.oOo.

Odalent Draco figyelt föl a robbanásra, s rögtön a lépcső felé vette az irányt. Perselus értetlenül nézte, ahogy a férfi megpróbál följutni a lépcsőn.

- Mit csinálsz?

- A gyerekek! Fönt vannak és rajtuk kívül valaki más is! – kiáltotta le, s választ sem várva haladt tovább a lépcsőn. Már messziről látta, hogy az ajtót szétzúzták, s hirtelen meghallotta Antonius sikítását. Lélekszakadva rohant a segélykérés irányába, de mikor odaért, szinte földbegyökerezett a lába.

Édesanyja a félig összeroncsolt ajtó alatt feküdt, látszólag holtan, s a fal mellett lecsúszva egy másik nő, akiről szintén nem tudta megállapítani, hogy él-e még. Bella összeszűkült szemekkel nézte a hirtelen megjelenő unokaöccsét.

- Téged még nem öltek meg? Kár… legalább nem kéne ennyit dolgoznom. – Pálcát tartó kezével Dracóra célzott, de hirtelen egy ütést érzett a karján. Ekkor Gabrielle szédelegve és fegyver híján nekivágott egy vázát.

- Ezt ugye viccnek szántad, aranyom? – kérdezte meg a lányt tettetett nyugalommal.

- Tedd le Antoniust! – parancsolta Gabrielle, miközben óvatosan elkezdett Draco felé oldalazni. Bella ez észrevéve gyorsan cselekedett.

- Sectumsempra! – kiáltotta, s már száguldott is az átok a lány felé. Draco hirtelen cselekedett, s a lányt maga mögé rántotta, így az átok őt érte el. Vért köhögve rogyott össze, miközben a kicsik sírni, Gabrielle pedig sikítani kezdett. Bella újabb ártással a falhoz vágta a lányt, majd elindult lefelé a hadizsákmánnyal.

Antonius hiába könnyezett, senki nem tudott rajta segíteni. A lefelé vezető út már lényegesen könnyebbnek bizonyult. A halálfalók ekkorra már lényegesen hátrébb szorították a rendtagokat. Perselusban meghűlt a vér, amikor meglátta vergődő fiát Bella karjai közt.

- Ereszd el, Lestrange! – ordított magából kikelve, melytől néhány fiatalabb halálfaló kissé megrettenve hátrálni kezdett.

- Őt már soha többé nem látod, Pers… élve legalábbis biztosan. – Hangja hidegen csengett, s ezt követően magához intette követőit. – A zsákmány megvan, ne húzzuk tovább az időt! – Szavaira a halálfalók elkezdtek kihátrálni, s Harryék nem tudták megakadályozni, hogy dehoppanáljanak. Perselus dühödten rohant ki a ház elé, majd, amikor fia utolsó segélykiáltás is elhalt, a földre rogyott.

- A kisfiam… - motyogta üveges tekintettel. Harry még sohasem látta ennyire összetörtnek a férfit. Odasétált mellé és leguggolt hozzá.

- Visszahozzuk, de ehhez rád is szükség van, Perselus. Egyelőre nem fogják bántani, valamiért szükségük van rá. Gyere be, készüljünk föl… ez már tényleg a végső csata lesz, a fiadért, és a varázsvilágért egyaránt. – Perselus fölnézett a smaragdzöld szempárba, s ott olyan eltökéltséget látott, mint eddig még soha. Aprót biccentett, s föltápászkodott, majd követte a Harryt a házba.

.oOo.

Odabent olyan mértékű volt a pusztítás, hogy már az is csodaszámba ment, hogy a ház nem dőlt össze pár percen belül. A lépcső szinte teljesen leomlott, az ablakoknak csak hűlt helyüket találták.

- Az egész úgy néz ki, mintha bomba robbant volna… - motyogta Harry, s egy gyors üzenetet küldött az összes rendtagnak.

- Antoniust elvitték, de rajta kívül mindenki megvan… - suttogta Tonks, majd eszébe jutott, hogy fia is az elrabolt gyerekkel volt, így eszét vesztve rohant föl az emeletre.

- Tonks! Mi van?! – kiáltott utána Harry ám a nő hangos sikítására már mindannyian felrohantak. A látvány eléggé sokkoló volt.

Az egykori szobaajtóban most egy félholt férfi feküdt. Testét megannyi seb borította, s körülötte minden csupa vér volt. Fölötte félig ülő helyzetben Gabrielle szipogott és egyre csak azt hajtogatta: Sajnálom. Az egész annyira szörnyű volt, hogy Ginny kis híján elájult. Perselus odasietett Dracóhoz, majd alaposan megvizsgálta.

- Sectumsempra… - Egy gyors pálcaintéssel elvégezte a megfelelő ellenátkot, majd megpróbálta észhez téríteni Dracót. A Gabrielle eközben folyamatosan a férfi szőke tincseit simogatta, s könnyei megállíthatatlanul hullottak.

- Nekem kellett volna… nekem szánta… maga mögé húzott – motyogta, majd tekintete a szobára vándorolt, ahol Tonks éppen nyugtatgatni próbálta a gyerekeket, miközben Remus a magához térő Narcissát ásta ki a romok alól. – Hogy lehetnek ilyen kegyetlenek… hogy? – Most már megállíthatatlanul zokogott, ráborult a szőke férfi mellkasára, s abba sem hagyta, míg a vértől csatakos mellkas fájdalmában meg nem mozdult.

