A gyógyulás útján

Az a röpke kis pihenő, amit előre beterveztek, több órásra nyúlt. Már reggel hat óra volt amikor Sirius ébredezni kezdett. Legnagyobb megelégedésére Hermione szorosan mellette szunyókált, és nem igazán mutatott rá hajlandóságot, hogy felébredjen egyhamar. A férfi óvatosan lefejtette magáról a boszorkány ölelő karjait, majd kicsusszant mellőle. Akármilyen óvatos és körültekintő volt is, Hermione megérezte a meleg test hiányát és álmosan pislogva emelte föl fejét.

- Hova mész? – kérdezte még mindig félig aludva.

- Csak a mosdóba, de sietek vissza. Aludj tovább – suttogta a lánynak, majd egy puszit nyomott Hermione homlokára. A lány erre elégedetten elmosolyodott és visszacsukta szemét. A férfi kihasználva az alkalmat gyorsan bevágtatott a fürdőjébe és csak bő húsz perc múlva került elő, miután vett egy hidegzuhanyt. Hermione bár csukva volt a szeme, de ébren volt. Nem tudott visszaaludni a másik nélkül. Újra kinyitotta szemét és az órára pillantott. Már negyed hét volt, így nem sok értelmét látta, hogy megpróbáljon visszaaludni. Tudta, hogy Harry és Amy néhány óra múlva megérkezik. Felült az ágyban, majd oldalra nézett, Sirius helyére. Lágyan elmosolyodott, nem bírva ellenállni a kísértésnek, felemelte kispárnáját és magához szorította. Tisztán érezte rajta a másik arcszeszének illatát, ami olyan bódítóan hatott rá. Éppen egy újabbat szippantott a mámorító illatból, mikor kinyílt a fürdő ajtaja és a férfi lépett ki rajta.

- Ó, hát nem aludtál vissza? – lepődött meg.

- Nem tudtam – válaszolta a lány, majd letette a kezében tartott párnát, és úgy nézett a másikra. Sirius már fel volt öltözve, így a lány is a készülődés mellett döntött.

- Lemegyek, megnézem hogy áll a reggeli – jelentette be, és kisétált a szobából. Hermione felsóhajtott, már most hiányzott neki a másik közelsége. Szíve szerint odabújt volna hozzá, hogy Sirius erős karjai közt biztonságban érezhesse magát. Erőt véve magán átsétált a szobájába. Egyenesen a fürdőbe ment, a tükörbe nézve azonban elszörnyülködött.

- Édes Merlin – nyögött föl. Haja enyhén szólva csapzott volt, arca még mindig beesett, de talán kicsit jobb színben pompázott. Nem volt mit tenni, a kádhoz lépve megengedte a vizet, majd habfürdőt öntött bele, és végül elmerült a habokban. Nem is tudta volna megmondani, hogy utoljára mikor kényeztette magát ilyesmivel. Talán utoljára a nyár végén, bár abban sem volt biztos. Általában mindig sietett, és inkább gyorsan lezuhanyozott. Most viszont úgy érezte, hogy egy jó kis fürdőzés csakis a javára szolgálhat. Igyekezett lazítani, és csak élvezni a semmittevést. Persze az eszébe sem jutott, hogy a hiánya előbb-utóbb feltűnik valakinek. Sirius gondterhelten lépett be a lány szobájába, de ott sem találta.

- Hermione, odabent vagy? – kérdezte aggódva. A lány szabályosan felriadt a férfi hangjára.

- I… Igen!

- És jól vagy? Már lassan egy órája, hogy odabent vagy – állapította meg. Hermione hitetlenkedve hallgatta a másikat.

- Egy órája? De alig tűnt pár percnek – szólt vissza.

- Pedig nemsokára fél nyolc lesz. A reggeli készen van, ha befejezted, akkor gyere le.

