|
Kavargó érzések
Perselus az állatkert egyik étterme felé vette az irányt, de Harry megtorpant az egyik hot-dog standnál.
- Gyere, vagy nem vagy éhes? – kérdezte Perselus megállva a fiútól pár méterre.
- Ehetnénk hot-dogot? – kérdezte a fiú. Piton még életében nem evett ilyesmit, de úgy volt vele, ha a gyerek ettől jobban lesz, hát legyen. Vettek egyet-egyet, majd elsétáltak a közeli parkba, ahol játszótér is volt. Harry már menet közben elkezdte enni a sajátját, így Piton nem került kínos helyzetbe, hogy mégis hogy a Merlin bánatába lásson neki kés és villa nélkül a dolognak.
A férfi meglepődve tapasztalta, hogy ez a mugli förmedvény – ahogy magában nevezte –, nem is olyan rossz. Sőt, olyannyira megtetszett neki, hogy Harryvel vettek még egyet, persze szigorúan arra fogta a dolgot, hogy ő még mindig éhes. Miután pukkadásig ették magukat, Perselus letáborozott a játszótér szélén, és szabadjára engedte Harryt. A fiú kipróbálta a csúszdákat, a kötélhidat, a mászókát és az alagutat is.
Harry éppen az egyik kanyargós alagútban mászott, mikor feje fájdalmasan belekoppant valamibe. A fiú felszisszent és a fenekére huppant, hogy lássa minek ment neki. Vele szemben egy szőkés hajú lány méregette őt hasonlóan szúrós tekintettel.
- Vigyázhatnál! – kezdte a lány, mire Harry elhúzta a száját.
- Bocsi… - mondta.
- Mindegy, jó nagy púpom lett – mondta a lány, majd fejét odatolta Harrynek, hogy az nézze meg mit csinált. A fiú tétován tapogatta ki a púpot, de nem annak méretétől lepődött meg, hanem a kettejük közt megjelenő szikráktól. A kislány riadtan nézett rá és Harry sem tudott mit mondani. Hirtelen meghallották egy nő hangját, amint a lányt hívja.
- Kate!
- Ez a mamám… Most megyek - mondta a kislány és elkezdett kihátrálni a járatból. Harry nem tudva ellenállni a kísértésnek követte a lányt, míg meg nem látta az anyját.
- Kate, ideje lassan indulni.
- Anya… volt ott egy fiú, és szikráztunk… - mondta a lány halkan, de Harry még így is hallotta.
- Valóban? – lepődött meg a nő, ahogy a járat felé nézett meglátta a leskelődő Harryt.
- Ő az! – mutatta a kislány. A nő odasétált Harryhez és rámosolygott.
- Egyedül vagy? – kérdezte tőle.
- Apával… - mondta Harry.
- És merre laktok? – faggatózott a nő.
- Hát… az attól függ – kezdte a fiú. A nő felvont szemöldökkel nézett rá.
- Mégis mitől? – kérdezett vissza.
- Hogy a néni ismeri-e Roxfortot – kezdte kissé tétován. A nő szélesen elmosolyodott.
- Nyugodtan gyere elő, mi is varázslócsalád vagyunk – mondta Harrynek, akinek nagy kő esett le a szívéről. Előkecmergett és már nem tűnt olyan gyámoltalannak, mint mikor még az alagútban gubbasztott.
- Nem tudtam. Tudja, én még nem rég óta tudom, hogy varázsló vagyok – suttogta, nehogy mások meghallják.
- Szóval mugli származású vagy – állapította meg a nő.
- Nem! Csak árvaházban éltem… - vont vállat a fiú.
- Ó, te szegény. Akkor most a nevelőapáddal vagy itt? - faggatózott a nő.
- Nem! Ő az apukám csak… nem tudtunk egymásról, csak most talált rám – magyarázta Harry.
- Na és elárulod a neved? – kérdezte végtelen türelemmel a nő. Harry kissé tétován válaszolt és tekintetével az apját kereste.
