Remus

Másnap reggel Perselus sírásra ébredt. Először nem tudta mire vélni a dolgot, majd mikor körbenézett, rájött, hogy Harry sír a szemközti ágyon. Ijedten vette észre, hogy Lily eltűnt, és rajtuk kívül senki nincs a helyiségben. Kelletlenül ugyan, de fölállt és odasétált a gyerekhez. Megállt az ágy előtt és karba fonta a kezeit, majd így szól:

- Mr. Potter, lehetne egy kicsit halkabban? – a gyerek szipogva ránézet, de a mogorva arcot meglátva ismét sírva fakadt. Piton az égre emelte tekintetét, majd lenyúlt és fölemelte a gyereket. Eleinte úgy fogta, mint valami gusztustalan kis állatot, majd mikor Harry hüppögve beszélni kezdett kikerekedtek szemei.

- Nem értettem, mondtál valamit? – kérdezte a gyerektől, aki lebiggyesztett ajkakkal meredt rá.

- Mami… hol a mami? – kérdezte vékonyka hangján.

- Aha, szóval anyád után bömbölsz… fogalmam sincs merre van. – Harry látszólag nem értett semmit abból, amit a férfi neki mondott. – A mami elment sétálni, de siet vissza, addig… addig majd én leszek itt. – Harry megtörölte kis kezével a szemeit, majd két szipogás közt ismét kérdezett.

- Te ki vad? – Piton felvonta egyik szemöldökét, és úgy kezdett bele.

- Perselus Piton – a kicsi nagyokat pislogva nézett rá.

- Pelsi… - Piton azt hitte menten idegösszeomlást kap.

- Nem Pelsi, Perselus! – próbálta megértetni a gyerekkel.

- Pelsi! – csapta össze kezecskéit, majd kacarászva nézte a férfi idegesen rángatózó arcát. Ekkor nyílt ki az ajtó és jött be a terembe Lily, Sirius kíséretében. Piton egyenesen megkönnyebbült.

- Már tudom, hogy miért utálom a gyerekeket… - mordult föl, mire Lily kivette kezéből fiát.

- Most meg mit morogsz, Piton?

- Semmit, Black, csak kíváncsi lennék, hogy mit szólnál, ha arra ébredsz, hogy egy bőgő csecsemő van veled egy szobában, és mikor végre kigügyög valami emberit és érthetőt, te megmondod a neved és ő egyszerűen le Siliz téged. - Sirius ezt hallva megborzongott.

- Hű… egy ideig nem kell gyerek. – állapította meg, mire kivívott magának Lilytől egy rosszalló pillantást.

- Pelsi, Sili, játék… - nyújtogatta kis kezeit Harry a két férfi felé.

- Tessék, most engem is Siliz, kösz Piton, ezt nem felejtem el. – mordult rá a másikra Black, majd odahajolt a kicsihez. – Mit játszunk, töpörtyű?

- Hajji lepül! – Piton elfintorodott.

- Nem csoda hogy fogó lesz, már most repdesne, ha tehetné. – Sirius széles mosollyal az arcán figyelte a csöppséget.

- Mire eljön az ideje és bekerülhet a csapatba, már profi lesz. – büszkélkedett vele Sirius.

- Tévedés, Potter egészen az iskola kezdetéig nem ült seprűn, és már az első alkalommal olyan bravúrosan kapott el egy labdát, hogy Minerva betette a csapatba. Ő volt az évszázad legfiatalabb fogója. – Lily tátott szájjal nézett a csöppségre, így Piton úgy érezte folytatnia kell. – Lehet, hogy ki nem állhattuk egymást, én utáltam, mert állandóan bajba került és nekem kellett kirángatni belőle, ő pedig utált engem, mert ott szívattam meg, ahol csak lehetett, viszont legalább nem lett belőle egy mimóza, mint Longbottomból… bár azon a gyereken se csodálkozom, olyan háttérrel; a nagyanyja kész rémálom. Még én is félek tőle…

- Mi történik Alicékkel? – kérdi félősen Lily.

- Már megtörtént, nem? Vagyis… még csak, hányadika van? – kiáltott föl Piton.

- Halkabban ha kérhetem, és november másodika! – szólt közbe a javasasszony, aki épp akkor ért vissza.

