.oOo.

Lassan egy hét telt el azóta, hogy Draco a házba került. A kitartó ápolás és a figyelem, mellyel a férfi elhalmozta keresztfiát, megtette a hatását.


„Draco már a negyedik nap reggelén kimerészkedett a szobájából, s lesétált a nappaliba, ám ott igencsak meglepődött, mikor meglátta Harryt.

- Potter – köszönt kimérten, de mindvégig gyanakodva méregette a másikat.

- Malfoy – viszonozta a gesztust Harry is, majd leült az asztalhoz. Várt pár percet, de mivel a szőke srác nem mozdult, megszólalt. – Nem akarnál helyet foglalni? Vagy netán túl alantas az én szerény személyemmel egy asztalhoz ülni? Ebben az esetben segítek, és önként távozom, hogy őfelségének jó legyen.

Bár hangja higgadt volt, mégis észrevehető volt rajta a Pitonnal töltött idő. Kissé megborzongott a gondolatra, hogy az együttlakás eredményeként kezdi átvenni Piton fantasztikus jellemét. Mikor újra fölnézett, egy zavarodott mardekárossal találta szembe magát. Draco kis híján elbőgte magát, de megszólalni még mindig nem tudott. Ekkor ért le Piton is, aki rögtön rájött, mi történt, s annyira ideges lett, hogy elfelejtette visszafogni magát.

- Potter, te vadbarom! Mégis mire kértelek?! Tűnj el Draco közeléből, kerüld el, nem azt, hogy leállj vele beszélgetni! Azt meg végképp nem kértem, hogy kezd el piszkálni!

A kiabálásra Draco összerezzent és szeméből kibuggyant az első könnycsepp, amit nemsokára követett a többi is. Harry megkövülten nézte, ahogy az egykori mardekáros ellenfele most úgy sír, mint egy kislány. Draco nem bírta tovább és fölszaladt az emeletre. Piton még szentségelt egy kicsit, majd utánament. Harry ekkor döntötte el: ha törik, ha szakad, ő inkább senkihez nem szól egy árva kukkot sem. „

.oOo.

Az ominózus jelenet óta két nap telt el. Harry azóta nem beszélt Pitonnal. A férfi haragudott rá, és ez jelentősen érezhető volt abban a pár percben, míg az étkezésnél találkoztak. A fiú ideges volt, hiszen nem akart ekkora galibát okozni, de már nem tehetett semmit. Mikor megpróbált bocsánatot kérni Dracótól, az ijedten fordult vissza a szobájába.

Ekkor föl is hagyott a próbálkozással, és inkább elkerülte a szőke fiút. Ám amiért Harry ideges volt, az nem az új lakó jelenléte volt, hanem Piton újabb gyűlésének híre. Még elevenen élt benne az előző emléke, s a mostanira rátett még a kinti időjárás is. Odakint a sötét eget villámok tarkították. Harryt az utóbbi viharra emlékeztette, mikor ő volt terítéken Voldemort asztalán. Összerezzen az emlék hatására, majd korgó gyomrára lett figyelmes.

- Csodás… - morogta, majd elindult lefelé a lépcsőn. Elhaladva Draco ajtaja előtt egy pillanatra megállt, de kisvártatva tovább is indult.

Odalent teljes sötétség honolt, s mivel ő már ismerte a járást, nem kellett világosság az eligazodáshoz. Ám mikor a konyha sarkához ért, beleütközött valamibe, vagy valakibe. Az a valaki ijedten sikított fel, majd egy csörömpölő hangot lehetett hallani. Harry ekkor kapta elő pálcáját, hogy fényt csináljon, s egy meglehetősen ijedt Dracóval találta szembe magát.

- Az ég szerelmére, Malfoy, mi a fészkes fenét csinálsz itt a sötétben?! – fakadt ki, s közben eszébe jutott, hogy talán nem a legjobb ötlet pálcával a kezében kiabálni egy amúgy is halálra rémült emberrel.

- Én… én csak… - motyogta.

- Mi csak Malfoy? Nyögd már ki! – mordult föl Harry.

