nimphadora
Névnap

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Chat
 
Házi kedvenc

 

 
Félelem

Félelem

 

 

A lányok sietősen a fiú után indultak, és bevetették magukat az erdőbe. Hermione már kezdte kapiskálni, hogy merre tartanak.

 

- A szellemszállás… Glory, óvatosan, ez egy Halálfaló búvóhelye… - Szórtak magukra pár kiábrándítót, és a felderítő bűbájjal leellenőrizték, hogy a házban hányan tartózkodnak.

 

- Egyedül van, gyerünk… de figyelj oda, Malfoy nem egy szelíd kiskutya, beléd mar, ha kell. – Glory bólintott, majd kivont pálcákkal indultak el a ház felé. Benyitva minden olyan volt, mint mikor Hermione először járt itt. Sötét és poros, minden furcsa összevisszaságban. Az emelet felé vették az irányt, ahová a fiút jelző bűbáj mutatott. Az ajtót nyitva találták, ellenben odabent senki sem volt.

 

- Hol van? – kérdezte Glory, ahogy kivont pálcával beljebb lépett.

 

- Szerintem ez csapda, várjuk meg a többieket. – tanácsolta Hermione, de Glory fittyet hányt az egészre. A szobában volt egy kopottas kanapé, egy foszladozó szőnyeg, és egy régi, rozzant szekrény. Glory a szekrény felé vette az irányt, majd egy határozott mozdulattal széttárta. A fiú ijedten rezzent össze, ahogy a fény beáradt rejtekhelyére.

 

- Glory, te megőrültél, simán meg is ölhetett volna!  - kiabált hátulról Hermione.

 

- Maradj már, és inkább figyelj, hogy jönnek-e! – vetette oda a hátul maradónak, aki bosszankodva fordult az ajtó felé. – Oké, akkor te vagy Malfoy, na mesélj mit csinálsz itt?

 

- Nem sok közöd van hozzá…

 

- Dehogynem, az én almámat etted meg szóval ki vele. Miért nem használtad a pálcád? Hogy kerülsz ide? Hol vannak a szüleid, és a többi halálfaló? – a kérdések sokáig ott lógtak a levegőben. Draco lassan lépett ki a szekrényből és engedte le csuklyáját. Glory pedig ezzel egy időben elejtette pálcáját. A fiú arcának jobb felé csúnya forradás volt, mely nem mostanában keletkezett.

 

- Nem kell bámulni, tudom hogy szörnyen nézek ki. – jegyezte meg amaz zavarában és kissé el is vörösödött.

 

- Akkor talán válaszolj, Malfoy – mordult rá Hermione, akit nem hatott meg a fiú kinézete.

 

- Jól van, menekülök.

 

- Kik elől? – vágott közbe Glory.

 

- Mindenki elől, a halálfalók elől és az aurorok elől is egyaránt – válaszolt Draco, de tekintete még mindig a földön fekvő pálcát pásztázta. – Miután Dumbledore meghalt, mi elmenekültünk. A nagyúr, szörnyen dühös volt Perselus árulása miatt és az én kudarcom miatt egyaránt. Minket bezárt a kúriába. Három hétig voltunk rabok, de… - ekkor lentről hangos dübörgés zajára lettek figyelmesek.

 

Hermione ijedten kezdett el hátrálni, Glory pedig megpördült tengelye körül. Draco lélegzet visszafolytja várta, hogy vajon kinek a pálcájától fog meghalni. Az utolsó pillanatban fölkapta Glory pálcáját és az ajtóra mutatott vele. Az óriási robajjal vágódott be, elzárva őket a közeledőktől.

 

- Malfoy, ez mire volt jó? Amúgy meg tedd le azt a pálcát, nem a tied! – Hermione dühösen kiabált a fiúval.

 

- Befognád végre? Azt se tudom ki vagy, de már most parancsokat osztogatsz! – vágott vissza amaz, de közben igyekezett úgy helyezkedni, hogy Glory, elé kerüljön. Hermione idegesen feloldotta magáról az álcázást, így Draco láthatta teljes valóját.

 

- Tudhattam volna, hogy te vagy az Granger, egyedül te tudsz minden helyzetben parancsolgatni…

 

- Ezzel mire célzol, görényke?

 

- Semmire… inkább figyelj oda! – A behatolók elérték az ajtót és elkezdték ostromolni.

 

- Ez nem sokáig tart ki, akkor… akkor legalább ti húzódjatok hátra, én meg majd itt maradok – kezdett bele Draco.