- Akkor még nincs bajuk. Beszélni kell Dumbledore igazgatóval, még megmenthetjük Longbottomékat… - Perselus elkezdett fel-alá járkálni, ezzel az őrületbe kergetve Lilyt.

- Perselus, állj meg! – parancsolt a nő, mire Piton lába a földbe gyökerezett.  – Jó, most ülj le és meséld el, hogy mi történt velük. – Piton már szóra nyitotta a száját, mikor belépett az igazgató.

- Úgy hallottam valaki értem kiáltott. – Piton felhorkantott.

- A híres festményeid… mindegy. Vannak még páran akiket meg lehet menteni. A következő támadás a Longbottom házaspárt éri majd. A prófécia szerint, akár az ő fiuk is lehetne a kiválasztott. – Sirius összeráncolta a szemöldökét.

- Milyen prófécia?

- Az, amit olyan hülye módon kihallgattam alig két éve… de akkor nem hallottam az egészet, most már viszont tudom, hogy mi áll benne. – végül Piton rászánta magát, hogy elmondja a jóslatot. - "Közeledik az Egyetlen, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött? Azoknak születik, akik háromszor dacoltak vele, s a hetedik hónap halála szüli őt? A Sötét Nagyúr egyenrangúként jelöli meg, de benne olyan erő lakik, amit a Sötét nagyúr nem ismer. És egyikük meghal a másik keze által, mert nem élhet az egyik, míg él a másik? Az Egyetlent, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött, a hetedik hónap halála szüli?"

- Nos, ez felvet egy újabb kérdést, hogyan jelöli meg őt Voldemort? – tette föl a kérdést Albus.

- Már sehogy… azt akkor kellett volna megtennie, mikor kimenekítettük Lilyéket. Eredetileg úgy volt, hogy miután megölte Jamest, rátámadt Harryre, de Lily föláldozta magát, így a „szeretete” megvédte Harryt. Mikor Voldemort rátámadt a halálos átokkal, az visszacsapódott rá, és ő eltűnt. Harrynek csak egy átok ütötte, villám alakú sebhely maradt a homlokán, semmi több… illetve pár kellemetlen képesség, amit a Nagyúrtól kapott ezáltal.

- Milyen képességek voltak ezek? – kutakodott Dumbledore.

- Belelátott a Nagyúr elméjébe, érezte a hangulatváltozásait, valamit párszaszájú volt. – Lily ijedten nézett gyermekére. – Nyugalom a kígyókkal való csevegés kimentette már több szorult helyzetből.

- Volt még valami? – faggatta tovább az igazgató.

- Lényegében nem, a kettejük elméje közti kapcsolat idővel sok bajt okozott, az egyik ilyen alkalommal sikeresen átverték őt, és elhitették vele, hogy Black bajban van, ő pedig, mint a kis világmegmentő rögtön odarohant a minisztériumba, belesétálva a csapdába. Ekkor tört össze a jóslatot tartalmazó gömb, és ekkor halt meg Black is. – Sirius nagyot nyelt, és le kellett ülnie. – Ha ez megnyugtat, nem könnyen végeztek veled, először leterítetted Malfoyt, viszont Bellatrix gyorsabb volt és bevitt egy Avadát… Harry magán kívül volt, és Bella után szaladt, a Nagyúr megszállta őt, de a fiúnak valahogy sikerült legyőznie.

- Tehát, a fiam egy hős volt, de csak azokkal a képességekkel… ezek szerint, ha most kéne vele szembeszállnia, elbukna? – Lily rátapintott a lényegre.

- Nem feltétlenül, ezek a dolgok segítették őt az életben, a túlélésben, de nem ezek miatt űzte ki magából azt a férget, hanem mert…

- Mert olyan erő lakozik benne, amit a Sötét Nagyúr nem érthet… Harry képes a szeretetre, arra, amire Tom sohasem volt képes. – Perselus bólintott.

- Pontosan, Voldemort még a szeretet gondolatától is rosszul van, neki nincsenek barátai, csak alattvalói, nincsenek bajtársai, csak csatlósai… senkit és semmit nem tisztel, legyen az akár élő, akár holt. – Lilynek ez már túl sok volt, így eldőlt az ágyon.

- Bocsánat, de ehhez le kell feküdnöm… és mi lett Alicékkel, azt még nem mesélted el.