- Jó, azonnal megyek – egyezett bele a lány. Még gyorsan hajat mosott, majd maga köré csavarta törölközőjét és haját megszárította pálcája segítségével. A fürdőből kilépve jött rá, hogy igazából még ki sem pakolt ládájából. Csakhogy kellemes meglepetés érte, mikor minden ruhadarabját a helyén találta. Biztosra vette, hogy ezt Bonnynak köszönheti. Szépen felöltözött, haját összekötötte és elindult lefelé reggelizni. Már most sokkal jobban érezte magát. Lassan, de biztosan kezdett visszatérni az ereje. A konyhába érve Sirius már éppen a kávéját szürcsölgette.

- Jó reggelt – köszönt Hermione.

- Jó reggelt, Hermione kisasszonyom – köszöntötte Bonny.

- Neked is, hogy vagy? Remélem nem terheled túl magad. Vigyáznod kell magadra a te állapotodban – aggodalmaskodott a lány.

- Bonny nagyon hálás kisasszonyomnak az aggodalomért – hajtott fejet mosolyogva a manólány.

- Szívesen. Ha befejeztétek az előkészületeket, üljetek csak le az asztalhoz – invitálta a két manót Hermione. Tristi döbbenten nézett rá.

- Ms Granger hellyel kínál minket? – bukott ki belőle a kérdés.

- Úgy van, jól hallottad. Ne morogj és üljetek le enni ti is, de ne érezzétek kényszernek – mondta gyorsan Sirius. Bonny tétovázott ugyan, de Tristi nem gondokozott, azonnal helyet foglalt. Sirius nem bírta ki vigyorgás nélkül.

- Látszik, hogy ki volt a gazdád – jegyezte meg.

- Mr Black ne mondjon rosszat Tristi régi gazdájáról. Perselus gazdám jó ember volt, sok mindenkinek segített. Tristi nagyon büszke volt, hogy az ő manója lehetett – heveskedett a manó. Hermione halványan elmosolyodott.

- Igazad van, Tristi. Ő valóban különleges volt – felelte, mire a manó gyanakodva nézett rá.

- Ms Granger nem haragszik Perselus gazdámra? – bukott ki belőle a kérdés. Bonny sápadtan ütötte fejbe a manófiút a kérdés hallatán.

- Tristi! Ilyet nem illik kérdezni! Ezt nem szabad! – rótta meg.

- Csak nyugalom. Nem haragszom rá, azt tette, amit kellett. Nélküle már halott lennék és hálás vagyok neki a lehetőségért, hogy újra kezdhetem – felelte csöndesen. Sirius bátorítón a lány karjára tette kezét. Úgy tűnt a házimanót ez meggyőzte. Szépen megreggeliztek, közben Sirius elmagyarázta nekik, hogy az egyik földszinti szobát, amit raktárnak használtak a nap folyamán átalakítják nekik lakrésznek. Bonny meghatottan nézett új gazdájára.

- Saját szobánk lesz?

- Igen, ez a minimum. Egy kisbabával nem alhattok egy szekrényben.

- Bonny és Tristi nagyon köszönik – hálálkodott a manólány.

Miután befejezték a reggelit, Hermione segített elpakolni. Persze ezzel kivívta Tristi nemtetszését.

- Ms Grangernek nem kéne ilyet csinálnia. Akkor minek van itt Tristi?

- Ne haragudj, de már megszoktam. Tudod én mugli háztartásban nőttem föl. Nem volt házimanónk, de még varázserőnk sem. Mindent puszta kézzel csináltam már kiskoromtól kezdve. Emlékszem, olyan négy éves lehettem, mikor egy székre felállva odaálltam anyukám mellé és segítettem neki mosogatni. Persze alaposan összevizeztem magam, és a tányérok sem lettek olyan tiszták, de anya büszke volt rám – mesélte mosolyogva. Sirius érdeklődve hallgatta a kis mesét, majd a nappali felől hangokra lett figyelmes.

- Hahó! Itthon vagyunk! – kiáltott fel Harry.

- Gyertek a konyhába! – szólt vissza Sirius. Pár másodperc múlva megjelent Harry, Amy és Charlie.

- Sziasztok – köszönt Hermione mosolyogva. A hármas alaposan meglepődött a lány kinézetén.