- Harry Perselus Piton vagyok – jelentette ki végül.
A nő szeme kikerekedett és a szája is tátva maradt.
- Perselus Piton az apukád? – lelkesedett föl a nő.
- Igen… Ott ül a padon, tetszik látni? – mutatott egy árnyékos pad felé, amin egy férfi olvasgatta az állatkert szórólapját.
- Szerinted megharagszik, ha odaköszönök neki? – kérdezte a fiútól.
- Á, nem hiszem – vágta rá Harry mosolyogva, majd kézen fogta a nőt és elkezdte húzni maga után. Persze Kate, a kislány sem maradt le mellőlük.
- Apa! Nézd kit találtam – mondta Harry büszkén. Perselus csak ekkor nézett föl a prospektusból, de a döbbenettől szólni sem tudott. Ez ugyan az a nő volt, akivel a konferencián futott össze.
- Ön? – nyújtott kezet a nőnek üdvözlésképpen.
- Igen, furcsa egy véletlen – mosolygott rá kedvesen Angelina.
- Az. Csak azt nem értem, hogy Harry hogyan talált önökre – jegyezte meg miközben a fiúra nézett.
- Kate és ő összeütköztek az alagútban – válaszolta a nő.
Perselust igazából valahogy nem is érdekelte már annyira a dolog. A nő most egészen másként festett. Talán azért, mert nem talárt viselt, hanem egy fehér nyári ruhát, ami igazán jól állt neki.
- A bácsi az, aki megtalálta a mamám – szólalt most meg a kislány is. Pitont most már nem idegesítette annyira a gyerek, mint az első találkozásukkor. Talán betudható volt a több napos tréningnek Harry mellett.
- Meddig maradnak? – kérdezte a nőtől.
- Mi már menni készültünk, de itt leszünk Londonban, ha esetleg van kedve valamikor összefutni és bájitalokról beszélgetni. Én nagyon örülnék neki – mondta a nő.
- Persze… Csak küldjön egy baglyot. A Roxfortban lakunk a fiammal – válaszolta Perselus. Harry furcsán nézett a férfira, de úgy vélte elég lesz később szóvá tennie a dolgot.
- Nagyszerű, akkor majd írok. A viszont látásra Piton professzor, Harry – köszönt el a nő.
- Csókolom! Szia – integetett a kislány, majd kézen fogta Angelinát és elsétáltak. Piton elgondolkozva nézett utána, ami Harrynek egyre jobban fölkeltette a figyelmét.
- Beleszerettél? – szögezte a kérdést Pitonnak, mire az majdnem szívbajt kapott.
- Mi?! Nem! Egyáltalán nem! Még csak nem is csinos. Különben sem szeretem a rövid hajú nőket – magyarázta.
Harry sokat sejtőn elvigyorodott.
- Tetszik neked – jelentette ki mosolyogva, mire Perselus erős késztetést érzett, hogy itt helyben megfojtsa a gyereket.
- Nem, és hagyd abba ezt az ostobaságot. Most pedig menjünk tovább – mondta ellentmondást nem tűrőn. Harry nem tehetett mást megadón követte a férfit, de magában elkönyvelte, hogy Piton nem mondott igazat a nővel kapcsolatban.
Már jócskán benne jártak a délutánban mire visszatértek a házukba. Harry tökéletesen elégedettnek tűnt, mintha megkapta volna a főnyereményt, pedig csak egy állatkerti sétát tettek közösen. Piton valahol mélyen nagyon is örült, hogy a fiú nem valami akaratos és hisztis egy gyerek, hanem a korához képest sokkal okosabb bizonyos dolgokban. Látott ő már tíz éves gyereket úgy hisztizni az utca közepén, mintha csak két éves lenne.
- Jó volt ez a nap – állapította meg a fiú, miközben a korai lefekvéshez készülődött. Perselus éppen betakarta őt.