- Persze, őket harmadikán támadták meg és az őrületig kínozták. Az aurorok későn értek oda, és már nem lehetett rajtuk segíteni. Annyi cruciatust kaptak, és olyan sötét átkokat, amitől megbomlott az elméjük. Életük végéig a Szent Mungóban éltek bezárva és még a saját fiukat sem ismerték fel. A gyereket a nagyanyja nevelte; és ha engem kérdeztek, eléggé félrenevelte. Ki tudja, talán ha nem hasonlítják állandóan az apjához, és nem nyomják el annyira, még viszonylag normális ember is válhatott volna belőle…

- De most válhat, segíteni kell nekik, ugye megteszi igazgató úr? – Az idős mágus kissé tanácstalan volt, mikor Lily szemeibe nézett.

- Nem is tudom, már így is túlságosan beleavatkoztunk az idő vonalába…

- Höh, ez most egy vicc akar lenni, ugye? Az egész elcseszett háború lényegét megváltoztattuk, mert a Nagyúr él, annak idején Potter kiiktatta tizenhárom évre! Itt már semmi sem lesz olyan, mint ahogy meg volt írva… - háborgott a bájitalmester, miközben ő is leült saját ágyára.

- Ebben igaza van Perselusnak, segíteni kell, akin csak tudunk… És itt van nekünk ő is, ő tudja, hogy kik vannak veszélyben… - folytatta tovább Lily egyre nagyobb lelkesedéssel.

- Már eléggé megbolygattuk a dolgokat, de Longbottomékon még segíthetünk, azt már nem tudom garantálni, hogy a jövőben kiket tudunk megmenteni.

- Nos rendben, Frankéket védőbűbájok alá helyezem…

- És a Weasleyket is tegye oda! – szólt közbe Piton az értetlen tekinteteket látva, ismét magyarázatba kezdett. – Ők voltak az egyetlenek, akik nem megmentőként vagy átokként látták Harryt. Ronald a legkisebb fiú, a fiad legjobb barátja lesz, és nem egyszer menti majd meg az életét; nem mellesleg, ha az értesüléseim nem csalnak, és nem változik sokat a történelem, te még rokonságba is keveredsz majd velük. - Lily szemei kikerekedtek. – Ginevra, az egyetlen Weasley lány lesz majd valamikor Harry kedvese, és gyanítom, hogy miatta sikerül majd elgyőznie Voldemortot is. – Lily arcán egy könnycsepp futott végig.

- Van még valaki, akit esetleg el kéne rejteni? – kérdezett még rá indulás előtt Albus.

- Nincs. Miss Granger biztonságban van a muglik közt. – már meg sem várta a következő kérdést. – Hermione Granger a híres griffendéles csodatrió női tagja. Úgymond az ész a csapatban, egy második Lily Evans, ha úgy tetszik… rajta kívül már csak Tonksékat kéne elhelyezni. - Sirius fölkapta a fejét.

- Nincsenek, legalábbis nem voltak veszélyben egyelőre, de jobb félni, mint megijedni, és a jövő szempontjából Nimphadora még nagyon… fontos lesz valakinek. Azt hiszem erről inkább nem mondok többet… - Sirius kétkedve pásztázta Pitont.

- Ugye nem másztál rá az unokahúgomra, Piton? Mert akkor beverem a képed! – fenyegetőzött Sirius.

Közben Dumbledore elhagyta a termet, de szinte vele egy időben megjelent Remus, aki egy bögre kávét szorongatott a kezében.

- Én nem másztam rá, és eszem ágába sem volt, inkább a te drága unokahúgod volt az, akit nem lehetett levakarni, és még egy vérfarkas sem tudta elzavarni, pedig kitartóan próbálkozott; végül az egész Rend ettől volt hangos, aztán meg a kis kék hajú farkas bébitől. -  Remus úgy ahogy volt, sugárban köpte ki a kávét egyenesen Siriusra, aki undorral rázta le ruhájáról a barna löttyöt.

- Hogy mi van? – Remus egy tőle eléggé szokatlan kérdéssel és bamba képpel reagált.

- Csak azt mondtam, hogy ha érdekel a jövőbeni kölyökutánpótlás, akkor vigyázzatok a drága Nimphadora Tonksra, mert majd nagyon szeretne neked odapottyantani egy kis kék hajú szörnyeteget… - Remus elsápadt és még a keze is remegett. Ő már régen elkönyvelte magában, hogy világ életére egyedül marad.

