Az élet megy tovább

– Tanárnő, igaz a pletyka, hogy a halálfalók megerőszakolták? – hirtelen dermedt csönd támadt a helyiségben.

Hermione keze megállt a levegőben, és úgy érezte zuhanni kezd, bele egyenesen a feneketlen sötétségbe. Hát vége volt, már nem volt tovább. Megtudták az élete legsötétebb, legocsmányabb titkát. Minden diák feszülten várakozott a válaszra, de az csak nem érkezett. Helyette a bejárati ajtó kivágódott és egy tajtékzó Piton lépett be rajta.

– Mr Nott! Ha nem akarja az elkövetkező két hónapot büntetőmunkán tölteni, akkor nem kérdez olyan fölösleges ostobaságokat, amiről egyébként is tudja az igazságot – sziszegte Piton a fiú fölé tornyosulva. Persze a srácnak se kellett több, azonnal elkezdett visszabeszélni.

– Tudja, igaza van professzor, mivel az apámat és a bátyámat a tanárnő miatt végezték ki – mondta undorodó arckifejezéssel a fiú.

Pitont csak egy hajszál választotta el attól, hogy agyonverje a fiút.

– Maguk mit ácsorognak itt? Menjenek a dolgukra – kiáltott rá a még mindig döbbenten bámészkodó diákokra. Azok lassacskán elkezdtek szétszéledni, de még mindig voltak néhányan a közelben, hogy végignézhessék amint Piton a grabancánál fogva rángatja ki Nottot és küldi föl az igazgatói irodába.

Hermione még mindig kábán bámult maga elé. Kezében egy üres fiola már rég összeroppant a szorításától, és most mélyen belevájódott a tenyerébe és az ujjaiba.

Perselus becsukta az ajtót, és egy hangszigetelő bűbájt is küldött rá, hogy senki se hallja miről beszélnek. Tétován indult meg a még mindig mozdulatlanul ácsorgó nő felé.

– Hermione… - szólította mega a keresztnevén. A reggel érzett haragja már sehol sem volt, helyét pedig átvette az aggodalom. Lassan kerülte meg a nőt, hogy láthassa annak arcát, mivel Hermione nem reagált a megszólításra. Ahogy meglátta a kezét, rémülten kapott utána. A tanári asztalon már egy elég terjedelmes vértócsa terült el, azonban, ami még inkább megrémisztette a férfit, az Hermione semmitmondó, üres tekintete volt.

– Hermione… - próbálkozott újra, de ezzel is csak annyit ért el, hogy a nő arcán legördült az első könnycsepp.

Perselus nem gondolkodott tovább, azonnal felkapta a nőt az ölébe és átvitte a saját lakrészébe a két helyiséget összekötő ajtón keresztül. Mire letette a kanapéra, addigra Hermione már reszketett. Piton gyorsan elszaladt néhány bájitalért és kenőcsért. Mikor visszaért térdre rogyott a nő előtt, és megpróbálta megitatni vele a nyugtató főzetet.

– Hermione… Idd meg, kérlek. – Mivel a nő nem reagált, így Piton kénytelen volt leönteni a másik torkán a kesernyés bájitalt. A remegés hamar alábbhagyott, de a nő könnyei még most is patakzottak. A férfi elkezdte megtisztítani Hermione tenyerét a vértől és néhány üvegszilánktól. Mire végzett, már kezdhette is volna elölről, mert a seb annyira szivárgott. Kénytelen volt ráönteni egy egész fiolányit a sebforrasztóból, hogy az hasson is valamit.

– Hermione… Tudom, hogy nehéz, de szedd össze magad – kérlelte Piton, de még mindig nem kapott rá választ.

Hermione távol járt. Valahol egy sötét, távoli szigeten, ahol semmilyen fény nem volt. Egyedül érezte magát, félt és rettegett. Tompán érzékelte, hogy valaki hozzá szól, de nem érdekelte. El akart bújni a fájdalom, a megvetés, az együttérzés elől. Menekülni akart, és ez jó helynek tűnt. Elvégre a hang sem találta őt.