- Igen… jó volt. Holnap pedig átmegyünk Weasleyékhez. Lehet, hogy pár órára náluk hagylak majd – mondta a férfi.
- Rendben. Majd játszom a fiúkkal és… – egyezett bele a kicsi, de a mondat végére elnyomta az álom.
Perselus alaposan betakargatta őt, majd egy tétova puszit nyomott a fiú fejére.
- Boldog születésnapot Harry Potter – suttogta alig hallhatóan. Harry csak boldogan elmosolyodott majd átfordult a másik oldalára és mély álomba merült.
Az Odúban már nagyon várták Harry érkezését. Arthur beszámolt a családjának, hogy Harry miken ment keresztül a vérfarkas miatt. A fiúk már alig várták, hogy kifaggathassák.
Perselus és a fiú reggel kilenckor érkezett meg. A kisebb roham, ami majdnem ledöntötte Pitont a lábáról a Weasley gyerekektől származott. Persze nem a férfi volt a cél, sokkal inkább a mellette álló fiú.
- Mesélj!
- Hogy volt?
- Féltél?
- Betojtál mi? – Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel nyaggatták a fiút.
- Á, Perselus, Harry, gyertek beljebb. Fiúk fogjátok vissza magatokat! – mordult a gyerekekre anyjuk.
- Oké – jött kórusban a felelet.
- Molly, ha lehetne itt hagynám Harryt néhány órára. El akarok nézni a Roxfortba, hogy mi a helyzet – kezdte Perselus.
- Persze, hagyd csak itt! – egyezett bele a nő.
- Köszönöm, pár óra és érte jövök. Harry jó legyél, ne csinálj semmi zűrt – utasította a fiút.
- Jó leszek – ígérte meg a gyerek. Persze mire valók az ígéretek, ha nem arra hogy megszegjék őket.
- Anya kimehetünk sétálni? – kérdezte Bill.
- Ki, de ne csatangoljatok messzire, és ha kell, használjátok az amuletteket – emlékeztette őket az asszony.
- Oké! Gyertek – intette maga után a kicsiket a legidősebb Weasley fiú.
- Miféle amulett? – érdeklődött Piton.
- Tudod a vérfarkasos incidens óta én is aggódom, így előkotortam a családi könyvet, amiben van néhány hasznos kis bűbáj. Az egyikkel meg tudsz bűvölni bármilyen tárgyat ami ezután nem engedi a bestiákat két méternél közelebb a viselőhöz.
- Alkalomadtán én is élnék ezzel a bűbájjal, ha nem gond – mondta elismerően Piton.
- Persze, amint visszajöttél megmutatom. Harry miatt pedig nem kell izgulnod, rendben lesz a gyerekek között – bizonygatta a nő.
- Rendben, akkor én megyek. Később találkozunk – köszönt el a férfi, majd kiviharzott az ajtón.
Molly csak a fejét csóválta. Perselus Piton sohasem fog változni, legalábbis bizonyos dolgokban biztos, hogy nem.
Harry nagyjából fölvázolta a támadást és az utána következő eseményeket is. Mesélt a többieknek a Fonó sori ideiglenes otthonukról. Elmesélte az előző napi állatkertes eseményeket, és azt is, hogy összefutottak egy nővel és a lányával, akik szintén varázslók.
- Errefelé elég sűrűn botlik az ember varázsnépekbe – magyarázta Percy.
- Az ám, például a dombon túl laknak Loovegoodék – mutatott az egyik távolabbi domb felé Charlie.
- Igen, aztán itt van a szomszéd erdőben Mr West háza. Nagyok király a hely, egy kis erdőben van a ház, tiszta kék, emeletes és a padlástérben is lehet lakni. Az öreg egyedül él és elég magányos. Anya sűrűn küld neki süteményt – kezdte el magyarázni Bill.
- Szép lehet a ház – mosolyodott le Harry.