- Édes Merlin, mint egy infernus – állapította meg Charlie, mire kapott egy csúnya nézést Siriustól.

- Igen, tudom, már hallottam. De ahhoz képest amilyen volt, már sokkal jobb. Szerintem már legalább egy kilót felszedtem, mióta itt vagyok, és sokat alszom – hárított a lány.

- Hermione, annyira sajnálom, hogy nem vettük észre – kezdett bele Amy.

- Ne, nem kell. Túl vagyok rajta, és ha minden igaz ma jön valami pszchológus is, akivel megbeszélhetem a dolgot…

- Mrs Wild – segítette ki Sirius. Harry felkapta a fejét és érdeklődve nézett rá.

- Camill idejön? De király, már hetek óta nem beszéltünk, már amúgy is fel akartam keresni… - kezdett bene Harry.

- Na ácsi, most Hermionéhoz jön, de időpontot egyeztethetsz vele. Sőt, Amy neked se ártana egy kis beszélgetés vele – javasolta a férfi. Charlie kíváncsian hallgatta a történteket.

- Ki ez a nő?

- Egy pszichológus. Amúgy Kingsley húga, és kvibli. Egy mugli orvoshoz ment feleségül és van két gyereke, Annabell és Castor. A kislány jövőre kezdi a Roxfortot. Mind a két gyerek varázserővel bír – mesélte Harry. Annyira felélénkült, hogy alig lehetett lelőni.

- Csodálkoztam is, hogy ennyire könnyen túljutottál mindenen, ezek szerint ő volt a kulcs? – érdeklődött Sirius.

- Igen. Nem akartam nagydobra verni, hogy kivel találkozgatok, de higgyétek el, hogy sokat segített. Szerintem Hermione gondját is meg fogja oldani, és még Amynek is tudna segíteni – mondta Harry.

- Nekem nem kell segítség, én jól vagyok – ellenkezett Amy. Harry kétkedve nézett rá, majd pálcájával egy pukkanást idézett elő a lány háta mögött, mire az ijedtében Charlie nyakába ugrott.

- Ja látom, jól vagy – vigyorogta Harry. A lány szégyenkezve mászott le a másik nyakából.

- Bocsánat – hajtotta le a fejét.

- Semmi baj, csak nyugodtan. Nos, én azt hiszem megyek. Vár rám a pihenés, vagyis iskolakezdésig a szobámban fogok ülni, egyedül – mondta. Sirius ezen felbuzdulva előállt ötletével.

- Van egy ötletem. Mi lenne, ha este elhoznád Ginnyt és Ront, csapunk egy kis bulit. Persze csak szolidan, mert Hermione még eléggé fáradt és Amy még nincs nagykorú. Amolyan vajsörözős, beszélgetős kis bulit.

- Hát ami engem illet szívesen benne vagyok, és szerintem Ginny is, de Ron tuti nem fog jönni. Randija van valami lánnyal. Erről beszél már egy álló hete – vigyorogta Charlie.

- Ja, tényleg, nekem is említette. Akkor csak ti gyertek – mondta Harry.

- Oké, mikorra jöjjünk?

- Mondjuk gyertek hatra, majd itt megvacsoráztok, persze csakis csupa egészségtelen és hízlaló kajákat, mint például hamburger, pizza és így tovább – vigyorogta Hermione.

- Rendben. Akkor este találkozunk. Sziasztok – köszönt el a férfi, és már ott sem volt. Ezután átestek a bemutatkozáson, már ami a manókat illeti. Harry szabályosan megkönnyezte, mikor megtudta, hogy kicsoda Bonny és saját szent küldetésének tekintette, hogy gondoskodjon róluk.

Közben Hermione felkísérte Amyt az emeletre és megmutatta a szobáját. A lány el volt ragadtatva, teljesen odavolt a szobáért.

- Tetszik?

- Ez gyönyörű – ámélkodott Amy.

- Igen, ez az egyik kedvenc szobám. Mármint a sajátom után. Sokat szenvedtem, mire sikerült így kialakítani.

- Ezt te rendezted be? – lepődött meg Amy.

