Kínos vacsora

Az ebéd jó hangulatban zajlott, mindenféle témáról beszélgettek. Még a fiúk kiskori csínytevéseiről is.

- Emlékszem, amikor Ron csak pár éves volt, az ikrek pókká változtatták a plüssmaciját. Szegény, azóta is fél a pókoktól – erre az említett megborzongott.

- Utálom őket.

- Na és arra emlékszel mikor Bill a RAVASZ eredményei után elment néhány barátjával bulizni és részegen jött haza? – kérdezte Arthur.

- Na, ezt még nem hallottam! – élénkült föl Hermione.

- Molly a patakig lebegtette és belehajította. Billy azóta egy kortyot se iszik – kuncogta a férfi.

- És milyen jól is teszi – bizonygatta a nő.

- Na és amikor Charlie bejelentette, hogy Romániába megy tanulni – húzta el a száját Percy.

- Ja, az durva egy hét volt. Anya egymagában olyan volt, mint egy norvég tarajos... – röhögte Ron, mire kapott egyet apjától.

- Ne légy tiszteletlen – dohogta a férfi.

- Lehet, hogy nektek nem tetszett a döntésem, de szerintem a legjobbat tettem, amit lehetett – jelentette ki a férfi.

- Ja persze. Na de az semmi ehhez képest, mikor az ikrek odaadtak egy kamu levelet anyának, hogy Charlie bejelentette miszerint eljegyzett egy Darius Morgan nevű varázslót, és következő hónapban már egybe is kelnek – röhögte Ron. Most viszont Charlie-tól kapott egyet.

- Aú! Most miért? Akár igaz is lehetne! Soha senki nem látott még csajjal, és ki tudja mit műveltél Romániában – háborgott Ron. Erre Charlie szeme vészjóslón villant.

- Ronald, ha kedves az életed, most befogod – morogta. A srác úgy húzta be fülét farkát, mintha magával a Magyar Mennydörgővel állna szemben.

- Oké...

- Amúgy megnyugodhattok, Charlie nem meleg – legyintett Sirius.

- Nem? – bukott ki a meglepett kérdés Percyből, ami megdöbbentette a sárkányidomárt.

- Na, ne már! Tényleg az egész családom totál melegnek hisz, csak azért mert nem fekszem le úton útfélen mindenféle nőcskével? – kérdezte sértette, mire bocsánatkérőn néztek rá.

- Szerintem csak rendes vagy – csúszott ki Amy száján, de meg is bánta, mert most mindenki felé fordult.

- Na és veled mi a helyzet, Amy?  - kérdezett rá Arthur.

- Mármint mivel?

- Van barátod? Mármint ne érts félre, de nagyon csinos vagy, egy ilyen lánynak biztos van valakije – pedzegette a férfi.

- Nem, nincs senkim... – rázta meg a fejét.

- De biztos jártál már valakivel – hozakodott elő vele Molly.

- Anya, hagyjátok már! – szólt rájuk Charlie.

- Ne faggassátok feleslegesen – toldotta meg Ginny.

- Még ilyet? Csak egy ártatlan kérdés volt. Hermionét is mindig faggattuk, ahogy Harryt is – mondta kissé sértetten a nő. Amy beharapta alsó ajkát és ökölbe szorította kezét az asztal alatt.

- Csak miattam ilyenek... elnézést – mondta, majd felállt és kisétált a fürdőbe.

- Nagyszerűek vagytok, gratulálok – morogta a srác, majd otthagyva mindent elindult a lány után.

- Ennek meg mi baja? – pislogott Percy. Hermione fészkelődött egy kicsit.

- Molly, Arthur... mit tudtok rólam? – kérdezte.

- Mármint miről kis drágám? – jött zavarba a nő.

- Ugyan már Molly, Hermione okos lány, már rég rájött, hogy tudjuk a titkát, igaz kincsem? – kérdezte Arthur.

- Jaj, Hermione... – kezdte a nő.

- Ne! Nem kell, én már jól vagyok, semmi bajom, sőt jobban nem is lehetnék, de Amy még nincs ezen a szinten. Neki még idő kell... – válaszolta. Molly a szája elé kapta a kezét, majd az ajtó felé nézett.

- Édes Merlin adj erőt – sopánkodott.

- De mégis mi történt?

- Mardekáros volt és mugli születésű, egy éve karácsonykor a háztársai öten nekiestek. Piton professzor menekítette ki és küldte el az országból. Csak miattam jött vissza – mesélte a lány csöndesen. Mollynak le kellett ülnie, mielőtt elájul.