- Tudod mit? Nézzük meg. Az öreg biztos örül a látogatóknak – vágta rá Charlie. Karon ragadták Harryt és elindultak vele a közeli erdő felé. A facsoport nem volt valami sűrűn benőtt, és a fák között egy földút kanyargott egy tisztásig.
 A tisztáson egy gyönyörű kék ház állt, régi, viktoriánus épület volt. Egy kisebb dombon helyezkedett el, és az ajtóig egy kőlépcső vezetett fel. A gyep szépen gondozott volt, ahogy a házról is meg lehetett állapítani, hogy a tulajdonosa tisztességes ember. Az emeleti erkélyen egy hintaszék nyikorgott ütemesen, benne pedig egy idő bácsi szundikált.
- Mr West! – kiáltott föl Charlie, mire az öreg riadtan nézett körbe. Mikor leesett neki, hogy a vendég egy emelettel lejjebb van lassan kikászálódott a hintaszékből és leszólt a fiataloknak.
- Gyertek csak be, nyitva van az ajtó!
A gyereksereg mind beözönlött a házba. Persze a cipőiket még az ajtóban levették nehogy összekoszolják a szép tiszta padlót. Harry ámuldozva nézte a berendezést. Egy kicsit mintha palotában érezte volna magát. Egyszerűen el volt ragadtatva. Az öreg közben visszaült a hintaszékébe és ott várta őket.
- Jó napot Mr West – köszöntek sorra. Ginny egyenesen odasietett az öreghez és befészkelte magát az idős varázsló ölébe.
- Sziasztok. Nem is számítottam ma rátok – dünnyögte az öreg.
- Igen, csak meg szerettük volna mutatni Harry barátunknak a házát – kezdte Bill.
- Harry? Milyen Harry? Ó, te vagy az? – nézett most érdeklődve a fiúra.
- Harry Perselus Piton, uram – köszönt a fiú és még fejet is hajtott. Az öreg tetőtől talpig végigmérte őt.
- Szóval Piton vagy… Az apád csak nem a Roxfort tanára? – nézett a gyerekre átható tekintettel.
- De… - bólintott Harry.
- Tetszik tudni Harry és az apukája nem tudtak egymásról, és csak most pár hete élnek együtt – mesélte Ginny.
- Na és az édesanyád? – kérdezte a fiút.
- Ő meghalt – mondta Harry tömören. Az öreg nagyot sóhajtott és elmerengve nézte a fákat.
- Az én Grétám is elment… már vagy tíz éve, de nem tudom megszokni a hiányát… Rossz egyedül élni, de már nem sokáig lesz így – mondta az öreg.
- Valaki ideköltözik a bácsihoz? – kérdezte Ron izgatottan.
- Nem fiacskám, én költözöm a fiamékhoz Amerikába… - mesélte az öreg kissé szomorkás hangon.
- De a házzal mi lesz? Itt fog állni üresen? – faggatózott Bill.
- Remélem nem. El akarom adni. Sok szép emlék fűz ide, de jobb lesz nekem a családommal, mint így egyedül. – Harry mintha csak fény gyúlt volna a fejében felpattant.
- Bácsi, már megvan, hogy kinek adja el a házat? – hadarta a fiúcska.
- Még nem, de miért kérded?
- Mert Apa és én szeretnénk venni egyet. Apának van egy régi háza, de az kicsi és nagyon csúnya, nem szeretünk ott lenni – hadarta egy levegő vételre. Az öreg elgondolkodott, majd még egyszer megnézte Harryt és a mellette drukkoló gyerekeket.
- Jót tenne a háznak, ha gyerek lakna benne… Tudod mit? Szólj édesapádnak, hogy nézze meg hátha megegyezünk – mondta az öreg.
A gyerekek üdvrivalgásban törtek ki. Az idős mágus boldogan nézte a kiáltozó fiatalokat. Ha csak egy röpke pillanatig, de ismét úgy érezte, hogy ő maga is fiatalabb lett.