- Igen, tudod miután vége lett a harcoknak valamivel le kellett foglalnom magam és jóformán mindent én alakítottam át. Sirius szabad kezet adott, azt mondta neki mindegy lesz, csak ne olyan legyen, mint volt – mesélte.

- Amúgy gyönyörű az egész ház. Olyan, mintha egy régi lányregény elevenedett volna meg – tűnődött el. Hermione kissé elpirult a dicséret hallatán.

- Köszi, hát igyekeztem kihozni belőle a legtöbbet és… - ekkor hirtelen kopogtatást hallottak és Sirius jelent meg az ajtóban.

- Ha lepakoltatok, akkor gyertek le, én most indulok Mrs Wildért – mondta, majd el is tűnt. Hermione segített kipakolni, majd együtt lementek a földszintre. Harry már ott volt a nappaliban és kíváncsian várta a nő megérkezését. Sirius pár perccel később jelent meg, mögötte pedig egy nő sétált be a nappaliba. Már megjelenésében is nagyon hasonlított testvérére. Arcán széles mosoly ült, Harry pedig azonnal felpattant és egy szoros öleléssel köszöntötte.

- Camill! De jó, hogy látlak – vigyorogta Harry.

- Nekem is nagy öröm. A keresztapád épp az előbb mondta, hogy te is itt vagy.

- Igen. Tudom, hogy most Hermionéhoz jöttél, de majd valamikor mi is találkozhatnánk? – kérdezte reménykedve a fiú. A nő elővett egy noteszt táskájából, majd fellapozta.

- Ha neked megfelel, akkor jövő szombaton ráérek.

- Ó, de mi akkor már az iskolában leszünk – húzta el a száját Harry.

- Semmi baj, délelőtt ráérek. Majd megkérjük a keresztapádat, hogy jöjjön el értem, így gyorsabb lesz – mondta.

- Természetesen, állok a szolgálatára.

- Köszönöm. Nos, Ms Granger, tudtommal nekünk beszélgetnünk kéne… - fordult a lányhoz.

- Igen, de… lehetne, hogy Amy is ott legyen? – kérdezte a lány bizonytalanul.

- Ha szeretnéd, ott lehet – egyezett bele. Ezután felmentek Hermione szobájába, és kényelembe helyezték magukat.

- Rendben, csak hogy előre is leszögezzem, tegeződjünk, és bármit is mondasz, azt tőlem senki sem tudja meg – jelentette ki a nő.

- Tudom, és köszönöm – mondta mosolyogva a lány.

- Nos, akkor talán kezdhetjük – ajánlotta Camill, majd Hermione belefogott. Igyekezett a lehető leg részletesebben elmesélni mindent. Néha előbuggyan pár könnycsepp, mire a doktornő azt mondta, hogy csak nyugodtan, ez is a része a dolognak. Legalább fél órán keresztül mesélt, mire végre befejezte.

- Hermione, először is meg kell mondanom, hogy ami téged ért, az egy szörnyű dolog, de nem kell szégyellned. Te semmi rosszat nem tettél, nem te vagy a hibás, nem te provokáltad ki.

- Igen ezt tudom… - bólintott rá a lány.

- Ami a rémálmaidat illeti, úgy érzem bünteted magad – állapította meg.

- Büntetem? – lepődött meg.

- Pontosan. Bűntudatod van a professzorod miatt. Az egészet úgy adtad elő, hogy nem haragszol rá, pedig pontosan azt kéne. A düh, harag és a gyűlölet egy természetes folyamat az ilyen esetekben, de te mindezt elfojtod az ellen a személy ellen, aki ezt veled tette.

- De nem volt más választása!

- Ezt nem tudhatod. Ha például szembeszáll a többiekkel, vagy egy zsupszkulccsal elküld onnan, netalán más módot választ. Hermione, ez az ő hibája, ő tette veled…

- Ő nem... – ellenkezett a lány.

- A gyógyulásodhoz vezető első pont az, ha beismered, hogy az ő bűne és nem a tiéd – felelte. Hermione hosszasan viaskodott magával, mióta elolvasta Piton levelét és látta az emlékeit, azóta tényleg egyre rosszabbodott az állapota.