Piton begyógyította a nő kezét, de az még mindig változatlanul nem mutatott semmi életjelet. Óvatosan végigsimított a másik arcán, hátha ezzel elér valamit, de a nő még csak össze sem rezzent.

– Hermione, nem menekülhetsz el… Nem kell menekülnöd. Én itt vagyok és megvédelek mindenkitől – suttogta a férfi. Nem csak a nő kedvéért mondta ezeket, hanem mert így is gondolta.

– Sajnálom, amiket reggel mondtam… Bocsáss meg, kérlek. Te vagy a legokosabb, legnagylelkűbb boszorkány, akit valaha is ismertem. Nathaniel is nagyon imád. Ne tedd ezt vele… És velem se, kérlek. Nem tudom, mit kezdenék nélküled… Tudom, hogy hülye vagyok, de ilyen a természetem… - Perselus mindenfélét összehordott. Valahogy úgy érezte, ha ezeket a szavakat kimondja, akkor minden könnyebb és jobb lesz.

Hermione még mindig ott kuporgott és nem akaródzott neki előjönni, de ahogy azt a hangot hallgatta az egyre hangosabb lett. Lassan elkezdte fölfogni a szavak jelentését és végül arra is rájött, hogy ki beszél hozzá. „Nem tudom, mit kezdenék nélküled…” hallotta, mire fölkapta a fejét és elkezdte keresni Perselust. Pár pillanattal később már látta a férfi bűntudatos arcát. Szája széle lefelé görbült és kis nyüszítő hangot adott ki, ami a férfi számára jelezte, hogy Hermione végre magához tért. Automatikusan ölelte át a nőt, mintegy megóvva őt a világ minden bajától. Hermione úgy kapott Piton válla után, mint egy fuldokló az életben maradás lehetősége után.

– Nem lesz semmi baj – suttogta Perselus bársonyos hangján, miközben Hermione haját simogatta. A nő vállát ütemesen rázta a zokogás, amit nem bírt abbahagyni.

Hosszú óráknak tűnő percek után azonban a sírása alábbhagyott, és helyét átvette a csöndes szipogás. Perselus kissé elmosolyodott, hiszen még sohasem vigasztalt egyetlen nőt sem. Senkinek sem volt a társa, a támasza, a nehéz időkben, de ez most kifejezetten tetszett neki.

– Sajnálom… - szólalt meg rekedten Hermione.

– Mégis mit? – lepődött meg Piton, és hogy a nő szemébe tudjon nézni kissé eltávolodott tőle.

– A kényelmetlenségeket… A bosszúságot, amit neked okozok… - suttogta lehajtott fejjel a nő.

– Ne beszélj butaságot! – csattant föl a férfi, de mivel a hangjára a nő összerezzent újra nyugalmat erőltetett magára. – Sajnálom, nem akartam goromba lenni…

– Nem baj… - suttogta a nő nem túl meggyőzően.

– De baj. Ostoba tuskó voltam, reggel is, és az előbb is – morogta a férfi.

Hermione egy kis mosolyt erőltetett az arcára úgy válaszolt.

– Ennyi kell, különben nem Perselus Piton lennél, és én így kedvellek – mondta.

Piton szeme kikerekedett a döbbenettől.

– Te… Te kedvelsz engem? – nyögte ki a kérdést.

Hermione kicsit elpirult, mert többet árult el, mint amennyit szeretett volna.

– Én… Igen. Mármint, nagyon kedvellek és sokat… jelentesz nekem. Te a barátom vagy… Sőt, jelenleg a legjobb barátom… - fejezte be.

Piton bár mosolygott úgy érezte mintha valaki gyomorszájon vágta volna. Örült, de egyben iszonyú kínokat állt ki, hogy ő csak Hermione barátja lehet. Magában már eldöntötte, hogy ha a sors ezt a titulust szánta neki, hát legyen, csak a nő közelében maradhasson.

– Én… Köszönöm, nekem még… senki, nem mondott ilyeneket – mondta zavartan.