- Perselus… a baba… ő… - Piton felsóhajtott.

- A gyerek egészséges, az apjától maximum a lába közt lógó valamit örökölte, minden más az anyjáé… vagyis remélem nem, mert akkor egy Merlin csapása szállja meg a világot. – erre a kijelentésére még Perselus maga is elsápadt. Lily pedig nem tudott elnyomni egy kis vihogást, amivel magára vonzotta a tekinteteket.

- Bocsánat… csak ez annyira, vicces.

- Mi vicces abban, hogy kitárgyaljuk a lehetséges jövőmet? Ez kész téboly! Egy gyerek és… és egy barátnő…

- Feleség… - javította ki Piton, mire Remus leült a földre.

- Hogy mi? De hát, hogy tartom el őket? Nem kapok állást, nincs pénzem, és veszélyes is vagyok… meg egyáltalán az a lány még csak… még csak mennyi is? – tanácstalanul nézett Siriusra.

- Ő most kezdte az első évfolyamot, és Hollóhátas, ha jól tudom… - töprengett el Sirius, mire Remus fájdalmasan felnyögött.

- Tehát a leendő feleségem még csak egy elsős kislány? Ez de durva… - fejét fogva ücsörgött tovább a kövön, és olyan arcot vágott, mint aki mindjárt hányni készül.

- Nyugalom, Lupin, ha jól mennek a dolgok, akkor csak azt várd meg, míg kijárja az iskolát és elkezdi az aurorit, az már csak… hét év… - Remus felnyögött, és úgy tűnt mindjárt elájul. – Különben tanárként még sokra vinnéd, Harry évei alatt még te voltál a leg… tűrhetőbb az összes SVK tanár közül. Te tanítottad meg harmadikban a kölyköknek, hogyan idézzenek patrónust, és azzal mentette meg Harry Blacket is. – Ezt hallva, Sirius büszkén nézett a Lily karjaiban tartott kisemberre.

- Én? Tanár… az ki van zárva, farkaskórral nem vállalhatok állást, főleg nem egy iskolában! – Piton unottan megforgatta szemeit.

- Elég legyen az önsajnálatból, a jövőben is ezzel készítesz ki mindenkit… szedd össze magad, a sorsodról te döntesz, az a rohadt korcs meg aki megmart, megfizet még érte. – Remus reménykedve nézett Pitonra, de az csak megcsóválta a fejét.

- Harry nem hagyná, hogy büntetlenül megússza az a szemét. Viszont mikor lesz telihold? – kérdezte gyorsan témát váltva. Remus zavarában dadogva válaszolt.

- Két hét… vagy tizenhat nap… nem tudom.

- Jó, hogy ilyen határozott vagy… - mordult rá Piton, mire Remus összerezzent. Sirius védelmezőn állt oda barátja mellé.

- Tizenhat nap, én mindig följegyzem! – vágta rá Black, mire Piton bólintott.

- Rendben, adok egy listát, van két napotok, hogy beszerezzétek a hozzávalókat, nem lesz sem egyszerű, sem pedig olcsó… - Lily félbeszakította.

- Mégis minek?

- Hogy a drágalátos vérfarkasunk ne vaduljon meg teliholdkor. Két hét mire elkészítek neki egy adag főzetet… igazán nem kellemes mulatság. Remus döbbenten nézett a férfira.

- Nem vadulok meg? – alig tudta fölfogni, hogy mégis mit akar ezzel Piton.

- Ó Merlinre! Használd a fantáziád, tudod megiszod a gőzölgő bájitalt, aztán átváltozol, de ahelyett, hogy elkezdenél őrjöngeni, és mindenkit szétmarcangolni egyszerűen átmész egy idomított pudliba. – Remus szája tátva maradt.

- Idomított pudli? – kérdezett vissza Sirius.

- Ha neked úgy szimpatikusabb, akkor úgy is nevezhetem, hogy olyan lesz a bájitaltól, mint te Black, mikor a hasadat vakargatják. – Sirius arca égő vörösre gyúlt, na igen a kutyalét egyik hátulütője, hogy a kutya egy kis vakargatásért cserébe azonnal hanyatt dobja magát.