- Merlinre, az a szegény kislány, hiszen akkor még gyerek volt... Micsoda szörnyűség, micsoda borzalom – szipogta.

Eközben a fürdő ajtaja előtt Charlie kitartóan strázsált. Nem akart rátörni a lányra, de egy kis idő után mikor halk sírdogálásra lett figyelmes, kénytelen volt benyitni. Persze csak óvatosan, nehogy megijessze a másikat.

- Amy...  ne haragudj a szüleimre, nem tudták – kezdte miközben belépett a helyiségbe. A lány a kád szélén ült és pityergett. A férfi odalépett elé és letérdelt, hogy lássa a másik arcát.

- Semmi baj, tudom... hogy nem akartak rosszat. Csak akkor is rossz érzés. Mindig ez lesz, megkérdezik, hogy van e barátom vagy volt? Én pedig nem tudok mit felelni – vonta meg vállát.

- Nem lesz mindig így, lesz amikor lesz barátod, sőt vőlegényed, aztán meg férjed – sorolta. Amy erre elmosolyodott.

- Jó lenne, nem szeretnék egyedül maradni – harapta be alsó ajkát.

- Nem is fogsz, ha rajtam múlik – mondta a férfi, majd határozottan magához húzta a lányt és átölelte őt. Amy ismét felzokogott és úgy kapaszkodott a másikba, mintha tőle várná a megváltást. Pár perc elteltével mikor már a sírása is alább hagyott, valaki kopogtatott az ajtón.

- Gyere be – szólt ki Charlie. Az anyja volt, aki vörös szemekkel nézett le rájuk.

- Jaj kis drágám, nem tudtuk, ha tudtuk volna... kérlek, ne haragudj ránk – hüppögte a nő. Amy erre elhúzódott Charlie-tól és lassan felállt.

- Semmi baj, csak inkább ne is beszéljünk róla – kérlelte a másikat. A nő bólintott, majd fia helyét átvéve megölelgette a lányt. A férfi mosolyogva nézte a jelenetet, majd hirtelen előre hajolt és egy puszit nyomott a lány homlokára és megsimogatta az arcát. Bár Molly háttal volt a jelenetnek, a tükörből még így is tökéletes rálátása volt a dolgokra. Amy már nem sírt, sőt ahogy látta el is mosolyodott és ez a fia érdeme volt. Néhány perccel később visszatértek. A lány zavartan nézett körbe.

- Elnézést kérek a felfordulásért – hajtotta le a fejét.

- Most viccelsz, aranyom? Ez nem volt felfordulás, bezzeg mikor Charlie öt évesen behozott a házba egy siklót és elengedte a konyhában, na az volt a felfordulás. Molly fél napig le sem akart szállni a konyhapultról – kuncogta a férfi. Ezen mindenki nevetni kezdett, majd szépen visszaültek a helyükre. Már csak a desszert volt hátra.

- Barackos pite és csoki torta – lebegtette eléjük a nő. Hermione valóságos áhítattal nézte a barackos pitét.

- A pite miattad készült Hermione, a torta pedig Harry miatt – mondta a nő mosolyogva.

- Köszönjük Mrs Weasley! – lelkendezett a két fiatal.

- Majd karácsonykor, amikor jöttök Amynek is készítek valami finomat. Mond csak, mit szeretsz kis drágám? Mi a kedvenced? – Amy erre csak elmosolyodott.

- Nagyon szépen köszönöm, de miattam ne tessék fáradni Mrs Weasley – hárított a lány.

- Úgy látom nem érted, ez anyának nem fáradtság, neki ez a kikapcsolódás – vágta rá Ginny. A többiek pedig bőszen bólogattak hozzá.

- Hát, én a legjobban az aprósüteményeket szeretem, gyümölcskosár és ilyesmik – vont vállat. Ezt meghallva Arthur hangosan felnevetett.

- Haha, üdv a családban bogaram, bevallom jó magam is ezen édességeket preferálom, sőt Charlie is ezekért van oda. Ő képes egy fél tepsivel elvonulni és ki sem jön a szobájából, amíg el nem fogyott – mesélte lelkesen a férfi. Amy ekkor kérdőn nézett a mellette ülőre.

- Nem tehetek róla, a szervezetem szabályosan égeti a kalóriákat – felelte miközben még be is feszített egy kicsit. Amy szája kissé szétnyílt a látványra, amit Hermionét nevetésre késztette.

- Cha... Charlie, ezt ne légyszi – kérlelte a másikat, mire az értetlenül nézett a vele szemben ülőre.

- Miért? Mi a gond vele?