- Gondolod, hogy emiatt van?

- Szerintem igen. Magadat okolod, hogy a professzornak – aki sokat szenvedett amúgy is, és akire felnéztél – miattad is kellett szenvednie. Csakhogy ez nem a te hibád volt. Ilyen esetekben azt szoktam javasolni, hogy a sértett próbáljon meg szembenézni a bántalmazójával, de sajnos ebben az esetben ez már nem lehetséges…

- De van egy festménye – szólt közbe Amy.

- Valóban? Akkor talán ez jelenthet némi megoldást. Jó lenne, ha tudnál vele beszélni, és megbeszélnétek a történteket. Ami a rémálmaid átmeneti megoldását illeti, furcsa, hogy amikor Sirius mellett alszol, akkor egyáltalán nincsenek – állapította meg a nő.

- Pedig igaz. Olyan mintha Sirius blokkolná őket – tűnődött el.

- Na és milyen a kettőtök közt lévő kapcsolat? – kérdezett rá, mire Hermione kissé zavartan félrenézett.

- Baráti, mármint ő nagyon fontos nekem, mintha a családom része lenne. Mellette biztonságban érzem magam, mintha nem érhetne semmi baj.

- Úgy tudom, hogy nem is olyan régen eléggé összevesztetek és utána rohamosan hanyatlani kezdett az állapotod, igaz ez? – faggatózott Camill.

- Igen, mintha egy dementor lett volna mindig körülöttem, borzalmas volt – borzongott meg. Amy bátorítón a vállára tette a kezét.

- Na és Amy, te pontosan milyen szerepet töltesz be Hermione mellett? – fordult most a másik lányhoz.

- Hogy én? Azt hiszem barátit, részemről testvérit és… sorstársak is vagyunk. Én mugli születésű vagyok, és a Mardekárba jártam. Élő céltábla voltam a társaimnak, végül én is áldozatul estem nekik. Többen megerőszakoltak közülük… - felelte, de egy pillanatra sem fordította el a fejét.

- Úgy látom, hogy te nagyon is jó úton haladsz a felépülés felé. Az, hogy ilyen nyíltan, zavarodottság nélkül tudsz beszélni róla, már egy nagy előny.

- Köszönöm. Nekem Hermione segített kimászni a gödörből, és azóta vannak barátaim, akik szintén segítenek – mesélte egy aprócska mosoly keretében.

- Na és mi változott azóta? Úgy látom te is eléggé vékony vagy, hogy viszonyulsz az evéshez? – kérdezett rá a nő.

- Nem igazán eszem, régen se voltam valami nagyevő – húzta el a száját.

- Míg Hermione a rémálmokkal bünteti magát, addig te a saját tested rombolásával akarod megakadályozni, hogy ez újra megismétlődjön – mondta.

- Lehet van benne valami, bár ennyire nem gondolkoztam el rajta. A hajam azután vágtam le teljesen fiúsra, és kezdtem el fiús ruhákat hordani. Szégyelltem a testem – vallotta be.

- Pedig nem kell. Büszkének és erősnek kell lennetek. Igenis meg kell mutatnotok, hogy egészséges, fiatal és gyönyörű nők vagytok. Na halljam – bíztatta őket. Hermione és Amy egymásra néztek, majd felsóhajtottak.

- Egészséges, fiatal és gyönyörű nők vagyunk – mondták nem túl meggyőzően.

- Na ezt még gyakorolni kell. Viszont visszatérve a férfiakra. Hermione azóta előfordult már, hogy esetleg valaki megtetszett vagy jól esett valaki közelsége, netalán ábrándoztál valakiről? – faggatózott. Hermione olyan mélyen elpirult, hogy meg se kellett szólalnia, máris tudták a választ.

- Igen.

- Jól tippelek, ha azt mondom, hogy az illető Sirius volt? – kérdezte halványan mosolyogva.

- Hát… igen – Amy szájtátva nézett rá.

- Vao, ez nekem is új – állapította meg kuncogva.