Hermione elmosolyodott és megölelte a másikat.

– Perselus, te jó ember vagy – suttogta a fülébe, amitől libabőrös lett. Lehet, hogy nem szánt szándékkal mondta mindezt, de így is elérte, hogy a férfi szíve vadul kezdjen el verni. Egy ideig még így ölelték egymást, majd Piton nagy nehezen megszakította az ölelést és eltávolodott a nőtől.

– Hermione, én melletted állok. Tudom, hogy sokszor mogorva és ostoba vagyok, de tudnod kell, hogy itt vagyok neked. Most pihenj le egy kicsit, rendben? – kérlelte a nőt.

Hermione elhúzta a száját, majd bólintott egyet. Elfeküdt a kanapén, Perselus pedig takarót és párnát bűvölt neki. A nő szemei lassan lecsukódtak, de arcán halvány mosoly terült el. Félálomban még motyogott valamit, amit a férfi nem egészen értett.

– Perselus illatú…

Piton csöndesen fölállt, majd helyet foglalt az oldalsó fotelben. Kényelmesen elhelyezkedett és vigyázta a nő álmát.

Ahogy a másikat figyelte egyre több dologra ébredt rá.

- Milyen gyönyörű és kecses… Olyan, mint egy porcelánbaba, szinte hihetetlen, hogy ennyi tragédiát túlélt. Bárcsak mindig vele lehetnék, és megóvhatnám őt minden bajtól, ami érheti…

Ahogy így merengett érezte, hogy lassan ő is álomba merül. Feje előre biccent és már semmire sem figyelt a külvilágból.

Hermione jó három óra múlva ébredt föl. Lassan nyitotta ki a szemét, és elsőre nem tudta, hogy hol is van. Aztán fölfedezte a fotelban szunyókáló férfit és szája szegletében mosoly jelent meg.

- Végig itt volt és vigyázott rám… - állapította meg. Felült a kanapén, nyújtózkodott egyet, mindezt olyan csöndben, hogy a másik ne ébredjen föl. Fölkelt alkalmi ágyából és a takarót Perselusra terítette. Valamiféle boldog nyugalom árasztotta el, ahogy a férfi moccant egy aprót, majd folytatta az alvást.

- Olyan más ilyenkor. Nem az a morcos és szigorú arckifejezés terül el az arcán. Most valahogy minden olyan egyszerűnek tűnne vele… - gondolkozott el miközben egy apró puszit nyomott a férfi homlokára. Meglepődve saját tettén, olyan gyorsan és csöndesen oldott kereket, ahogy csak tudott és visszatért a szobájába.

Perselus fél hét körül ébredt föl. Ijedten pattant föl a fotelből, mikor Hermionét sehol sem látta. Csak ekkor tűnt föl neki a földre hulló takaró. Értetlenül emelte föl a puha anyagot. Az még mindig Hermione illatát árasztotta.

Perselus mélyen beszívta a citrusos illatot, és akaratlanul is elmosolyodott.

– Biztos visszament a szobájába – dünnyögte miközben összepakolta a nő ott alvásának nyomait. Nem is teketóriázott tovább. Gyorsan rendbe szedte magát, majd elindult a Nagyterembe vacsorázni.

Még kevesen voltak, de már gyülekezett a tömeg. Piton rezzenéstelen álarcát felöltve sétált végig a padsorok között. Bár a diákok igyekeztek csöndben sutyorogni néhány pletyka így is eljutott a tanári asztalhoz. Minerva gondterhelten fordult Piton felé.

– Hermione jól van? – kérdezte csöndesen.

– Pár órája nyugodt volt… Lepihent nálam, és én is elaludtam, de mikor fölkeltem már eltűnt. Gondolom, visszament a szobájába… - mondta a férfi.

– Igen, Nathaniel már volt nála – válaszolta Minerva.

– Ó… és mit mondott? – faggatózott a férfi.

– Hogy elég szomorú és látszik, hogy sokat sírt, de azt ígérte, hogy lejön vacsorázni – felelte az igazgatónő. Piton felsóhajtott, sejtette, hogy nem így fog történni.