Perselus sietősen vette a Roxfort lépcsőit, miközben az igazgatóhoz igyekezett. Az öreg sürgősen hívatta és reménykedett benne, hogy a vérfarkast végre elkapták. Nem sokat teketóriázott, kopogtatás nélkül nyitott be az irodába és azonnal az íróasztala mögött ülő Albust kezdte el faggatni.
- Dumbledore, remélem jó hírei vannak, mert már kezd elegem lenni abból a vérfarkasból – kezdte.
Az igazgató pislogott párat a félhold alakú szemüvege mögött.
- Sajnálom Perselus, de még nem akadunk a nyomára. Vagy inkább a közeli nyomára. Sajnos mindig meglóg előlünk… - mondta az öreg. Piton mit sem törődve vele odavágtatott az íróasztalhoz és erőteljesen rácsapott.
- Nem érdekel! Kerítsék elő és semmisítsék meg! Harry azóta az udvarra sem mer kimenni felügyelet nélkül! Szerencsétlen gyerek eddig is tele volt komplexusokal, de ezután még inkább fog szenvedni tőlük – sziszegte fenyegetőn.
Ekkor valahonnan a háttérből egy rég nem hallott hang mordult föl.
- Nocsak, Piton… mióta érdekel téged James Potter fia? – kérdezte gúnyosan Sirius.
Piton felegyenesedett és lassan fordult csak meg.
- Black, micsoda öröm… Látom a börtönévek nem múltak el nyomtalanul – célzott a másik beesett arcára.
Siriusnak se kellett több, azonnal pálcát rántott és csak Remusnak volt köszönhető, hogy nem átkozta halálra Pitont.
- Te nyomorult féreg, neked kellet volna a börtönben rohadnod nem nekem! – kiabálta dühösen Pitonnak, aki elégedetten elvigyorodott.
- Eddig sem voltál százas, de amint látom az évek alatt még inkább dilinyós lettél.
Albus megunta a gyerekes vitatkozást és közbevágott.
- A nézeteltéréseiteket talán később beszéljétek meg. Most dolgunk van – mondta ellentmondást nem tűrőn. Hellyel kínálta a három férfit, akik feszengve, de leültek vele szemben.
- Most, hogy Sirius tisztázódott és leülte a büntetését, immáron szabad és ,ismét csatlakozik a Rendhez…
- A Rend már csak névlegesen létezik. Voldemort halott – vágott közbe Piton.
- Igen, de vannak még követői. Ilyen Greyback is – válaszolta Remus.
- Tehát a feladatunk továbbra is Harry védelme, amivel ha ezt a kis apróságot letudjuk, tökéletes úton fogunk haladni…
Piton felhorkantott.
- Tökéletes úton? Maga szerint az tökéletes, hogy Harry árva, hogy még most is bujkálnia kell, hogy nevet kellett változtatnia, és még a születésnapját sem tarthatja akkor, amikor eredetileg van?! – Sirius kétkedve nézett a Remus mellett ülő ex-mardekárosra.
- Mintha neked sokat számítana… Különben sem lényeg. Már itt vagyok és Harry az én keresztfiam, tehát a fiút én nevelem föl – szögezte le Sirius.
- Te nem vagy százas Black, tönkretennél minden eddigi erőfeszítést? – hitetlenkedett Piton.
- Sirius, lásd be, hogy Harrynek így a legjobb. A megmaradt halálfalók úgy tudják, hogy valahol Amerikában él a nevelőszüleivel, senki sem sejti, hogy immáron Perselus fiaként itt él… - pedzegette az igazgató.
Sirius arca megfeszült. Még a gondolattól is rosszul volt, hogy Harryt Piton nevelje fel.
- Dumbledore, nem gondolhatja komolyan, hogy szegény Harrynek Pitonnal kell élnie? Hiszen ő utálta Jamest! Nem beszélve arról, hogy halálfaló volt! Milyen élete lenne mellette? Mikre tanítaná? Belőle is mardekárost faragna! – mondta megvetőn.
Albus tekintete elsötétült a halottaktól.