- Éhes voltam – motyogta megszeppenten, s ekkor nézett le Harry a földön fekvő összetört tányérra és szendvicsre.

- Oh, értem, de miért mászkálsz sötétben?

- Nincs pálcám – nyögte Draco, majd ráébredve mit is mondott, már a menekülési útvonalat kereste. Ám a várt támadás elmaradt, helyette egy együtt érző tekintettel találta szembe magát.

- Az szar ügy… én is így voltam ezzel – Draco mintha megkönnyebbült volna, de még mindig ugrásra készen állt. – Nyugi, Malfoy, eressz le, nem foglak megátkozni, az nem az én stílusom! – háborodott föl, mikor a másik egy apróbb hátrálást hajtott végre.

- Pedig már te is támadtál – morogta. Harry érezte, ahogy elönti a szégyen.

- Igazad van és… bocs, nem tudtam, hogy mi az az átok – Száját elhúzta, és várta a másik reakcióját. Draco csak bámulta őt, majd hirtelen elmosolyodott.

- Semmi gond, felejtsük el! – legyintett egyet, majd leguggolt, hogy föltakarítsa a romhalmazt, mely vacsorájából maradt.

- Várj, pálcával egyszerűbb – azzal egy intéssel összeforrasztotta a törött tányért, s a kukába reptette az összekoszolt szendvicset.

- Kösz – nyögte ki Draco.

- Nincs mit, de most inkább kajálni kéne valamit, már majd megveszek az éhségtől – hadarta Harry, azzal a tűzhelyhez lépett. – Na, mit együnk? Egy kis rántotta jó lenne – gondolkodott el hangosan, majd Draco felé fordult, aki csak bólintott.

- Te tudsz főzni? – tette föl az egyszerű kérdést, mire Harry elmosolyodott.

- Persze, bár a rántotta elkészítése nem nagyon nevezhető főzésnek. – Draco még mindig furcsán szemlélte Harry ténykedését. Odakint eközben tovább dühöngött a vihar. Ahogy a rögtönzött vacsora elkészült, már neki is láttak falatozni.

- Ez oltári, Potter! – lelkendezett Draco és egyszerre annyi ételt tömött magába, hogy félő volt, kipukkad.

Harry csak vigyorogva nézte a másikat, s most esett le neki, ha nem szemétkedik a másikkal, akkor egész tűrhetően kijönnek. Odakint hirtelen egy óriásit villámlott, s a két fiú ijedten pattant föl az asztaltól. Draco lába szinte reszketett, Harry pedig egyre jobban markolta pálcáját.

- Ez közel volt – állapította meg a griffendéles.

- Aha… - nyögte a másik.

- Na jó, azt hiszem én megyek aludni, ahogy elnézem, Piton ma már nem fogja kikérdezni a tananyagot tőlem – El is indult az emelet felé, de egy nyöszörgésnek hallatszó hang megállította.

- Neked meg mi bajod? – kérdezte meg a szőke fiút, de amint meg látta a könnybelábadó szemeket, már tudta. – Ó, az ég szerelmére! Gyere, te… - morogta, mire Draco utána sietett, akár egy kiskutya.

- Komolyan, ezt nem hittem volna, de amint enyhül a vihar, visszamész a szobádba, érted? – Draco csak bólintott és Harry az vette észre, hogy az ő pólója sarkát szorongatja. – Komolyan, ez már bizarr…

- Szerinted nekem annyira jó, hogy olyan vagyok, mint egy hároméves kislány és mindenen elbőgöm magam?! – háborodott föl a szőke.

- Jól van, ne szívd mellre! Gyerünk! – azzal fölvonultak a padlásra. Draco nagyra nyílt szemekkel nézett körbe, és be kellett ismernie, hogy nagyon tetszett neki a ház ezen része.

- Elég szép viskó – jegyezte meg, majd Harry haragos tekintetét látva visszakozni kezdett. – Nem úgy értettem…

- Ajánlom is, mert ez itt az én felségterületem Malfoy. – Draco csak megrántotta a vállát, majd ledobta magát az ágyra.