Már vagy fél órája ücsörgött a vacsorája fölött, de a nőnek még mindig nyoma sem volt. Ellenben a diákok már nem zavartatták magukat és nyíltan kezdtek el pletykálni Hermionéról. Piton egyre idegesebb lett. Mérgében még a villáját is elgörbítette. Minerva várakozva nézett a férfira, de egyelőre nem akart közbe avatkozni. Úgy vélte ezt a csatát Hermionénak kell megvívnia. Bár az sem lett volna ellenére, ha Perselus kel a nő védelmére, ami már nem sokáig váratott magára.

– Ebből elég! – ordította el magát, mire mindenkiben meghűlt a vér. – Ha még egy szót, még egy mondatot meghallok ami Granger professzorral kapcsolatos, az illető év végéig trágyát fog lapátolni, futóférget fog belezni és pálca nélkül fogja takarítani a mosdókat! – kiabálta teli torokból.

Minden diák néma csöndbe burkolózott. Meg se mertek mozdulni. Perselus olyan arckifejezést öltött, amitől a legdörzsöltebb mardekárosok is sírva akartak az asztal alá bújni.

– Most mondom el először és utoljára – vett egy kicsit visszább Piton. – A pletyka amit Granger professzorról sutyorognak csak rá tartozik és csakis ő tisztázhatja. Tőlünk hiába várnak bármit is… Viszont ennek ellenére, ha csak egy árva kukkot is meghallok ezzel kapcsolatban, biztosíthatom, hogy az illető nagyon meg fogja szenvedni az idei tanévét – sziszegte a férfi.

Nathaniel kikerekedett szemekkel nézett az apjára. Ilyen ijesztőnek és határozottnak még életében nem látta. Pedig, az apjáról sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy határozatlan lenne.

Ezután Piton kiviharzott a teremből, talárja csak úgy örvénylett mögötte. Minden diák döbbenten nézett utána. Az első, aki észhez tárt egy mardekáros fiú volt, Nott haverjai közül való.

– Ennek meg mi baja, hiszen igaz a dolog… - suttogta a srác.

Minerva szeme megvillant, felállt és egy pálcaintésére a fiú elhallgatott.

– Mr Grahham, két hét büntetőmunka Hagrid professzornál – mondta az igazgatónő. Ezután már senki sem mert packázni a tanárokkal. Legalábbis, nem az ő jelenlétükben pletykálkodtak tovább.

Perselus eközben Hermione lakrésze felé tartott. Dúlt benne a gyűlölet diákjaival szemben, ami pedig nem volt rá jellemző. Szigorú volt, cinikus, igazságtalan, de nem gyűlölte a diákokat. Most viszont porig tudta volna átkozni az összest, aki Hermionéról pletykált. Elérve a nő ajtaját megtorpant. Vett pár mély lélegzetet, hogy ne hozza a frászt a nőre, majd bekopogott.

Beletelt vagy egy percbe mire az ajtó kinyílt és mögötte egy félő Hermione jelent meg. A nő nem mondott semmit, csak lehajtotta fejét és visszasietett a fotelébe, magára húzta a takarót és igyekezett láthatatlannak tűni.

Perselus tétován lépett be a helyiségbe. A nőt elnézve, a helyzet még rosszabb volt, mint délután. Nem mondott semmit, csak odasétált Hermione elé, majd leült a földre és úgy nézett rá. Hermione alig akart ránézni, de mikor megtette szemében furcsa reményvesztettséget látott.

– Mi a baj? Azt hittem, hogy rendben leszel – kérdezte Piton csendesen.

Hermione visszafordította tekintetét a kandallóra.

– Gyáva vagyok… Kár volt visszajönnöm – suttogta elhaló hangon.

– Ne mondj ilyeneket… - kezdte Perselus, de a nő félbeszakította.

– Öten voltak… - mondta hirtelen.

Piton értetlenül nézett rá. Nem tudta, hogy miről beszél.