- Sirius, ne kelljen megbánnom, hogy segítettem kijutni a börtönből… - mondta halkan, de annál fenyegetőbben.
- Harry hozzám tartozik! – hadakozott Black.
Pitonnak kezdett elege lenni az egészből.
- Nézd Black, bár nagyon szeretném, de nem tilthatom, és nem is tiltom el tőled Harryt. Nem fogom ellened nevelni. Eddig egy rossz szót sem mondtam sem rólad, sem pedig az apjáról. Igen, továbbra is James az apja, én csak a gondját viselem. Jogilag több közöd van a fiúhoz mint nekem, de az érdekében tedd meg hogy nyugton maradsz. Harry eleget szenvedett már eddig is. Még mindig emlékszik arra, amikor a szüleit megölte Voldemort… A rokonai megalázták és bántották, éheztették és bezárva tartották. Az árvaházban a gyerekek hasonlóan bántak vele. Csoda, hogy egyáltalán épp elmével és lélekkel kibírta eddig… - mondta visszafojtott hangon Perselus.
- Éppen ezért nem kéne veled lennie! – vetette oda a másik.
Perselus felsóhajtott és úgy nézett a másikra, mintha az valami idióta lenne.
- Black, nem akartam ezt bevetni ellened… de kérdezzük meg, hogy Harry kivel akar élni. Döntsön ő – mondta Piton.
Black szélesen elmosolyodott és rábólintott.
- Rendben! Ennél könnyebb dolgom nem is lehetne – vigyorogta.
Albus szomorúan nézett Siriusra, majd egy fiolából ezüstös folyadékot töltött egy tálba.
- Ezek az én emlékeim, ahogy az utóbbi napokban Harryt láttam, ahogy Perselusszal van, illetve itt a válasza, hogy kihez is akar tartozni – mondta az öreg.
Sirius kissé tétován nézett bele a merengőbe, majd elmerült benne.
Az emlékek egymás után következtek. Először látta, ahogy Piton magából kikelve kiabál az igazgatóval Harry miatt. Aztán változott a kép és Harry vidáman mesélte neki, hogy miket vettek és kikkel barátkozott össze. Megint egy másikon azt látta, ahogy Piton betakarja Harryt és mesél neki. Egy újabbon a rémült Pitont, amint próbálja megnyugtatni a zokogó fiút, majd megnevetteti őt. Végül azt a beszélgetésfoszlányt, ami őt érintette. Sirius reménykedve várta, hogy a fiú majd önként és dalolva hagyja ott Pitont, de nem ez történt. Harry inkább Pitonnal akart maradni.
Szívébe iszonyatos fájdalom nyilallt, ahogy James kisfia inkább egy ellenségüket választotta, mint őt a keresztapját. Lassan visszatért a valóságba, de beletelt pár percbe, mire összeszedte magát.
- Megbabonáztad mi? – kérdezte suttogva Perselustól. Az hitetlenkedve rázta meg a fejét. Nem tudta fölfogni, hogy a másik hogyan lehet ennyire csökönyös.
- Tudod mit? Igen… megbabonáztam. Különleges eljárást alkalmaztam… Elkezdtem vele törődni. Nem akartam őt, de Albus kényszerített. Nekem is jobb lett volna egyedül, de meg kellett tennem. Kihoztam abból az árvaházból, ahol mindenki csak bántotta, már ezért elkezdett megkedvelni. Törődtem vele, kapott tőlem egy kis szobát, néhány játékot és ruhákat, nem sokat, de ő ezektől olyan boldog volt, mint talán még senki. Semmije sem volt, senki sem törődött vele, mindenki csak kihasználta és belerúgott. Csodálkozol, hogy az első adandó alkalommal, mikor valakitől csak egy kis szeretetet vagy gondoskodást kap, attól kezdve tökéletesen megbízik az illetőben? Harry fizikailag gyenge, kicsi, jóval el van maradva a társaitól. Érzelmileg kissé labilis, túlzottan félénk, zárkózott. Mindenért bocsánatot kér, ha valaki úgy mozdul, vagy fölemeli a hangját, összerezzen és védekezőn fölemeli a kezét, mintha csak várná, hogy megverjék. Éjszaka rémálmai vannak, újra átéli a szülei halálát… Sírva ébred… - mesélte a férfi.