- Nem tudom, hogy pontosan mit érzek. Ő nagyon fontos nekem. Azt hiszem ő a mentőcsónakom. Jó mellette lenni, szeretem amikor átölel, ha hozzábújhatok. Azt nem tudom, hogy ő mit érezhet, néha azt hiszem talán ő is így érez, de máskor elbizonytalanodom.

- Ez feltétlenül haladás, és nagyon is jó jel. Én azt tanácsolnám, hogy próbáld meg kideríteni, hogy mit érez Sirius. Figyeld meg, tanulmányozd, vedd úgy mint egy feladatot – tanácsolta.

- Rendben.

- Na és te, Amy? Van esetleg valaki, aki iránt érdeklődsz? – kérdezett rá. Amy bizonytalanul Hermionéra nézett, majd tompán bólintott.

- Van, de ő nem foglalkozik velem. Mármint nem úgy… Ő az egyik tanárom, Charlie Weasley. Mindig is imádtam a munkája miatt, engem is ez érdekel, és mióta személyesen megismertem, ha fogalmazhatok úgy a rajongója lettem.

- Na és ő hogy viselkedik veled?

- Mindig nagyon kedves, azt hiszem szeret velem lenni, legalábbis mindig mosolyog. Sokat beszélgetünk, többnyire a munkájáról és az állatokról. Egyszer az egyik beteg unikornis fellökött, és ő meggyógyított, de tényleg ez volt a legtöbb. Ő csak egy diákjának tart, esetleg egy kedves kislánynak – sóhajtott föl.

- Lehetséges, de ebben nem lehetsz biztos. Nos lányok, sajnos nekem mennem kell. Jövő szombaton Harry után veletek is találkozunk. Addig gondolkozzatok el azon, amiről beszélgettünk és minden nap emlegessétek a tükör előtt, hogy mennyit is értek. Higgyétek el, ha sokat hajtogattok valamit, az előbb utóbb valóra válik – mondta, majd felállt.

- Rendben, úgy lesz, és köszönünk mindent – hálálkodott Hermione. Lassan kikísérték Camillt, majd kissé zavartan néztek egymásra. Most mindketten megtudták, hogy mi van a másik szívében, de ez valahogy meg is nyugtatta őket.

- Ó, már végeztetek is? – lepődött meg Sirius.

- Igen – bólintottak a lányok.

- Ugye milyen szuper Camill? Nektek is adott valami mondókát? – kérdezte vigyorogva Harry. A két lány egymásra nézett, majd kuncogva megszólaltak.

- Én egy egészséges, fiatal és gyönyörű nő vagyok – mondták, de a végén már nevettek.

- Na ez egész jó. Az enyém így szólt. Én egy szerencsés, kedves és jó ember vagyok, aki megérdemli a szeretetet – mosolyogta Harry.

- Na azért ez se rossz – somolyogta Sirius.

Ezután már minden sokkal vidámabban zajlott. Hermione lekucorodott a kandalló előtti fotelba és elővette egyik házi feladatát, hogy elkészítse. Harry is csatlakozott hozzá, mondván addig ő se tud sok mindent csinálni. Amy bevackolta magát a kandalló elé, és bőszen olvasni kezdte a Charlie-tól kapott könyveket. Sirius mivel társasága nem volt, előkeresett egy kupac javításra váró dolgozatot és nekiállt a munkának. A délelőtt csöndes munkával telt, és abba sem hagyták egészen délig.

<<      >>

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

2016.07.07. 12:37 Elsa Szia! Nagyon jók voltak az eddigi fejezetek. :D Ron itt sem hazudtolja meg magát. :D Amynek és Hermionénak mély gödörből kell kimászniuk, de a körülöttük lévőkre számíthatnak. Nagyon szépen vezeted ezeket a dolgokat. Semmi sincs elsietve, elbagatelizálva. Kíváncsian várom, hogyan alakulnak a dolgok a továbbiakban. :) Válasz: Igyekeztem részletesen leírni a dolgokat, ezek szerint sikerült is. Ennek örülök is :D Köszi, hogy írtál!