 

- Ó kösz, de nem kérek a lovagiasságodból, Malfoy, én is harcoltam már annyit, mint te. Glory, húzódj hátra, Harry kinyír, ha bajod lesz, Pitonról nem is beszélve… - Glory bólintott, bár szívesen mondta volna, hogy ő is harcolni akar, de jelenleg pálcája a fiú kezében volt. Draco furcsán méregetni kezdte a lányt.

 

- Szóval Potter barátnője vagy? – Glory értetlenkedve meredt a fiúra, majd hangos nevetésben tört ki. Ezzel egy időben odakintről kiabálásra lettek figyelmesek.

 

- Glory, az istenit nyissátok ki! – A mély hang hallatán Hemrione megkönnyebbült.

 

- Ez Sirius, a mieink azok! Draco nyisd ki! – A fiú habozva ugyan, de kinyitotta az ajtót, viszont a pálcát nem engedte le és Gloryt maga mögé húzta.

 

- Honnan tudjuk, hogy tényleg ők azok, és nem csak egy átverés… - A fölvetett problémára Piton adott megoldást.

 

- Egyszerű, ha nem teszed le azt a pálcát, tíz másodperc és kegyelemért fogsz könyörögni.

 

- Ó, ezt bárki mondhatja, nem hiszem el…

 

- Draco, azóta ismerlek, mióta elhagytad a pelenkát, ne most kezdj el velem kötözködni, mert megjárod, a lányom pedig azonnal engedd el! – Draco megmerevedett, és úgy fordult hátra, mintha egy lassított felvétel része lenne. Glory mostanra ismét önmaga volt, hosszú fekete haja lágyan omlott a vállára, és nagy zöld szemeiben valamiféle furcsa fény villant. Föl se figyelt a fiú tekintetére, egyre csak az előtte álló férfit nézte, míg végül kilépett Draco mögül, és odaszaladt Pitonhoz. A férfi nem tudta mit akar a lány, és igencsak meglepődött, mikor az szorosan átölelte, majd hozzábújt.

 

- Nos, úgy vélem, ez nem a megfelelő időpont… - morogta Perselus, mire Glory fújtatva elfordult tőle.

 

- Fogalmam sincs mit evett rajtad anya… olyan érzéketlen vagy! – Azzal kiöltötte nyelvét a férfira, Siriusból pedig kiváltva ezzel egy széles mosolyt.

 

- Ha engem ölelgetnél, én nagyon örülnék neki. – Glory először sértetten, majd meglágyulva odalépett Siriushoz, és hozzábújt.

 

- Nos, mi folyik itt? Claudia mondta, hogy látott titeket a városban…

 

- Claudia? Hol? Mikor?

 

- A talárszabászatban, de ez mellékes, viszont a ház nem biztonságos, ideje mennünk. Malfoy, mik a szándékaid? – Draco köpni, nyelni nem tudott, majd rendezve arcvonásait körbepillantott.

 

- Hát az Azkaban is jobb lehet, mint ez az állandó menekülés… - vetette oda félvállról.

 

- Azt még ne siessük el, a válaszodtól függ a jövőd, szóval kezdj bele! – vette át az irányítást Perselus, aki most a fiú felé nyújtotta kezét. – Kérem a pálcát.

 

- Oh… elnézést! – Azzal előrenyújtotta a pálcát, de nem Perselusnak, hanem Glorynak, aki még mindig ott ölelgette Siriust. Furcsa volt látni a lányt, így más külsővel, de valahogy érezte rajta, hogy ugyanaz az ember, aki az almát neki adta.

 

- Oké, akkor még egyszer nekiugrok. Miután innen leléptünk, a Nagyúr bezárt minket, az egész családot, három hétig minden rendben volt, aztán elkezdtek minket kínozni. Először apát, aztán engem, majd anyát. Az ez így ment olyan két hétig, akkor szereztem ezt is. – lassan végighúzta kezét az arcát borító sebhelyen. – Aztán mikor megint egy ilyen alkalom következett, engem hátrahagytak, azt mondták később kell csak mennem.

 

- De én nem bírtam ki, és kiszöktem… Hallottam, amint az apám az életemért könyörög, de ő csak nevetett rajta, aztán elkezdte kínozni őt. Ekkor lépett közbe az anyám, sohasem gondoltam volna, hogy képes erre, de szembeszállt a nagyúrral, viszont… ez lett a veszte. Az a szörnyeteg halálra kínozta és apámnak végig kellett néznie, mikor aztán anya nem sikított tovább apám ordított föl. Sohasem hallottam még olyan reménytelennek és elkeseredettnek, mint akkor!