Sirius nem igazán tudott megszólalni így Piton folytatta.
- Igazad van. Neked van jogod hozzá, de Harry valamiért bennem bízik, pedig benned kéne. Érdemeld ki a tiszteletét, a bizalmát és a szeretetét… ha ez megvan és veled akar lenni, én nem akadályozom meg, de addig van egy kikötésem.
- Mégis mi? –kérdezte Sirius suttogva.
- Ne uszítsd ellenem és én sem teszem. Morbidul hangzik, de megkedveltem... megkedveltem őt. Függetlenül attól, hogy Jamest ki nem állhattam. Harry teljesen más. Ő visszafogott, csöndes, félénk, kissé talán depressziós is, ami a múltját nézve nem is csoda. Próbálok belőle egy normális érzelemvilágú gyereket faragni. Ha segíteni akarsz ebben, hát legyen. Én nem teszek neked keresztbe, de te se szívózz velem – fejezte be végül.
Remus, aki eddig csöndben volt folytatta.
- Harry és James ég és föld. Emlékszel milyen voltam elsős koromban? – pedzegette Remus.
- Igen, mindig csak magadban gubbasztottál és csöndesen szemlélted a világot, nem barátkoztál senkivel, és mindig szomorú voltál – emlékezett rá.
- Harry nem ilyen… tízszer rosszabb nálam – jelentette be, mire Sirius szája tátva maradt. Nem hitte volna, hogy tényleg ennyire rossz a helyzet.
- Sirius, ha segíteni akarsz Harrynek, akkor legyél mellette, szeresd őt, de ne próbáld meg Perselus ellen hangolni, mert szerintem a visszájára sülne el a dolog – tanácsolta az igazgató.
- Majd megpróbálok… normális lenni. Egyébként most merre van? – fordult Pitonhoz Sirius.
- A barátaival van, a Weasley gyerekekkel… - mondta Piton.
Albus hirtelen felpattant, ami semmi jóra nem utalt.
- Perselus, mondd, hogy a házban vannak! – kérlelte Pitont, de az csak megrázta a fejét.
- Nem. A gyerekek elhívták sétálni. Állítólag megnézik a környéket – mondta, de már nagyon rosszat sejtett.
- Most azonnal oda kell mennünk, Harry veszélyben van! – jelentette ki az igazgató, majd a kandallóhoz fordult.
- De hát miért? Azok a gyerekek rendesek, nem? – értetlenkedett Sirius.
- Greybacket az éjszaka azon a környéken látták… - mondta az öreg, majd eltűnt a kandallóban.
Perselus ijedten követte őt, csak reménykedni tudott benne, hogy a többi gyerek védő amulettje, megvédi Harryt is.
<< >>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
A tisztáson egy gyönyörű kék ház állt, régi, viktoriánus épület volt. Egy kisebb dombon helyezkedett el, és az ajtóig egy kőlépcső vezetett fel. A gyep szépen gondozott volt, ahogy a házról is meg lehetett állapítani, hogy a tulajdonosa tisztességes ember. Az emeleti erkélyen egy hintaszék nyikorgott ütemesen, benne pedig egy idő bácsi szundikált.
Súgó
Frissítés
Képes voltál itt abbahagyni, és most várhatok minimum két hetet, amíg megtudom, hogy mi történik.
Nagyon tetszett a fejezet, és az is, ahogy Pers helyreteszi Síriust, akit még mindíg nem kedveltem meg. 
. 
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Siriust jól kiosztották! :) Csak csatlakozni tudok az előttem szólóhoz: Gonosz vagy! :)
Muhaha, szeretek gonosz lenni
