megnyugtatni a gyereket.
- Ne izgulj, amíg én a közelben vagyok nem lesz bajod – mondta. Pedig ő maga is eléggé rettegett, hogy vajon képes lesz-e megvédeni a fiút attól a bestiától.
Harry végül belement a dologba, fölkapták a biciklit is, Perselus pedig összezsugorította a bőröndjeiket. Már útra készen álltak, mikor megjelent egy bagoly egy levéllel.
Harry ámulattal nézte a madarat. Még sohasem látott levelet így kézbesíteni. Bár az igazgató is egy bagolynak adott át egy levelet, de ez most hozzájuk jött.
- Kitől érkezett?
- Az igazgatótól – válaszolta Piton miután átfutotta a levelet.
- Mit ír? – faggatózott Harry.
- Hogy a házamat levédték, és senki sem tud bejutni rajtunk kívűl, valamint kaptunk egy házimanót, aki gondoskodik rólunk, amíg ott vagyunk – hadarta Piton.
- Mi az a házimanó? – kíváncsiskodott a gyerek.
Piton elhúzta a száját és csak annyit mondott:
- Majd meglátod. – Azzal egy pukkanás keretében eltűntek.
Mikor Harry kinyitotta a szemét egy lepukkant külvárosi sikátorban találta magát. Perselus kézen fogta, és elindult vele kifelé a főutcára. A fiú reménykedve nézett körbe, de csalódnia kellett. A főutca is hasonló állapotban volt, mint ahova érkeztek. Minden mocskos és lerobbant volt. A házak falait szürkésre festette a gyárkéményekből kiáramló tömérdek füst. A távolban látott egy patakot, ami biztos látott jobb időket is, mert most szinte tele volt a legkülönfélébb szemetekkel, és nagyon furcsa szagot árasztott.
Piton érdeklődve tanulmányozta a fiú minden rezdülését. Hát igen, mikor ő itt lakott a szüleivel, már akkor sem volt valami bizalomgerjesztő a környezet, de azóta egyenesen mélyzuhanásba kezdett. Már nem sokan laktak errefelé, zömmel az idősebb korosztályból maradtak még itt emberek, akik ragaszkodtak a megszokott környezethez.
Ahogy elérték az egyik házat, Piton megtorpant. Harry kíváncsian nézett körbe. A háznak nem volt előkertje, egyenesen az utcára lépett ki az ember belőle. Elég siralmas látványt nyújtott, ahogy a többi épület is. Perselus elővette a pálcáját és az ajtóra bökött vele, mire az kinyílt. Még be sem léptek, egy manó máris eléjük sietett.
- Üdvözlöm professzor úr, és önt is úrfi – hajolt meg a manó. Hatalmas fülei a padlót csapdosták. Harry viccesnek ítélte a furcsa szerzetet.
- Mond csak, mi a neved? – faggatózott Piton miközben beljebb mentek.
- Bingi – válaszolta a manó.
- Nos Bingi, hogy látod a helyzetet, képesek leszünk rendbe szedni ezt a förmedvényt? – mutatott körbe a lakásban. Az tényleg szörnyű állapotban volt. Mindenhol vastagon állt a por és pókhálók borítottak minden sarkot. Pókot ugyan már nem lehetett látni, hiszen élelem hiányában mind kipusztult az utolsó szálig.
- Bingi mindent megtesz, uram – válaszolta a manó, majd elvitte a csomagokat az útból.
- Bingi, Harry csomagjait az emeleten lévő kis szobába vidd – szólt a manó után.
- Hány szoba van? – fordult oda hozzá Harry.
- Csak kettő, te az én régi szobámat kapod meg – mondta a férfi határozottan.
- Akkor te a másikban fogsz aludni? – Piton elhúzta a száját. Semmi kedve nem volt a szülei régi szobájába bemenni. Gyűlölte azt a helyet, és ezt a házat is, viszont a szükség törvényt bont.
- Azt hiszem én itt maradok a nappaliban – jelentette ki kissé feszengve.
- Nem szereted a másik szobát – állapította meg a fiú.
- Nem… - szűrte a fogai közt a férfi.