- Akkor nem leszek veszélyes? – kérdezte reménykedve a még mindig hitetlenkedő Remus.

- Határozottan… Nem! – válaszolta Piton, és már kezdett kijönni a béketűrésből, ez a fiatalabb kiadású Remus sokkal hülyébb volt, mint az idősebb, nem beszélve Black flegma képéről, és az ő fiatal testéről, ami olyan dolgokat produkál néha hogy… na de ebbe inkább nem akart belemenni.

- Ezek szerint fölfedezik majd a vérfarkas kór ellenszerét? – ámuldozott Lily.

- Nem, a kór ellen még nincs ellenszer, de a megvadulást meg lehet állítani, és a bájital valamennyit javít az átváltozásokon is. – magyarázta a férfi a nőnek, de közben erősen igyekezett kerülni Lily tekintetét. A nő aznap már sokkal jobban volt, és ez a hangulatán is meglátszott. Már nemcsak némán ült egy helyben, hanem próbált kérdezgetni is. Ez pedig megnyugtatta Perselust.

- Esküszöm, megcsókolom azt, aki kitalálta a bájitalt! – ugrott föl Remus, majd Siriusszal összeborultak.

- Ehh… köszönöm, de Én még mindig a nők pártján állok, és nincs kedvem nyálat cserélni veled, Lupin… - az undor láthatóan kiült arcára, és kissé még el is fehéredett.

 - Ezek szerint Te? Te találtad föl? Miért, és hogyan? – Perselusnak már most elege volt az egészből, és kezdte megbánni ostoba ötletét, miszerint ha már ennyi embernek megváltoztatja az életét, akkor Lupint se hagyják ki a dologból.

- Rendtag vagy, ahogy én is… aki nem mellesleg, Merlin díjas bájitalmester, még úgy hat évig kéne szenvedned, mire föltalálom a bájitalt. De mivel a receptet kívülről fújom… - Remus furcsán csillogó szemekkel elindult Perselus felé.

- Állj meg ott ahol vagy! Ha csak egy lépéssel is közelebb jössz, nem főzöm meg neked azt a bájitalt, és felőlem vonyíthatsz a holdra! – fenyegetőzött tovább Perselus, mikor Remus már majdnem odaért. – Menj, inkább ölelgesd egy kicsit Blacket, úgy is tisztára féltékeny rám lassan… - ami igaz, az igaz, Sirius egy kicsit tényleg féltékeny volt rá, de persze nem haragból. Csak csalódott volt, hogy ez az ember, akit annyi éven át kínoztak, nekiállt és segített az egyik tekergőn, aki most olyan őszinte hálával közeledett felé, mint még talán senkihez sem. – Na hess, menj és ölelgess mást, vagy játszatok a gyerekkel, nekem édes mindegy, csak hagyjatok egy kicsit aludni! – A párnát a fejére húzta és elfordult a szobában lévőktől. A többiek még visszafojtott hangon beszélgettek, de Pitont valahogy nem érdekelte a dolog. Csak egyedül szeretett volna lenni egy kicsit, az ő drága pincéjében egy jó könyvvel az ölében, mindenféle kölykök, meg korcsok nélkül.

- Apropó kölyök… ez meg mi a fenét akar megint? – Harry ismét ott totyogott az ágy szélén, és nagy szemeivel nézett be azon a kis résen, ahol a tanár arca kilógott a párna alól. Piton megelégelte a kíváncsiskodást, és úgy döntött kiéli egy kicsit szadista hajlamait, vagyis a frászt hozza a gyerekre.

- Hú! - szólalt meg hirtelen, mire Harry megilletődve fenékre ült. A felnőttek aggódva néztek rá, de mikor a kicsi elkezdett nevetni, megnyugodtak. Piton már majdnem azon volt, hogy elkezd bőgni.

- Ilyen nincs, miből van ez a kölyök? Minden normális gyerek sírva rohanna az anyjához; igaz, hogy sohasem tudtam ráhozni a frászt, de legalább tisztességes módon utáltuk egymást, erre most mit csinál?! Elkezd rajtam nevetni… elegem van! – csalódottan fölpattant, és elindult kifelé a gyengélkedőről.

- Perselus, hova mész? – kiáltott utána Lily, mire csak egy morgást kapott válaszként.