- Hé! Ugye nem hitted, hogy itt alhatsz a helyemen?! – háborodott föl Harry.

- Igazából azt hittem, hogy melletted alhatok – suttogta ártatlan tekintettel a másik. Harry óriásit csapott a homlokára, majd morogva leült az ágyra.

- Ez egyre idegesítőbb lesz. Malfoy, mondd, hogy a suliban nem voltak tévesek a pletykák, miszerint a fél suli nőnemű tagjai hanyatt vágták magukat a közeledben. – Draco kissé kihúzta magát, majd így szólt.

- Hogy őszinte legyek, csak a suli negyede, és lett volna pár fiú is, de mivel én nem vagyok olyan, így szegénykék pofára estek.

- Még szerencse, különben most menned kéne innen. – Draco ismét olyan ártatlan fejet vágott, hogy Harry nem tudott mit tenni, mint elmosolyodni.

- Viszont nekem még nincs kedvem aludni, mesélj egy kicsit! Mit csináltál mióta… - Ám ekkor elhallgatott. Tudta, hogy nem kellett volna belemennie ebbe a témába, hisz Draco arca megfeszült.

- Én… bujkáltam. – Harry bólintott.

- Akárcsak én – erősítette meg Harry. – És mi ez a betegséged? Nem akarok tolakodó lenni, csak… furcsán viselkedsz, meg ilyenek. – Draco nagy levegőt vett, majd belekezdett.

- Mi jut eszedbe egy Malfoyról? – Harry döbbenten nézett a másikra, de azért belekezdett.

- Gazdag, önelégült, nagyképű, befolyásos, fekete mágia, halálfaló, szőke haj, görény… - Itt elmosolyodott, és ezen Draco feszült arckifejezése is megenyhült egy kicsit.

- Részben, ám ami a legjellemzőbb, az a higgadtság, az érzelemmentesség. – Harry bólintott, jelezvén érti és folytathatja a magyarázatot. – Minden Malfoynak meg kell tanulnia irányítani az érzéseit, hogy tökéletesen kifürkészhetetlen legyen a külvilág számára. Ez apámnak tökéletesen ment, de nekem… Szerinted mikor változtam meg? – Harry kissé elgondolkodott.

- Talán még elsőben… - vágta rá.

- Igen, első évben karácsonykor, amikor hazamentem rengeteget sírtam, amiatt, hogy… hogy nem sikerült összebarátkoznom veled. – Harry szemei elkerekedtek.

- Apám pedig egyre idegesebb lett, hogy az egyetlen Malfoy örökös nem hozhat ilyen szégyent a nevünkre, így megkaptam a sensus inritus nevű bűbájt. Ez annyit tesz, érzelmek nélkül. Elfojtott bennem minden érzést a becsvágyon, gőgön és a rosszindulaton kívül.

- De hát ez szörnyű! Megfosztani egy gyereket az érzéseitől! – háborgott Harry.

- Ez nem minden, az a bűbáj csak fél évig működik, aztán meg kell hosszabbítani. Persze le is lehet venni az emberről. Általában súlyos érzelmi sokk után szokták alkalmazni a gyógyítók. Kimutathatatlan, így senki nem tudta megakadályozni. Minden félévben, és nyáron, amikor hazamentem, apám megújította a varázslatot. Az évek alatt összesen tizenegyszer kaptam meg a bűbájt. – Harry felnyögött.

- A gáz, hogy hozzászokott a szervezetem és most, hogy apám… már nincs többé, nincs, aki megújítsa, így most kiszabadult úgymond öt évnyi érzelem. Mondhatni, elvonási tüneteim vannak. – Harry elborzadva nézte a fiút.

- Ezek szerint most kezdesz csak érezni? Mármint boldogságot, kételyt, ragaszkodást, és ilyeneket? – A szőke bólintott, Harry pedig a hajába túrt. – Ez nagyon súlyos, apád nem volt komplett, már bocsi.