- Akkor aludj velem – ajánlotta föl Harry mosolyogva.
Piton felvont szemöldökkel horkantott egyet.
- Hah, ügyes húzás, de nem tökéletes. Csak egy estére osztottam meg veled az ágyam, többről szó sem lehet – ellenkezett.
- Csak megpróbáltam – sóhajtott Harry, miközben megpróbált nagyon reményvesztettnek tűnni.
- Nálam ez nem jön be – morogta Piton összeszűkült szemekkel.
- Jól van, akkor majd alszom egyedül.
- Úgy van. De előbb ki kell takarítanunk. Bingi egy házimanó, akinek van varázsereje így könnyen elvégzi a házimunkákat, de ennyi kosszal még ő sem végezne egyhamar. Nekünk is segíteni kell – jelentette ki a férfi.
- Jó. Mit csináljak? – lépett közelebb a fiú, és a talpa alatt megnyikordult a padló.
- Azt hiszem a hátsó kerttel kezdünk majd. Én gyorsan lenyírom a füzet, te pedig összeszeded a levágott gazt és a leveleket.
- Oké – egyezett bele a fiúcska, majd kisiettek a hátsó ajtón. Az nyikorogva adta meg magát. Odakint derékig ért a gaz, befedve egy régi kerti asztalt, és a hozzá tartozó székeket. Piton hátrébb húzta a fiút, majd meglengette pálcáját, mire a növényzet megadva magát a földre hanyatlott.
- Itt a kosár és a gereblye – mutatta meg a fiúnak, aki azonnal munkához is látott.
Piton számára furcsa volt, hogy a fiú ennyire készséges és nem is ellenkezik, hanem azonnal dolgozni kezd. Míg Harryt biztonságban a kertben tudta, ő addig szépen bement a házba és elkezdte rendbe tenni a régi szobáját. Furcsa érzés volt újra itt lenni. Egyáltalán nem volt nyugodt vagy boldog, sokkal inkább feszült és rosszkedvű. Lépten-nyomon eszébe ötlöttek a veszekedések, és csapkodások hangjai. Ahogy az anyja könyörgött, hogy ne verje meg őket az apja. Beleborzongott az emlékekbe.
Harry sem érezte valami jól magát. Szeretett a kastélyban lenni, szerette az ottani lakásukat. Ez a mostani nem elég, hogy koszos volt és csúnya, de valahogy rosszul érezte magát benne. Mikor végzett a hátsó kert összetakarításával, visszatért a házba. Ott már nagyjából kezdett alakulni a nappali Bingi segítségével.
- Bingi! Hol van Perselus? – kérdezte a manót, mire az készségesen válaszolt.
- Az úrfi szobájában.
Harrynek se kellett több, azonnal felszaladt a lépcsőn, és az egyetlen nyitott ajtó felé sietett. Piton bent állt a szoba közepén és mogorva képpel szemlélte a berendezést. Harry megdöbbenve nézett körbe, majd elhúzta a száját.
- Mintha az árvaházban lennék – borzongott meg. Pitonnak igazat kellett adnia neki.
A szoba borzalmas volt, és leginkább egy intézeti szobára hasonlított.
- Igazad van. Talán ha átszínezem a falakat és a bútorokat, egy kicsit jobb lesz – taglalta a férfi.
- Próbáljuk ki – mosolyodott el a fiú.
Perselus először zöldre festette a falakat, de az nem igazán tetszett Harrynek, majd megpróbálkoztak a barnával és a kékkel is, de még mindig nem volt az igazi.
- Ez így olyan hideg – motyogta a fiú.
Piton egy ötlettől vezérelve bordóra bűvölte a falakat, mire a fiú halványan elmosolyodott.
- Ez ismerős – csapta össze a kezét. Perselus emlékezett Harry régi szobájára. Annak is bordók voltak a falai. Kissé sértette a griffendéles szín, de ha a fiú ettől valamivel jobban érzi majd magát, hát legyen. Legalább ő ne legyen depressziós ebben a közegben.