- Gond az nincs, csak Amy szerintem sokkot kapott – kuncogta a lány, mire mindenkit felé pillantott ő pedig úgy elvörösödött, mint a pipacs.

- Jaj, nekem – tette kezét arca elé, hogy elrejtse zavarát.

- Csak vigyázz, mert a végén még kirúgnak, ha magadba bolondítod a tanítványaidat – heccelődött Harry.

- Azzal még nincs baj, ha csak beléd bolondulnak, ott kezdődik a baj, ha már te is belegabalyodtál valamelyikbe –somolyogta Sirius, mire Hermione szelíden bokán rúgta. – Aú... – nyüszített a férfi. Mrs Weasley kapva kapott az alkalmon, hogy tovább faggatózhasson.

- Hermione drágám, valamit nem értek. Már azóta szemet szúrt a dolog, hogy megjelentetek. Mond csak, miért követ téged Sirius úgy, mint az árnyék? – Na ez a kérdés betalált a lánynál, mert kisebb fuldoklási roham jött rá. Miután lecsillapodott már nem tudott kibújni a válaszadás alól.

- Hát... a helyzet az, hogy azután ami a Malfoy kúriában történt, nem tudtam aludni, rémálmaim voltak, viszont annyi álomitalt vettem be, hogy a szervezetem már nem bírta el és egyfajta allergia alakult ki rá. Most már egy cseppet se vehetek be, különben belehalok. Viszont még a nyáron is rémálmaim voltak. Harryt nem akartam ilyesmivel zargatni, így az első és utolsó lehetőségem Sirius volt, pláne azután, hogy neki is elárultam mi történt velem. Szóval... – azonban itt elakadt és kérlelőn nézett a férfira.

- Szóóóóóóóóval, nálam aludt és láss csodát nem volt rémálma, sőt rosszul se volt mellettem. Az ő bevallása szerint, azért mert bízik bennem, na de nem is ez a lényeg. Ezután ha rosszat álmodott mindig átjött hozzám aludni. Csakhogy a Roxfortban ezt már nem tehettük meg. Többször eljött hozzám segítséget kérni, de én hülye sorban elküldtem. A végén úgy megharagudott rám, hogy egy hónapig hozzám se szólt. A második visszautasítás után bevett egy egész adag altató bájitalt, amibe majdnem belehalt... Harry mentette meg egy bezoárral – itt a lányra sandított.

- Hát igen, belátom hülyeség volt, de én csak aludni akartam egy kicsit, rémálmok nélkül. Aztán az igazgatónő is tudomást szerzett a dologról és azt mondta, hogy aludjak Ginnyékkel, vagy ha muszáj, menjek át Harryhez és Ronhoz. Azonban ez se használt. Végül álcázó bűbájt tettem magamra, hogy a többiek ne lássák, mennyire rosszul vagyok, élénkítő bájitalt szedtem, hogy ne legyek álmos, napi két órákat aludtam több héten át... Nem volt étvágyam a végére pedig már mindent ki is hánytam. Fogytam vagy tíz kilót. Mikor felrobbantottam az egyik üstöm és rosszabbodtak a jegyeim, Sirius utánam jött – mondta elmélázva.

- Kiábrándítót szórtam magamra, mert éreztem, hogy valami nem stimmel vele. Mikor feloldotta magáról a bűbájt, képzelhetitek, hogy megijedtem. Mintha egy infernus állt volna előttem. Azonnal szóltam Minervának, aki még aznap elküldött minket a főhadiszállásra.

- Persze addigra már olyan rosszul voltam, hogy Siriusnak szabályosan erőszakkal kellett ágyban tartania, de végül bevált. Most az igazgatónő külön engedélyével alszunk együtt. Persze szigorúan csak alszunk, és mellette kajával töm, hogy hízzak egy kicsit és erősítő főzetekkel – húzta el a száját a lány.

- Szóval te vagy Hermione védőangyala, ez igen dicséretes – mosolyodott el Arthur.

- Hát igen, olyasmi... – vakarta meg a fejét Black.

- Na de mi lesz, ha vége lesz az iskolának? – aggodalmaskodott Molly.

- Hermione és Harry az egyetem alatt is nálam fognak lakni, én pedig úgy is csak erre az évre vagyok felvéve, csakhogy Remus elől ne vadásszák el a posztját.

- Az így szép és jó, de nem lehetsz mellette az élete végéig – rázta meg a fejét Mr Weasley. Erre Harry kissé elmosolyodott.