- Megyek és levetem magam a toronyból! – A hatás nem maradt el, Lily felkapott egy párnát és olyan elemi erővel vágta hozzá a férfihoz, hogy a becsapódás előre billentette Perselus fejét.

- Most azonnal visszajössz és leülsz arra a cingár hátsódra, ha jót akarsz magadnak! – üvöltötte a nő magából kikelve, ezzel elérve, hogy Remus és Sirius is Piton mellé hátráljon.

- Te… szerintem jobban jársz, ha engedelmeskedsz… hallottam már róla, hogy milyen mikor mérges, de még nem láttam… - dadogta Sirius, miközben igyekezett azért megtartani a kellő távolságot Pitontól.

- Ahh… rendben, de csak megjegyezném, a hátsóm nem cingár! – azzal visszavágtatott, és leült az ágyra, ahova Harry már föltornázta magát.

- Nem cingár? Néztél már tükörbe? Olyan vagy, mint egy két lábon járó csontváz! A bőrön és a mogorvaságodon kívül nincs is rajtad semmi! – veszekedett tovább a nő. Úgy tűnt, hogy a veszekedés valamilyen abszurd módon, de jót tesz neki, és arca kissé egészségesebb színt kezd el felölteni. Siriusék egymásra nézve úgy döntöttek, hogy jobb, ha szép csendben eloldalognak. Remus fölnyalábolta Harryt, és kislisszoltak a gyengélkedőről, magukra hagyva a régi barátokat, akik jelenleg képesek lettek volna megfojtani egymást egy kanál vízben.

Súgó 2 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2009.09.03. 18:55 mei Szia drága! Hát ez egy fejedelmi rész lett.Úgy tűnik,hogy Perselus alaposan kihasználja a lehetőséget,hogy mindenkin segítsenek akin csak lehet felhasználva mindazt a tudást amit magával vitt erre a különös útra.Pedig eredetileg ő csak Lilyéket akarta megmenteni.De így most talán sikerül még Neville szüleit is.Nos azzal,hogy ő szépen közbe lépett és nem tudta megölni Lily és még Harryt sem tudta úgy vélem,hogy az egész jóslat nem is fog megszületni vagy egészen más formában.Na és vajon most,hogy így történtek a dolgok vajon itt is Harry lesz a kiválasztott,vagy más lesz az esetleg nem is lesz kiválasztott csak harcolnak és az fog győzni akiben több szeretet van mint amit Voldi el bír viselni?Jó kérdések.Hihi viszont alaposan ledöbbentette Remust.Ahogy én látom a sok szenvedés miatt vált Remus annyira bölccsé és higgadtá a mostani még nincs ezeknek a tulajdonságoknak a birtokában.Viszont Perselus valóban rendes,hogy nem hagyja még hat évig szenvedni és ha már úgy is tudja,hogy hogyan kell elkészíteni a farkasölőfű főzetet akkor meg is főzi neki.Végig vigyorogtam az egészet ahogy láttam magam előtt amint Remus hálásan közelít Perselus felé aki pedig igen csak szeretné elkerülni a hálálkodást.Úgy tűnik,hogy Sirius is kezd megváltozni Perselus irányában legyalábbis már nem gúnyolja és igyekszik normálisan viselkedni és jól látható az is,hogy Lilynek pedig különösen jót tesz,hogy ott van Perselus aki felett úgymond anyáskodhat és rázúdíthatja a haragját ha a másik ostobaságot készülne tenni.Azt hiszem ezt a részt újra fogom olvasni ha ezt a kiritikát elküldtem mert nagyon szórakoztató volt.Köszi az új fejezetet.Kiváncsian várom a következőt.Addig is puszi,mei. És ugye tudod,imádlak. Válasz: meikém imádlak :D de komolyan, :D nem nagyon tudok erre mit írni, mert semmit sem akarok lelőni, de lesznek itt még vicces dolgok (muhaha)

2009.09.03. 18:11 Fantasia Ez fergetegesen jó fejezet volt. Jók a szövegelések. Válasz: Igen, igyekszem hogy egy kicsit oldottabb legyen a hangulat, na persze a dráma sem fog kimaradni ebből a történetből sem, hiszen anélkül nincsen történet (legalábbis olyan, amit én írok XD)