Délben csak pár szendvicset ettek, így vacsorára már nagyon éhesek voltak. Viszont sikeresen kitakarították a házat. Minden makulátlanul tiszta volt az utolsó könyvig. Harry már majdnem elaludt a leves fölött, így Perselus fölnyalábolta és felvitte az ágyába. Harry fel sem ébredt a művelet során. Piton akaratlanul is elmosolyodott, látva a másik fáradtságát. Minden nappal, sőt minden órával egyre jobban csodálta az ágyban fekvő gyereket, hogy ennyi szörnyűség után, miként tudott normális maradni. Végül beleunt a bámulásba és lesétált a nappaliba, ahol leheveredett a kanapéra. Kezébe vette a próféta aznapi számát és olvasni kezdte. Csak jó húsz perc után akadt meg a szeme az aznapi dátumon.
- Július 29 – dünnyögte. Rájött, hogy Harrynek két nap múlva lesz a születésnapja és ő még nem vett neki semmit. Aztán gondterhelten vonta össze szemöldökét. Tudta, hogy a fiúnak nem fog tetszeni, hogy még a születésnapját is elvegyék tőle, de nem lett volna bölcs dolog megtartani. Fáradtan dobta a földre az újságot, és lassacskán ő is álomba szenderült.
A másnap reggel sem hozott túl sok változást a ház lakóinak lelkiállapotába. Perselus még mindig olyan volt, mint aki citromba harapott és Harry sem sokkal maradt le mögötte. Már majdnem végeztek a reggelivel – amit néma csöndben fogyasztottak el –, mikor Perselus megszólalt.
- Harry, beszélnünk kéne valamiről… - kezdett bele. A fiú felvont szemöldökkel nézett rá.
- Miről?
- Tudod, hogy hányadika van? – pedzegette Piton.
- Azt hiszem harmincadika… - gondolkozott el egy kissé a fiú.
- És mi lesz holnap? – húzta tovább a dolgot a férfi.
- Harmincegy… Ó! - nyögött föl a fiú, de arcán semmilyen öröm nem látszott.
- Igen, holnap lesz a születésnapod, nem is örülsz? – lepődött meg a férfi.
- Én nem szeretem a születésnapom – húzta el a száját a gyerek.
- Miért is?
- Dudli mindig sok ajándékot kapott, én meg csak néztem őket. Sohasem kaptam semmit, még egy szelet tortát sem… Utáltam azt a napot, mert olyankor mindig bezártak vagy megvertek – mesélte érzelemmentesen a gyerek.
- Ez borzalmas! – háborgott Piton.
- Én megszoktam – vont vállat a fiú, mintha ez természetes lett volna.
- Ez így nem normális Harry. Egy gyerek születésnapjának boldogan kéne eltelnie, nem így! – kiabálta a férfi és felpattant.
Harry kissé összerezzent a hirtelen dühkitöréstől. Piton észrevéve milyen hatással volt rá visszafogta magát.
- Sajnálom…
- Nem beszélhetnénk másról? - kérte a gyerek.
- Sajnos erről kell beszélnünk. Illetve arról, hogy némi változtatásra lesz szükségünk…
- Milyen változtatásokra? – nézett rá gyanakodva a fiúcska.
- Tudod, csak egy gyerek született harmincegyedikén, így sajnos meg kell válnod a születésnapodtól, és áttenni egy másik napra – darálta a férfi.
- Oké – egyezett bele egyszerűen a gyerek.
- Csak így? Oké? Semmi hiszti, semmi akaratoskodás?! – tátogott Perselus.
- Hát… semmi – vont vállat ismét a fiú. Piton azt hitte menten agyvérzést kap. Még egy ilyen gyereket nem pipált, mint Harry.
- Tudod mit? Tűzd ki, mikor szeretnéd a születésnapod megtartani… Mármint az újat, és csinálunk neked egy bulit – ajánlotta a férfi.
Harry pislogott párat.
- Mármint nekem? Születésnapi bulit? Tortával? Lufikkal és gyerekekkel? – hitetlenkedett Harry.
- És ajándékokkal! – vigyorodott el a férfi. Örült neki hogy némi érdeklődést váltott ki a gyerekből.
- Az jó lenne – mosolyodott le a fiú.
- Nagyszerű! Akkor melyik nap szeretnéd tartani? – sürgette.