- Erre is van megoldás, Sirius majd elveszi feleségül, Hermione szül neki egy két gyereket és boldogan élnek még meg nem halnak – vágta rá Harry amitől Sirius majdnem szívinfarktust kapott. Persze Arthur azt hitte ez csak vicc és hangosan nevetni kezdett, őt pedig követték a többiek. Még egy darabig folyt az eszmecsere, de végül Amy legnagyobb bánatára indulniuk kellett.

- Még megnézhetem Herceget? – fordult Charlie felé, aki bólintott és ki is kísérte a lányt. Molly meghatottan figyelte, amint fia szabályos testőrként sündörgött a lány körül.

- Összeillenek – csúszott ki a száján, mire többen felkapták a fejüket.

- Igen bűbájos kislány, csak egy kissé fiatal a fiunkhoz, nem mellesleg Charlie a tanára – dünnyögte Arthur.

- Ugyan már, úgy ismered Charlie-t, mint aki sokáig kitart egy ilyen állás mellett? Szerintem év végén már be is adja a felmondását. Ami pedig a korkülönbséget illeti, volt már rá példa, csak nézd meg Remust és Dorát. Szerintem Charlie-nak tetszik, és én ennek külön örülök. Semmi kétségem afelől, ha az iskola szabályai már nem kötik őket, akkor egy pár lesznek, és én ennek nagyon fogok örülni. Kedves, jólelkű lány, ráadásul az arca akár egy angyalé – áradozott a nő. Ginny csak sokat sejtetőn nézett Hermionéra.

- Hát az mondjuk igaz, hogy Charlie tett olyan kijelentést, hogy Amynek nem kell félnie, mert ő majd megvédi mindenkitől, és nem fog egyedül maradni, ha rajta múlik... az hogy pontosan mit értett ez alatt, már rátok bízom – somolyogta a vörös hajú lány.

- Na, látod, hogy igazam van! Mind a ketten olyan kis ártatlanok – gügyögte a boszorkány. Közben a lány és Charlie lassan elérték a melléképületet, ahol a kiskutyák voltak.

- Jól éreztem magam, a szüleid nagyon kedvesek, anyukád pedig istenien főz – mondta a lány mosolyogva.

- Hát, köszi, örülök, hogy nem tette tönkre a délutánt anyáék faggatózása.

- Egyáltalán nem – pirult el a kis boszorkány. Közben a kiskutyák mind kiszaladtak a helyükről és elkezdtek Charlie körül futkározni, kivéve azt az egyet, amelyik Amyvel volt elfoglalva.

- Szia, Herceg – köszönt neki a lány, mire a kutyus minden áron fel akart mászni az ölébe. Charlie elgondolkozva nézte a párost, végül megszólalt.

- Mit szólnál hozzá, ha Herceg a tiéd lenne? – kérdezte a férfi. Amy hatalmas szemekkel meredt rá, arca szinte ragyogott a boldogságtól.

- Komolyan? Persze, hogy szeretném! De... a Roxfortban nem tarthatunk kutyákat – szomorodott el a lány.

- Herceg egy skót terrier, nem lesz sokkal nagyobb egy macskánál – mondta a férfi.

- Na és ha mégsem engedik, hogy bent tartsam? – akadékoskodott a lány.

- Akkor majd a vadőrlakban fog lakni, ameddig lehetséges, bár ha azt mondjuk, hogy Herceg a gyógykezelésedhez kell, akkor kénytelenek lesznek megengedni – mosolyodott el hamiskásan a férfi.

- Akkor jó, köszönöm szépen – tapsikolt a lány, majd felemelte a kiskutyát, aki megnyalta az arcát. Közben a többiek is gyülekeztek az induláshoz.

- Amy, gyere mennünk kell – szólt oda Sirius.

- Kár, hogy már mentek – sóhajtott fel Charlie. Közben odasétáltak a többiekhez.

- Ne siránkozz, csütörtök reggeltől egészen péntek délutánig ott leszünk Siriusnál – vigyorogta Ginny.

- Vagyis te meg Ron, én meg vagy itthon maradok vagy mehetek vissza az iskolába – dohogta a srác.

- Gyere te is, legalább lesz, aki ránéz a húgodra és nekem is lesz társaságom – legyintett Sirius. Miután ezt megbeszélték a vendégek távoztak. Charlie kissé elmélázva ült le a konyhában. Apja, aki újságot olvasott nem bírta sokáig fia tipródását.

- Bevallom kissé aggódtam, de most már nyugodt vagyok. Jó választás, fiam – somolyogta, majd felállt és otthagyta a döbbent Charlie-t.

<<      >>

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.