– Nem értelek…

– Öt halálfaló… - válaszolta érzelemmentes hangon a nő.

Piton szeme kikerekedett, hiszen ők csak négyről tudtak.

– De ott csak négyen voltak… Ki az ötödik? Miért nem mondtad? – faggatózott.

– Csuklyát és maszkot viselt. Nem szólították a nevén, és ő sem fedte föl magát… Nem tudtam, hogy ki lehet. Ő volt… Ő volt az első. A többiek lefogtak, és ő… - szemeiből ismét elkezdett potyogni a könny.

Perselus ismét meg akarta ölelni, mint délután, de Hermione most elhúzódott a másik érintése elől. Perselus szíve összeszorult. Eddig legalább volt valami, amit a nő csakis neki engedett meg, de úgy tűnt, most ez a kedvezménye is elszállt.

– Hermione… Lehet, hogy az a férfi azóta halott… – próbálkozott, de a nő riadt tekintete belé fojtotta a szót.

– Él… és tudja, hogy itt vagyok – szögezte le.

– Ne legyél paranoiás…

– Malfoy az – suttogta Hermione alig hallhatóan.

Piton szeme kikerekedett és alig tudta elhinni, amit a másik mond.

– De honnan tudod… Azt mondtad, hogy maszk volt rajta – akadékoskodott.

– Nem hiszel nekem – görbült le a nő szája széle.

– De hiszek, csak nem áll össze a kép – morogta a férfi.

– A szeme… és a hangja… Amit mondott. „Ne féljen, nem harapok…”. A vasútállomáson is ezt mondta és a házunkban is. Ő az. Tudom… Érzem. Hányni tudnék, ha csak rá gondolok… De nem csak tőle… Magamtól is.

Perselus megsemmisülten nézett a nőre. Lassan kezdte azt hinni, hogy tényleg hiba volt őt visszakényszeríteni a Roxfortba. Eddig legalább magát nem utálta, de most…

– Hermione, kérlek, ne mondj ilyeneket – kérlelte a nőt.

– Újra úgy érzem magam, mint akkor. Mintha, valami undorító dolog lennék. Mocskos és szánni való. Egy undorító, sárvérű ribanc… - suttogta maga elé.

Perselus megfeledkezve róla, hogy a nő most még tőle is fél, megragadta a vállát és úgy kezdett el beszélni.

– Ide figyelj Hermione, ne beszélj így! Senki sem beszélhet így rólad, még te magad sem! Nem tűröm el, hogy ilyeneket mondj! Te egy gyönyörű, okos, kedves, tiszta, gyöngéd, érzelmes és csodálatos fiatal nő vagy. Merlinre mit tegyek, hogy higgy nekem? – kérdezte már magától kétségbeesetten.

Hermione úgy érezte, hogy a másik csak hazudik, így az első ötlettel állt elő, ami az eszébe jutott.

– Süss nekem palacsintát… Ahogy otthon szoktad – mondta csöndesen.

Perselus megmerevedett. Várta, hogy a másik elneveti magát, de ez nem történt meg.

– Mármint… Alsónadrágban és énekelve? – kérdezett vissza riadtan.

– Azt mondtad bármit megteszel.

– Merlinre… Ez, most komoly? – állt föl a földről.

– Ha ezt megteszed, elhiszem, amit mondtál – szögezte le a nő és komolyan is gondolta.

Piton beletúrt a hajába és elkezdett fel-alá járkálni. Végül ismét megállt a nő előtt és letérdelt elé.

– Legyen… De ha ezt valaha is elárulod valakinek… - fenyegetőzött a férfi, ami egy halvány mosolyt csalt a nő arcára. Perselus segített fölkelnie, majd átsétáltak az aprócska konyhába ami Hermione lakrészéhez tartozott.

– Előbb összekeverem a tésztát – jelentette ki Piton, majd hozzáértő mozdulatokkal elkezdett előkészülni.

– Otthon is így csinálod? – kérdezte a nő miközben felült a konyhaasztalra.