Harry elgondolkodott a dolgon majd így szólt.
- Augusztus négy jó lesz?
- Miért pont négy? – értetlenkedett Piton.
- Nem tudom, csak úgy – mondta a fiú.
- Rendben. Viszont nem szeretnélek teljesen megfosztani a régi születésnapodtól. Mi lenne, ha minden évben ezen a napon azt csinálnánk, amit szeretnél? – ajánlotta föl.
- Rendben. Miket lehet kívánni? – érdeklődött a gyerek.
- Nem is tudom… talán kirándulhatnánk – morfondírozott a férfi.
- Ilyen helyekre, mint a vidámpark és az állatkert?
- Igen, az még belefér – morogta Piton.
- Jó! – kiáltott föl a fiú, és lelkesedésének nyomatékot adva elkezdett ugrálni. Piton úgy vélte ez már közelít a normális gyerek viselkedéshez, így ráhagyta a dolgot.
A nap folyamán megbeszélték, hogy állatkertbe fognak menni. Harry már nagyon izgatott volt, és kedve is javult valamicskét, mikor kint voltak az udvaron. Viszont, ahogy beléptek a házba ismét rájuk ereszkedett a rosszkedv, akár egy nehéz, vastag köpeny, ami alatt szinte megfullad az ember.
Perselus gondolatai egy dolog körül forogtak. Most már nem volt egyedül, ez tény. Eddig boldogan elvolt a Roxfortban, ez is tény. De most már nincs egyedül, és Harry sem lehet egész évben az iskolában, így ki kellett találnia valamit.
Ahogy a nappaliban üldögéltek és Harry éppen a C betűt írogatta, Perselus előhozakodott a témával.
- Harry? – A fiú felé fordult.
- Igen?
- Ugye te sem kedveled ezt a házat… - kezdte a férfi.
- Hát, nem igazán. Olyan rossz érzésem van tőle – borzongott meg a fiú.
- Mit szólnál hozzá, ha ezt eladnánk és vennénk egy másikat? – vetette föl az ötletet.
- De hát a Roxfortban is van lakásunk – értetlenkedett a fiú.
- Igaz, de nem lehetünk ott mindig. Ide pedig én sem jövök szívesen… - vallotta be Piton.
- Jó, de egy ház nagyon sok pénzbe kerül – mondta a fiúcska, mintha erről Piton nem tudna.
- Igen, de hidd el, van elég pénzem… - mondta nem kis beképzeltséggel a gyereknek.
- Hát jó. Akkor vegyünk egy házat – egyezett bele a fiú, majd fölemelte a teleírt lapot.
Piton kritikus szemmel nézte a betűket. Egy nap alatt Harry megtanulta az A, O, L, M és C betűket. Büszkén figyelte, hogy a gyerek milyen ügyesen halad.
- Jó lesz, ahhoz képest, hogy csak ma kezdted el tanulni – mondta a fiúnak, aki kissé kihúzta magát.
Harry tovább folytatta a gyakorlást míg Perselus olvasott. Albus este küldött egy levelet, hogy az aurorok és a vadász már nyomra akadtak, de még mindig nem sikerült elkapniuk a vérfarkast.
Piton eldöntötte, ha törik, ha szakad, Harrynek tökéletes születésnapja lesz. Már csak azt kellett kitalálnia, hogy hol rendezzék meg. Na meg persze, hogy kiket hívjanak meg, és egyáltalán, miből áll egy ilyen parti? Lassan kezdte belátni, hogy egyedül nem sokra megy, és újra Molly tanácsaira kell szorulnia. Elhatározta, hogy holnapután meglátogatják a Weasley családot. Harry úgy is eléggé unatkozik mellette.
Harry már kora reggel indulásra készen volt. Piton még szinte magához sem tért, de a fiú már az ajtóban várakozott, hogy végre elinduljanak.
- Attól, hogy az ajtóban állsz, még nem indulunk előbb – morgolódott a férfi.
- Jól van – sóhajtott fel Harry, majd lehuppant a kanapéra. Piton titkon persze örült, hogy a fiút ennyire lázba hozta a kirándulás gondolata.