 

- Hallottam… hallottam, hogy földre rogy és zokogni kezd én… - le kellett ülnie, mert már így is eléggé szédült, és félt, hogy nem bírja végigmondani mindezt állva. – Én pedig gyáva módon elszöktem. Elindultam kifelé az egyik alagúton, amit csak én ismertem, de a védőfalon csak a pálcám hátrahagyásával tudtam átjutni. Milyen ironikus… azóta mugliként menekülök. Az utcán alszom, és ételt lopok, hogy ne haljak éhen, hát ennyi. Nem tudom, mi történhetett apámmal, de már biztosan halott.

 

- Viszont valamire rájöttem, és ez reményt adott, apám nem volt jégből, igenis szerette az anyámat… és engem is. – Hangja teljesen elhalkult, míg már semmit se lehetett hallani. Nem akart fölnézni és látni az elégedett, vagy undorodó pillantásokat. Úgy érezte itt a vége, vagy meghal, vagy élete végéig bezárják. Aztán történt valami, Sirius elé lépett és leült mellé.

 

- Na nézd, kölyök. Sohasem szívleltem a Malfoyokat, sőt, még a saját családomat sem, viszont volt valaki, akit nagyon szerettem. Ő volt az édesanyád, az összes Black közül, talán ő állt hozzám a legközelebb. Eleinte nem szerette az apádat, csak a szülei miatt ment hozzá, meg a hagyományok miatt. Nem helyeseltem, de nem tehettem ellene. Viszont most már örülök neki, hogy így történt, hiszen te mondtad, apád csak szerette őt, és megszülettél te is – fölállt, és a kezét nyújtotta Dracónak. – Na de elég a nyavalygásból, irány a kastély, aztán Dumbledore eldönti, mi legyen veled… - Draco bólintott, majd megfogta Sirius kezét. Abban a percben a földszinti ajtó berobbant és lábdobogások zaja töltötte be a házat.

 

- Valahol itt van a kis fattyú, kapjátok el, az enyém! – a hisztérikus kiáltás Bellától jött. Draco megborzongott, hiszen jól tudta, nagynénje is részt vett a saját testvére meggyilkolásában.

 

- Psszt, erre… - intette maga után Sirius, majd odasétált a többiekhez a fiúval együtt.

 

- Azt hiszem ez vészhelyzet, használni kéne a zsupszkulcsokat…

 

- Jó ötlet Glory, csak az a gond, hogy nálunk mindössze egy van. – mordult föl Piton, majd előhúzta zsebéből a bájitalos fiolát.

 

- Milyen stílusos… - heccelte tovább Sirius.

 

- Ha nem fogod be Black, itt hagylak – fenyegetőzött Piton, majd Hermione nyitotta szólásra a száját.

 

- Nálunk van még két zsupszkulcs, osszuk el – ajánlgatta a lány, miközben az ajtót kémlelte.

 

- Jó, akkor én viszem Hermionét, te vidd Gloryt, Draco pedig megy egy másikkal.

 

- Black, ha ezt csináljuk, Draco szétkenődik a védőfalon, ő nem léphet be, te idióta. Valakinek vele kell menni, aki ismeri a helyet. – kezdett bele Piton, de a kiabálások már egyre közelebbről hallatszottak.

 

- Jó, Glory, vidd Dracót, Piton, te gyere egy másikkal, én viszem Hermionét.

 

- Miért engem kell vinni? Nem vagyok gyerek… - morogta Hermione, miközben felháborodottan mérte végig utazópartnerét.

 

- Csak azért, mert te nem bírod a zsupszkulcsokat, és nem mellesleg, mert én már „öreg” vagyok. Na indulás, mindenki háromra, egy, kettő, három… - azzal eltűntek a romos ház emeleti szobájából, éppen akkor, mikor egy őrülettől csillogó szemű boszorkány belépett az ajtón.

 

 

 

1 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2009.11.24. 14:10
eviboszi22

Nagyon jó lett kiváncsi vagyok a folytatásra :)

Csak igy tovább!!!!


Válasz:

Köszike XD igyekszem sietni a feltöltésekkel!

 
Oldalajánlás
 
Saját írásaim
 
Mások írásai
 
Pontos idő
 
Naptár
2024. Január
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Hirdetőfal

Nimphadora: Sorsdöntő fordulat
13. fejezet
Egyelőre felfüggesztve de nem véglegesen!
 

Nimphadora: Piton fia

Befejezett!

  

 

 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Látogatók
Indulás: 2009-06-30
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77