nimphadora
Névnap

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Chat
 
Házi kedvenc

 

 
A támadás

A támadás



Másnap reggel a ház összes lakója hatalmas ricsajra ébredt. Mindenki kipattant az ágyból, s kivont pálcával rohant a zaj irányába. Mikorra Perselus magára kapott valamit és kirohant a pinceszobából, addigra fönt már javában átkok repkedtek mindenfelé. A férfi nem értette, hogy mi is történhetett, így csak igyekezett hárítani a felé küldött ártások sorozatát.

- Potter! Hogy jutottak be?! – ordított át a terem másik végében harcoló fiatal férfinak, aki kisvártatva ugyan, de válaszolt a kérdésre.

- Áruló van köztünk! – kiabálta vissza, mire még több halálfaló jelent meg. Tekintve a túlerőt, Harryék nem tehettek mást, minthogy visszavonultak. Ám nem számoltak azzal, hogy az egyik halálfaló idő közben egy láthatatlanná tévő köpeny alatt fellopódzott az emeletre. A lenti csata hevében nem is foglalkoztak az emeleten lopakodó alakkal.

Az egyik szobában lapult meg Teddy, Heléna és Antonius, akikre Narcissa és Gabrielle vigyázott. A két nő idegesen ácsorgott az ajtó előtt. Nem tudták, mi is folyhat odalent, így zavartan bámulták az ajtót.

- Gyerekek, maradjatok az ágy alatt! – adta ki az utasítást a fiatal nő. Közben az emeleti ajtókat sorra nyitotta ki egy rejtélyes alak, de mikor az említett szobához ért, megtorpant.

- Nocsak… ez nem nyílik. – Ekkor vetette le magáról a köpenyt s vált láthatóvá kiléte. Bellatrix Lestrange ördögi vigyorral a képén hangosan felkacagott, s egy pálcaintésére kirobbant a szoba ajtaja. Az egyik törmelék egyenesen eltalálta Narcissát, aki azon nyomban elájult. Gabrielle kissé reszketegen, de kitartott. Átkaival kezdte el bombázni a boszorkányt, de ez mind hasztalannak bizonyult.

Bella egy erősebb átka a falhoz csapta, melynek következtében eszméletét vesztette. Lestrange, mint aki jól végezte dolgát, szélesen elmosolyodott, s már küldte volna a halálos átkot a lányra, hogy végezzen vele, mikor az egyik ágy felől halk neszezést hallott.

- Vajon hova bújt a kis babuci? Gyere előőő… - gügyögte, miközben megközelítette az ágyat. A három kisgyerek riadtan kúszott hátra, mikor meglátták a nő lábait. Bella egy hirtelen mozdulattal rántotta föl az ágytakarót, s guggolt le, hogy megnézze azt, akiért jött. Ám nagy meglepetésére nem egy gyereket, hanem rögtön hármat talált. Arca fintorba torzult, s szemeit forgatva rángatta ki egymás után a kicsiket.

- Gyerünk, mozgás! Nem érek rá! – morogta, s közben igyekezett szemügyre venni őket. – Lám csak lám… ki ez szőke hercegkisasszony? Csak nem egy Malfoy? – Hangján érződött a gúny, ahogy kezébe fogta a kislány arcocskáját, s úgy vizsgálgatta. – Takaros, de semmit sem érsz vele, te is megdöglesz, mint az anyád! – Heléna szemeiből kicsordult a könny, s ezt látva Bella felkacagott.

- Ostoba kölyök! Nézzük, mi van még itt? – Most Teddyt vette célba és a fiú heves hajszínváltására csak felhorkantott. – Még egy selejt… úgy látom, ma jócskán lesz dolgom… - sóhajtott egyet miközben pálcáját ráirányította a fiúcskára, ám ekkor Antonius megfogta a kezét.

- Ne tedd! – A nő egy pillanatra megdermedt, majd úgy nézett a gyerekre, mintha az lenne a világ összes bajának kiváltó okozója. Végül leengedte a kezét, s morogva szólalt meg.

- Nem a te kedvedért, kölyök, csak nem szeretek tartozni! – kiabált rá a fiúcskára, s mikor az már megnyugodott volna, hirtelen fölkapta.

- Ááááá … tegyél le! - kiáltotta a kicsi, s rúgkapálva próbált szabadulni.

- Arról ne is álmodj kölyök! Érted jöttem és el is viszlek, ha törik, ha szakad!

.oOo.

Odalent Draco figyelt föl a robbanásra, s rögtön a lépcső felé vette az irányt. Perselus értetlenül nézte, ahogy a férfi megpróbál följutni a lépcsőn.

- Mit csinálsz?

- A gyerekek! Fönt vannak és rajtuk kívül valaki más is! – kiáltotta le, s választ sem várva haladt tovább a lépcsőn. Már messziről látta, hogy az ajtót szétzúzták, s hirtelen meghallotta Antonius sikítását. Lélekszakadva rohant a segélykérés irányába, de mikor odaért, szinte földbegyökerezett a lába.