Amint kiléptek a házból, Harry automatikusan fogta meg a férfi kezét, és el sem akarta engedni. Egy félreeső utcába hoppanáltak.
Az állatkerthez közelítve már látták a hatalmas tömeget. Rengeteg ajándék, játék és lufi árus volt a környéken. Harry vágyakozva nézett egy delfines lufi után. Perselus észrevette, de úgy vélte, hogy ideje annak, hogy a gyerek jelezze, ha valamire szüksége van. Megvették a jegyeket és besétáltak. Sorra vették az állatokat.
Harry jókat kacagott a csimpánzokon, és egy kissé megijedt a tigrisektől, mikor azok hatalmasat bődültek pont mellette. Pitont nem különösebben izgatta a sok állat, de a fiú kedvéért ő is érdeklődést színlelt.
Mikor a terráriumokhoz értek azt várta, hogy a fiú majd félve bújik mellé, ennek ellenére Harry kíváncsian tapadt a kígyókkal teli üvegketrecekre.
- De szép – csodálkozott el egy csíkos kígyón, mire az fölkapta a fejét és párat rápislantott.
- Kösssz – mondta az állat.
Harry ijedten hátrált, majd körbenézett, hogy valaki észrevette-e a dolgot. A környéken csak ő és Piton voltak. Viszont a férfi úgy tűnt elmélyülten olvassa a táblákat. Harry visszafordult a kígyóhoz, és megpróbált újra szóba elegyedni vele.
- Mi a neved? – kérdezte tőle.
- Nevem? Ninssssz nevem – ingatta a fejét a kígyó.
- Mit szólsz a Sziszihez? – kérdezte mosolyogva. A kígyónak tetszett a dolog így rábólintott. Piton dermedten állt és nézte a nem mindennapi jelenetet. Szája kiszáradt, és hirtelen kiverte a víz. Évekkel azelőtt hallotta ezt a nyelvet, és még most is görcsbe rándult a gyomra, ha csak eszébe jutott.
- Harry… - szólt oda a fiúnak, mire az vidáman szaladt oda hozzá.
- Perselus, beszéltem vele – mesélte boldogan.
Piton nem tudta, hogy most mit is kéne mondania.
- Ez, nagyon érdekes… - nyögte.
Harry értetlenül nézett rá.
- Ez nem jó dolog? – kezdett el gyanakodni.
- Ahogy vesszük…
- Igen? – sürgette a fiú.
- Tudod, eddig csak három ember volt, akik párszaszájúak voltak, tehát értettek a kígyók nyelvén. Az első Mardekár Malazár volt. A második… A második Voldemort… - Harry arca elkomorult. Hallotta már ezt a nevet és tudta, hogy az a varázsló felelős a legtöbb rosszért, ami körülötte folyik.
- Ő ölte meg a szüleimet, ugye?
- Igen… - suttogta Perselus.
- Miért beszélek én így? Mi közöm van hozzájuk? Ugye nem leszek… nem leszek én is gonosz? – kérdezte riadtan.
Piton ezt az egyet kizártnak tartotta.
- Nem, te nem leszel gonosz. Viszont azt nem tudom, hogy miért tudsz beszélni a kígyókkal. Majd az igazgatóval együtt kiderítjük. Most gyere, kerítsünk valami ennivalót. – Azzal elkezdte kiterelgetni Harryt a szabad levegőre.
<< >>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Szegény Harry jól kifogta ezzel a farkassal - nem is értem, hogy tudott átjutni az iskola határán...- de nézzük a jó oldaláról, Perselusnak végre lessz egy új háza, rá is fér! Szegény manó ugyan hiába takarított de őt ez biztos nem fogja zavarni 
jaj, ha Molly bejefolyik a parti szervezésbe, akkor Piton persze a végére tuti migrént fog kapni, én viszont örülök, mert szeretem a karaktert, és vajon milyen ajándékot kap Harry az apjától??? Remélem megtudjuk!
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Jujj, egy igazi szülinapi parti!
Én is elmennék rá! :)
Na igen, mindenki álma egy jó kis szülinapi buli, én is el tudnék viselni egy ilyet. :D