– Igen… Merlinre, mit művelek én itt? A diákok már így is arról pusmognak, hogy milyen viszony van köztünk… - panaszkodott.

Hermione elgondolkodott a dolgon.

– Baráti – szögezte le.

– Igen, de a külvilág számára nem így néz ki…

– Az a külvilág baja – mondta a nő. Közben Piton felsóhajtott és elkezdte levenni a zakóját.

– Tényleg le kell vetkőznöm? Tudod, ez már majdnem viszonynak nevezhető dolog – húzta el a száját a férfi.

– Másként nem hiszek neked – mondta makacsul Hermione. Maga sem értette, hogy mi ütött belé, de úgy érezte, ha a férfi megtesz neki egy ilyen hatalmas dolgot, akkor igazat mondd és mindig ott lesz neki, hogy megvédje őt bármitől. Csakis úgy tudott megnyugodni, ha bizonyosságot nyer a férfi elszántsága felől.

Perselus miután kibújt a zakójából elkezdte kigombolni az ingjét. Igyekezett nem nézni a nőre, mert hihetetlenül zavarban érezte magát. Ahogy az inge szétnyílt Hermione meglátta a férfi szikár mellkasát, amin rengeteg sebhely volt. Már látta őt fürdőnadrágban a nyáron, de most akkor is furcsább volt. Talán azért, mert most csak kettesben voltak és nem lihegett körülöttük egy csomó ember. Hermione nagyot nyelt, ami a férfinek is feltűnt.

– Abbahagyhatom… - próbálkozott Piton, de Hermione megrázta a fejét.

– Nem! Csak csináld… - Piton elhúzta a száját, majd kibújt az ingből, amit a nő mellé tett az asztalra.

Olyan közel voltak egymáshoz, hogy Hermione érezte a férfi testének melegét. A vér csak úgy száguldott az ereiben a szíve pedig egyre hevesebben dobogott. Piton végül elkezdett bíbelődni az övcsatjával, de hogy enyhítse a kínos helyzetet inkább hátat fordított a másiknak. Mikor az öv engedett eszébe jutott, hogy még a cipője is rajta van. Gyorsan lerúgta magáról és már csak a nadrág volt hátra. Tétován hátranézett hátha a nő megkegyelmez neki, de Hermione csak kikerekedett szemekkel bámult rá. Végül sóhajtott egy nagyot és hagyta, hogy a nadrágja a földig csússzon. Élete egyik legkínosabb pillanata volt, de megérte azért, ami következett…

Hermione szája elé kapta a kezét és hitetlenkedve nézte, ahogy a férfi megfordul. Egy fekete boxer volt rajta, na meg a bokája köré tekeredett nadrágja. Már hajolt volna le érte, mikor Hermione felpattant és leguggolt Piton elé. A férfi riadtan hátrált a konyhapultig, mert nem tudta, hogy mire készül a nő. Aztán Hermione megfogta a nadrágot a derekánál és visszahúzta a férfire. Piton értetlenül nézett rá.

– De nem azt akartad, hogy… - kezdte, de Hermione elmosolyodott.

– Csak bizonyságot akartam róla, hogy tényleg igazat mondasz, és itt leszel mellettem – suttogta kissé elpirulva.

Piton nem tudta, hogy mit mondjon, de a nő megoldotta a kínos csöndet, átölelte a férfit. Hermione arcát szinte égette a férfi bőre, de nem érdekelte. Már volt hozzá ilyen közel, mikor a vízbe dobálta, de az mégis merőben más volt. Piton tétován viszonozta a nő ölelését, viszont mikor karjait a másik köré fonta Hermionéból egy reszketeg sóhaj tört föl. Perselus nem bírta megállni, hogy el ne mosolyodjon. Neki is tetszett a helyzet, hogy a másik ilyen közel van hozzá. Bár kínos volt az előzmény, de mégis megérte.

Percekig csak álltak ott, majd végül a nő szakadt el a férfitól és visszaült az asztalra.

– Azért még megcsináljam a palacsintát? – kérdezte rekedten a férfi.