Édesanyja a félig összeroncsolt ajtó alatt feküdt, látszólag holtan, s a fal mellett lecsúszva egy másik nő, akiről szintén nem tudta megállapítani, hogy él-e még. Bella összeszűkült szemekkel nézte a hirtelen megjelenő unokaöccsét.

- Téged még nem öltek meg? Kár… legalább nem kéne ennyit dolgoznom. – Pálcát tartó kezével Dracóra célzott, de hirtelen egy ütést érzett a karján. Ekkor Gabrielle szédelegve és fegyver híján nekivágott egy vázát.

- Ezt ugye viccnek szántad, aranyom? – kérdezte meg a lányt tettetett nyugalommal.

- Tedd le Antoniust! – parancsolta Gabrielle, miközben óvatosan elkezdett Draco felé oldalazni. Bella ez észrevéve gyorsan cselekedett.

- Sectumsempra! – kiáltotta, s már száguldott is az átok a lány felé. Draco hirtelen cselekedett, s a lányt maga mögé rántotta, így az átok őt érte el. Vért köhögve rogyott össze, miközben a kicsik sírni, Gabrielle pedig sikítani kezdett. Bella újabb ártással a falhoz vágta a lányt, majd elindult lefelé a hadizsákmánnyal.

Antonius hiába könnyezett, senki nem tudott rajta segíteni. A lefelé vezető út már lényegesen könnyebbnek bizonyult. A halálfalók ekkorra már lényegesen hátrébb szorították a rendtagokat. Perselusban meghűlt a vér, amikor meglátta vergődő fiát Bella karjai közt.

- Ereszd el, Lestrange! – ordított magából kikelve, melytől néhány fiatalabb halálfaló kissé megrettenve hátrálni kezdett.

- Őt már soha többé nem látod, Pers… élve legalábbis biztosan. – Hangja hidegen csengett, s ezt követően magához intette követőit. – A zsákmány megvan, ne húzzuk tovább az időt! – Szavaira a halálfalók elkezdtek kihátrálni, s Harryék nem tudták megakadályozni, hogy dehoppanáljanak. Perselus dühödten rohant ki a ház elé, majd, amikor fia utolsó segélykiáltás is elhalt, a földre rogyott.

- A kisfiam… - motyogta üveges tekintettel. Harry még sohasem látta ennyire összetörtnek a férfit. Odasétált mellé és leguggolt hozzá.

- Visszahozzuk, de ehhez rád is szükség van, Perselus. Egyelőre nem fogják bántani, valamiért szükségük van rá. Gyere be, készüljünk föl… ez már tényleg a végső csata lesz, a fiadért, és a varázsvilágért egyaránt. – Perselus fölnézett a smaragdzöld szempárba, s ott olyan eltökéltséget látott, mint eddig még soha. Aprót biccentett, s föltápászkodott, majd követte a Harryt a házba.

.oOo.

Odabent olyan mértékű volt a pusztítás, hogy már az is csodaszámba ment, hogy a ház nem dőlt össze pár percen belül. A lépcső szinte teljesen leomlott, az ablakoknak csak hűlt helyüket találták.

- Az egész úgy néz ki, mintha bomba robbant volna… - motyogta Harry, s egy gyors üzenetet küldött az összes rendtagnak.

- Antoniust elvitték, de rajta kívül mindenki megvan… - suttogta Tonks, majd eszébe jutott, hogy fia is az elrabolt gyerekkel volt, így eszét vesztve rohant föl az emeletre.

- Tonks! Mi van?! – kiáltott utána Harry ám a nő hangos sikítására már mindannyian felrohantak. A látvány eléggé sokkoló volt.

Az egykori szobaajtóban most egy félholt férfi feküdt. Testét megannyi seb borította, s körülötte minden csupa vér volt. Fölötte félig ülő helyzetben Gabrielle szipogott és egyre csak azt hajtogatta: Sajnálom. Az egész annyira szörnyű volt, hogy Ginny kis híján elájult. Perselus odasietett Dracóhoz, majd alaposan megvizsgálta.

- Sectumsempra… - Egy gyors pálcaintéssel elvégezte a megfelelő ellenátkot, majd megpróbálta észhez téríteni Dracót. A Gabrielle eközben folyamatosan a férfi szőke tincseit simogatta, s könnyei megállíthatatlanul hullottak.

- Nekem kellett volna… nekem szánta… maga mögé húzott – motyogta, majd tekintete a szobára vándorolt, ahol Tonks éppen nyugtatgatni próbálta a gyerekeket, miközben Remus a magához térő Narcissát ásta ki a romok alól. – Hogy lehetnek ilyen kegyetlenek… hogy? – Most már megállíthatatlanul zokogott, ráborult a szőke férfi mellkasára, s abba sem hagyta, míg a vértől csatakos mellkas fájdalmában meg nem mozdult.

- Ez fáj – jelentette ki Draco, mire Gabrielle arca felragyogott és egy csókot nyomott a férfi szájára. A döbbenet nem csak kettejük arcára ült ki, de a többi jelenlévő is alaposan meglepődött.