- Tudom, kissé, megszállott volt. Furcsa, hogy érte egyetlen könnycseppet sem ejtettem, ellenben anya… - Itt szemei megteltek könnyel.

- Mi történt vele?

- A Mungóban fekszik az elmeosztályon… idegösszeroppanást kapott, miután én otthagytam az iskolát és menekülnöm kellett. Annyira hiányzik… - suttogta elhaló hangon, s közben szorosan átölelte a térdét.

- Megértelek, de gondolj bele, még jól lehet, és jól is lesz, csak előbb legyen vége ennek az egész zűrzavarnak. – Draco reménykedve nézett a másikra.

- Tényleg te vagy az? Te vagy, aki megmentheti a varázsvilágot tőle? – Harry megkeményedett arccal kezdte el kémlelni a kinti vihart.

- Azt mondják, de néha kételkedem benne, hogy igazuk van. – nevetett fel keserűen. – Én nem vagyok más, csak egy fiú, egy árva fiú, akit az anyja önfeláldozása mentett meg, se több, se kevesebb. Az egész hülyeség az ő hibája… Voldemorté. – Draco összerezzent a név hallatán.

- Hát nem tudom, hogy vagy vele, de nekem úgy tűnik, van benne valami. Minden évben attól volt zajos a suli, hogy te már megint megmentettél valakit! –hadarta a szőke. Harry összeszűkült szemekkel nézett vissza rá.

- Még egy ilyen beszólás Malfoy és mehetsz vissza a szobádba… - fenyegetőzött Harry és Draco szemei gyanúsan csillogni kezdtek.

Harry már azon volt, hogy bocsánatot kérjen tőle, mikor egy nagyobb széllökés bevágta az ablakot, szívbajt hozva a két fiúra. Draco annyira megijedt, hogy Harry ölében kötött ki.
- Malfoy! Leszállnál rólam?- kérdezte, majd a következő süvítése, inkább összerezzent.

- Neked nem furcsa ez a vihar? – csúszott ki a száján, majd kitessékelte Dracóta az öléből, s fölkelt, hogy becsukja az ablakot.
- Nekem nagyon nem tetszik… - suttogta Draco, mire egy óriási villám csapott le a közelben, a frászt hozva ezzel Harryre.

A fekete hajú fiú akkorát ugrott hátrafelé, hogy megbotlott az ágyban, s egyenesen elterült rajta. Draco vacogva markolt a takaró szélét. – Harry… nem akarok lemenni… - nyögte ki elkeseredetten és félősen. Harry egyetértett vele.

- Maradj, de ha ezt elmeséled valakinek… – fenyegette meg, majd egy újabb villámcsapást követően már ő is a takaró alatt találta magát. Ott reszkettek egymás mellett, akár az öt évesek, s még a takarót is a fejükre húzták.

- Draco… az a hülye átok másra is hatással van rajtad kívül? – tette fel a kérdést, mivel nem tudta megmagyarázni ezt a hirtelen jött hangulatingadozást saját magánál.

- Sajnos igen, és jelen helyzetben rád is rád ragad ez a félős hülyeség… - Újabb villámcsapás. – Harry… ölelj át! - motyogta sírós hangon Draco, mire Harry felordított.

- Azt már nem! Előbb megyek ki a nyílt terepre pálca nélkül, minthogy téged ölelgesselek, Malfoy!

Végül elfordult a fiútól és megpróbált elaludni. Draco még mocorgott kissé, de a fáradtság és a viszonylagos biztonság, melyet Harry akarata nélkül árasztott magából megnyugtatta, s rövidesen elaludt. Harry csak akkor fordult meg, mikor már a szőke fiú ütemes szuszogását hallotta.

- Harry James Potter, te tiszta idióta vagy, csak Ron meg ne tudja… örök életedben ezzel cukkolna… - Aztán elnézte a békésen alvó alakot maga mellett.

- Furcsa, ilyen lehet, ha valakinek van testvére… gyepálják egymást, de mégis itt vannak egymásnak. - Ilyen gondolatokkal nyomta el az álom a griffendéles fiút.

.oOo.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.