- Ez fáj – jelentette ki Draco, mire Gabrielle arca felragyogott és egy csókot nyomott a férfi szájára. A döbbenet nem csak kettejük arcára ült ki, de a többi jelenlévő is alaposan meglepődött.

- Én… sajnálom – suttogta a lány, majd inkább fölállt, ami nem bizonyult bölcs megoldásnak, mivel ekkor tűnt föl neki, hogy vérzik az oldala. – Hupsz… - nyögte s reménykedve nézett a tágra nyílt szemű Pitonra. – Mondd, hogy az a kiálló valami nem a bordám… mondd! – kiáltott föl, majd aléltan esett a padlóra.

- Vigyük le őket, és induljunk. A Roxfortba megyünk, mindenkit oda hívattam. A házat teljesen lezárjuk, aki megpróbál belépni, meghal – közölte Harry, majd az ájult nőt maga előtt lebegtetve elindult lefelé. Mikorra mind leértek már Hermione is átvergődött a törmeléken, s most riadtan figyelt föl a hangokra.

- Ki? Kik vagytok? – kérdezte, miközben próbálta megőrizni hidegvérét.

- Mi vagyunk… nyugodj meg. Most elmegyünk Roxfortba, ott a sebesülteket is elláthatjuk – nyugtatgatta Harry.

- Sebesültek? – rémüldözött a nő.

- Draco, Gabrielle, és Narcissa, ők voltak fönt a gyerekekkel – tájékoztatta Remus, miközben Perselust figyelte.

- A gyerekek? Antonius?! – Olyan könyörgő hangon kérdezte, hogy még Remus szíve is belesajdult.

- A gyerekek jól vannak… - Hermione fellélegzett Perselus hangját hallva, ám ez nem tartott sokáig. - …de Antoniust elvitték. – A fiatal nőben mintha egy világ omlott volna össze, arca kifejezéstelenné vált, meg sem mozdult, s nem reagált semmilyen ingerre. Hiába szólítgatták, rázogatták, Harry még a pofonnal is megpróbálkozott… sikertelenül.

- Sokkot kapott - nyögte Draco. – Nem akarok sürgetni senkit, de indulni kéne… nekem sem lesz több vérem… csak kevesebb.

- Igen, megyünk – értett egyet Harry a fiúval. Miután sorra dehoppanáltak, már csak Harry maradt. Lezárta a házat, s a többiek után indult.

A Roxforti birtok határához érve már hallotta az ott gyülekező rendtagok beszélgetését. Ahogy végighaladt köztük, sokan még mindig haragosan tekintettek rá, ám ez már nem érdekelte a férfit. Egyetlen cél lebegett a szeme előtt: elpusztítani Voldemortot. A gyengélkedőm Madam Pomfrey már javában látta el a sebesülteket Harryhez pedig Ginny szaladt oda, hogy helyzetjelentést adjon.

- Narcissa felépül, csak elájult, és talán megrepedt egy bordája. Gabrielle szintén megmarad, de eltart egy darabig, míg újra egészséges lesz, kivették a törött bordát, ami átszúrta az oldalát, és kapott Pótcsont-rapidot. – Harry erre elhúzta a száját, még élénken élt benne az élmény, mikor belé tukmálták azt a löttyöt.

- Draco már nehezebb eset, nagyon sok vért vesztett, az is kész csoda, hogy magánál tud maradni Hermione még mindig nem reagál semmire. Az össz megnyilvánulása az volt, hogy bámult kifelé az ablakon,ami már magában furcsa, mivel nem lát. Perselus pedig szerintem nemsokára tömeggyilkos lesz, ha így halad, Kész idegroncs a pasas - fejezte be hadarva Ginny, majd egy gyors puszi kíséretében elsietett, hogy segíteni a betegek ápolásában.

.oOo.

A gyengélkedő egyik eldugott szegletében csak két ember tartózkodott. A fiatal nő mozdulatlanul feküdt az ágyon, s tekintetét egy pontra szegezte. Ő ugyan nem tudta, hogy az pont az ablak, pusztán úgy érezte nem tudna az általa szeretett férfi felé fordulni.

Perselus ott ült a másik oldalon, s fejét fáradtan hajtotta tenyerébe. Még mindig nem tudta elhinni, hogy fiát elrabolták, s ki tudja, mit csinálnak vele. Erre a gondolatra felpattant és járkálni kezdett. Hermione olyan távolinak hallotta az ütemes kopogást, melyet a férfi cipője hallatott, hogy jóformán valótlannak hitte.

- Ez csak egy rossz álom - motyogta, s szeméből elkezdtek folyni a könnyek. – Ez nem lehet valóság… nem. Nem! – kiabálta, s erre már a helyiségben lévő többi ember is felfigyelt. Együtt érzően néztek a magába roskadt férfira, miközben ő csak meredten nézte az ágyon zokogó nő szenvedését. Perselus belül együtt sírt kedvesével, s-bár ezt nem mutatta ki-,a többiek tisztában voltak ezzel.

.oOo.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.