– Csak ha kedved van hozzá – mosolyodott el a nő.

– Rendben, de a nadrág marad – kötötte ki a férfi, mire Hermione kuncogni kezdett. Bár a nő nem ragaszkodott a műsorhoz, Perselus mégis lassan elkezdett énekelni. Hermione átszellemült arccal figyelte, ahogy a férfi válla miként lazul el az éneklés közben.

 www.youtube.com/watch

„If blood will flow when flesh and steel are one

Drying in the colour of the evening sun

Tomorrow's rain will wash the stains away

But something in our minds will always stay

Perhaps this final act was meant

To clinch a lifetime's argument

That nothing comes from violence

and nothing ever could

For all those born beneath an angry star

Lest we forget how fragile we are

On and on the rain will fall

Like tears from a star

like tears from a star

On and on the rain will say

How fragile we are

how fragile we are

On and on the rain will fall

Like tears from a star

like tears from a star

On and on the rain will say

How fragile we are

how fragile we are

How fragile we are

how fragile we are”

Hermione a szám végére úgy érezte, mintha már nem fájna semmije. Mintha a lelke nem lenne ezer apró darabban és újra eggyé vált volna, sőt többé, mint volt, mintha kiteljesedett volna. Piton csak egy dalt énekelt, és azt is csak egyszer, de ez mégis több volt, mint amire a nő valaha is számított. Tökéletesen boldognak érezte magát.

A békés csöndnek úgy fél óra múlva szakadt vége, mikor Perselus egy jó adagnyi palacsintával fordult a nő felé.

– Tessék, most már enned kell – mondta Hermionénak, aki bólintott és lekászálódott az asztalról.

– Köszönöm – suttogta a nő.

Perselus csak biccentett egyet és magának is elővett egy tányért, hogy ő is ehessen. Hermione beleharapott a palacsintába és felkiáltott.

– Ez isteni!

– Nem, csak pitonos – vigyorodott el a férfi.

Hermione kacagni kezdett és arca teljesen kipirult a végére. Perselusnem győzött gyönyörködni a nőben. Annyira tökéletesnek látta, mint még semmit ezen a világon. Tudta, hogy a jókedv nem tarthat örökké, így miután ettek ő visszavette ruháit, de mielőtt magára hagyta a nőt megígértette vele, hogy másnap reggel lemegy reggelizni.

– Ígérd meg…

– Jól van… Lemegyek – sóhajtott föl a nő.

– Akkor holnap reggel találkozunk. Jó éjt Hermione – köszönt el a férfi, majd kilépett az ajtón.

– Jó éjt, Perselus – viszonozta a nő is a gesztust, majd lassan becsukta az ajtót és magára maradt. Várta, hogy a kétségbeesés majd eluralkodik rajta, de nem ez történt. Helyette inkább erősebbnek és boldogabbnak érezte magát. Tudta, hogy bár a férfi nincs közvetlenül mellette, de itt lesz, ha szüksége lesz rá.

<<      >>

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2011.12.31. 19:19 Elizabeth Szia! Hát, ez egy remek fejezet lett, és jó hosszú is. Már úgy vártam valami előrelépést tőlük - úgy érzem épp itt volt az ideje. Igaz, hogy semmi - még csók se - történt köztük, de ez a vetkőzős rész, na meg ahogy Hermione reagált, én is így reagáltam volna.  :) Nagyon köszi így 2011 utolsó óráiban. :D Felvidítottál, főleg, hogy még most is dolgoznom kell. Nagyon szeretem a történeteidet, mindet olvastam már.  A Négy év, az Ikrek egy életen át és a Titok... után ez a kedvencem. :)   Remélem az újévben is megörvendetsz új fejezetekkel, illetve új történetekkel. :) puszi Elizabeth Válasz: Nagyon örülök, hogy ennyire elnyerte a tetszésedet ez a fejezet. Nekem is az egyik kedvenvem lett. :D Ígérem, hogy megpróbálok jövőre is hasonlókat írni. Kitartást a melóhoz és boldog újévet!