- Én… sajnálom – suttogta a lány, majd inkább fölállt, ami nem bizonyult bölcs megoldásnak, mivel ekkor tűnt föl neki, hogy vérzik az oldala. – Hupsz… - nyögte s reménykedve nézett a tágra nyílt szemű Pitonra. – Mondd, hogy az a kiálló valami nem a bordám… mondd! – kiáltott föl, majd aléltan esett a padlóra.

- Vigyük le őket, és induljunk. A Roxfortba megyünk, mindenkit oda hívattam. A házat teljesen lezárjuk, aki megpróbál belépni, meghal – közölte Harry, majd az ájult nőt maga előtt lebegtetve elindult lefelé. Mikorra mind leértek már Hermione is átvergődött a törmeléken, s most riadtan figyelt föl a hangokra.

- Ki? Kik vagytok? – kérdezte, miközben próbálta megőrizni hidegvérét.

- Mi vagyunk… nyugodj meg. Most elmegyünk Roxfortba, ott a sebesülteket is elláthatjuk – nyugtatgatta Harry.

- Sebesültek? – rémüldözött a nő.

- Draco, Gabrielle, és Narcissa, ők voltak fönt a gyerekekkel – tájékoztatta Remus, miközben Perselust figyelte.

- A gyerekek? Antonius?! – Olyan könyörgő hangon kérdezte, hogy még Remus szíve is belesajdult.

- A gyerekek jól vannak… - Hermione fellélegzett Perselus hangját hallva, ám ez nem tartott sokáig. - …de Antoniust elvitték. – A fiatal nőben mintha egy világ omlott volna össze, arca kifejezéstelenné vált, meg sem mozdult, s nem reagált semmilyen ingerre. Hiába szólítgatták, rázogatták, Harry még a pofonnal is megpróbálkozott… sikertelenül.

- Sokkot kapott - nyögte Draco. – Nem akarok sürgetni senkit, de indulni kéne… nekem sem lesz több vérem… csak kevesebb.

- Igen, megyünk – értett egyet Harry a fiúval. Miután sorra dehoppanáltak, már csak Harry maradt. Lezárta a házat, s a többiek után indult.

A Roxforti birtok határához érve már hallotta az ott gyülekező rendtagok beszélgetését. Ahogy végighaladt köztük, sokan még mindig haragosan tekintettek rá, ám ez már nem érdekelte a férfit. Egyetlen cél lebegett a szeme előtt: elpusztítani Voldemortot. A gyengélkedőm Madam Pomfrey már javában látta el a sebesülteket Harryhez pedig Ginny szaladt oda, hogy helyzetjelentést adjon.

- Narcissa felépül, csak elájult, és talán megrepedt egy bordája. Gabrielle szintén megmarad, de eltart egy darabig, míg újra egészséges lesz, kivették a törött bordát, ami átszúrta az oldalát, és kapott Pótcsont-rapidot. – Harry erre elhúzta a száját, még élénken élt benne az élmény, mikor belé tukmálták azt a löttyöt.

- Draco már nehezebb eset, nagyon sok vért vesztett, az is kész csoda, hogy magánál tud maradni Hermione még mindig nem reagál semmire. Az össz megnyilvánulása az volt, hogy bámult kifelé az ablakon,ami már magában furcsa, mivel nem lát. Perselus pedig szerintem nemsokára tömeggyilkos lesz, ha így halad, Kész idegroncs a pasas - fejezte be hadarva Ginny, majd egy gyors puszi kíséretében elsietett, hogy segíteni a betegek ápolásában.

.oOo.

A gyengélkedő egyik eldugott szegletében csak két ember tartózkodott. A fiatal nő mozdulatlanul feküdt az ágyon, s tekintetét egy pontra szegezte. Ő ugyan nem tudta, hogy az pont az ablak, pusztán úgy érezte nem tudna az általa szeretett férfi felé fordulni.

Perselus ott ült a másik oldalon, s fejét fáradtan hajtotta tenyerébe. Még mindig nem tudta elhinni, hogy fiát elrabolták, s ki tudja, mit csinálnak vele. Erre a gondolatra felpattant és járkálni kezdett. Hermione olyan távolinak hallotta az ütemes kopogást, melyet a férfi cipője hallatott, hogy jóformán valótlannak hitte.

- Ez csak egy rossz álom - motyogta, s szeméből elkezdtek folyni a könnyek. – Ez nem lehet valóság… nem. Nem! – kiabálta, s erre már a helyiségben lévő többi ember is felfigyelt. Együtt érzően néztek a magába roskadt férfira, miközben ő csak meredten nézte az ágyon zokogó nő szenvedését. Perselus belül együtt sírt kedvesével, s-bár ezt nem mutatta ki-,a többiek tisztában voltak ezzel.

.oOo.

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Oldalajánlás
 
Saját írásaim
 
Mások írásai
 
Pontos idő
 
Naptár
2024. Január
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Hirdetőfal

Nimphadora: Sorsdöntő fordulat
13. fejezet
Egyelőre felfüggesztve de nem véglegesen!
 

Nimphadora: Piton fia

Befejezett!

  

 

 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Látogatók
Indulás: 2009-06-30
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77